Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-29 / 176. szám

iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAPKÖRKÉP l SOROZAT

1996. julius 29., hétfő'

o

Megkérdeztük olvasóinkat

Mi a véleménye olimpikonjaink eddigi szerepléséről?

Takács Tibor, 23 éves, békéscsabai műszerész:

— Nehéz innen messziről megítélni, hogy milyen körülmények játszottak közre az eddigi helyzet kialakulásában, ezért nem is szívesen minősítem a dolgokat. Az biztos, hogy elég gyengén indult a magyarok számára ez az olimpia, de bízom benne, hogy a hátralévő időben még több aranyéremhez hozzájutunk. Szerintem legalább hat aranyérmet kellene elhoznunk, sokat várok még az úszóktól és a kajakozóktól is.

Kvasz Tibor, 22 éves, békéscsabai főiskolai hallgató:

— Én szerintem jó ez így ahogy van, nem baj, hogy még csak három aranyérmet szereztünk. Persze azért szeretném, ha legalább hattal térnének haza az olimpia végére. Egyébként meggyőződésem, hogy ennél többet tudnak sportolóink, de talán a pszichikai nyomás túl nagy ami rájuk nehezedik, vagy csak nincs szerencséjük. A lényeg, hogy ott vannak, és hogy négy év múlva megint ott lesznek.

Tóth Szilárd, 22 éves, békéscsabaifőiskolai hallgató:

— Véleményem szerint az elején nem jött ki úgy a lépés ahogy kellett volna, de most már majd beindul a gépezet, és a végén még össze fog jönni néhány arany. Nyomaszthatták őket a túlzott elvárások, az elhelyezés körülményei és még nagyon sok minden, amit innen nem ismerhetünk. De még most jön a lényeg: sokat várok az evezősöktől, a vízilabdázóktól, a kajak-kenusoktól és a bokszolok - tól is.

Juhász István, 16 éves, békéscsabai diák:

— Jóval többet vártam tőlük, mint amit eddig produkáltak, Barcelonához képest ez mindenképpen visszaesést jelent. Ennek pontos okát nem tudhatom, de az biztos, hogy ennél többet szerettem volna látni. Talán a mezőny is sokkal erősebb: az utódállamok versenyzői sorban okoznak meglepetéseket. Viszont nagyon örülök, hogy a labdarúgók kijutottak, és a vízilabdásoknak is nagyon szurkolok. ^ Qy

FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER

A velemi vízimalom működik

— Valamikor az országban több mint 100 vízimalom üzemelt, jelenleg már csak három működik, egy Turistvándin, egy Örvényesin és egy Velemen. Ez utóbbi még őrlőképes — mondta a szombat- helyi Fülöp János, a velemi vízimalom ügyintézője, aki 50 évet molnárként dolgozott.

— A szombathelyi levéltár tanúsága szerint 1568-ban ezen a helyen már állt vízimalom. 1828-ban egy ellenőrzés során a jegyzők még működés közben találták. A régi malmot 1913- ban lebontották, a rá következő évben Velem és Szerdahely lakosai megépítették a malom vízfejét, a földszintet és a magasított padlásteret. Az első világháború ideje alatt már dolgozott a malom, majd a háborút követően további módosításokat végeztek rajta. Az idők folyamán a malom neve alig változott; Riti, Rétyi, Réti. A környékbeliek manapság is Rétimalomként emlegetik.

Az államosítást, illetve a leállítását követően közel három évtized viszonylagos nyugalmat hozott a malom életében. Időközben egyre több vízimalmot állítottak le az országban,

melyek többségét más célra átalakítottak vagy pedig lebontották. A velemi vízimalomra is ez a sors várt, de a Vas Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Tröszt és az Országos Műemléki Felügyelőség erkölcsi és anyagi támogatásával a velemi vízimalmot ipari műemlékké nyilvánították és 1980-ban elkezdődött a helyreállítása.

A velemi vízimalom május 1 - jétől október 31-éig minden héten kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig tart nyitva.

(bernát)

Főkertészek zsűriznek

Kitépett petúniák hevertek a Kossuth utcai szökőkút környékén, hasonló látvány fogadta az orosházi járókelőket a Fehér Kígyó patika eló'tt is. Vajon a virágok „ellenségei” tudják-e, hogy megszállott kertészek munkáját vették semmibe, amikor a jó buli(?) kedvéért vagánykodtak. Orosházán Kérdő' Lajos és munkatársai, valamint a Kossuth Lajos Mezó'gazdasági Szakközépiskola diákjai vállalkozás keretében végzik a zöld területek karbantartását.

Orosháza is benevezett a Virágos Magyarországért mozgalomba, amit 5 kategóriában hirdettek meg. A gyó'zelem tétje: bekerülni a nemzetközi virágos mozgalomba. Mint azt a dél-alföldi régió zsűrielnökétől, Soós Bélától megtudtuk, várhatóan a héten érkeznek meg a bírák, az ország más településeinek főkertészei és értékelik a város tereinek, parkjainak ápoltságát, tisztaságát. c$. |

Marilyn Monroe élete és halála (6.)

