Békés Megyei Hírlap, 1996. április (51. évfolyam, 77-100. szám)
1996-04-05 / 81. szám
1996. április 5., péntek III ________________________ É jszaka ment iskolába KÖRÖSVIDÉKJ Tarolt az IFA-ajtó Nemrégen Gyomaendrődön állt meg tehergépkocsijával S. J. szolnoki lakos. A vezetőfülke ajtaját úgy nyitotta ki a kiszállás előtt, hogy annak veszélytelenségéről nem győződött meg. A kinyíló IFA-ajtó olyan szerencsétlenül találta el az éppen arra kerékpározó gyoma- endrődi G. J.-nét, hogy az — egyensúlyát vesztve — elborult. Az esés következtében a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az egyetlen pillanatig nem figyelő gépkocsivezető ellen közúti baleset okozásának vétsége alapos gyanúja miatt indult eljárás. —s. —o. Yamaha Battonyának A battonyai rendőrőrs a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság közreműködésével megkülönböztető jelzéssel ellátott Yama- ha típusú motorkerékpárt kapott ideiglenes használatra a megyei főkapitányság motoros alosztályától. A Yamahát a határátkelőhellyel kapcsolatos rendőri feladatok ellátására, illetve a gyorshajtók lefülelésére használják a battonyai rendőrök. (gh) Öt perc fogságban A megye egyik városában M. J. és M. J.-né korábban nézeteltérésbe keveredett D. A.-val, amit nem sikerült megnyugtató módon tisztázniuk. Emiatt március 19-én D. A. fiát az utcán kocsijukba kényszerítették és kereken öt percig fogva tartották. A házaspár személyi szabadságában korlátozta a fiatalembert, ezért ellenük személyi szabadság megsértése vétségének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást. —kas Bizonyára nem a határtalan tudásvágytól vezérelve tért be Vésztőn, a Révai úti általános iskolába március 25-ére virradóan egy máig ismeretlen személy. A tanári szobában kutatott, s onnan eltulajdonított egy Auditon rádiós magnót (gyári száma ML 5191293) és egy kvarcórát. A lopással okozott kár 7 ezer forint. Ezzel a március 25-én történt bűnesettel nagy valószínűséggel összefüggésben áll egy 24 A Hollandiában élő dr. W. Eduárdné dombiratosi családi házából háztartási gépeket és lakásfelszerelési tárgyakat tulajdonítottak el 170 ezer forint értékben ismeretlen elkövetők, akik ablakbetörés módszerével hatoltak be a tavaly november Március 13-án este fél tízkor parkolta le négyütemű Wartburgját Békéscsabán, az Achim utcában egy helybéli lakos, ám amikor néhány órával később (14-e 1 óra 45 perc) el akart hajtani a kocsival, keserűen kelKunágotán Sz. I. feljelentést tett B. L. és B. Gy. ellen, mivel az ipartestületi boltban szóváltásba keveredtek, aminek később maradandó következménye lett. A bolti veszekedéskor ugyanis Sz. mérgében fellökte B. Lajost, majd hazafelé indult. A sértés azonban bosszút kíván — gonórával későbbi betörés. Akkor szintén Vésztőn, a vasúti italboltba hatolt be — ablakrács- kifeszítés módszerét alkalmazva — ismeretlen elkövető. Az önkényes „vásárló” különböző édességekkel, italféleségekkel megrakottan, valamint az ott talált Panoráma típusú színes televízióval és pénzvizsgáló UV- lámpával távozott. A tettes mintegy 100 ezer forint értékű kárt hagyott maga mögött. (Magyari) óta üresen álló épületbe. Hívatlan látogató járt Dombiratoson a művelődési házban is. A tettes feltehetően álkulccsal hatolt be az épületbe, és onnan 4 fémvázas széket vitt magával. A lopási kár 4 ezer 800 forint. M. Gy. lett tapasztalnia, hogy „nincs lába a szekérnek”, mind a négy kerekét kilopták alóla. Az ismeretlen tolvajt vagy tolvajokat keresi a rendőrség. A gumiköpenyek 40 000 forintot értek. dolhatta a két B. — mert mindketten utánamentek és a tűzoltóság épülete előtt minden teketória nélkül „leszedték” a kerékpárjáról. Ráadásul egy csővel jól elagyabugyálták. A sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. (1) Lábatlan szekér Bosszúvágy Lakkirendezők Dombiratoson „Pótápriliselseje” A megye rendőrei január 12-e — a kép megjelenése — óta „nyúznak” bennünket: ugyan, tegyük már be újra a Körösvidéki Zsaruba azt a felvételt, melyen főnökeik, dr. Gál László ezredes, Békés megyei rendőrfőkapitány és közbiztonsági helyettese, dr. Abrahám Béla alezredes áll a december-januári árvízkor félig- meddig berobbantott gáton. Kérésük indokaként azt hozták fel, hogy szeretnék összehasonlítani: főnökeik ugyanúgy legények lesznek-e a gáton a bér emelkedésekor, mint az árénál voltak. A fotó szerencsésen előkerült, így eleget tudunk tenni a kérésnek. Am a képaláírás sajnálatosan elkallódott. Ezért megkérdeztük a lap munkatársait, írják le, emlékezetük szerint mi lehetett a kép alatti szöveg. Ezek közül néhányat most közzéteszünk. Antal Gyöngyi: A gyulai nyomozók egyetlen használható gépkocsiját egy