Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-27-28 / 175. szám

liffljjiiíSSíiS

1996. július 27-28., szombat-vasárnap

Királygyilkosságok Magyarországon (18.)

Király, aki csodával határos módon kikerülte a halál kelepcéit

végez vele, hiszen minden álma a magyar korona megszerzése. De Béla nem megy át az osztrák területre és így megmenekül.

6. 1242 februárjában a tatár sereg váratlanul átkel a befagyott Dunán és Kadán tatár vezér serege — egykorú

híradások szerint — valósággal röpül a völgyeken-hegyeken át: a cél: elfogni a „kerált” — de Béla megmenekül. Megmenekül, hogy megmentse az irtózatos csapást elszenvedett magyar népet és Magyarországot, Európa védőbástyáját, amely gátként állt az egész Európát elnyeléssel fenyegető pusztulás elébe, így következett be a rendhagyó eset. így nem került sor a királyhalálra, a királycserére. így maradt életben Negyedik Béla.

(A szöveg Grandpierre K. Endre: Királygyilkosságok című könyve alapján készült)

A rendhagyó eset. Negyedik Béla király (1206-1270)

Árpád-házi királyaink között akad egy király, aki szokatlanul magas kort, hatvannégy évet ért: Negyedik Béla (1206-1270). Rendhagyó eset. Közfrázis: kivétel erősíti a szabályt. Bizonyos azonban, hogy egy esetlegesen előfordulható kivétel nem cáfolhatja meg az általában érvényesülő törvényszerűséget. Lássuk hát, tőmondatokban, miként jött létre ez a „kivétel”.

Hétéves, amikor (1213-ban) anyját, Gertrudiszt a pilisi erdőben a felbőszült főurak kardélre hányják. Végeznének vele is, de hű emberei, cselédei köréje állnak és megmentik a viharzó koncolásban. Három-négyévenkint robban ki egy-egy összeesküvés apja, II. Endre és az ő élete ellen, ám az összeesküvések sorra kudarccal végződnek, s az összeesküvők Bécsbe menekülnek, ahol összeesküvést irányító központot hoznak létre. Pályáját irtózatos törés szeli ketté: az 1241-1242. évi tatárjárás, amely kishíján elpusztítja Magyarországot. Valóban ellentmondásnak rémlik elméletünkkel, a magyar történelem ritmusával szemben, hogy történelmünk e rettentő törése körül nem érvényesül a ritmusfelpörgés: nincs királyhalál és királycsere. De vajon miért marad el ez? Béla a tatárok másfél évi ittléte alatt számtalanszor kerül halálos kelepcébe, olyan helyzetbe, amelyből józan emberi számítások szerint nem menekülhet meg.

Lássuk a legkirívóbb tényeket:

1. A tatárok 1241. márciusi betörésének hírére, a tatárokkal csaknem egyidejűleg, Pestre érkezik Babenbergi II. Frigyes osztrák uralkodó herceg, a helyi összeesküvőkkel összefogva, fellázítja a pesti németeket, a csőcselék felkoncolja Köten kun királyt, családját, főembereit, majd Béla halálát követelve megostromolja a királyi palotát: Béla életét a hozzá hű testőrök hősies ellenállása menti meg.

2. A sajói táborban, a végzetes ütközet előtti éjszakán, Csák Ugrin esztergomi érsek, az összeesküvő párt feje fellázítja a tábor katonáit: Béla életét csak a hozzá hű testőrcsapatok halálra- szánt bátorsága menti meg.

3. Másnap reggel, mikor a tatárok rést nyitnak a magyar sereget körülfogó zárógyűrűn — Batu hadparancsa értelmében — minden tatár katona — tíz- meg tízezer szempár a „kerált” lesi, őt szeretné mindenáron elfogni vagy megölni, Béla azonban, hű testőreitől körülvéve, csodálatos módon kimenekül a lángoló szekérvárból, anélkül, hogy felismernék.

4. Mint a magyar menekülők minden csoportját, a királyét is űzőbe veszik a tatárok: az egykorú források szerint a menekülők óriási többségét lemészárolják: háromnapi járóföldre mindent az elesettek hullái borítanak — Béla azonban megmenekül.

5. A magyar—osztrák határon Bélát Frigyes herceg kelepcéje várja: a ravasz herceg a királyi családot és a királyi kincstárt már a kezébe kaparintotta; most Bélát akarja átcsalni a határon, hogy hatalmába ejtse: ha Béla megteszi ezt — a herceg kétségbevonhatatlanul

fehéren

Pénzt, paripát, fegyvert

„Válámi ván, de nem áz igázi” — ha nem tévedek, a megboldogult szovjet-orosz humorista, Arkagyij Rajkin mondta annak idején, talán még a hatvanas években. Amikor mindennapos vendég volt a magyar színpadon, s — ne tagadjuk le a múltat — szovjet útlevele ellenére kedvence a magyar közönségnek. Igaz — ez is hozzátartozik a történethez —, a népszerűségért megdolgozott: néhány szót megtanult magyarul.

Nos, e szép emlékű, csúnya ember szállóigévé vált mondata a kormány mellé tervezett, de elvetélt nyomozó- hivatalról jutott most eszembe. Arról a Horn-el- képzelésről, amiből majd csak lesz valami. Nem egészen az, aminek szánták, s nem egészen úgy, ahogy kigondolták. De nem is ez a lényeg, hanem a tanulság — ha egyáltalán valaki odafönn elgondolkodik rajta.

Miről is van szó? Ha létre kell hozni egy önálló nyomozóhivatalt a kormány mellett, a belügyben vagy az országos rendőr-főkapitányságon azzal a céllal, hogy kinyomozza és leleplezze a gazdasági bűncselekményeket, akkor ennek az az üzenete, hogy a mai zsaruk erre alkalmatlanok. Na már most — bármit is tartanak a viccek a rendőrökről —, hajlamos vagyok azt hinni, hogy a zsaruk sem tökfejek. Magyarán: ki tudnák nyomozni a gazdasági bűncselekményeket maguk is, ha elegen lennének hozzá, hajói megfizetnék őket, ha elegendő jogosítványuk lenne hozzá, ha hagynák őket, ha tényleg akarná a kormány, a belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitány. A jelek szerint nem akarják. Pótcselekvésbe bocsátkoznak, s nem bíznak saját rendőrállományukban. Ha bíznának, őket látnák el, a mostaniaknak adnának „pénzt, paripát, fegyvert”. Nem láttam még olyan buta népet, amelyik irigyelné rendőreitől a jó fizetést, a jó „lovat”, a jó fegyvert. De olyat már láttam, hogy az anyagilag és technikailag elhanyagolt rendőrség nem képes feladatát maradéktalanul ellátni, emiatt nő a bűnözés és lelkileg sérül a társadalom. Itt Magyarországon láttam, látom ezekben az években.

Árpási Zoltán

^UJMKWÍ^ZÁIL-------------KERESKEDELMI

RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ///I ■ ■ ^ • + +

Nyári vásár

július 29-étöl augusztus 1 O-éig

30-40% engedménnyel

az Univerzál ruházati szaküzleteiben!

Békéscsabán:

— Cipő-lakástextil bolt, Andrássy út 20. Orosházán:

— Ruházati Áruház, Győri V. tér 1.

Gyulán:

— Méter-lakástextil bolt, Városház u. 16—24.

— Gyermekruházati bolt, Városház u. 4.

— Fehémeműbolt, Városház u. 1.

— Cipőbolt, Kossuth tér 27—31.

Szarvason:

— Cipőbolt, Szabadság u. 32.

Vásároljon nyári árut a nyár közepén olcsóbban, az

(34260)

alatt is!

