Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-03 / 128. szám
1996. június 3., hétfő OK sPOKI II. Békés Kupa megyei cselgáncsbajnokság, Békés Gyomaendrődi elsőség a népes mezőnyben Felvételünk a diák „C” korcsoport küzdelmének egyikét örökítette meg, amelyen a 36 kg-ban győztes gyomaendrődi Kun József (felülről) alaposan meggyűrte a békéscsabai Hrabovszkit fotó: such tamás Az elmúlt hét végén Békésen rendezték meg második alkalommal a Békés Kupa megyei cselgáncsbajnokságot, amelyen négy klub korosztályos versenyzői mérték össze erejüket. A sportcsarnokban a két tatamin mintegy százötvenen körmérkőzéses rendszerben vívtak a különböző súlykategóriákban. A helyi Békési Judo Club rendezésében lezajlott viadal jó lehetőséget biztosított a rutinszerzésre a gyomaendrődi, a békéscsabai, az eleki és a házigazda békési sportolók számára, akik között a legnagyobb számban a diák és a gyermek korcsoportosok képviseltették magukat. A bő négyórás viadalon kitűnt., hogy jó úton halad az utánpótlásnevelés a szakosztályokban. A gyomaendiődiek Antal Károly edző irányítása mellett tizenkét elsőséget értek el, de mögöttük szorosan ott voltak a többiek is. A verseny is igazolta, hogy él a sportág, s még a szűkös anyagi körülmények között is igyekeznek minél eredményesebbek lenni. Különösen igaz ez a békésiekre, akiknél Pocsai Gábor, Káló- czi Mária és Szálkái László áldozatos szakmai tevékenységükkel ellensúlyozzák a forintokat. Dicséretes, hogy a nehéz körülmények között is vállalkoztak a rendezésre. Sarkadi János, a Magyar Judo Szövetség főtitkára ekként vélekedett a versenyről: — Úgy küzdöttek a fiatalok, mint az oroszlánok, egyikük-másikuk technikás is már. Ha nem hagyják veszni hagyni az eddigi tudásukat vagy nem torpannak meg, akkor szebb célokat is maguk elé állíthatnak. Nagy eredménynek tartom azt is, hogy ilyen népes mezőny gyűlt össze, s hogy ennyien drukkoltak és élvezték a küzdelmeket. (gyurkó) Eredmények. Férfiak. Felnőttek. 65 kg: 1. Kovács Antal (Békéscsabai Judo Club), 2. Szabó (Eleki Judo Club). 78 kg: 1. Mitykó András (Békéscsaba), 2. Szálkái (Békési Judo Club). Juniorok. 60 kg: 1. Nagy János, 2. Szabó (mindkettő Békés). 71 kg: 1 . Pszota Frigyes (Békéscsaba), 2. Mucsi (Békés). Ifjúságiak. 60 kg: 1. Pszota Tamás (Békéscsaba), 2. Bacsó, 3. Willand (mindkettő Gyomaendrődi Judo Club). 65 kg: 1. Hídvégi András (Békés), 2. Tóth (Gyomaend- rőd). +65 kg: 1. Török Roland (Gyomaendrőd). Serdülők. 40 kg: 1. Erdősi Dániel (Gyomaendrőd), 2. Hídvégi Z„ 3. Szabados (mindkettő Békés). 48 kg: 1. Szabó Szabolcs (Gyomaendrőd), 2. Irimiás (Elek), 3. Kovács (Békéscsaba).57 kg: 1. Schwalm Gergő, 2. Dananaj, 3. Farkas (mindhárom Gyomaendrőd). Diák „A”. 32 kg: 1. Szabó Csaba (Elek), 2. Nyeste, 3. Szűcs (mindkettő Békés). 38 kg: 1. Petró Péter, 2. Kovács (mindkettő Gyomaendrőd), 3. Mézes (Békés). 49 kg: 1. Kecskeméti János (Elek), 2. Gáspár (Gyomaendrőd). +63 kg: 1. Nagy Imre (Elek), 2. György (Békéscsaba), 3. Látóczki (Gyomaendrőd). „B”. 32 kg: l.Gózon Gábor (Gyomaendrőd), 2. Fodor (Békéscsaba), 3. Lovász (Békés). 41 kg: 1. Stranszki Mihály, 2. Danes (mindkettő Gyomaendrőd). 53 kg: 1. Balogh Zoltán (Gyomaendrőd), 2. Nagy (Békéscsaba). +58 kg: 1. Szurovecz Tibor (Gyomaendrőd), 2. Püski (Békéscsaba). „C”. 26 kg: 1. Szarka Sándor (Gyomaendrőd), 2. Csikós, 3. Futaki (mindkettő Békés). 