Békés Megyei Hírlap, 1996. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-04-05 / 104. szám
A siker folytatódhat? Premier előtti beszélgetésre készültünk, ám az élet úgy hozta, hogy segítségért kell kiáltanunk. A Pierrot Gyermekszínház hét éve működik, kezdettől szinte emberfeletti áldozatok árán, kizárólag szülői és szponzori támogatásból, és az utóbbi időkben már végső kétségbeesés közepette, ezt a békéscsabai gyermekszínházat is a megszűnés réme fenyegeti. (8. oldal) Magyarország lámája Békéscsabán A békéscsabai pránanadisok március 30—31- ére várják klubjukba a szolnoki Petrezselyem Józsefet, akit a tibetiek a közelmúltban New Yorkban lámává avattak. A tibeti tanok csabai művelői számára is kuriózumnak számító hét végén Magyarország lámája prána nádi tanfolyamot tart mindazoknak, akik önmagukat és családtagjaikat a kozmoszból nyert energia segítségével szeretnék gyógyítani. (9. oldal) Két hónapja kezdte meg szolgálatát Boszniában a magyar rendőrök alkotta kontingens. A csoport tagjai között két megyénkbeli rendőrtiszt teljesít szolgálatot a polgárháború sújtotta országban. Megbízatásuknak idegen földön, távol az otthontól, a családtól nem éppen veszélytelen körülmények között tesznek eleget, mindennapjaik nem mondhatók könnyűnek. Sokakban talán ezért is fogalmazódik meg a kérdés: akkor miért is vállalták ENSZ-zászló alatt és kötelékben ezt a nemzetközi feladatot? Az élet kezd minden területen a normális kerékvágásban folyni, annak ellére, hogy szinte minden család gyászol valakit. Gyűlölet nélkül Boszniában Takács Csaba rendőr százados immáron második alkalommal teljesít szolgálatot határainkon túl, ENSZ-felké- résre, a világszervezet kötelékében. A békési rendőrtiszt néhány esztendeje huzamosabb időn át Kambodzsában szolgált, majd egy-két esztendő múltán ismét útra kelt, ezúttal Boszniába, a 31 tagú, az IPTF, a nemzetközi rendőri feladatokat ellátó erő magyar kontingens tagjaként. A második hónapját tölti Zenicában, s április végén néhány napos szabadságra hazaérkezett. ' — Hogyan került ismét ENSZ-köte- lékbe? — A nemzetközi szervezet felkérésére megjelent egy felhívás, amire csaknem 170-en jelentkeztünk. Ebből a létszámból történt a kiválasztás: orvosi és több fokozatú alkalmassági vizsgálaton, valamint pszichológiai szűrőn estünk át, végül angol nyelvtudásunkból adtunk számot. Ezek után, úgymond utolsó próbaként, gépjármű- vezetésből is vizsgáznunk kellett, annak ellenére, hogy mindenkinek van jogosítványa, s mindenki gyakorlott gépjárművezető. A magyar kontingens parancsnoka az a rendőrtiszt, akivel a csoport fele korábban szolgált már együtt Mozambikban és Kambodzsában. Békés megyéből ketten utaztunk ki a csoporttal. —Milyen elvek szerint kerültek szolgálati helyükre? — Zenicába ketten kerültünk, tulajdonképpen önkéntes döntés alapján. Ez a város kevéssel nagyobb, mint Békéscsaba, egy ipari központ, itt működik Közép-Európa legnagyobb kohászati üzeme, lakóinak 90 százaléka bosnyák. Rajtuk kívül kevés szerb és horvát él még itt, s békességben. A városban nem voltak lövöldözések, épületek nincsenek szétlőve, az ipar miatt védték a várost, amihez kedvező védelmet nyújtottak a települést övező hegyek. A város erős védelem alatt végig a bosnyák hadsereg kezén volt, s az üzem dolgozott. Itt nem voltak olyan harcok, mint például Szarajevónál. — Hogyan jutottak el állomáshelyükre? — Először Zágrábba érkeztünk, ahol az ENSZ-nek van egy ellátó és kiképző központja, itt van a vezetés székhelye is. Szállodában helyeztek el, s nap, mint nap különféle kiképzésen vettünk részt. Egy külön vizsga is szerepelt a programban, ugyanis kisbuszokra és terepjárókra itt kaptuk meg a nemzetközi gépjárművezetői jogosítványunkat, amit számítógépes rendszerre tettek. Ez azért is van, mert a gépkocsik kódokkal védettek, s csak a mágneses kártyámon szereplő kóddal indítható be, ami lopás ellen véd. — Hogyan élnek boszniai szolgálati helyükön, hogyan sikerült berendezkedniük? — Banja Luka, Tuzla és Szarajevó régiók közül választhattunk, hogy ki hová szeretne menni. Mi ketten a tuzlai központunktól mintegy 150 kilométerre vagyunk. Irtózatosan rossz, hegyi utakon értünk le szolgálati helyünkre, az utakat az utóbbi évek kemény telei alaposan tönkretették, s bizony azokat, a rajtuk keletkezett kátyúkat nem javították ki az idők során. Zenicában egy átlagos magyar otthonnak megfelelő lakást bérelünk, amit a korábban kiérkező külföldi kollégáink kerestek számunkra. Takarítanak, mosnak ránk, amire nekünk nincs időnk. A háború hatása viszont érezhető: nincs központi fűtés. E miatt van egy tűzhelyünk, amivel fűtünk, illetve fűtöttünk, biztosítják a fát és a szenet. Ott önellátó mindeki, s ehhez kell igazodnunk. —Ezt hogy értsem ? — Szó szerint... Ha feladataink engedik, akkor főzünk magunknak, de erre nagyon kevés az időnk. A reggelit általában otthon fogyasztjuk el, de az esetek többségében kénytelenek vagyunk vendéglőben étkezni, ami nem egy olcsó mulatság. Végül is emiatt kapunk emelt napidíjat, ami el is megy. —Milyenek az árak? —Egy vacsora, ami áll egy levesből, szelet húsból, köretből, salátából, egy üdítővel legkevesebb 15-20 márka, hangsúlyozom, ez csak egy vacsora. Ebédre kevesebbet költünk, büfében gyorsan elfogyasztunk valamit, megeszünk egy-két szendvicset, megiszunk egy kávét, s a számla máris 14-15 márkára rúg. —Hány órát vannak szolgálatban? — A munkaidő korlátlan. Pillanatnyilag éjszakai szolgálatot még nem adunk. Reggel nyolc órakor kezdünk, s ameddig feladatunk van, addig azt végezzük. —Tulajdonképpen mi a feladatuk? — A megfigyelés. Hatósági jogkörünk nincs, ezért csupán szemmel tartjuk az ottani rendőrség munkáját, a velük kapcsolatos észrevételeket, bejelentéseket, panaszokat vizsgáljuk. Területünkön van egy börtön, az ottani körülményeket is figyelemmel kísérjük, a háborús bűnösök fogvatartását figyeljük, a bosnyák és a horvát rendőrökkel igyekszünk együtt működni, s az új föderációs rendőrség megteremtésében segítkezünk. A helyi rendőr őrsökön vizsgáljuk az eljárások törvényességét, nehogy a nemzetiségek között túlkapások legyenek. —Milyen a közbiztonság? —Tapasztalatom szerint jó a közbiztonság, rend és fegyelem van a városban és környékén. —Milyenek a börtönviszonyok? — Viszonylag nagy a börtön, most csupán néhány száz elítéltet tartanak fogva. A rabok többsége köztörvényes, a börtön lakói a szó szoros értelmében biztonságban vészelték át a polgárháborús éveket. Természetesen háborús bűnösöket is őriznek, van közöttök bosnyák, horvát és szerb egyaránt, számuk tucatnyi lehet. — Magyar rendőri egyenruhában teljesítenek szolgálatot. Fegyverük van? — Csak fegyver nélkül lehet ellátni ezt a feladatot, nincs is kint fegyverünk. Területünkön a védelmet az IFOR- erők, vagyis a török, a lengyel és a dán zászlóaljak katonái adják, valamint a kék sapka és az ENSZ-zászló jelenthet biztonságot. —Miért, s meddig vállalta ismét ezt a feladatot, mi motiválta a külföldi szolgálatra? — Ha minden igaz, akkor szeptemberben lesznek Boszniában a választások, megbízatásunk viszont egy évre szól. Végül is több minden befolyásolt döntésemben. Egy nemzetet úgy lehet igazán megismerni, ha az ember ott él velük. Azt hiszem mindenképpen első helyen a szakmai kihívás motivált, vonzottak az új feladatok, s az, hogy viszonylag közel van az országhatárhoz ez az új feladat, mely más, mint amit a korábbi misszióban teljesítettem. Természetesen az anyagiak sem mellékesek... — A pénz mennyire játszott szerepet? — Nálam az utolsó szempont volt, ennél voltak lényegesen jobban fizetett missziók is, ahová mehettem volna, olyanok, ahol a megélhetés olcsóbb mint Boszniában. —Mennyi a fizetésük? —Jelen pillanatban 90 dollár naponta. Ebből fizetjük a szállásunkat, az étkezésünket, az utazási költségeinket. Csak egy példa: egy 2,5 literes Coca Cola 6 márka... — Hogyan él a lakosság a háború után? — Nehezen, az árakhoz képest alacsonyak a jövedelmek. Egy kinti rendőr havi fizetése 20-30 márka, egy szállodaportásé 50 márka körül alakul. Sokat számít, hogy annak idején a különféle segélyszervezetek ellátták őket az alapvető élelmiszerekkel, s ezekből még talán van tartalékban. Azt az átmenetet, amíg az élet újra indul, így kénytelenek kihúzni. Az üzletekben mindent lehet kapni, rengeteg közöttük a magyar termék, ami lényegesen drágább ott, mint idehaza. A kávézókban, szórakozóhelyeken megindult az élet, megmaradtak a régi hagyományos kávézók törzsközönségeikkel, ugyanis az emberek szeretnek beszélgetni egy kávé mellett. A fiatalok jól öltözöttek, igényesek, éjszakai élet is van a lokálokban. Megszűntek az ellenőrző pontok, az utakon nagy a forgalom, az élet kezd minden területen a normális kerékvágásban folyni, annak ellenére, hogy szinte minden család gyászol valakit. —A családja nem hiányzik? — Nagyon... Van egy hat és fél éves kisfiam és egy másfél éves kislányom. A telefon jelenthet kapcsolatot, bennünket lehet hívni, a megbeszélt időpontban eddig tudtunk beszélgetni. —Magyarok élnek ezen a vidéken? — Szarajevó környékén 4-500 magyar él, Zenicában is hallani elvétve magyar szót. A nemzetiségek békésen élnek egymás mellett, a gyűlöletnek errefelé jelét sem láttuk, mindenki egyenrangú, még a börtönben is. Az emberek barátságosak, s nagyon remélik, hogy végleg eljött a béke. —Legközelebb mikor jön haza? — A munkától függ. Ha a feladatok engedik, akkor legalább harmincnapos folyamatos szolgálat után adható hat nap szabadság, így minden bizonnyal csak a nyár elején jövök megint — mondta búcsúzáskor Takács Csaba, a Boszniában szolgáló IPTF magyar kontingens békési rendőre. Szekeres András
