Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-17-20 / 193. szám

1996. augusztus 17-20., szombat-kedd Ünnepi magazin 17 Katonadolgok Boszniában nem, hát ezért a két hónapért is megérte. Ennél persze volt több és más élmény is. Ezekkel a sorokkal kezdődik Tömő László naplója, amely az­óta is tartalmazza a nem minden - napi vállalkozás eseményeit. Amit a napló nem rögzíthet, ar­ról beszélgettünk a közelmúlt­ban, amikor szabadságon volt itthon. Hogyan is kezdődött? — Úgy, hogy hallgattam a rádiót munkahelyemen, Békés­csabán, a Stella sörözőben. Megütötte a fülemet, hogy az IFOR-erők részeként magyar műszaki kontingenst szervez­nek a délszláv háború sújtotta területre. Mindig is vonzottak a különlegességek, és azt sem ta­gadom, hogy döntésemben a pénz motivált. A 24. órában je­lentkeztem, és szerencsém volt. így kerültem arra a bizonyos vo­natra. Naplórészlet, ugyancsak az első napról: „Furcsa érzés ilyen hosszú idő után újra angyalbőrbe bújni. Esté­re a körletben elfoglalt helyemen próbáltam át­gondolni, mi is történt velem. Mint minden új, ez is érdekes és sok meg­lepetést tartogat még számomra. A mai nappal szerződést kötöttem a Magyar Honvédséggel, és ennek értelmében hi­vatásos szerződéses ka­tona lettem. ” — Nos, az éberség annyira belém ivódott, hogy ha arany­órát látnék a földön, azért se ha­jolnék le... A sok próbatétel után következett két hónap Amerika. Február 16-tól április 15-éig az amerikai szektorba irányítottak hó- és jégmentesítésre ötödma- gammal és három KRAZ—255- tel, amelyekre tolólapátot sze­reltünk. Sikerült jó kapcsolatot kiépíteni az amerikaiakkal, és életem legnagyobb élménye volt, hogy köztük élhettem. Va­lóban olyan volt, mint a filmek­ben, erősek és mégis könnye­dek, sokfélék és mégis egysége­sek. Közelről láthattam, sőt ki is próbálhattam autóikat, ültem az APACH-helikopterben, ott vol­tam a gyakorlataikon. Ha másért — Az első fázisban a tűzsze­részek végezték el a terület át­vizsgálását és aknamentesíté­sét. Felhívták figyelmünket, hogy sok mérges kígyó található errefelé. Ez ügyben saját élmé­nyem is van, amely maradandó nyomot hagyott az emlékeze­temben. Majdnem ráléptem, egy pillanatra farkasszemet néztünk egymással, aztán mintegy ve­zényszóra elindultunk mindket­ten más irányba. Megúsztam... A hídépítés igen komoly fizikai erőt igénylő feladat volt, és itt hasznosíthattam, amit Békés­csabán, a Vízműben tanultam, de eddig csak könyvekből is­mertem. A híd nem csak jó, ha­nem szép is lett, bár az avatásnak volt egy szépséghibája, az elsőként átgördülő vonat félúton lerobbant, úgy toltuk át a túlol­dalra. — A döntésben szerepet ját­szott, hogy jól érzem magam, szeretem a kalandokat, és mint az elején mondtam, a pénz sem mindegy. Havi 975 dollár, plusz 25—30 ezer forint fizetés nem rossz. Ezt egy számlára utalják, és otthon megkapjuk. Folyó­számlánk van a kantinban, kitűnő az ellátás, napi két doboz sört vagy egy üveg bort is enge­délyeznek. Ám mielőtt bárki irigykedne, ne feledje, a legke­ményebb munkák egyike, amit itt nem kis veszélyek közepette végzünk. A figyelmesség szá­mos jelével halmoztak el ben­nünket. Göncz Árpádtól emlék­lapot, Hóm Gyulától egy órát. Keleti Györgytől svájci zseb­kést kaptunk ajándékba. Szá­momra külön öröm, hogy a hon­védelmi miniszter néhány sort írt a naplómba. A társaság, mint mondtam, jó, edzett emberekből áll. Töb­ben megjárták Vietnamot, Ko­reát, Kuwaitot, és sokat mesél­nek. S ha mindez még kevés lenne, előveszem Földi József Vérdíj című könyvét, s mind­azt a borzalmat olvashatom, amelynek földjén most dolgo­zom. Két dolgot tanultam meg nagyon, az egyik: az emberi lele­ményesség határtalan a pusztí­tásban, a másik, hogy mit jelent az a szó: BÉKE. Ez utóbbi esé­lyét szeretnénk megteremteni itt, és most már tudom, ez nem is kevés. Seleszt Ferenc Amerikai katonákkal a sátor előtt — Ercsiben állt össze a ma­gyar kontingens, és