36 kg: 1. Kun József (Gyomaendrőd), 2. Hrabovszki, 3. Huszár (mindkettő Békéscsaba). +49 kg: 1. Toldi Zoltán (Békés), 2. Truczán V. (Elek). Gyermek. 25 kg: 1. Antal Róbert, 2. Antal J. (mindkettő Békés). 26 kg: 1. Kovács Dávid (Békéscsaba), 2. Fityus, 3. Kiss (mindkettő Békés). 28 kg: 1. Kacsala Tamás (Elek), 2. Zsadon (Békéscsaba), 3. Papp (Gyomaendrőd). 28 kg: (’88—89-ben születettek): 1. Miszlai Tamás (Elek), 2. Mészáros Renáta (Gyomaendrőd), 3. Lovász (Békéscsaba). 36 kg: 1. Fodor József (Elek), 2. Gurcsó (Békés). 38 kg: 1. Szirbucz Tamás (Elek), 2. Pályer (Gyomaendrőd), 3. Bojár (Elek). Leányok. Ifjúságiak. 65 kg: 1. Balogh Emőke (Békéscsaba), 2. Varga (Békés), 3. Törőcsik (Gyomaendrőd). Serdülők. 44 kg: 1. Kónya Katalin (Gyomaendrőd), 2. Pocsai (Békés).48 kg: 1. Mézes Edit (Békés).Diák „A”. 58 kg: 1. Tóth Anikó, 2. Oszlács (mindkettő Elek). A pontverseny végeredménye: 1. Gyomaendrőd 140,2. Békés 118, 3. Békéscsaba 85, 4. Elek 80 ponttal. A verseny támogatói voltak: Ligetsarok Büfé, Őszi Büfé, Fess Ro- child. Hetes Kft., Minya Gábor kőfaragó, Pákózdi Gézáné lángossütő, Sípos Zoltán üveges, Herpai Imre, Kiss Zoltánná vállalkozó, Lagzi János cukrászmester, Vass Zoltán Joly-Joker hirdető. Schumacher első győzelme a Ferrarival Michael Schumacher megszerezte első győzelmét a Ferrarival. Az autós gyorsasági világbajnokság Spanyol Nagydíján a kétszeres világbajnok német pilóta hatalmas fölénnyel ért elsőként célba a francia Jean Alesi és a kanadai Jacques Villeneuve előtt. A végig zuhogó esőben 50 ezer néző előtt lebonyolított verseny rajtja pedig nem úgy sikerült Schumacher számára, ahogy szerette volna. A német pilóta, aki a verseny előtt találkozott János Károly spanyol királlyal, beragadt, s a harmadik helyről a hatodikra esett vissza, innen kezdte el fokozatosan a felzárkózást. Az ötödik kör után már ismét harmadik volt, a 9. kör után pedig megelőzte Alesit, és a Forma—1 -es újonc Villeneuve sem tudta sokáig feltartóztatni. A verseny első szenzációját Damon Hill kiesése jelentette a 12. körben. Az első rajtkockából induló brit versenyző már korábban is kicsúszott, mielőtt a futam feladására kényszerült. Miután Schumacher az élre állt, fokozatosan növelte előnyét, mikor másodszor is kihajtott a bokszutcába, már 70 másodperccel vezetett az akkor még á második helyen autózó brazil Rubens Barrichellóval szemben. A 20 induló közül egyébként mindössze hat ért célba. A Spanyol Nagydíj végeredménye (65 kör, 307,26 km): 1. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:59:49,307, 2. Jean Alesi (francia, Benetton-Renault) 45,302 mp hátrány, 3. Jacques Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 48,388 mp. A Totó 22. heti eredményei 1. Magyarország—Olaszország ..........................0—2 2 2. Eger—Diósgyőri VTK.......................................1—1 x 3 . BKV Előre—-Siófok........................................5—2 1 4. Bochum—Bielefeld............................................2—0 1 5. Duisburg—Mainz..............................................0—3 2 6. Hertha BSC—Fortuna Köln..........................0—0 x 7. Nürnberg—Mannheim..................................2—4 2 8 . Zwickau—Wolfsburg.....................................0—1 2 9. Ancona—Pistoiese...........................................1—0 1 10. Bologna—Chievo.............................................1—0 1 11. Foggia—Cosenza............................................1—0 1 1 2. Venezia—Genoa..............................................2—2 