16 év karrier — 29 filmszerep

Marilyn kétségbeesetten vágyódott megbecsülésre, elismerésre

Marilyn Monroe karrierje tizenhat esztendeig tartott. Az első nyolc évben, 1947 és 1954 között huszonnégy filmben szerepelt; pályafutása második részében, 1955 és 1962 között mindössze ötben. Filmszínésznői tevékenységének ezt a csökkenését — ami mit sem ártott világszerte élvezett népszerűségének — hosszú esztendőkön át lustaságának, alkohol- és kábítószerfüggőségének, valamint lelki problémáinak tulajdonították, amelyek hozzájárultak pusztító életmódjához.

Való igaz, Marilyn tudott szeszélyes lenni, s előfordult, hogy csakis önmagával foglalkozott: figyelembe véve érzelmi és lelki szükségleteit, jól tette, hogy törődött azzal, miként választhatná szét a valóságot és a tetszetős, de nem valós követelményeket. Ez gyakran arra vezetett, hogy elhanyagolta kötelezettségeit, notóriusan késett, és látszólag mit sem törődött kollégái boldogulásával. Mindezt azonban sohasem tette szántszándékkal, s aki csak ismerte, tanúsította, hogy valahányszor rádöbbent, milyen zűrzavart okozott rossz szokásaival, őszintén bűnbánó volt.

Ami pedig a különféle függőségeket illeti, Marilyn sohasem volt alkoholista, sőt mi több, nemigen bírta a szeszes italt. Megesett egyszer-egyszer, hogy kicsit felöntött a garatra, s ez szolgált a szaftos pletykák alapjául, de hát ez távolról sem

jelent alkoholizmust. Súlyosabbnak minősíthető az altatóktól való függősége, ami eléggé ártalmatlanul kezdődött 1954- ben, amikor a repülés annyira kimerítette, hogy a fáradtságtól nem tudott elaludni. Marilyn Monroe nem azért szerepelt kevesebbet filmekben élete utolsó nyolc esztendejében, mert tehetsége elapadt, hanem mert egyre

tökéletesebbé vált. mert egyre állandóbban és erőteljesebben alakította életét -— s ebben a törekvésében meglepően sokszor sikerrel járt, jóllehet elképesztően nagy akadályokba ütközött.

Vitathatatlan, hogy Marilyn állandó és gyötrő szellemi kisebbrendűségi komplexusa, amely ingerszegény múltjából fakadt, azt eredményezte, hogy

sóvárgott a sztárság külsőleges megjelenési formáira: az ünneplésre, a publikum csodálatára, amit oly gyakran vélt tévesen — a személyének szóló szeretetnek. Az is nyilvánvaló, hogy sem családi háttere és múltja, sem alkata nem felelt meg a komoly színészi teljesítményhez megkövetelt és elengedhetetlen fegyelemnek.

Élete utolsó éveinek problémáiért nem kis mértékben az őt körülvevő személyek felelősek, akik azt bizonygatták, hogy Marilyn puszta léténél fogva kész művész, és semmi egyéb tennivalója sincsen, mint hogy kiálljon a világ elé, és fogadja az elismerést. S mivel arra vágyott, hogy ezt elhiggye, nagyon is gyakran szándékolat- lanul utánozni kezdte a nagy művészek modorosságait. Azután, szinte máról holnapra fölismerte az effajta póz képtelenségét, amely saját maga előtt is fölfedte belső bizonytalanságát, és amely a legkülönfélébb foglalkozásbeli, társadalmi és szexuális kizsákmányolásokba kergette.

Mivel kétségbeesetten vágyódott megbecsülésre, elismerésre és befogadásra, s egyszerűen arra, hogy okkal-joggal hihessen saját értékeiben, elkapta Hollywood állhatatlan, de olajozottan működő gépezete. A sors iróniája, hogy maga is közreműködött abban, hogy velejéig mesterséges termékké — Marilyn Monroe-vá, a szupersztárrá — váljék, és ezt huszonnyolc éves korára nagyon is megértette, jóllehet nem tudta megfogalmazni.

(Részlet Donald Spoto Marilyn Monroe c. könyvéből, amely a Magyar Könyvklub gondozásában jelent meg.)

(Folytatjuk)

Félreismert szervezet a Vatra?

Egy öregúr Gyulafehérvárról

Hunyadi János nyughelyének, Gyulafehérvárnak óriási szerep jutott a jelenkori román nemzeti öntudat formálásában, ápolásában. Az 1918-as egyesülés városában máig érzékelhető' a „harmadik román ország” csatlakozásának mámora. Ülünk az egykori erdélyi fejedelmek felrománlobogózott palotájában, hallgatjuk a IV. polgárfórum szép beszédű, de szinte semmit nem mondó szónokait. Aztán a mikrofonhoz lép egy vatrás öregúr, Miron Vasile. Döbbent morajjal fogadott beszédét a végén megtapsoljuk. Velünk tölti a fórum három napját, szemmel láthatóan nagyon egyedül van. Mint az újságíró...