A megszáradt ruhákat kapkodom, hajtogatom a délutánban. Öt szál drót a ruhaszárítón, egyik vége a diófán, másik az öreg barackfán, és pontosan a harmadikon sorolnak a hangyák most is, mint tavaly, meg azelőtt egyik fától a másikig. A harmadikon. Pont a harmadikon. Nem tudtam, most se tudom megfejteni, miért? Megáll a munka a két kezemben, csak nézem a sietésüket. Körülöttem zsong a délután. Illatok, neszek, a megindult kis szél matatása a zsenge lombok között, a fecskék csivi- telése, gólyák kelepelése, a fakopáncs munkálkodásának zaja, a balkáni gerle „Megállj csak! Megállj csak!” fenyegetése, a kitárulkozott ég magasa, az ujjongása mindennek, ami él — összegomolyognak, majd szinte vidáman szétbomlanak, mint a gondolat. Érzem az almafavirág rózsaszín-cirmos bomlását, a minden zöldek zöld-szagát, s ekkor úgy érzem, mint olyan sokszor máskor is, ha nem tudom betűkkel, szavakkal kifejezni az Élet csodálatos, alig megfoghatóságát: zenévé bomlik bennem a létezés, az Idő harsogó indulójává...

Csak állok. Engedem, hogy re- megtesse a szívemet. Messze száguld tőlem, a semmibe zuhan a panaszok özöne, a szomorúságok, az

egész anyagi világ. Csak azt érzem, akarom is — hogy a Szépség öleljen, a hántások fájdalmai takarodjanak ki a kertből, Időből. Maradjon a fecskepár buzgólkodása. Micsoda gyönyörűség nézni, ahogyan rakják a fészküket az ereszünk alá! — Új pár ez, késve, de nem elkésve alakítják az otthonukat. Parányi kis csőrükben hol borsónyi sarat hoznak, hol parányi szénaszálat, kicsi tollat. Micsoda erő, hit van bennük! Felejtsem el a pénztelenséget, felejtsem el, mennyi mindent szerettem volna tárgyakban, holmikban. Asszony lévén, bizony új ruhákról is álmodtam, de hadd

temetődjenek el ezek az álmok. Hordom a régieket, hiszen úgy szerettem ezeket valamikor! Legalább őrzik azt a régi jó érzést. Szerettem az öreg bútorokat, azt is, amit még a tizenhatodik születésem napjára kaptam... Szerettem az olcsó íróasztalomat. Milyen boldogság volt, amikor meg tudtam venni! És? Antik íróasztalról álmodtam. Ma jöttem rá, hogy egy

gyalogszéken is lehet írni, ha erő, tehetség van — még szép, igaz dolgokat is.

Nem lesz új ruhám? Nem lesz antik íróasztalom? Nem lesz. De láthatom, milyen nagyot nőttek a nyírfák, a szomorúfűz is szépen megindult, virít a piros tulipán, az ég kékjével vetekszik a nefelejcs, hát... én ne lennék boldog? Már megvan a téli tüzelőnk, várhatom az unokáimat, tudok nekik is, mint bárkinek, aki hozzánk jön, jó ebédet főzni. Nem jutottam messzebb Nyugat felé csak Bécsig? De láttam a kis Túrt, ahogyan siet a Tiszába, láttam a Nagy- Küküllő köveket görgető áradását, láttam Nagyváradon a Nagy-hídnál, hogy még mindig zúdítja vizét a Sebes-Körös kis vízesése, mint fiatal koromban, és ki tudja hány évszázad óta teszi. Láttam a kereki Bocskai-várat, bejártam kicsi hazánk minden zugát... S a sokszázas könyvtáram ide hozza nekem az egész nagy, kerek világot! Verssorok sorolhatnak bennem, hol szelídek, ringatok, vagy lázadók—ahogyan a lelkem kívánja. A prózákban is sorsok, társadalmi problémák, útkeresések, szép-szerelmek, közeli s távoli tájak szépsége — mind az enyém! Enyémek a tegnap éjszakai égzengések, villámok cikázása, a jó nyáreleji eső pásztázása... Bizony „Ä tetejire kicsi nem ártana” szokta mondogatni a szomszédom: ezt is megkaptuk.

...Zsoltár ez a délután. Az első keresztyének nagy, tiszta hite van benne. Hívén az életben, a szépségben, a teremtett világban... Zendüljön hát a zsoltár, hogy szülessenek új álmok a békességért.

(Részlet az írónő Önéletírásának második kötetéből.)

Bertalan Ágnes:

Sorsok, útkeresések, szerelmek

■aauaaauaHaaaauaHauaaHaanauauaHBaMBaaaaaBaBaaaaaaaaBauaaaBHaaBaHBii