x 13 . Verona—Reggiana..........................................0—1 2 +1. mérkőzés: 14. Brescia—Perugia.............................................1—1 l Békéscsabai aranyak Zalából Zalaegerszegen rendezték meg a hét végén a ZÁÉV-Strabag Kupa atlétikai versenyt, amely egyben vidékbajnokság is volt. A viadalon a Békéscsabai AC versenyzői több érmet nyertek. A női 800 méteres számot Csendes Ildikó (Békéscsabai AC) nyerte 2:09,64-es idővel, s ő bizonyult a legjobbnak 1500 méteren is 4:31,98. A békéscsabaiak eredményei. Férfiak. 200 m: 3. Szél 21,90. 5000 m: 2. Bohus 15:07,16. Távol: 2. Molnár 708 cm. (v. I.) Németh János Békésre igazolt Szombaton tartotta évadzáró értekezletét a Békési TE asztalitenisz-szakosztálya. A baráti hangulatú összejövetélen értékelték az NB IA csoportjában kilencedik helyen végzett férfi, az NB II-ben második helyen végzett női és az NB Ill-ban veretlenül első helyen végzett férfi tartalékegyüttes munkáját. Az NB I A csoportjából kétévi szereplés után kiesett férficsapatban több változás várható. Eltávozik Jóna András és Seres Árpád a klubból. A legnagyobb erősítésnek a sokszoros ifjúsági válogatott, Németh János (Postás SE) tűnik, aki az új idényben Békésen játszik majd. Döntőben Békés megye! Hiába, no, evés közben jön meg az étvágy! Amikor elkezdődtek a legnagyobb nyilvánosság előtti szellemi párbajok az „Irány Atlanta!” elnevezésű olimpiai vetélkedőn, azt mondogatták a megyei válogatott tagjai egymásnak: „Gyerekek, most már nem sok veszíteni valónk van, de ha már a tévé elé kerültünk, jó lenne megmutatni... mit is tudunk.” És a fiúk—három kiváló fiatal pedagógus, Jenei Tibor, Lobó János és Iványi László, valamint az első nézői széksorban nyitott lexikonok mellett segítő tartalék, Láng Iván hétről hétre elkápráztatta felkészültségével az országot és szí- . vósan araszolt előre, s mint az igazi profik, még a vereségből (csak egy volt ilyen) is tanult... Tegnap délelőtt már a döntőbe jutás volt a tét és az eddig minden alkalommal maximális 100 pontot elért Somogy megye ellen is bizonyította a Békés megyei trió, hogy helyén van a szíve és az esze. Újfent pompásan versenyeztek és a végén azzal a boldog tudattal állhatták fel asztaluktól a maroknyi helyszíni szurkolótábor vastapsának közepette, hogy 69:60 arányú győzelmük révén június 30-án a TV 8-as stúdiójában ők alkotják az egyik döntős gárdát. Most már ki merjük mondani: megérdemelnék, hogy ők is ott legyenek Atlantában, persze az sem ígér akármilyen élményt, ha „ezüstérmesként” 10 napig Olümpiá- ban, az ötkarikás játékok ősi szentélyében nyaralhatnak. Újfent csak azt írhatjuk: gratulálunk! A vasárnapi vetélkedő végén azt mondta Sisák Péter békéscsabai alpolgármester a tévében : „a város vezetése megtalálja annak a módját, hogy megfelelően elismerje a nagyszerű szereplést”. Ha azt nézzük, hogy emlékezetünk szerint ennyi ideig a tv nyilvánosságaelőttnem szerepelt még a megye, ráadásul teljes elismeréssel... szóval, akkor csak azt tehetjük hozzá ehhez, hogy önmagáért beszél a „fiúk” szellemi teljesítménye. (fábián) Országos gyermek vívóbajnokság Kellemes meglepetésre gyulai ezüstérmek Békéscsabán, a 2. sz. általános iskola tornacsarnokában rendezte meg a Magyar Vívó Szövetség és a Békéscsabai Előre Vívó Egyesület az országos gyermek vívóbajnokságot a legfiatalabbak, a 13 évesek számára. A háromnapos viadalon 18 egyesület mintegy kétszáz harminc ifjú vívója lépett pástra. A Békés megyeiek közül kellemes meglepetésre a Gyulai SE tőrözői remekeltek, egyéniben Friedrich Áron a második helyen végzett, míg a csapatversenyben a Gyulai SE együttese szintén a második lett. Winkler Andor edző kis tanítványai boldogan vették át Tordasi Ildikó olimpiai bajnoknőtől a megérdemelt ezüstérmeket. A versenyt rendező békéscsabai egyesület edzője, Hajtman János így értékelte a viadalt:—A vívószövetség és a szponzorok támogatásával tudtuk megrendezni ezt a viadalt, amelyre sajnos, anyagi okok miatt néhány távoli dunántúli klub nem tudta elküldeni korosztályos vívóit. Örvendetes, hogy versenyzőink közül Pacsika Ferenc párbajtőrben bronzérmet nyert, Galli Zsolt tanítványa már negyedik éve forgatja a pengét. Egy régi ismerőssel is találkoztunk a pástok mellett, aki a csepeliekért szorított. Budavári László, az egykori apró termetű csabai csatár így beszélt a „sport - ágváltásról”: — A feleségem a csepeliek edzője, így természetes, hogy elkísérem a gyerekeket minden egyes versenyükre. Sokat változott a város, amióta nem jártam itt, jelenleg vállalkozó vagyok, egy taxis cég vezetőjeként dolgozom, így nem nagyon jut időm a focimeccsekre járni. A feleség, Budavári Bea még hozzátette: — Jó a szervezés, s elég ügyesek a gyerekek. Mi több, dobogós helyezést szereztünk, elégedett vagyok tanítványaim teljesítményével. Galli Zsolt, a viadal főszervezője, a békéscsabaiak edzője a következőképpen összegzett: — A tőrszámokban népes volt a mezőny, a párbajtőrnél kevesebben léptek pástra, igaz, ma még a szakemberek is vitatják, hogy ilyen fiatalon érdemes-e elkezdeni a gyerekeknek ennek a fegyvernemnek a tanítását. Örvendetes a gyulai fiatalok nagyszerű szereplése, férfi tőrben ketten voltak a legjobb nyolc között a fjirdővárosiak közül, s Friedrich Áron ezüstérmes lett. A csapat- versenyben is kitettek magukért Winkler Andor tanítványai, a csepeliek 45:41-es legyőzésével a fináléba verekedték magukat, ahol azonban meg kellett hajolniuk a jóval esélyesebb MTK-sok előtt, ám két második helyük így is felülmúlja a várakozást. (verasztó) Eredmények. Leány tőr (80 induló): 1. Kovács Éva (Vasas, edző: Kunfalvi Péter), 2. Brassó (Csepel), 3. Nagy (Csata DSE) és Éöldy (MTK)... 20. Kolarovszki (Békéscsaba). Csapat (8): 1. MTK (Papp Szidónia, Garay Erzsébet, Pálos Andrea, Földy Júlia, Szívós Kitty), edző: Czakkel István, Solti Antal, 2. Csata DSE, 3. Csepel... 8. Gyula. Leány párbajtőr (32): 1. Tóth-Gáti Zsófia (MTK, edző: Czakkel István), 2. Kiss (MTK), 3. Garai (MTK) és Révész (BVSC)... 25. Kolarovszki (Békéscsaba). Csapat (6): 1. MTK (Tóth-Gáti Zsófia, Kiss Virág, Garai Erzsébet, Szívós Kitty, Homola Judit, edző: Czakkel István), 2. Tapolca, 3. THAC-Mi- relta...6. Gyula. Fiú. Tőr (64): 1. Crisán László (MTK, edző: Solti Antal), 2. Friedrich (Gyula), 3. Nagy (Csepel) és Elbert (MTK), 5. Kónya (Gyula)... 13. Kliment (Békéscsaba)... 21. Pacsika (Békéscsaba)... 23 Csíki (Gyula). Csapat: 1. MTK (Crisán László, Elbert András, Brandt Imre, Balázs Ádám, Bakody Róbert, edző: Solti Ántal, Czakkel István, Udvarhelyi Gábor), 2. Gyula (Friedrich Áron, Kónya Sándor, Csíki Dávid, Sárkány Balázs, Kereskényi Kristóf), 3. ÚTÉ... 9. Békéscsaba. Fiú párbajtőr (39): 1. Csomós László (MTK, edző: Czakkel István), 2. Rédli (Tapolca), 3. Pacsika (Békéscsaba) és Major (THAC-Mirelta)... 