rabló üldözése közben elvitte az ár. Főnöket mély részvéttel szemlélik a habokat, s kockáztatják, hogy kicsúszik a talaj a lábuk alól... Kiss A. János: Á. B. monológja: „Mit kellene tennem, hogy a főnököm nyomába léphessek?” László Erzsébet: Á. B.: „Főnök, Jézusnak simán ment a dolog, nem próbálhatnánk meg mi is?” G. L.: )rAha, és most is én legyek az elöljáró?” Magyar Mária: Ábrahám Béla: „Esküszöm főnök, mielőtt beszaladtam a kapitányságra, még ezen a helyen állt Tóth Imre polgármester meg Sarkad városa is... ” Ménesi György: „Habárfölül a GÁLya,/S alul a víznek árja,/Azért a víz az úr!” Nyemcsok László: Gál László: „Ha tudnék a vízen járni, az első rendőr lehetnék, akinek a nevét imába foglalják!” Célpont: a gépkocsi Mezőkovácsházán egy Árpád utcai lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki március 19-ére virradóra, a lakása előtt hagyott, lezáratlan, Lada típusú személygépkocsijából kiszerelt egy autós rádiómagnót és egy kardánboxot. Hasonló esetről tettek bejelentést az Alkotmány utcából is. Egy Széchenyi-lakótelep mögötti garázsba törtek be ugyanis a palatető szétszerelésével. A garázsban zárt állapotban levő Lada gépkocsiból a pillangóablak tömítőgumiját kivágták, majd elvitték a kocsiban levő, Blaupunkt típusú autós rádiómagnót, valamint a kardánboxot. H. M. Ellopták a A Sarkadi Rendőrkapitányság nyomozói már hetek óta figyelték a Sarkadi Cukorgyár környékét, hiszen onnan már több alkalommal vittek el értékes rézkábeleket, köztük egy egymillió forintot közelítő tételt is. Az egyik március végi napon aztán szerencséjük volt a lesben álló rendőröknek. R. József, R. János, B. Tibor és N. Ferenc kerékpárra kötözött rézkábelekkel haladtak kifelé a gyár Eredményesen kezdett A battonyai K. M. temetésre tartogatott 40 ezer forintot a lakásán. A pénzt K. M. szekrényéből, pontosabban a szekrényben lévő egyik kabátból lopták el a február 5. és 8. közötti napok valamelyikén. A feljelentést követően a helyi rendőrőrs ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást. Az április 1-jén lezárult nyomozati munka érdekessége, hogy a tettest, N. L. helyi lakost a battonyai rendőrőrs új nyomozójának. Hargitai Gábor zászlósnak sikerült őszinte beismerő vallomásra bírnia. Hargitai úrnak, aki a második nyomozói státuszt tölti be a battonyai őrsön, ez volt az első munkanapja a városban. — gh — területéről a cukorgyári lakások irányába. Az őrizetlenül hagyott kábelek ugyanis „mézesmadzagot” játszottak a réztolvajokkal, akik engedve a kísértésnek, hamar letekerték a huzalokat a kábeldobokról. A rézhuzalok értéke és az okozott kár közelíti a 250 ezer forintot... Mint a rendőrségen megtudtuk, a rézlopásra egész „ipar” épült már Sarkadon. A tolvajok elhozzák a huzalokat, leégetik A pacsirta halála Talán ha céltáblára lövöldöz légpuskájával a fiatalkorú N. Gy. akkor nem követ el törvénybe ütköző tettet, de nem így történt. Bucsa külterületén — stílusosan a jenőmajori erdészháznál — tette próbára vadászképességeit, amikor lelőtt egy mezei pacsirtát. Ez a kis énekes madár védett állat, elpusztításával a srác 10 ezer forint kárt okozott. (f. 1.) Pótolhatatlan H. M. telekgerendási nyugdíjasnak Békéscsabán akadt dolga. A Szent István téren haladt — kezében a pénztárcája —, mikor egy ismeretlen személy kezéből kikapta azt és elszaladt vele. A tolvaj zsákmánya csekély volt, az 500 forint készpénzen kívül egy nyugdíjas szelvény és egy kulcs. (o) róluk a szigetelést, és tetemes haszonnal eladják azokat különböző maszek öntödéknek. Természetesen nonstop „ügyeletet” nem tarthat a rendőrség az egyes vállalatok szabadban tartott rézkábelei felett, ezért hatásosabb lenne az értékes kábeleknek az eddigieknél biztonságosabb őrzése, védelme, ám erről a tulajdonosoknak kellene gondoskodniuk. M. M. a „mézesmadzagot” cukorgyárból BRAMAC Ha már egyszer építkezik... Mesterművek tetőfokon Bramac: Magyar tetők A művészi kompozíció a klasszikus zenében, akkor válik tökéletessé, ha az egyes motívumok, elemek harmonikusan kapcsolódnak egymáshoz. Mint bármilyen más mestermű, az épülő új ház is igényli a mívesen megformált elemeket, melyek az alkotók keze nyomán rendszerré állnak össze. A Bramac Kft. termékei esztétikus megjelenésükkel, kiváló vízzáró és fagyálló tulajdonságukkal egyaránt alkalmasak új családi házak és régi épületek tetőrendszerének kialakításához. • 3 fajta tetőcserép • ereszcsatorna rendszer • kémény és falszegély • a tetőfóliáktól a hófogórácsig, 50 féle műanyag és fém kiegészítő elem segítségével állíthatja össze tetőrendszerét Díjmentes házhozszállítás, 30 év garancia, 700 Bramac kereskedőnél. Bramac tetőrendszer: nem csak zenekedvelőknek.