izgultam, mi­lyen feladatot kapok. Földmérő és térképész végzettségem van, szakmásított jogosítvánnyal ren­delkezem, sőt szakács is vagyok. Ez utóbbiról azonban hallgattam, eleget főztem a Stellában... Sze­rencsém volt, a századparancs­nok gépkocsivezetője lettem. Nem ám luxusautón, hanem egy KRAZ—255-ös terepjáró teher­autón. Január közepén indult az előkészítő csoport Ercsiből, so­kan vonattal, én autóval tettem meg az utat Okucaniig. Ott egy nepáli ENSZ-csoport használa­ton kívüli táborát vettük át, és kezdtük el a bázis kiépítését. A sár, a hideg, a hó alaposan próbára Csónakkal,fegyverrel a vízen ,,1995. december 19., hajnali 4 óra 30 perc. A szegedi személyvonaton ülök. Még úgy 25perc van az indulásig. Ma reggel nyolcra kell bevonulnom a szegedi műszaki dandár­hoz. Az országgyűlési határozatnak megfelelően elkezdődik munkám a boszniai magyar műszaki kontingensben. Ezt pályázat útján sikerült elnyernem. Várakozással teli órák ezek, hiszen 1986 februárja óta katonai alakulatnál nem voltam. Ez a napló az elkövetkezendő időszak eseményeit hivatott rögzíteni és megőrizni. ” 1996.06.11. „Nagyon meleg délelőtt volt. Las­san telt a szolgálatom. A nagy meleg és az új őrsátor miatt, amelyben pihentem, nemigen aludtam ki magam. Rá­adásul a társaim által előadott zenekari horko­lás miatt sem aludtam. Napközben sokat töp­rengtem az elkövetkező fél évről és az azt követő időről. Eldöntöttem vég­leg, hogy meghosszabbí­tom a szerződésem de­cemberig. ” tett bennünket. Februárban hiva­talos IFOR-parancsnokság alá helyeztek minket, brit hadműve­leti irányítással. Ekkor már volt fogalmunk arról, hova is jöttünk tulajdonképpen. Az első és legna­gyobb veszélyt a rejtett aknák je­lentették. „1996. 02. 07. A mai nap úgy kezdődött, hogy a bázishelyen gyanús helyzetű tankelhárító aknát találtunk. Szem­ügyre vettük, de nem mertünk hozzányúlni. Elhelyezkedése gyanú­san sejtetett valamit, ezért továbbadtuk a tűz­szerészeknek az ügyet. Mint késeibb kiderült, a kontingens parancsnok­ság tette próbára az éber­ségünket. ” „1996. 05. 30-án fel­készülés után közel hat­vanfős csoport indult út­nak a volinjai vasúti híd helyreállítására. Az első közös feladat, amelyet ci­vil szervezettel karöltve hajtott végre a magyar műszaki kontingens. A Hídépítő Rt. emberei és a magyar katonák kifo­gástalan minőségű mun­kát produkáltak rövid határidővel. ” Tömő László Keleti György honvédelmi miniszterrel Roncsok között — pihenőben Tények és adatok A Magyar Köztársaság Országgyűlése 1995. december 15-ei határozata nyomán — a daytoni békemisszíó keretében — maximum 500fős magyar műszaki csoport szervezhető, út-és hídépítési feladattal. A kiválasztás pályázat útján történik, háromezer jelentkezőből 415-en kezdhetik meg afelkészülést, amely Szegeden és Ercsiben történik. Az első csoport 1996. január 16—17-én, a második január 30—31-én utazik állo­máshelyére, Okucaniba. A csoport 1996. február 2-án kerül a szövetséges gyorsreagálású hadtest parancsnoksága alá. Innen kezdve e legfőbb katonai szervezet határozza meg a konkrét feladatokat. Boszniában a háború négy és fél éve alatt 300 híd pusztult el, a magyar csoport az eltelt fél évben több mint negyven híd helyreállításán dolgozik, nemzetközi elismeréstől kísérve. Főbb munkáik: Bosanska Gradiskánál a Száván lerombolt állandó híd mellett egy ideiglenes építése, mely a Zsuzsanna nevet kapja. Eközben megjavítják a régi hidat is. Brckonál a bázistól 150 kilométerre—magyar irányítással, de az ameri­kaiakkal együtt — helyreállítanak egy stratégiai fontosságú hidat az úgynevezett Maybe and Johnson rácsszerkezetes eljárással, mely angol szabadalom. A Python 3 és Python 4 akció keretében két faszerkezetű hidat építenek, melyek 40, illetve 60 tonna teherbírásúak. A június 30-án lejárt szerződések zömét meghosszabbítják december 31 -ig. A békemisszió folytatódik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom