Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-14 / 138. szám
UlÉKÉS MEGYEI H1RLAPMEGYEI KÖRKÉP 1996. junius 14., péntek Növényvédelem világszínvonalon „Magyarországon eddig nem volt olyan rendezvény, amely komplex módon mutatta volna be a hazai növénytermesztést. Mi arra vállalkozunk a mező- hegyesi növénytermesztési napok megszervezésével, hogy minden évben bemutatjuk a korszerű eljárásokat, és az általunk végzett munkát. Úgy gondoljuk, hogy ez a birtoknak is, a résztvevő vállalatoknak és szakembereknek is hasznára válik” — mondotta tegnap a növénytermesztési napokat megnyitó beszédében dr. Megyeri Zsolt. A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. vezér- igazgatója a továbbiakban elmondta: a 8548 hektáros szántóterületnek 49,6 százalékán vetőmagot (hibrid napraforgót, vetőmag-cukorrépát, -kukoricát, -búzát és -borsót), a terület 33 százalékán pedig ipari növényeket termesztenek. A növény-, illetve vetőmag-termesztést a birtok egyik tartópillérének nevezte, s hozzátette: Mezőhegyes hektáronként átlagosan 13 ezer forintot költ növényvédelemre, de a cukorrépa esetében ez az összeg a 30 ezer forintot is meghaladja. A növényvédelemmel kapcsolatos kérdések megtárgyalását különösen időszerűvé tette az idei tavasz átlagosnál csapadékosabb időjárása. Bizonyos kultúrákban országszerte növénykipusztulás tapasztalható, s ez elsősorban a szaktudás hiányára, a növényvédelmi gépek és technológiák elavultságára, valamint az „olcsó” kemikáliákra vezethető vissza. A délelőtti szakmai tanácskozást a világ élvonalához tartozó vegyipari cégek (AgrEvo, Uniroyal Chemical, Bayer, DuPont, Ciba, Cynamid, Magyar Kwizda, Nitrokémia, Rhone-Poulenc, BASF, Zeneca) támogatták. A mintegy 600 résztvevő dr. Hunyadi Károlyiéi a növény- védelem helyzetéről, feladatairól, a vegyszeres gyomirtás eredményeiről, dr. Széli Endrétől a kukorica-szülőpárok herbicid-érzékenységéről, dr. Pénzes Bélától a preventív és környezetkímélő védekezési lehetőségekről, dr. Petróczi Istvántól a búza, dr. Posch Kár oly tói a cukorrépa, dr. Németh Ferenctől pedig a napraforgó növényvédelmi problémáiról hallhatott magas színvonalú előadásokat. Az elhangzottak gyakorlati alkalmazását ki-ki láthatta a délutáni gyakorlati bemutatón és határszemlén, amikor is a résztvevők autóbuszokkal mintegy 6 ezer hektárt jártak be. Közben a Hotel Noniusban megtartott sajtótájékoztatón dr. Buruzs Balázsa díjugratóválogatott szövetségi kapitánya és dr. Szollár István, a Ménesbirtok SE lovas szakosztályának vezetője tájékoztatta a résztvevőket a növény- termesztési napokhoz kapcsolódó nemzetközi kanca- és ménversenyről, illetve Samsung Kupáról. A lovasrendezvények ma kezdődnek és vasárnap érnek véget Mezőhegyesen. Ménesi György A Rau cég által gyártott permetezőgépek kiválóan vizsgáztak Mezőhegyesen. Nagy teljesítményükkel, hatékony és precíz munkájukkal méltán vívták ki a gyakorlati bemutatón résztvevő szakemberek elismerését fotó: such tamás Csökken a nem pedagógusok száma Tűzelhalás: az állami védekezés kedden kezdődik Elismerés, (n) Dr. Moli- tórisz Pál szarvasi városi ügyészségi ügyész a legfőbb ügyész elismerő oklevelét kapta magas színvonalú munkájáért június 10-én Budapesten, a magyar ügyészi szervezet megalakulásának 125. évfordulója alkalmából rendezett központi ünnepségen. Helytörténeti füzetek, (i) Dévaványán, a helytörténeti füzetek kiadásának indítására 50 ezer forintot szavazott meg a helyi képviselő-testület. A pénzből folyamatosan kívánnak helytörténeti füzeteket megjelentetni Hajdú József szerkesztésében. Sarkad! talentumok, (m) A sarkadi önkormányzat vezetői már a városi pedagógusnapon bejelentették, kik azok a település oktatási intézményeiben tanuló diákok, akik tanulmányi eredményükkel, kimagasló teljesítményükkel öregbítették Sarkad hírnevét, s ezért a Sarkadi Talentum kitüntetést kapják az önkormányzattól. A megnevezett öt tanuló a június 25-ei testületi ülésen veheti át az elismerő okleveleket. Kabaré-koktél, (r) Ezzel a címmel zenés kabarészínházzá alakul június 30-án a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központ nagyterme. S akik a koktélt 21 órától felszolgálják: Antal Imre, Mikó István, Sáfár Anikó, Boros Zoltán és Rátonyi Hajnal. Pedagógusból, (i) Füzesgyarmaton, a helyi napközis konyhában nagyszabású pedagógusünnepséget tartottak a napokban. Dr. Szentesi Károly polgármester üdvözölte a megjelent tanárokat, tanítókat, óvónőket és az intézmények technikai dolgozóit. Ezt követően az önkormányzat vacsorán látta vendégül a meghívottakat, majd hajnalig tartó bállal zárult a rendezvény. A szotyolás megfizet, (m) Marik András alezredes, békéscsabai rendőrkapitány a „Csabán is repült a szotyolás zacskó” című tegnapi írásunkkal kapcsolatban a következőket jelezte: A Békéscsaba—Vasas NB I-es mérkőzésen S. Zoltán békéscsabai lakos dobta a szotyolát. Garázda magatartása miatt a rendőrség (gyorsított eljárással) 15 ezer forint pénzbírságra büntette. „SEMMI SINCSEN OK NÉLKÜL.” (Sickingen) Egy kollégiumba „terelte” a lányokat és a fiúkat Békéscsaba képviselő-testülete tegnapi ülésén; döntése értelmében a Szilágyi Erzsébet leány- és a Kulich Gyula fiúkollégiumot összevonták, s lett belőle Deák Ferenc Középiskolai Kollégium. Ugyancsak az összevonás sorsában osztozott a 635-ös ipari szakmunkásképző és a gépíró, gyorsíró szakiskola, amely a Kós Károly Szakképző és Általános Iskola nevet kapta. Intézményvezetők kinevezésével folytatta a munkáját a közgyűlés; a szavazások eredményeként a Penza-lakótelepi óvoda vezetője Hajnal Györgyné, a 3-as iskola igazgatója Papp Ferencné lett, a Madách utcai általános iskola élén ismét dr. Novák Pált erősítették meg. A Szabó Pál Téri Általános Iskola igazgatója Szlovák Jánosné, a gerlai iskola vezetője Sárándy Zsófia, a Deák Ferenc kollégium igazgatója pedig Csepelényi Attila. Az első, mélyebb vitát a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak létszámcsökkentésére készült javaslat váltotta ki. Hideg András költségvetési bizottsági elnök a koncepció mellett érvelt, mondván, a gyakorlati tapasztalatokra épült, szakmai megfontolásokkal támasztották alá, pénzügyi kényszer váltotta ki, s a normativitást figyelembe véve készült. Velkey Gábor, az oktatási bizottság elnöke szerint a javaslattal pozitív irányba léptek, az elhatározások a működést nem befolyásolják, s bizonyos tartalék- képzésre is lehetőség nyílik. Szilágyi Róza, a pedagógus szakszervezet városi vezetője az elhangzottaknak ellentmondva mutatott rá, hogy az intézményvezetők véleményét, a sajátosságokat mellőzték. Pedig a létszámcsökkentésről csak az intézményvezetőkkel egyeztetve lehet dönteni. Szerinte a természetes fogyással megoldható lenne a létszámgond. Arra figyelmeztette a képviselőket, ha megszavazzák a javaslatot, bizonyos feladatok ellátatlanul maradnak. Ki vállalja ezért a felelősséget? — kérdezte. A határozati javaslatot a közgyűlés végül elfogadta azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben a végrehajtás során tévedésből, illetve különböző értelmezési problémák miatt valamely intézményt sérelem ér, a polgármesterhez fordulhat. (A közgyűlés további témáira visszatérünk.) László Erzsébet Naponta újabb jelzések érkeznek a megyei növényegészségügyi állomásra, a tűzelhalás nevű növénybetegség tehát feltehetően tovább terjed Békésben. Bagyinka Tamás, a Békés Megyei Növényegészség-ügyi és Talajvédelmi Állomás igazgatója tegnap késő délután az üggyel kapcsolatos legfrisebb információkat foglalta össze. Eszerint a megyében az állami védekezés a jövő héten kedden Sarkadon megkezdődik, a teendőket tegnap a városházán megbeszélték. Az önkormányzat a lakosságot több csatornán — így hétfőn este fórumon — tájékoztatja a tudnivalókról. Amint visszaérkeznek a feltehetően szintén fertőzött területekről küldött minták a laboratóriumi vizsgálatról, az eredményektől függően várható A Comitatus reprezentánsai szállították a hűvösebb szeleket Békés megyébe — hangzott el tegnap a megyeházán abból az alkalomból, hogy a megyei képviselő-testület konzultációs irodája találkozót szervezett a Comitatus szerkesztőinek, szerzőinek és olvasóinak. A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének folyóirata 5 éves fennállása jó alkalmat adott a visszatekintésre, amelyhez a kiadó, a Veszprém megyei ön- kormányzat nevében dr. Zongor Gábor, illetve a főszerkesztő, Agg Zoltán szolgáltatta a vitaindító gondolatokat. A középszintű önkormányzatiságot megerősítő gondolatokkal nyitotta meg a beszélgetést dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke. Ezután dr. Zongor Gábor idézte fel a lap legendáját; a rendszerváltás után Veszprém megyében megalakították a társadalomkutató A békéscsabai Lencsési Közösségi Ház nyári szünidei programja az idén a millecen- tenárium jegyében telik. Június 24-étől július 19-éig honfoglaló heteket szerveznek, ahol a résztvevő gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a magyarság történetével a kezdetektől az Árpádházi királyok uralkodásáig. Azok a gyerekek, akik június 24-étől 28-áig járnak a táborba, a megyarság őstörténetéhez kerülhetnek közelebb, akik a július 1-jétől 5-éig tartó időszakra iratkoznak be, a honfoglalások és a kalandozások korában találhatják magukat. a karantén elrendelése a megyé más pontjain is. A karantén alá vont területre sem bevinni, sem onnan kivinni fertőzésre fogékony gazdanövényt, növényi részt, terméket, fertőzött művelőeszközt, tárolót nem lehet. Az állami védekezés azt jelenti, hogy minden anyagi eszközt, vegyszerköltséget, munkabért az állam fedez, a szervezés a növényegészség-ügyi állomás feladata. Növényvédő szakmérnök dönti el, melyik fával mit kell tenni, kivágás vagy csonkolás lesz-e a sorsa. Sarkadon 4200 portát, továbbá a zártkerteket kell sorraj ámi a szakembereknek. Hétfőn az erdészekkel és a természetvédőkkel a sarkadi erdőkben is felmérik a fertő- zöttséget a növényegészség- ügyi állomás vezetői. T. I. egyesületet, s az e köré csoportosulok határozták el: jöjjön létre a Comitatus. Az ötletet támogatta a MÖOSZ, így lett a lap a szövetség folyóirata. Ma már hihetetlenül széles szerzői körrel büszkélkedhet — a tudományos kutatók számára kifejezetten kedvelt a lap —, s alapvetően a középszint problémáival foglalkoznak, de megtalálhatók a kistérségek, a régiók ügyeit ismertető, elemző tanulmányok is. Agg Zoltán főszerkesztő a Békés megyeiek dicséretére emlékeztetett: már az első számban megjelent a térségből egy cikk, amely Mezőhegyesről szólt. A szerkesztők egyébként nyitottak, szeretnék, ha a környezetvédelem, az idegenforgalom témájában is rendszeresen jelennének meg írások. A felszólalásokat követő vitában a folyóirat májusi számát is értékelték, amelyet ezúttal Békés megyei témáknak szenteltek. L. E. Július 8-ától 12-éig az államalapítás időszakába és a korai Árpád-korba lehet csöppenni, míg július 15-étől 19-éig a tatárjárással és a kései Árpád-korral ismerkedhetnek meg a tanulók. A foglalkozásokat a tematikához kötötten játszóházak és múzeumlátogatások egészítik ki. A megadott hetek közül bármelyik választható önállóan is. A részvételi szándékot június 21-éig lehet jelezni a közösségi házban (Békéscsaba, Féja Géza tér 1.). Bővebb felvilágosítást a (66) 456-177-es telefonon kaphatnak az érdeklődők. —ria A Comitatus legendája Honfoglaló hetek gyerekeknek Késik, de lesz gyermekgondozási díj A társadalombiztosítási változások sok embert érintenek, és gyakran elhúzódik az ügyintézés, amely érzékenyen befolyásolja a családok anyagi helyzetét. Sokan érdeklődtek afelől, hogy miért késik a gyermekgondozási segély kifizetése? A megyei egészségbiztosítási pénztár osztályvezetője, Mikó Imre válaszolt a kérdésre. Nemzetközi bábfesztivál, a tizenegyedik Idegbetegségek gyógyítása A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság, a Szegedi Akadémiai Bizottság Klinikai Kémiai Munkabizottsága és a 150 éves Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház szervezésében tegnap délben tudományos ülés kezdődött Gyulán. A téma: az idegrendszeri megbetegedések laboratóriumi diagnosztikája és terápiája. A megnyitón dr. Szilárd János profeszor az elmegyógyász Pándy Kálmán jelentőségét méltatta. Az agyhártyagyulladás gyógyítása volt a tegnap délutáni tanácskozás az agy folyadék diagnosztikája a mai előadások témája. Az idegrendszeri betegségek gyógyításáról, a különböző lelki- állapot kiegyensúlyozó gyógyszerek hatásmechanizmusáról tanácskoznak a résztvevők. B. Zs. — 1996. április 15-től a gyermekgondozási segély alanyi jogon illet meg minden szülőt, aki háztartásában 3 évnél fiatalabb gyermeket (és megfelelel az anyagi feltételeknek), illetve 10 évnél fiatalabb tartósan beteg gyermeket nevel. Azoknak a szülőknek, akik április- 15-én a régi jogszabály alapján kapták a gyes-t, választási lehetőségük van, hogy személyükre az új vagy a régi jogszabályt alkalmazzák. Eddig a megyében az új jogszabály szerinti gyermekgondozási segélyt mintegy 1500— 1800 édesanya kérte. — Gondolom, ők azok akik nem értik a késedelmet. — Az utalás csak számítógépes programmal lehetséges. A programot a területi egészség- biztosítási pénztárak későn, május utolsó hetében kapták meg. Ezért az adatfeldolgozás is később, csak ezt követően kezdődhetett. A feldolgozást lassítja az is, hogy igen sok a hiányosan kiállított igénybejelentés, például hiányzik a TÁJszám. A hiányos adatokkal nem tudjuk a programot kezdeni, azt betáplálni. Most már folyamatos a feldolgozás és a gyes-utalás. Reményeink szerint júniusban minden jogosult megkapja a visszamenőleg járó összeget is. — Ha túljutnak a kezdeti nehézségeken, könnyebb lesz az ügyintézés? — A folyamatos munkától elvonja a dolgozókat a gyakori telefonos és személyes érdeklődés. Többen kérik, hogy a gyes-t fizes- sükJd a házipénztárból. Nem tehetjük, a program arra épül, hogy a kiutalás postán történik. Kéijük az ügyfeleink megértését, ha e hónapban utolérjük magunkat és a visszamenőleges utalásokat elintézzük, a jövőben garantáljuk a folymatos kiutalást a tárgyhó 10. napjáig. Bede Zsóka Július elsejétől a tizenegyedik nemzetközi bábfesztivált rendezi meg Békéscsabán a megyei művelődési központ. Tíz külföldi és a hazai Napsugár Bábegyüttesen kívül még hat magyar csoport mutatkozik be a négy nap során — tájékoztatott Pál Miklósné, a művelődési központ igazgatóhelyettese. Többek között japán, francia, spanyol, belga bábosokat várnak a szervezők. Az idei rendezvénysorozat érdekessége, hogy a Jókai Színházon és a Balassin kívül új helyszínen, a Nagy Imre téren is tartanak előadásokat. A zsűriben három külföldi és négy magyar szakember ítélkezik a fellépő művészekről, köztük az UNIMA előző nap Budapesten, a világfesztivál és kongresszus zárónapján megválaszolt új elnöke. A programok sorából kiemelkedik a színház előtti felvonulás, a Turkajárás elsején reggel fél kilenckor. 18 órakor emléktáblát avatnak (Minya Gábor békési kőfaragó munkája) a közelmúltban elhunyt Lenkefi Konrád bábművész tiszteletére a Balassi Irányi utcai oldalán. Másnap a Meseházban kiállítás nyílik Lenkefi Konrád bábjaiból. N. K.