Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-19 / 168. szám
1996. július 19., péntek Olimpiai melléklet 13 Atlanta, az ifjú világváros A minap vaskos könyvet hozott a postás. A küldemény Atlantából, az olimpia városából érkezett: Címe: Insight Guides Atlanta... azaz Atlantai kalauz belülről... A kötetet közérdekűnek tartottuk és éppen ezért legérdekesebb fejezeteinek egyes részleteit most közreadjuk. Előre néznek Atlanta—mely várost az amerikaiak legszívesebben úgy festik le, mint „bátor, merész, kozmopolita szigetet” a vidéki Georgina szívében—mindig fogékony és nyitott volt minden új lehetőség, vagyis a fejlődés előtt. Sokan állítják most már több mint száz esztendő távlatából, sikereit annak köszönheti, hogy a várost felégették a polgárháború idején. De már a háború előtt is úgy nyilatkoztak róluk, hogy „a város lakossága aktív és vállalkozó kedvű. Lakosainak zöme azért vándorolt a városba, hogy mihamarabb meggazdagodjék.” Az „északi agresszorok” — vagyis a jenkik — a polgárháborúban nem tudták megtörni a várost, inkább megerősítették bennük a túlélés iránti küzdelmet. H. W. Grady, az Atlanta Consitution főszerkesztője 1886-ban ezeket a sorokat írta le lapjában: „Szeretném megüzenni Sherman tábornoknak (az északi hadsereg egyik vezére, a ford.), hogy az 1864-ben itt hagyott romokból, porból és hamuból szép és merész várost hoztunk létre, a napsugarat is beépítettük az új házak tégláiba.” Úgy tűnik, hogy Atlanta azóta nem is tekintett vissza a múlt században történtekre. Csak előre nézett. Az amerikai dél— kelet központja azóta is egyre inkább az új munkahelyek, új iparágak, új üzleti lehetőségek, a Big Business fővárosa lett. Szívesen fogalmaznak, hogy Atlanta a 20. század „városi csodája”. Meg azt is mondják-írják, hogy Atlanta a jövő városa. Amire lakói is igen büszkék: Atlanta fiatal város. Annak is érzi magát. Lüktet. Lakosai aktívak, magabiztosak, nyitottak a világra. A város egyik prominens képviselője, John Portman így nyilatkozott legutóbb: „Az olimpiai játékok rendezésének megszerzése a jövőbe vetett hitünk, bizalmunk és együttműködésünk legújabb bizonyítéka. Röviden szólva: mi, atlantaiak nem történni hagyjuk a dolgokat — hanem mi döntjük el, hogy azok miként történjenek.” A „big business” A nyolcvanas évek atlantai polgármesterének, Mr. Andrew Youngnak egyszer feltette valaki a kérdést: vajon mi az oka annak, hogy valóságos állandó népvándorlás folyik a városba és vonzáskörzetébe. A polgár- mester elmosolyodott és 3 ujját — a hüvelykujját, a mutatóujját és a középsőt — összedörzsöl- getve adta meg a választ. Ami köztudottan annyit jelent — mármint ez a mozdulat —, hogy pénzről van szó... Szavakban kifejezve mindez azt jelenti: azért jönnek ide az emberek, hogy pénzt csináljanak, vagyis meggazdagodjanak. Atlanta valóban rekordgyorsasággal emelkedett a kis délvidéki vasúti végállomásból több milliós metropolissá. Főként a második világháború befejezése utáp tett meg mindent annak érdekében, hogy odacsalogassa a nemzetközi tőkét. Ma Atlanta a székhelye jó néhány világhírű vállalkozásnak. Itt van mindjárt a Coca-Cola a világ leghíresebb árucikkével. Vagy a Turner Broadcasting System Incorporation — közérthetőbb formában a CNN és a TNT tévécsatorna tulajdonosa. Vagy itt van a Delta Airlines Incorporation, az USA harmadik legnagyobb légitársasága. Folytathatnánk a sort, de ezek a legismertebbek nálunk, Magyarországon. Ide kívánkozik még az az információ, hogy a városban az USA 500 legnagyobb cége közül négyszáznak van kirendeltsége, és hogy Atlanta az utóbbi 10—20 évben 750 külföldi céget szerzett magának, ide költöztek az USA különböző pontjáról, mert megcsapta őket is a BIG BUSINESS szele. Atlanta nemzetközi arculatát minden valószínűség szerint tovább alakítja és fejleszti az olimpia, amelyet kiterjedt marketing tevékenységként értékelnek üzleti körökben. A városban sok minden adott a további előretöréshez. Kitűnő infrastruktúra: ultramodern hírközlés, kereskedelmi légi fuvarozás, három széles, egymás alatt-fölött kígyózó autósztráda, mely az Egyesült Államok minden részét összeköti egymással, valamint kiterjedt