Békés Megyei Hírlap, 1996. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-04-05 / 104. szám
A HÉT TÉMÁJA . 1996. május 4-5., szombat-vasárnap „S anyánkat, ezt az édes jó anyát, O, Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! Mi ő nekünk? Azt el nem mondhatom, Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom; De megmutatná a nagy veszteség: Ha elszólítná tőlünk ó't az ég...” Az Anyák tiszteletére szentelt napot Magyarországon mindig május első vasárnapján ünnepeljük. Az anyák napja gondolatát 1907-ben az amerikai Ann M. Jarvis vetette fel. Amerikában hivatalosan 1914 óta ünnep, és mindig május második vasárnapján tartják, miként Ausztráliában és Kanadában is. Nagy-Britanniában a nagyböjt negyedik vasárnapja az anyákról való megemlékezés hagyományos alkalma. Európában az I. világháború után terjedt el, hazánkban a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg — az első megemlékezést 1925-ben tartották. 1928-ban egy miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé. Jó, csak nehéz Az anyaság mai társadalmi presztízséről, megbecsültségéről dr. Lukovics Éva ország- gyűlési képviselőnőt kérdeztük, aki a következő választ adta: — Jó anyának lenni, csak nehéz. Mindig a „mihez képest?” a kérdés. Ahhoz képest könnyű, hogy nagyanyáink, anyáink a szülés után néhány héttel — kész-passz — mehettek dolgozni. Az elmúlt 10-20 évhez képest viszont minden bizonnyal nehezebb lesz édesanyának lenni, hiszen a gyes feltételei megszigorodtak, a családi pótlék egy gyermekcipőre sem elég. Az anyaság presztízse tehát ma elsősorban a családban keresendő. Amikor keresnünk kell, hogy minek lehet hát örülni, a legjobbat tesszük magunkkal, ha annak tudunk örülni, hogy számíthatunk a házi megbecsülésre. Félretéve az iróniát, az anyaság elsősorban egy érzés, egy intim kapcsolat és szűkebb környezetünkhöz kötődik. A társadalmi megbecsülés nem is az anyasági támogatásoktól függ elsősorban, hanem a megélhetéstől, az életkörülményektől. Kinek fájna a feje az alacsony családi pótlék miatt, ha a család más forrásból is gondtalanul megélhet? Sajnos, ez most vágyálom. De hosszú távon mégis csak ez lehet a cél. Azt azért hozzá kell tenni, hogy világszerte ahol növekszik a jólét, párhuzamosan csökken a gyermekszám, s ez az, ami nagyon elgondolkoztató... Ami jár manapság Állampolgári jogon ma Magyarországon a gyermek születését követően egyszeri anyasági támogás illeti meg az anyát, amennyiben nem részesült várandósági pótlékban. Ez a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150 százaléka, ami jelenleg 14 400 forint. (Ha ikrek születnek, akkor gyermekenként számítandó a támogatás.) A szülést követően az anya — ha társadalombiztosítási jogosítvánnyal rendelkezik — 168 napon át jogosult terhességi gyermekágyi segélyre, ami a keresetének 70 százaléka, illetve kevesebb biztosítási idő esetén 60 százalék. Ha a terhességi gyermekágyi segélyre nem jogosult, akkor állampolgársági, tehát alanyi jogon illeti meg a szülés napjától a gyermek 3 éves koráig gyermekgondozási segély. Ez rászorultsági alapon kapható, amennyiben a család előző évi 1 főrejutó 1 havi nettó jövedelme a 19 500 forintot, egyedüállók esetén a 23 400 forintot nem haladja meg. Súlyosan fogyatékos beteg gyermek nevelője a gyermek 10 éves koráig jogosult gyesre, a jövedelmétől függetlenül. Aki a fenti információkat adta: Mikó Imre, a Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztár osztályvezetője. Egy kis statisztika A számok nem valami derűs jövőt jósolnak: egyre kevesebb gyermek születik megyénkben is. Néhány friss adatot kértünk és kaptunk a Központi Statisztikai Hivatal Békés Megyei Igazgatóságán Szabó Istvántól, a társadalomstatisztikai osztály vezetőjétől. A szakember elmondta többek között: 1994-ben 4313 élve született gyermeket regisztrálhattak Békésben. Közülük első gyermek 1831, második gyermek 1439, harmadik 680, negyedik 108, öttől kilencedik összesen 175 és tizedik, vagy efölötti összesen 7. Ugyanebbenazévbenamegyébenal5-49 év közötti, szülőképes korú nők száma 96 890fő volt, ami a nők 46,5 százalékát tette ki. Csáky József:Anya gyermekével, 1939. Juhász Gyula: / Édesanyám (...) A lelke: lelkem. Mélázó, borongó — És benne sok dal él, titokba zsongó, El nem dalolja, rejtegeti mélyen, De én szeméből valahogy kinézem. A lelke: bánat! Annyi minden érte. Nehéz özvegység rászakadt fejére, S míg én betegen, búsan tovább éltem, O imádkozott és szenvedett értem! A lelke: lelkem! O mind nékem adta, A Mi benne szín, fény. En áldom miatta, És el nem sírt könnyűit dalba sírom, És el nem mondott bánatát megírom! 1905 Egyszer kimondani... Vannak történetek, vannak pillanatok, arcok és mozdulatok, amelyek ilyenkortájt minden áldott esztendőben eszembe jutnak. Lehet már annak tizenöt éve, hogy egy világtalan fiatalasszonnyal találkoztam. Nem panaszkodott, derűs lélekkel viselte a sorsát, amely megajándékozta őt a szeme fényével, egy szép kislánnyal. Rendszerint a 8 év körüli kislány vezette-kísérte az asszonyt. ,Anyu, ne lépj a sárba!" — érintette meg a gyerek az anyja könyökét, és ügyesen, óvatosan kormányozta a tócsák között... .Anya, segíts!" — saját nyöszörgésemre eszméltem a kórházi ágyon, mint valami szűk mélységből fölfelé vergődő, kapaszkodót kereső kis állat. Mert öntudatlanul beléjük kapaszkodunk, hozzájuk menekülünk, nekik panaszkodunk. De ritkán mondjuk ki: köszönöm! Nem nagyon kedvelem az ilyen-olyan napokat. A kevés kivételek egyike az anyák napja—mert ezen a májusi vasárnapon az ember felnőtt fejjel is röstellkedés nélkül odaállhat: Anya, mindent köszönök! Matricula Eleink létezésének nyomára — a kevés kivételtől eltekintve — egyetlen dokumentumban bukkanhatunk: a matriculában. Hazánkban a legkorábbról fennmaradt anyakönyv a soproni evangélikus (1624) és a kőszegi katolikus (1633). 1827-től az anyakönyveket két példányban vezették, a másod- példányt a törvényhatósági levéltárakba kellett továbbítani. Az 1894. évi XXXIII. törvénycikk az anyakönyvvezetést állami feladattá tette. Az anyakönyvezés rendeltetése nyilvántartani az állampolgárok születését, házasságkötését, elhalálozását és a személyi állapotukban bekövetkezett egyéb fontos változásokat. Mikoriak a legöregebb anyakönyvek Békés megyében? Kérdésünkre válaszolva dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatóhelyette elmondta: folyamatosan 1750- től őrzi a neveket és adatokat a füzesgyarmati református; 1733-tól a mezőberényi evangélikus; 1728-tól a gyulai katoliku, és 1728-tól a békéscsabai evangélikus anyakönyv. Az egyházi anyakönyvek mikrofilm-másolatait az Országos Levéltár őrzi, de kutathatók a megyei levéltárakban is. Az 1828-1895 közötti évek anyakönyveinek másod- példányait őrzik a levéltárban Gyulán (az eredetiek az egyházaknál), az 1895-1980-as esztendőkből valókat pedig a békési levéltári fiókban. Az 1980 után keltezetteket a köz- igazgatási szervek vezetik a polgármesteri hivatalokban. Idő, figyelem, szeretet Jó anyák-e a mai édesanyák? Komlósi Kálmánná, az ÁNTSZ Békés Megyei Intézet megyei vezető védőnője tapasztalt szakember, és maga is két felnőtt fiú édesanyja. A kérdést neki tettük fel aminap. — Általánosítani nem szeretek, de azt hiszem, nem is lehet erre kategorikusan igennel vagy nemmel felelni. Annyi bizonyos, hogy régen több idő jutott a gyerekekre, az anyák ösztöneikből eredően is több érzelmi gondoskodást tudtak nyújtani. Az anyák persze ma sem rosszabbak, többségüknél megvan az igény, az elhatározás, hogy sok szeretetet adjanak. Van, aki ezt meg tudja valósítani, de a mai életkörülmények, megélhetési gondok mellett sok családban kevéssé sikerül. A gyerekek pedig rengeteg szeretetet várnának, mégpedig törődés, együtt töltött idő formájában. A példa egyébként meghatározó lehet. Az én nagymamámat és az édesanyámat éppolyan szoros, bensőséges kapcsolat, mély szeretet fűzte egymáshoz, mint engem a nagymamához és édesanyámhoz. Én pedig igyekeztem mindezt tovább építeni a fiaimmal. Idő, figyelem és szeretet — azt hiszem, ez a titka a jó anya-gyermek kapcsolatnak. Herman Ottó: Az én édesanyám De jó, hogy van! (...) A kis gyerekből nagy gyerek lett, Budapestre kellett mennie. Mikor össze-vissza ölelt, össze-vissza csókolt s elárasztott könnyeivel, zokogva ezt mondta: —És írjál, édes fiam, és mikor már Pest felé közelednél—(fuvaros vitt) —-, tiszta inget végy ám, mert én a földbe bújnék szégyenembe, ha megszólnának az emberek. Én neveltelek, s te becsületes házból való vagy... Ugye, megteszed, édes fiam?! —Megteszem, édesanyám! (...) Belémvetett hite csak egyszer ingott meg. Kiszemelt ő nekem egy jövendőbelit. Volt annak nyolc ládányi vászonneműje, tizenkét személyre való ezüstje, hirtelenszőke haja, hozzáillő szeplős arca s két sárgás, rettentő lófoga. De jó teremtés volt, s szentül hiszem, hogy sohasem csalt volna meg. Még hivatal is járt volna vele! De mikor nekem nem kellett sem vászon, sem ezüst, se hivatal, se leány. Körülvettek, szorongattak — hát megszöktem a boldogság elől, s nekivágtam a nagyvilágnak, mert vitt, ragadott valami. A jó atyus már a hant alatt pihent, s így édesanyám csak lányainak, vejeinek mondogatta: — Mindig is tudtam én azt, hogy abból a kálváriái latorból nem lesz semmi! Én istenem, az a szép hivatal, az a gyönyörű vászon... ezüst... Borzasztó! Sírt és sírt keservesen, mert hát ő csak úgy képzelte gyermekei boldogságát, hogy mindig körülötte legyenek. A jó anyák örök vágya ez — mindig csak ez! Azalatt én nagy tusákat vívtam az élet országútján — sarakon, porokon keresztül. Kivettem részemet a munkából, sok nyomorból, kevés örömből. Még a halál torkába is csakúgy kis bejártam. De megállottám a sarat, kivergődtem a porból, sőt mondhatom: vittem valamire. Egy reggelen világosan azt írta rólam egy újság, hogy azt mondja: jeles hazánkfia! Ekkor már fölkerestem édesanyámat. Az a jóságos szem már nagyon meggyengült volt, de az a jóságos szív még mindig hevült az anyaszeretet szent tüzétől, s legott megsúgta édesanyámnak, hogy fia tette kezét az ajtó kilincsére. Hogy megölelt! Hogy megcsókolt! És a szemrehányás? Hát váltig azt mondogatta: — Mindig is bíztam tebenned, édes fiam! Szegény atyus, csak megérhette volna! Neki mondogattam legtöbbször, hogy ember lesz belőled... Drága anyám! * ... S hát ha megérted volna még azt is, hogy a fiad eleven minisztereket szapul — lúggal! Ok meg visszaszapulják édes fiadat választó-vízzel! Mit szóltál volna ehhez, te, édes öregem? Lelkem szeme mutatja nekem remegésedet — talán meghaltál volna a nagy félelem miatt. Mert hiszen te a megtestesült szerénység és alázat voltál mindenha. Reszkettél a vicispán láttára, mert az nagy úr volt a te szemedben. Miniszter!... Hiszen te arra még gondolni sem mertél volna... Pedig bizony a nagy világnak nagy a komédiája! Régi levél, 1991 karácsonyára írta szerkesztőségünknek egy kislány Dévaványáról. Lassan nagylány lesz, de amit akkor szavakba öntött, azok változatlanul tanulságosak: „Papp Lívia 3. B. osztályos tanuló vagyok. Szeretek tanulni, szeretem az osztálytársaimat, tanáraimat s szüléimét — egyszóval szeretek élni. Nemrégen hallottam egy riportot arról, hogy mit nélkülöznek a gyerekek ebben a társadalomban. Én szerencsés vagyok, mert vannak szüleim, akik imádnak s barátnőim is, akikkel jól érzem magam, s jó osztálytársaim. Nekem ez mind fontosabb, mit hogy a legdivatosabb kabátot kapjam szülinapomra. De mi van azokkal a gyerekekkel, akiknek nincsen igazi édesanyjuk, szüleik, otthonokban vagy nevelőszülőknél laknak? Ki ad nekik lefekvés előtt puszit, s reggel ki fogadja őket kész, finom reggelivel? Van három intézeti osztálytársam, akiknek vannak szülei, csak éppen nem nagyon ismerik. Én jól tudom, hogy az otthonban kedvesek a tanító nénik, de egy édesanya mindennél több. Nekem legalábbis. Én azt mondom, nekem van a legaranyosabb anyukám. Miért nincs Ráfinak meg Annamarinak, mikor annyira szeretnék? Én szeretnék nekik varázsolni jó apukát meg anyukát.” Az oldalt írta és szerkesztette: TÓTH IBOLYA.
