Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-25 / 173. szám

1996. július 25., csütörtök VILAGTUKOR Kovács László külügyminisz­ter szerdán Bonnban - pártpoli­tikusi minőségében - részt vett és köszöntőt mondott a szociál­demokrata fiatalok nemzetközi ifjúsági fesztiváljának magyar estjén. A politikus ezt megelő­zően megbeszélést folytatott Karsten Voigttal, a Német Szo­ciáldemokrata Párt külpolitikai szóvivőjével, az Észak-atlanti Közgyűlés elnökével. Pokolgép robbant kedd este az észak-boszniai Dobojban, az ENSZ-rendőrség parancsnok­ságának bejáratánál. A robba­nás személyi sérüléssel nem járt, a detonáció csak kisebb anyagi károkat okozott - jelen­tette be szerdán Andrea Ag­nelli, az ENSZ-rendőrség észak-boszniai szóvivője. A szarajevói repülőtéren fölkészültek a polgári légifor­galom megindítására: eltávolí­tották az aknákat, a kifutópá­lyánál lévő repülőgéproncsot, valamint a bunkereket. Mind­eddig csupán a NATO-erők és a segélyszervezetek használhat­ták Bosznia fővárosának légi­kikötőjét. Az izraeli diplomácia veze­tője, David Lévi megkérte Jász- szer Arafatot: közölje a da­maszkuszi vezetéssel, hogy kész találkozni szíriai kollégá­jával - jelentette szerdán a Je­rusalem Post. Arafat, aki - egy rövid megállót kivéve - 1983 óta nem tette be a lábát a szír fővárosba, csütörtökön érkezik Damaszkuszba. Újabb áldozatokra bukkan­tak a kutatócsoportok a múlt héten lezuhant TWA-gép ron­csai között, az Atlanti-óceán fenekén. A Fehér Ház egy név­telenségbe burkolózó tisztség- viselője szerint a felszínre ho­zott roncsokon elvégzett vizs­gálatok mindeddig nem mutat­tak ki olyan anyagokat, ame­lyek megfellebbezhetetlenül terrorakcióra utalnának. A piló­ták üzenetváltásait és a repülési adatokat rögzítő fekete dobo­zoknak továbbra sincs nyomuk. Huszonhárom százalékkal zuhant az élőbirka ára szerdára a brit felvásárló piacokon, mi­után Brüsszelben két nappal korábban bejelentették, hogy a szarvasmarhákat sújtó agysor- vadásos járvány a juhokat is fe­nyegeti. Brit szakértők szerint a pánik alaptalan, mivel eddig csak laboratóriumi körülmé­nyek között sikerült a kóroko­zót átvinni az egyik állatfajról a másikra. Barcelonában a rendőrség szerdán lefoglalt 12 tonna ko­lumbiai eredetű marihuánát, és letartóztatott 39 embert. A ha­tóságok feltételezése szerint a kábítószert több európai or­szágba szállították volna. Orosz belügyi alakulatok Csecsenföldön. A köztársaság déli részén heves harcok dúltak a csecsen felkelők és a szövetségi csapatok között. A szakadárok vezetője sze­rint Moszkvát terheli a felelősség a béketárgyalások megszakadásáért. fotó: feb/reuter Tovább maradnak a katonák? Értesülések szerint a NATO támaszpontot akar Magyarországon A német Der Spiegel értesülései szerint a NATO főhadiszál­lást rendez be, és támaszpontokat tart majd fenn Magyaror­szágon. Hasonló „aggodalmat” fogalmazott meg az orosz Krasznaja Zvezda című lap. Gyarmati István helyettes ál­lamtitkár az osztrák Der Standardnak kijelentette: reméli, hogy hazánk az elsők között csatlakozhat a NATO-hoz. A Der Spiegel úgy tudja, hogy az észak-atlanti szövetség - tüntetőén közel Boszniához, és mintegy megelőlegezve a magyar NATO-tagságot - fő­hadiszállást rendez be, és tá­maszpontokat tart majd fenn Magyarországon. A jól érte­sült lap szerint a NATO Ta- száron és környékén, esetleg Pécsett rendezkedne be. Bár az IFOR megbízatása december 20-ig szól, tervek születtek arra, hogy a délszláv térségben szolgálatot teljesítő katonák kivonása után is ma­radjanak ott kisebb NATO- egységek. A tervek szerint mintegy 6 ezer fős nemzetközi haderő állomásozna a régió­ban, hogy megnyugtassák a lakosságot, és elejét vegyék a harcok kiújulásának. A moszkvai Krasznaja Zvezda megkérdőjelezte, hogy az amerikai egységek tá­voznának Magyarországról a boszniai küldetés végeztével. A lap idézte Mészáros Sándor diplomatát, aki azt mondta: a horvátországi helyzet romlása esetén Budapest esetleg kész tárgyalni Washingtonnal a bé­kefenntartó kontingens to- vábbmaradásáról, de a végle­ges döntés a parlamenté. Gyarmati István, a honvé­delmi tárca helyettes államtit­kára a Der Standard keddi számában annak a reményé­nek adott hangot, hogy Ma­gyarország 1999-ben már a NATO teljes jogú tagja lesz. Földünk „leheletéről” és a szén-dioxid ártalmáról tárgyaltak Genfben Egyre korábban köszönt be a tavasz A globális fölmelegedés következtében az északi féltekén minden évben korábban köszönt be a tavasz. Ez azt is ered­ményezi, hogy a húsz évvel ezelőttihez képest a palántáknak legalább egy héttel több idejük van a növekedésre. Amerikai kutatók szerint - akik csaknem negyven éve fi­gyelik az atmoszféra változá­sait - Észak-Amerikában, Eu­rópában és Szibériában a het­venes évek közepe óta leg­alább egyötödével gyarapo­dott a vegetáció a kedvező időjárási körülményeknek kö­szönhetően. E kutatási adatokat a neves Nature folyóirat közölte, a megjelenést gondosan idő­zítve a genfi környezetvé­delmi konferencia időpontjá­hoz. A tanácskozáson az ENSZ szakértői s a világ 150 országának képviselői tárgyal­ták meg a globális fölmelege­dés problémáját. Az emberiség évente há- rommilliárd tonna szén­dioxiddal terheli az atmoszfé­rát. Immár azt is tudjuk, hogy az „üvegházgázok” - köztük a szén-dioxid is - felelőssé tehe- tők a Föld éghajlatának meg­változásáért. Ha a káros gáz­kibocsátást nem korlátozzák, akkor környezetünk hőmér­séklete több fokkal is meg­emelkedhet 2100-ig. Az ember termelte szén-di­oxid mellett nem szabad elfe­ledkezni arról sem, hogy bolygónk is „lélegzik”. Ez a jelenség leginkább az északi félteke északi vidékein figyel­hető meg: tavasszal és nyáron csökken a levegő szén-dioxid- tartalma, hiszen a növények ilyenkor többet lekötnek ebből a gázból. Ősszel és télen vi­szont magasabb a szén-dioxid- koncentráció. Ám a vészharangot kongató szakértők véleményét nem mindenki osztja. A genfi kon­ferencia száz résztvevője pél­dául közös nyilatkozatban til­takozott a környezeti károk visszaszorítását célzó intézke­dések ellen. Ők feleslegesnek vélik a nemzetközi ellenőrzés szigorítását vagy az energia­adó bevezetését. Aggódik a román külügy Megromolhat a kétoldalú viszony A román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte, hogy Magyarország kormá­nya anyagi támogatásban akarja részesíteni a romániai magyar kisebbséget, és veze­tőivel továbbra is politikai kapcsolatokat kíván ápolni. Románia eleinte tartózkodott a néhány héttel ezelőtti, buda­pesti magyar-magyar találko­zón elfogadott nyilatkozat hiva­talos kommentálásától, és a részletek tisztázását kérte Ma­gyarországtól. A bukaresti kül­ügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján azonban közölte: a román veze­tés aggodalmait azóta sem osz­latták el. A román külügyminiszté­rium elismerte, hogy Magyar- ország ugyan csökkentette a budapesti nyilatkozat fontossá­gát, de sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy az immár szerves része az RMDSZ vá­lasztási programjának. A szó­vivő szerint a dokumentum magyarországi jóváhagyása megnehezíti a két ország kö­zötti kapcsolatokat. Frunda György, az RMDSZ elnökjelöltje bukaresti sajtótá­jékoztatóján kijelentette: Ro­mánia félreértette a budapesti nyilatkozatot. Biológiai madárijesztés a Kennedy repülőtéren Sólyom kergeti a sirályt Amerikában elsőként a New York-i repülőtéren alkal­maznak sólymokat és héjákat a kifutópályák körül repdeső sirályok elriasztására. Bár viccesen hangzik, mégis komoly dologról van szó: szinte nem múlik el nap, hogy ne ütközne madár a föl- vagy leszálló repülőgépeknek. Legtöbbször ugyan a sirá­lyok húzzák a rövidebbet, de olykor tragédiába torkollik a „madarak” találkozása. Tavaly Alaszkában egy sirály belere­pült egy AWACS felderítőgép hajtóművébe: a gép lezuhant, s a fedélzeten tartózkodó hu­szonnégy ember közül senki sem élte túl a katasztrófát. A Kennedy repülőtér tő­szomszédságában elterülő Ja- maica-öböl vadrezervátumából rendkívül sok madár látogat a szomszédba. A légikikötő veze­tőinek ezért minden pénzt megér, hogy hatásos módszert találjanak a sirályok távol tartá­sára. Szerencsére a szakértők legfeljebb 75 ezer dollárra be­csülik a négy hónapra tervezett akció költségeit. A tervek szerint minden nap három solymász járja majd kö­rül a területet egy-két sólyom­mal vagy héjával a karján. A vadászmadarakat a sirályok el- kergetésére képezték ki. Az a feladatuk, hogy „megértessék” a kíváncsiskodó sirályokkal: a kifutópályák betontengerében nem terem nekik való hal. Ferenczy Europress Családban marad a Danone-konszern vezetése Meghökkentő főnökváltás Ez itt nem a reklám helye, noha nálunk is ismert már­kanév a Danone. A főnökvál­tás különleges körülményei miatt került az érdeklődés középpontjába Franciaország legnagyobb élelmiszer-ipari vállalkozása. A hetvenhét esztendős Antoine Ribaud-nak senki sem hitt, amikor nemrégiben bejelentette visszavonulási szándékát. A konszern, amely 74 ezer embert foglalkoztat és évi 2500 milli­árd forintnak megfelelő for­galmat bonyolít le (a Danone mellett hozzátartozik a Kro­nenburg sör, a Panzani tészta­család, az Evian ásványvíz és sok más is), szinte elválasztha­tatlan volt Ribaud személyétől. Aki ráadásul kitűnő formában van, rendszeresen teniszezik és vízisízik. Nem is megrendült egészségi állapota késztette arra, hogy fölálljon székéből, inkább az a szándék, hogy maga gondos­kodjék utódjáról. Mindenki legnagyobb meg­lepetésére az óriási Danone-bi- rodalom új vezetője az „Öreg” legifjabb fia, a negyveneszten­dős Frank lett. Ha családi válla­latról lenne szó, ez természetes is volna, de a Ribaud família a részvények mindössze egyetlen százalékát birtokolja. A társtu­lajdonosok nagybankok, bizto­sítótársaságok, konszernek. Az „Öregnek” mégis sikerült meg­győznie a tulajdonosokat a je­lölt képességeiről. Frank Ribaud jó iskolát járt ki: dolgozott egyszerű munkás­ként a cég egyik dél-franciaor- szági üzemében, majd az Amora majonézzel ügynökös­ködött. Egyre feljebb és feljebb lépett a ranglétrán, mígnem fölkerült a csúcsra. Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: * szerelemről, ^ bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban. Nyári Mikulások. 18 ország 150 Télapója, Télanyója gyűlt össze Koppenhágában, hogy megtartsák hagyományos, immár 33. világkongresszusukat. fotó: feb/reuter

Next

/
Oldalképek
Tartalom