vasúti teherszállítás. Ä Louisiana-i Monroe-ból 1941-ben ide telepedett Delta Airlines hatalmas lökést adott a fejlődésnek. A város ócska kis depóhoz hasonlító repülőtere lépésről lépésre bővült, s ma már tökéletesen kiszolgálja 3 millió városlakó utazási igényeit éppúgy, mint a délről érkező 40 milliónyi utas átszállását a világ minden tája felé. Ámde a világviszonylatban legismertebb vállalkozó mégiscsak Robert E. Turner III., alias Ted Turner. Kimondottan rossz néven veszi bárkitől, ha nem egyszerűen Ted-nek nevezik. A Savannah-ban nevelkedett Turner 1973-ban költözött Atlantába, hogy átvegye apja kis reklámügynökségét. Ekkor még mindent megtett a televízió elterjedése ellen. Aztán jött a pál- fordulás: megvásárolt egy bajba jutott tévétársaságot és ezzel megalapozta a mára már 1,5 milliárd dollárra becsült tévébirodalmát. Hamarosan megvette az Atlanta Braves baseballcsapatot az Atlanta Hawks kosárlabdacsapattal együtt. Manapság már megengedheti magának, hogy egyre kevesebbet foglalkozzék az üzlettel. Montanai birtokán tölti idejének jó részét feleségével, Jane Fondával, akit a világ színésznői volta mellett arról ismert, hogy az ő nevéhez fűződik a physical fitness program keretében az aerobic világméretű térhódítása. Baloldali mozgalmi múltjáról is sokat cikkeztek. Először ferde szemmel nézték sokan ezt a frigyet a milliárdos és a szegények érdekeit utcai felvonulásokon is képviselő művésznő között, ámde úgy látszik mégis megtalálták a két találkozási pontot: a sport szerete- tét és a környezetvédelmet. Turner négyévenként megrendezi a Jóakarat játékokat, amelyeknek eredeti célja a két nagy hajdani ellenség, az USA és a Szovjetunió sportolóinak találkozása volt. A másik: mindketten sokat tesznek a természet védelmében a bálnák fennmaradásáért. A kilencvenes évek elején Atlanta is ugyanazokkal a gondokkal nézett szembe, mint jó néhány más amerikai nagyváros. A központból kifelé igyekezett a „big business”, ott már nem tudott tovább terjeszkedni. Ritkult a lakosság, ezzel párhuzamosan nőtt a feketék száma, a fehérek pedig kiköltöztek a külső kerületekbe, ahol gátak nélkül terjeszkedhettek. A városközpont közigazgatási központ lett. Az elővárosok száma pedig gomba módra szaporodik. Huszonöt éve Atlanta még csak három kerületre tagozódott, ma már tizennyolcnál tart és 2000- ben eléri a húszat. Az olimpia városa Atlanta belvárosának peremén épült fel téglából és acélból a Centenáriumi Olimpiai Stadion, valamint a rácsból szőtt torony — az olimpiai kandeláber —, mintegy kiemelkedő szimbólumaként annak a nagy változásnak, amelyen ez a georgiai város az 1996-os nyári játékok odaítélése óta átment. Atlanta polgár- mestere már 1990-ben, a nyári olimpia rendezési jogának megszerzése pillanatában úgy nyilatkozott, hogy „Atlanta nem az lesz 1996-ban, ami most. Új parkok, sétányok, infrastrukturális modernizáció, csatornahálózat változtatja meg a várost az olimpia idejére.” Más kérdés, hogy e modernizációs törekvések mellett kevés szó esett akkoriban a város igazi problémájáról, a bűnözésről és a szegénységről. A bajt csak tetézte, hogy valójában a város túl későn ocsúdott, nem kezdett hozzá elég korán az olimpiai előkészületekhez. Ráadásul sokáig húzódtak a stadion munkálatainak előkészületei, részint azért, mert a környék nem örült az új létesítménynek, mondván, hogy zavarni fogja megszokott életét, részint pedig azért, mert a stadionhoz magáncégektől kellett megszerezni' a szükséges több mint 200 millió dollárt. Végül 1993-ban az elégedetlenkedő és tiltakozó hangok ellenére sikerült megkezdeni a munkát. A szavazásnál Martin Luther King III, a néhai polgárjogi harcos fia billentette a mérleg nyelvét az építkezés oldalára. A hangulatot azzal is sikerült lecsillapítani, hogy közölték: az olimpia után a nyitó és záró ünnepélynek otthont adó stadiont a híres-nevezetes Atlanta Braves baseball- csapata veszi majd birtokba, s ráadásul még az építkezés idején a környék szegény lakói munkához is jutnak. Sőt: a base- ball-csapat már a kezdet idején bejelentette: ha már ők lesznek az urak a stadionban, a fenntartási munkákra minden esetben a