Miron Vasile 68 éves nyugdíjas, aktív korában tisztként szolgált a román hadseregben. Nyílt tekintetű, őszinte embernek látszik. Megkockáztatom: valamiféle megszállottság munkál benne.

— Gyulafehérvárott 1990 márciusában alakult meg a Vatra Romaneasca (Román Tűzhely) Fehér megyei szervezete — mondja. — Jelenleg 11 filiálénk és több mint 5 ezer tagúk van. Én a gyulafehérvári szervezetnek vagyok az elnöke. A Vatra politikai pártoktól független szociális és kulturális célokat követő civil szerveződés. A polgári attitűd kialakítása érdekében támogatjuk a kultúrát, bálákat, konferenciákat, szimpóziumokat rendezünk.

— Magyarországon nem erről híres a Vatra.

— Pedig ez az erősségünk, amihez az is hozzájárult, hogy változás történt az együtt élő etnikumok kapcsolatában. Korábban mind a magyarok, mind pedig a románok részéről voltak szélsőséges megnyilvánulások; elegendő itt utalnom a marosvásárhelyi eseményekre. A mai viszonyokat jól jellemzi, hogy a Vatra Romaneasca gyulafehérvári alszervezetének más nemzetiségű, így például magyar tagjai is vannak. Vagyis kölcsönösen közeledünk egymáshoz.

— Ismét azt kell mondanom, hogy a magyarországi sajtó híradásai másról szólnak.

— Nézze, én elsősorban a Fehér megyei viszonyokat ismerem. Itt a magyarok aránya lényegesen kisebb, mint például Hargita, Kovászna vagy Maros megyében. Arról, hogy ott történtek kisebb-nagyobb incidensek, hallomásból tudok. A mi megyénkben sem 1989 előtt, sem azután nem voltak komoly ellentétek a román és a magyar lakosok között.

— Ez azt jelenti, hogy szót értenek az RMDSZ-szel is?

— Városunkban • nincs RMDSZ-szervezet, de tárgyaltam az RMDSZ egyik

országos vezetőjével. Meggyőződtem róla, és ő is elismerte, hogy idáig téves elképzelései voltak a Vatra Romaneascáról. Szeretném tehát hangsúlyozni, hogy már az Iliescu elnök úr által meghirdetett történelmi megbékélés előtt is történtek kísérletek az etnikumközi kapcsolatok javítására. Mi azt tartanánk jónak, ha a Magyarországra látogató románok valamennyire elsajátítanák a magyar nyelvet, a hozzánk érkező magyarok pedig a románt. A népeink érintkezésében ne legyen szükség egy harmadik nyelvre! Ha megismerjük egymás nyelvét, kultúráját és szokásait, máris könnyebben tisztázódnak a félreértések, csökkennek az előítéletek.

— Úgy gondolja tehát, hogy a Vatra eredményesen szolgálhatja a két nép közeledését, megbékélését?

— Feltétlenül. Ebben az irányban kívánjuk befolyásolni a mindenkori hatalmat, s ugyanezt kérjük a magyarországi civil szervezetektől. Szeretnénk elérni, hogy legalább olyan kapcsolat legyen Románia és Magyarország között, mint amilyen Románia és Görögország között van.

— Ne haragudjék, ezt nem értem.

— Tavasszal Albániában tanácskoztak a balkáni országok külügyminiszterei. Mivel Romániát és Jugoszláviát nem hívták meg, Görögország tiltakozásul távol maradt. Nos, mi azt szeretnénk, ha hasonló esetben Magyarország szolidáris lenne Romániával, és viszont. Hogy így legyen, ezért mindkét országban sokat tehetnek a civil szerveződések, Romániában konkrétan a Vatra Romaneasca. Szívesen felvennénk a kapcsolatot a hasonló elképzeléseket valló magyar szervezetekkel. Örömmel venném, ha tudna ilyen magyarországi szervezetet ajánlani — mondta Miron Vasile, a Vatra gyula- fehérvári elnöke.

(Kérését nem tudtam teljesíteni.)

Ménesi György

Piaci körkép

Sláger a dinnye

A görög- és a sárgadinnye volt a sláger a legutóbbi szarvasi piacon.

Mindkét fajtát, a hét elejihez képest jóval olcsóbban, húszforintos kilónkénti áron kínálták a kereskedők.

Almát hatvan forintért, nektarint hetvenért, őszibarackot százért, sárgát nyolcvanért láttunk. A zöldpaprika kilóját hetvenért, az almapaprikáét hatvanért mérték, a hegyes csípősnek öt forint volt darabja. A paradicsom kilóját

a legtöbb helyen nyolcvanért árulták, de lecsónak valót harmincért is vehettek a háziasszonyok. Az újkrumpli kilója harmincötért, a káposztáé hatvanért, a karfiolé nyolcvanért fogyott. Egy fej salátáért harmincöt forintot, a sárgarépa csomójáért húsz forintot, a gyökérért huszonötöt kértek. A vöröshagyma kilójának negyven, a salátauborkáé húsz és egy cső főzni való kukoricának tizenkettő forint volt az ára. —r—