21. Sáfrány (Gyula), 23. Kliment (Békéscsaba). Csapat (9): 1. MTK (Csomós László, Brandt Imre, Balázs Ádám, Szauer Zoltán, Jánky Zoltán, edző: Czakkel István, Údvarhelyi Gábor), 2. THAC-Mirelta, 3. Tapolca... 6. Gyula... 8. Békéscsaba. A verseny szponzorai: Univerzál Áruház Rt., Csabai Konzerv Rt., Vízmű Rt., Városgazdálkodási Vállalat, Westel, Körös Autócentrum Kft., Népújság Kft. Pankotai kényszerből pihent Szerénynek maradni Valószínűleg ez lesz a legnehezebb a II. Westel Kupa nemzetközi kajak-kenu regatta három napja után. Mert az azért jelent valamit 47 (vasárnapi állapot) nappal az olimpiai kajak-kenu versenyek előtt, hogy a magyar csapat a 25 nemzetet felvonultató mezőnyben szinte agyonnyerte magát az olimpiai számokban. Ráadásul úgy, hogy Pulai sérülés miatt csak 1000 méteren kenuzott, a Kolonics, Horvát sztárduó előzékenyen átengedte az első két napot a másik csepeli kettősnek, Szuszkó Lászlónak és Hüttner Csabának. Akik persze a „nagyok” távollétében fölényesen verték a világ többi részét (rest of the World). Megengedhette magának a sportág, hogy az első válogatón (Szolnok) csak harmadik helyet szerzett férfi kajakos négyes induljon 1000 méteren. Ja, hogy a Gyulay, Bártfai, Storcz, Ábrahám névsor nem ismeretlen a világnak, az nem lehet a véletlen műve. Üdítő pletykának hatott, miszerint a női kajak sportág nagyasszonya, Birgit Fischer Schmidt időnként már fogadja Kőbán Rita köszönését, de a négyesek csatája után megint csak a gratuláció kényszere jutott a német „főnökasszonynak”. Szóval, az első napon nyertük a három kenuszámot, a férfi és női kajak négyest, s ebből csak a kenu négyes nem olimpiai szám. Szombaton a Szuszkó, Hüttner duó megszokásból „verte agyon” a mezőnyt, a Bártfai, Gyulai kajak kettes pedig bebizonyította, hogy a többieknek nem érdemes igazán készülniük. Fantasztikusan hajráztak. A lányok, Dónusz Éva és Cigány Kinga nem figyeltek az egyes pályán suhanó olimpiai válogatózó kanadaiakra, s így pár centivel lemaradtak az aranyról. Kőbán Rita kétszer kiugrott a női egyesben, de utána csak mosolygott Birgit Fischer idegességén, aki ráadásul a végén majdnem elvesztette a partit az olasz lánnyal szemben. A két férfi négyest mondanom sem kell, a mieink nyerték. Vasárnapra két meglepetés maradt, egyrészt, hogy nem indulhatott a tavalyi vb-győztes férfi kajak négyes kétszázon, pedig őket nagyon várta a helyi közönség, hiszen a kapitány, Vajda Vilmos az eredeti, „alföldi” Kajner, Kohut, Pankotai, Páger összeállításban nevezte őket. Sajnos, Kajner Gyulát lefektette egy vírus, így a fellépés a keretorvos tiltására elmaradt. Másrészt pedig vasárnap délelőtt közvetlen a Kolonics, Horváth kenu kettős (mert azért ők csak megmutatták magukat a szegedieknek) győzelme előtt megköttetett az 1998-as évi síkvízi kajak-kenu világbajnokság első főszponzori szerződése a Magyar Kajak-kenu Szövetség és a Pick Szeged Rt. között. A dr. Baráth Etele, s a szegedi Bihari Vilmos kézjegyével ellátott hároméves reklám- szerződés, bár az összeget mindkét fél üzleti titokként kezeli, a „zuhanyhíradó” szerint a szegedi világbajnokság önköltségének közel 10 százalékát fedezi. Nos, egy ilyen sportági és anyagi sikerekkel zárult hét vége után tényleg csak az lehet a cél, hogy Atlanta előtt szerényen fogadja a magyar kajak-kenu sport a vert seregek gratulációját. S reményeink szerint ez a nyár derekán rendszeres jelenség lesz az óceán túlsó partján is. Bárok Istán