környék lakóit veszik igénybe. És hogy még szebb legyen a dolog: a stadion körül elterülő három városrész — Summer- hill, Peoplestown és Mecha- nicsville — közül a legaktívabb Summerhill egyik vezetője bejelentette: mindenki legyen nyugodt, sőt büszke, mert az olimpia hetei alatt a világon sok százmillió néző figyelme erre a stadionra és környékére összpontosul, ami annyit is jelent, hogy a későbbiekben özönleni fog a nemzetközi tőke Atlantába újabb és újabb munkahelyeket teremtve, s kialakítva ezzel a következő évezred ultramodern Atlantáját. Ennek következtében új üzlethálózat épül, új iskolákkal, parkokkal együtt. A leszakadt rétegnek is lesz miben megkapaszkodnia — ígérik. Az atlantai üzletemberek akár 5 milliárd dollárt sem tartanak lehetetlennek, ha a tőkebeáramlás lehetőségeiről nyilatkoznak. Miközben azonban a magántőke igyekezett becsülettel eleget tenni a városmodemizáló ígéreteinek, addig az állami hivatalok igencsak a fogukhoz verték a garast, amikor az új utak, parkok, belvárosi sétányok, házrenoválások, városcsinosítások terveinek finanszírozásáról volt szó. Mintha csak a város évekig magáévá tette volna a sosem létezett, de mégis világhírűvé vált Scarlett O Hara, az Elfújta a szél hősnőjének szállóigévé vált mondását: „Majd holnap gondolkodom a dolgokról...” Ez a langyos hangulat egészen az 1992. évi barcelonai olimpiáig eltartott. Amikor azután Atlanta polgármestere, olimpiai szervezési szakemberek és más Atlantából érkezett látogatók majdhogynem szájtát- va bámulták a csodát, Gaudi remekművétől kezdve a város gótikus negyedén át az ultramodern úthálózatig, ocsúdni kezdtek és akkor határozták el komolyan, hogy mégiscsak tesznek valami maradandót a 150 esztendős város továbbfejlesztéséért. Billy Payne, az ACOG elnöke nyomban tisztázni igyekezett a kérdést, amikor Barcelonából hazatérve közölte: a másfél milliárd dolláros költségvetésből kizárólag az olimpiai célú befektetésekre telik, az „olimpiai kerítésen” kívüli teendőkről a kormánynak és az üzleti világnak együttes erőfeszítésből kell gondoskodnia. O nem kíván az utóbbiakba beleszólni, kizárólag a szurkoló szerepére akar vállalkozni. Más a terv és más a valóság: végül is neki kellett a mozgatórugó szerepét vállalnia, összehangolni a széthulló erőfeszítéseket. Először és mindenekfölött sikerült aláíratnia a Centenáriumi Olimpiai Park tervét, melynek következtében hatalmas összefüggő zöld területet alakítottak ki az egyébként csak beton-acél-üveg felhőkarcolóból álló belvárosban. Az 50 millió dollárra rúgó építési-kialakítási költségek mintegy felét a Woodruff Foundation, vagyis a Coca-Cola cég emberbaráti alapítványa állta. Az üzleti világ ebben is nagy fejlődési lehetőséget lát. Szemei előtt már új lakónegyed, bizniszhálózat építésének jövőképe áll, s ez nyilvánvalóan jót tesz majd a város arculatának is, a park helyén ugyanis lepusztult házak, arctalan területek, lerobbant üzletek és szegények lakta kalyibák álltak. Az új park létrehozása mozgásba hozta a kertépítő vállalatok fantáziáját is. Elhatároztatott, hogy a városban 15 ezer előnevelt fát kell beültetni a magnóliától kezdve a tölgyön át, egészen a szilfáig. De hát semmi nem tökéletes: a több mérföld hosszúságban kanyargó Peachtree Streeten — azaz Oszibarackfa utcán — egyetlen szál őszibarackfát sem lehet találni. Más kérdés, hogy nem is lett volna értelme ezt a fafajtát ide telepíteni, hiszen Atlanta túlságosan az északi részen fekszik ahhoz, hogy ott megteremjen akár csak egy szem is Georgia államnak ebből a híres gyümölcséből. A gyökerek avagy egy kis történelem A város születéséről szóló legendáknak se szeri, se száma. Annyi bizonyos, hogy Atlanta, amely ébren tartja a világ figyelmét a Coca-Colával, Margaret Michell „Elfújta a szél” című könyvének történetével, a CNN televízióval és most a centenáriumi nyári olimpiai játékok megrendezésével, egyetlen szóval is jellemezhető: a biznisz városa. Hogy is kezdődött? A vasipar fejlődése adta meg az első lendületet a város megalapításának és későbbi fejlődésének. (Folytatás a 14. oldalon) A belvárosban egyetlen szálfüvet sem lehet találni, még nagyítóval sem
