Békés Megyei Hírlap, 1996. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-11-12 / 110. szám

Páholyról páholyra válthatunk H A Csabai Páholy második évadjának ötödik, évadzáró előadása lesz ma este Békéscsabán, a Jókai Színházban. Műsoron Makai Pál— Usztics Mátyás: Rózsák, szerelmek című rockmusicalje szerepel, ezt követően a Vigadóban a hagyományos partival folytató­dik a program. (8. oldal) Királygyilkosságok Magyarországon Mi történt Könyves Kálmán (1096—1116) királlyal? Miként végezte életét és uralkodá­sát? Miféle rejtélyek lappanganak élete és halála körül? Erre és számos kérdésre ad választ sorozatunk 7. része. Egy biztos, hogy szokatlan körülmények között végezte. (9. oldal) Melocco Miklós Aporja Melocco Miklós, Magyarország egyik legjobb szobrászművésze báró Apor Vilmosról készül emlékművet mintázni. A 61 éves, Kossuth-díjas Mester alkotásait — különösen az abdai Radnótit, a pécsi Adyt, a miskolci Széchenyit, a székesfehérvári Mátyás királyt, két oltárát, az Ady- és a József Attila-oltárt — az önkéntes ítészek viharos fogadtatása övezte. Munkáit a közönség befogadta, értékállóságukat az idő bizonyította. Melocco Miklósnak lehet mondanivalója számunkra — gondoltuk, amikor zsámbéki otthonába bekopogtattunk, hiszen Gyulán is tervezik Apor Vilmos emlékének megörökítését. Nem titkolt szándékunk: hátha egymásra talál a két gondolat. Reményeink a beszélgetés után sem csökkentek. Az Apor-emlékmű terve egy lépés a nemzet felemelése útján Melocco Miklós: „Ha nem állítunk szobrokat valódi hőseinknek, olyan öngyalázást követünk el, amit idővel mások is átvesznek, sőt elhisznek. ” ....... m­. ■ .. — Tényleg készített egy Apor-szob­rot? — Egyelőre kész vázlataim van­nak. — Hogy jutott el Apor Vilmoshoz? Miért éppen az ő személye foglalkoz­tatja? — A XII. kerület pályázatot írt ki Apór-emlékmű tervezésére. A róla elnevezett téren akarták felállítani. A pályázatra meg azért jelentkeztem, mert Apor személye közel áll hoz­zám. Gyermekkoromban azt tanul­tam, hogy a szentté avatásnak sokféle kritériuma van. Múlik a szent életen, de a csodán is. Apor Vilmos alakjá­ban mindkettőt megtaláltam. — Csodáról beszél. A püspökkel kapcsolatban ezt így még senkitől nem hallottam. — Pedig kellett lennie csodának. Gondolja végig! Akkor, 1945 áprili­sában a püspöki palota tele volt asszonyokkal, a pince kórházként működött, még szültek is ott. Naná, majd a vajúdó anya figyelembe ve­szi, hogy nem alkalmas az időpont. Ide állítottak be a ruszkik hogy negy­ven nőt kérjenek krumplipucolásra. Ilyenkor a negyven nőből általában negyven fiatal nő szokott lenni, s kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, mire is kell a győztes hadseregnek a nő. Apor Vilmos ezt sejtette, ezért nem engedte be a ruszkikat. Nagy, medvetermetű ember volt, nem tudta félrelökni őt a részeg katona. Ahogy képzelem, ahogy mesélik, dulakodás kellett legyen, amikoris rálőttek a püspökre, aki két nap múlva bele is halt a lövésekbe. Nos, ezután történt a csoda. Amikor Apor báró, az egyet­len tekintély eltűnt az ajtóból, a rusz­kik nem mentek le a pincébe a negy­ven nőért. Miért? — Valóban! Kész csoda, hogy a katonák sarkon fordultak és távoz­tak. — Apor Vilmos alakja számomra szent. Emléke túl közeli még hoz­zánk, mégsem tud róla rosszat mon­dani senki. — Tavaly Olaszországban megvá­dolták, hogy csak kikeresztelkedett zsidókat mentett. — Nem tudom, honnan veszik. Apor püspök bátran élt, még Hitler­nek is írt levelet. Tiltakozott a zsidó­üldözés ellen és maga is sok zsidót mentett meg. Akit nyájába befoga­dott, azt meg is védte. Aki hibát keres Apor Vilmosban, az agyafúrt, hülye, a jog világában élő ember. A jóság és az igazság világa egészen más. Apor magatartása rokonszenves, története pedig megérdemel egy szobrot. — Az imént esetlegesen beszélt a kivitelezésről, a szobor budapesti felállításáról. Miért a feltételes mód? — Mert visszaléptek, pontosab­ban a pénztelenségre hivatkozva nem döntöttek a pályázatról. Pedig elme­hettek volna Acerbi bíboroshoz, a pá­pai nunciushoz, és másokhoz. Nem hiszem, hogy lenne akadálya annak, hogy a Vatikán segítsen a szobor el­készíttetésében. Legalább á gipsz­mintáig eljuthatnánk. Előfordult már, hogy egy szobor később készült el. Gondoljon a Hősök terére! Az utolsó két szobrot 1924-ben rakták fel, pedig amikor épült, a millenium idején, mindenre jutott pénz. Ne­künk, akiknek tetszik a Hősök tere, ma már édes mindegy, hogy harminc évvel később rakták oda azt a két szobrot. Az a baj, hogy Magyaror­szágon, ebben a betanított segéd­munkásból hivatalnokká lett ország­ban a hivatalnokok legegyszerűbb válasza az, hogy nincs pénz. — Miből tervezi elkészíteni az Apor-emlékművet? — Egy szaravec nevű fehér, bol­gár mészkőből. Mindenki márvány­nak nézi, bírja a fagyot, nem kell letakarni, mint télen a carrarai már­ványból vésett pesti Vörösmarty- szobrot. A márványról tudni kell, hogy szerkezete kristályos, s a pára ebbe a rendkívül finom, kristályos szemcsézetbe betelepszik, télen megfagy, egyre nő a rés, roncsolódik a széle, végül beleül a por, lassan elszürkül. Nem úgy a szaravec. Az fütyül a fagyra. Homogén, mindenfé­le próbának kiteszik mielőtt szállít­ják: lehűtik mínusz 25 fokra, majd felmelegítik hetvenre. Ha ezt ötször kibírja, akkor mindent kibír. —A talapzatot is ebből tervezi? — Nem, ahhoz puha a szaravec. A talapzatra felmászkálnak az embe­rek, felkapaszkodnak a kisgyerekek. Nem baj, a picik a virágok a vértanú emlékművén. A talapzat tardosi kő­ből — magyar nevén: vörös már­ványból — készülne. Ez élénk vörös, de idővel kihókul majdnem fehérre. Egyébként szaravecből készítették ’61-ben az Operaház tetejére a szob­rokat. Ma is olyanok, mintha tegnap helyezték volna oda őket, s nem har­mincöt éve. — Az oltárai is szaravecből ké­szültek? — Nem, gipszből, mert azok zárt helyen vannak, nem jutott kifaragá­sukra pénz. De nézze, ha Versailles- nak jó a gipsz — egész Versailles gipszből van — és az egész magyar barokknak, akkor a Károlyi-palotá­nak is jó, ahol az Ady-oltár áll. A gipsz szép, és ha rendben tartják, ak­kor szép is marad. —Nem tudom, hallott-e róla, Gyu­lán már 1948-ban teret neveztek el Apor Vilmosról. A legvadabb idők­ben sem mertek nevéhez hozzányúlni, a tér máig őrzi a város egykori plébá­nosának emlékét. — Jé! — Gyulán is foglalkoznak egy Apor-szobor felállításának gondola­tával. Tud róla? — Nem, de jó volna, ha az Apor- történet tovább folytatódna. Nagyon szívesen látnám a szobrot Gyulán. Nem muszáj mindent Pestre vinni. Csináltam például Fehérvárra egy nagyméretű Mátyás-emlékművet. Azért készülhetett el, mert volt egy ambiciózus polgármester, aki szeret­te volna, ha a város még szebb lenne. És akkor kiderült, hogy egy önkor­mányzat is lehet vállalkozó, még ilyen irányban is. Fehérvár nem jaj- veszékelt, nem fenyegeti a csőd, pe­dig mennyi blöff halt meg ott a Vide­otonnal az élen. — Úgy látom, nincs valami jóked­ve. — Dehogynem! Ezek pályakörül­mények, szülik a feladatokat. Mint például az Apor-emlékmű tervét. És az akaratot, hogy az elképzelés meg­valósuljon, mert ha nem állítunk szobrokat valódi hőseinknek, olyan öngyalázást követünk el, amit idővel mások is átvesznek, sőt elhisznek. A nemzetet ilyen lépésekkel lehet fel­emelni arra a rangra, amit megérde­mel. Arpási Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom