Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-26 / 174. szám

Fehér foltok a közlekedésre nevelésben Eszter Ambulancia s Árulkodó ujjlenyomatok A Mérnökpedagógusok Világkongresszusa békéscsabai szekcióülésének középpontjában is a gyermekek közlekedése állt. (II. oldal) É t ^ A megerőszakolt kislányoknak van már kivel megbeszélniük r4-L> bánatukat. (06) 1/166-1040 (IV. oldal) A rendőrkézre került betörőre ujjlenyomata hozta a bajt. (Fotónk illusztráció.) (IV. oldal) Bűn—tények Elpárolgott talicska. (1) Medgyesegyházán tör­tént az eset, hogy az Arany János utca egyik lakója három évvel ezelőtt kölcsönadta a szomszédjának a talicskáját és még egy PB gázpalackot. Telt-múlt az idő, a kölcsönadó — türelmes ember lévén — várt pontosan három évet. Mint mondják, kárba veszett a türelme, mert ezúttal a 3-as szám nem hozott neki szerencsét. Kiderült ugyanis, hogy a kölcsönkért tárgyak időközben „elpárologtak” a szomszéd portájáról. Magyarázkodás ide vagy oda, nem kell ahhoz nagy fejtörés, hogy kiderül­jön: a koma eladta valamennyit. A kérdés már csak az: hogyan kapja vissza? Üzleti élet. (1) Mezőkovácsházán, július 10-én, az Árpád utca 179. szám alatti ital- és dohány­áru-nagykereskedésbe törtek be ismeretlen tol­vajok, ahonnan nagy mennyiségű dohányt és — talán, mert a jól sikerült „üzletre” '.áldomást akartak inni — két üveg italt vittek magukkal. Pár napnyi eltéréssel Kunágotán történt hasonló eset, amikor egy csorvási lakos bérletben üzemelő vas-háztartási boltjába az ablakkeret kifeszítésével jutottak be ismeretlenek. A tulaj­donos két kerékpárnak és több műszaki cikknek ütheti bottal a nyomát. A két betörés kárértéke együttesen megközelíti a 300 ezer forintot. Állati vicces... (1) Hogy illik össze a csirketáp a karórával?—erre még az a nagy bánhegy esi lakos sem találta meg a választ, aki ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, miután július elején a kasza­peri állattenyésztő telepéről, a záratlan istállóból eltűnt több értékes dolog. Lába kelt egy Flex gyorsvágónak, egy Perion típusú akkumulátor­nak, 30 kg csirkenevelő tápnak, valamint egy karórának. A tulajdonos ezt a „játékot” egyáltalán nem tartja viccesnek, hisz jelentős anyagi kár érte. Video. (1) Egy kondorosi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki medgyesegyházi videotékájának kirakatát betörte, ám feltehetően megzavarták, mert ennél beljebb már nem me­részkedett. A rongálási kár 20 ezer forint. Nem a tejes. (1) A látszat ellenére nem a tejes volt az, aki az egyik kunágotai lakoshoz július elején hívatla­nul ellátogatott, és a lakása udvarán tárolt két 25 literes, alumínium tejeskannával távozott. Meghányta-vetette. (1) Rendőri feljelentés alapján indult eljárás A. J. mezőkovácsházi la­kos ellen, mivel nevezett a Bakos-farm Kft.-tői nagyobb mennyiségű vetőmagot tulajdonított el. Á kár értéke 30 ezer forint. Pofonosztó, (r) A közelmúltban a hunyai T. L. szóváltásba keveredett a falu Búzavirág ven­déglője előtt a mezőberényi B. J-vei. Utóbbi állítólagos bűne, hogy elvette T. L. nevelt fiának kettőszáz forintját. Mindezt a hunyai tettleg is megtorolta a mezőberényi atyafin. T. L. ellen önbíráskodás alapos gyanúja miatt indul eljárás, s amennyiben a pénzhistória beigazolódik, B. J. rablás alapos gyanúja miatt felel. Mit tegyünk, ha közúti baleset részeseivé válunk? Modern „nyomkeresők” munkában Néhány órával korábban ezen a kerékpáron egy ember ült. Időközben a közlekedési rendőrök szakértő bevonásával a nyomok alapján hozzálá ttak a baleset körülményeinek rekonstruálásához FOTÓ: lehoczky Péter A legtöbb embernek szerencsére csak rémálmaiban fordul elő', hogy közlekedési baleset résztvevőjévé válik. Mégis, talán mindannyian megborzongunk, ha egy lezárt útszakaszhoz érünk, és a kordon mögött egy igazi balesetet sejtünk. Mi történhet ott? Ki lehet az áldozat, és egyáltalán, mit kellene tennem hasonló helyzetben? Az első ilyen probléma már az ütközés pillanatában adódhat: tegyük fel, hogy egyedül mara­dok az áldozattal. Elmennem nem szabad, hiszen az cserben- hagyásnak számít, de mégis, va­lahogy értesítenem kellene vala­kit... Lássuk a szabályt: minde­nekelőtt erőmhöz és tudásom­hoz mérten meg kell próbálkoz­nom az életmentéssel, a sebesült megsegítésével. Ha már ott nincs mit tenni, a következő amiről gondoskodni kell, az a helyszín és a nyomok biztosítá­sa. Ehhez minden elképzelhető eszközt fel kell használni: az elakadásjelző háromszöget, az autó vészvillogóját, a növényzet tét, bármit, ami védheti a nyo­mokat, hiszen hamarosan meg­érkezik az a stáb, amely ért a nyelvükön, s mindent megtesz azért, hogy valamennyi pillana­tot, mozzanatot újra lehessen re­konstruálni — esetleg a saját vétlenségem bizonyítása érde­kében. Közben az első arra járó au­tóst kell megkérnem, hogy érte­sítse a mentőket, a rendőrséget. Először általában a mentő érke­zik meg. A sebesültet ellátják, illetve a legrosszabb esetben megállapítják a halált. A rendőrök már szakszerű­en biztosítják a helyszínt: ha kell, elterelik a forgalmat, kö­rülnéznek, összeszedik az ira­tokat, tanúkat, résztvevőket hallgatnak meg. Már az első percekben kiderül számukra, szükség lesz-e igazságügyi (Folytatás a Hl. oldalon) Egy X-aktába illő rejtélyes haláleset „utóélete” Füzesgyarmaton Sír helyett zacskóban pihen Mind a mai napig nem temették el annak a füzesgyarmati asszony­nak (N. L.-nénak) a földi marad­ványait, akinek ötven-egynéhány csontját március elején házának udvarán, egy nyitott fedelű, két­száz literes olajoshordóban talál­ták meg. A csontok abban az edényben voltak, amelyben — hogy a kéttagú családnak (anyá­nak és fiának) a szemétszállítá­sért ne kelljen fizetnie — a kony­hai és egyéb hulladékot égették. A rejtélyes és nagy felhábo­rodást keltő esetről egyik akkori lapszámunkban mi is beszámol­tunk. Gyilkosság vagy öngyil­kosság? — tettük fel a kérdést. Most — több mint négy hónap­pal az eset után — a temetés elmaradásának ténye arra utal, hogy az akkor feltett kérdésre ma sem tud senki egyértelmű és megnyugtató választ adni. A történtekkel kapcsolatban sokan és sok mindent beszélnek. Egyesek azt nem értik, hogy a nem éppen madárcsontú, 150 centiméternél alig magasabb hölgy, miként tudott úgy belépni a hordóba, hogy az állva maradt. Talán egy kisszéket vagy egy ho­kedlit használt? Ha igen, akkor az „öngyilkossági segédeszközt” ki tüntette el? Hisz a hordó mellett semmi hasonlót nem találtak. Esetleg a már égő hordóba fejjel előre vetette magát a nő? Elméle­tileg ez sem elképzelhetetlen. A gazdag bűnügyi fantáziá­val rendelkező füzesgyarmatiak viszont vadabbnál vadabb teóri­ákat kreáltak. Többen azt rebes­gették: a hordóban talált csontok nem is N. L.-né földi maradvá­nyai. Ám csakhamar kiderült: en­nek az elméletnek nincs való­ságalapja, ugyanis az antropoló- gusi és szerológusi vizsgálat kétséget kizáróan megállapítot­ta, hogy a hordóban talált zacs- kónyi csont a füzesgyarmati hölgy földi maradványa. Azt mindenki megerősíti, hogy a rejtélyes cselekmény előtti hónapokban az amúgy vígkedélyűnek ismert N. Lászlóné egyre szomorúbb volt. Ennek több oka is lehetett. Ha­gyatéki vitába keveredett az egyik rokonával, aki jogi alapon ragaszkodott a jussához, igényt tartva az ősi ház felére, ahol ép­pen N. Lászlóné és a fia lakott. Ez ügyben februárban egy hiva­talos ügyvédi felszólító levelet is kézbesített a posta a füzes­gyarmati asszony címére. N. Lászlóné ezt zokon vette, s mély apátiába süllyedt. Kilépett a telefonelőfizetők táborából, az utazási irodával (melynek ko­rábban szobát biztosított) fel­bontotta a szerződést, szőtteseit pedig ismerőseinek elajándé- kozgatta. Egyesek szerint a má­sik depresszióforrás az asszony fiával hozható összefüggésbe. Á környékbeliek úgy tudják, hogy az utolsó hetekben N. L. sokat veszekedett édesanyjával. A ci- vakodások, heves összeszólalko- zások egyre gyakoribbá váltak. A lakásban megtalált nyolc búcsúlevél kétségtelenül az ön­gyilkosság mellett szól. Az írásszakértő egyértelműen meg­állapította, hogy a levelek N. Lászlóné kezétől származnak. Ám a búcsúlevelek meglepően nagy száma miatt arra is gondol­hatunk, hogy a nyugdíjas néni nem vélte komolyan az öngyil­kosságot. A földi lét eldobási (Folytatás a IV. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom