Békés Megyei Hírlap, 1996. április (51. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-05 / 81. szám

ÍFj­r m * ■■■ ___ _ a Oá 99™ liaf/riffdcK (Cikkiink a III. oldalon.) Húszán a halállistán i (CikkünkaIV. oldalon.) Példaértékű együttműködés Rendőrőrsöt avattak március 30-án az Arad megyei Borossebesen. Az ünnepélyes alkalomra loan Dalea ezredes, megyei parancsnok Békés megyei rendőri vezetőket is meghívott. A bukaresti Magyar Szó mun­katársától, C. Kiss Ilonától származó információink szerint a magyar küldöttségnek tagja volt dr. Gál László, Békés megye rendőrfőkapitánya, és munka­társai:^/'. Hajdú Antal, Gulyás György és Balta János. A Fehér-Körös jobb partján elterülő, hajlítottbútor­gyártásáról elhíresült település rendőrőrsének felava­tásakor Gál László példaértékűnek nevezte a két határmenti megye rendőri szerveinek együttműködé­sét. Rendőreink egyúttal adatokat kértek román kollé­gáiktól a zöldkártyákkal elkövetett biztosítási csalá­sok felderítéséhez. (Az ügyről a Békés Megyei Hírlap 1996. március 25-ei számában adtunk hírt „Zöldkár­tya-baleset dollárokért” címmel.) M. Gy. A járda hűlt helye Március 17-én a békéscsabai Csányi utca végén lévő gyalogjárdának csak a hűlt helyét találták a környék lakói. A rejtély megoldására megkérték a város kapi­tányságának nyomozóit, akik rövid időn belül megál­lapították, hogy a betonlapokból álló járda felszedésé­vel a békéscsabai K. R. gyanúsítható. A felszedett járdaszakasz értéke eléri a 22 ezer 500 forintot. (o) Vilmaaa! Magyarbánhegyesen K. Gy. József Attila utcai lakos érde­kes esetről számolt be. Márci­us 24-én délután 2 és 3 óra között valaki becsengetett a lakásába. Kiment megnézni, ki lehet az? Ezt kihasználva az illető a nyitott ajtón hirtelen beugrott, s mire felocsúdott, kizárta őt a saját lakásából. A besurranó nem teketóriázott, lázas keresgélésbe kezdett. Mázlija volt, mert a konyha­szekrényben talált 50 ezer fo­rintot. Az utcai ablakon át, ahogy jött, hirtelen távozott. A medgyesegyházi Tanya 140. szám tulajdonosai is besur­ranó tolvaj áldozatai lettek, ahonnan azonban igen jelentős összeggel, 450 ezer forint kész­pénzzel — az ablakot kitörve — távoztak a betörők. (Halasi) Szadista apa Kiskorú veszélyeztetésének bűntette és egyéb bűncselekmé­nyek elkövetésének alapos gya­núja miatt indított eljárást a Szeghalmi Rendőrkapitányság V. I. bucsai lakos ellen. Bucsa jegyzője március 28- án jelezte a rendőrségnek, hogy a birtokában lévő adatok szerint V. I. vér szerinti saját gyerme­két, a kilencéves kisfiút rendsze­resen szadista módon veri, ko­moly sérüléseket okozva annak testén. Utoljára például egy ka­tonai derékszíjjal verte kékre- zöldre gyermekét a kegyetlen apa. A rendőrség több bűncselek­mény elkövetésének alapos gyanúja miatt már megtette a szükséges intézkedéseket, a ki­lencéves gyerek pedig ideigle­nesen intézetbe került. M. B. Mutogatások az útkereszteződésben Lapunkban többször hangot ad­tunk az elmúlt évben a battonyai polgárok és a helyi önkormány­zat azon kérésének, hogy az ille­tékesek változtassák meg a for­galmi rendet a Somogyi és a Hunyadi utca kereszteződé­sében. A kérés lényege az volt, hogy ne az úgynevezett mező­kovácsházi út élvezzen elsőbb­séget, hanem a határátkelő- helyre vezető. Hosszas győz- ködés, no, meg a sorozatban be­következett súlyos balesetek ha­tására a Békéscsabai Közúti Igazgatóság szakemberei hóna­pokkal ezelőtt áthelyezték a stoptáblákat a Somogyi utcából a Hunyadiba, és négy darab sár­ga fénnyel villogó lámpát is fel­szereltek. Hozzátesszük: fele részben a hitelre szoruló város pénzén. Egy Battonyán megtar­tott koordinációs értekezleten az igazgatóság vezetőjé fanya­logva megjegyezte: mindezt csak „erős társadalmi nyomásra tették meg, szakmailag nem volt indokolt a forgalmi rend meg­változtatása”. Véleményére az idő alaposan rácáfolt: a kritikus útkereszteződésben a stoptábla figyelmen kívül hagyása miatt egyetlen baleset sem követke­zett be. Legalábbis így tudtuk eddig. — Jó magyar szokás szerint adtunk egy pofont... magunknak — telefonált Szabó Pál Batto- nyáról. — Utcánkat, a Somogyit kiemelt úttá tették ugyan, de az útburkolaton ott felejtették a STOP feliratot. Tragikomikus je­lenetek játszódnak itt le a nap minden órájában. Van úgy, hogy a négy irányból érkező járművek mindegyike megáll, mindegyik elsőbbséget akar adni a másik­nak. A sofőrök mutogatnak, szit­kozódnak vagy nevetnek kínjuk­ban, amikor megfejtik a szelle­mes KRESZ-feladványt. A baj akkor szokott bekövetkezni a So­mogyin, ha az elöl haladó jármű vezetője megpillantja a burkola­ton felejtett STOP-ot, és fékez. A mögötte jövő — abban a jogos tudatban, hogy elsőbbsége van — menthetetlenül beléhajt. Nem egy ilyen esetet láttam. Olvasónk felvetését továbbí­tottuk a Békéscsabai Közúti Igazgatóság egyik szakembe­rének, aki készséggel elismerte: az észrevétel jogos, ám az útbur­kolati jelek eltávolításához nin­csenek megfelelő eszközeik, módszereik. Megállván a kereszteződés előtt, mi is hosszasan tanulmá­nyoztuk a közlekedési ingyen­cirkuszt. A megszólítottak hit­ték is. meg nem is, hogy a har­madik évezred küszöbén meg­oldhatatlan feladat lenne négy aszfaltra festeti betű eltávolítá­sa. Volt aki azt tanácsolta, fes­sék le a betűket úgy, hogy a burkolaton csak egy téglalap látszódjék. Ennél jobb ötletnek látszik a fehér betűk lefúvása aszfaltszínű, sötétszürke spray- vel. Az ötletgazda szerint Mezőkovácsházán sok éve így rejtettek el egy hasonló feliratot, máig eredményesen. Mások úgy vélték, le kell aszfaltozni a (Folytatás a IV. oldalon) Mezőhegyesen járt az országos főkapitány Pintér Sándor altábornagy, or­szágos rendőrfőkapitány márci­us 26-án Mezőhegyesen, a Hotel Noniusban találkozott a megyei főkapitányokkal és más rendőri vezetőkkel. Mint utóbb megtud­tuk, Pintér Sándor ellátogatott a helyi rendőrőrsre, kíséretében volt Gál László, megyénk főkapitánya és Kassai Béla, Mezőhegyes polgármestere. Értékelte-e Pintér Sándor az önök munkáját?— tettük fel a kérdést az őrs parancsnokának, SápszkiAndrás őrnagynak. — Vendégeink megtekintet­ték az őrs épületét, az elhelyezé­si körleteket és a technikai esz­közöket. Ezt követően tájékoz­tatót hallgattak meg a város bűn­ügyi helyzetéről, illetve a lakos­sági ügyfélszolgálatról. Pintér altábornagy úr megköszönte polgármesterünknek azt a segít­séget, amelyet a városi önkor­mányzat nyújt az őrs működésé­hez. A maga részéről ígéretet tett az őrs számítógéppel való ellátására. Hangsúlyozta: elége­dett a látottakkal-hallottakkal, különösen a kulturált ügyfélfo­gadásról szólt elismerően. „Rit­kán és kevés helyen szoktam ennyi jót mondani” —jelentette ki távozáskor, és további jó munkát kívánt az őrs vala­mennyi dolgozójának — foglal­ta össze Sápszki őrnagy az altá­bornagy i látogatás történetét. Ménesi György Beleszürkült Körösladány egyik italboltjába tért be március 20-án S. D. helyi lakos. Míg ő a szórakozóhelyen tartózkodott, harmincezer forin­tot érő Simson típusú segéd­motorkerékpárja kívül várako­zott volna, ha a szintén helybeli, fiatalkorú B. L. nem döntött vol­na másképpen: hazavitte. Március 27-én a körösla- dányi körzeti megbízott arra lett figyelmes, hogy egy segéd­motorkerékpáron ketten utaz­nak. Csakhamar kiderült: annak ellenére, hogy a „kétkerekű” színe már jelentősen megválto­zott (világos liláról szürkére vál­tott), a kocsma mellől ellopott motorról van szó. Az ügyben elkövetéssel alaposan gyanúsít­ható, fiatalkorú B. L. ellen eljá­rás indult. (Magyari) Árfelhajtás, pénzbehajtás? Talán az árak? Trágár kifeje­zéseket ordítozott és vásárlókat inzultált a szarvasi Ny. M. a mi­nap a város egyik élelmiszer- boltjában. Talán az árak vadítot­ták meg, mindenesetre ez sem menti fel a garázdaság vétke alól. Pénzbehajtók. A rendőrség fel- tételezése szerint korábbi üzlet­társai küldték a behajtókat a kö­zelmúltban egy békésszent- andrási víkendház-tulajdonos nyakára. A hívatlan vendégek készpénzt és a páncélszekrény kulcsát követelték. Amikorahá- zigazda azt megtagadta, az ütle- gekkel és a rúgásokkal sem fu­karkodtak. A rendőrség önbírás­kodás címén folytat nyomozást az ismeretlen tettesek ellen, (r) Fokozott ellenőrzés az utakon A Szeghalmi Rendőrkapi­tányság munkatársai március hónapban négy közbiztonsági akciót tartottak — tájékoztatta lapunkat Szántó Lajos rendőr őrnagy, a közlekedési és köz- biztonsági osztály vezetője. Mint megtudtuk: elsősorban a szórakozóhelyeket és azok környékét ellenőrizték, ám szerencsére kirívó esetekkel sehol sem találkoztak. A köz­lekedési akció során viszont három ittas vezető ellen indult eljárás. Április közlekedési hónap, így ezekben a hetekben még in­kább előtérbe kerülnek a gép­járműellenőrzések. A Szeghal­mi Rendőrkapitányság illeté­kességi területén sem lesz ez másképp. Szántó Lajos rendőr őrnagy szerint ebben a hónap­ban a kapitányság munkatársai legalább hat közlekedési akciót tartanak. (i) Változatok tettlegességre A kevermesi AT R.-t a helyi sportpályán bántalmazták ismeret­lenek március 20-án a kora délutáni órákban. A fiú édesanyját, L. 1.-t a gyulai kórház baleseti sebészeti osztálya értesítette a történtekről. M. R. keze — valószínűleg verekedés közben — eltört, a kórházban meg kellett műteni. Verekedés áldozata lett egy másik kevermesi lakos, //. B. is, akit utcai vitapartnere március 24-én arcul ütött, majd megrugdosott. Információink szerint H. Béla nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. (gh) A 2,7 millió kocsi országa Március 29-én Békéscsabán — mint arról akkor hírt adtunk — nemzetközi konferenciát ren­deztek, melyre a közlekedéssel és annak biztonságával foglal­kozó szakembereket hívták meg. A résztvevők—rendőrök, bírák, ügyészek, a gépjárműve­zetők oktatásával, vizsgáztatá­sával foglalkozók, valamint or­vos- és műszaki szakértők — először kaptak hiteles és átfogó értékelést (európai összehason­lításban) Magyarország közle­kedésbiztonsági helyzetéről, a balesetmegelőzésről, az ember közlekedésre való felkészítésé­nek elképzeléseiről, az ország gépjárműveinek várható techni­kai fejlődéséről. Ez a tanácsko­zás nem csak attól vált nemzet­közivé, hogy—Ausztria kivéte­lével — valamennyi szomszé­dos ország delegációja jelen volt, hanem a választott téma — „A közlekedő ember ma és hol­nap” — feldolgozásának nem­zetközi szemléletétől is. A nap folyamán számos, a maga terü­letén szaktekintélynek számító előadó adta közre gondolatait, véleményét és tapasztalatait, melyeket a külföldi résztvevők­nek négy idegen nyelven szink­rontolmácsok közvetítettek. A vitaindító előadást dr. Bökönyi István rendőr ezredes, az ORFK közbiztonsági fő­igazgatójának helyettese tartot­ta „Hazánk közlekedésbizton­sági helyzete európai összeha­sonlításban” címmel. Az ezre­des a magyar társadalom egyik (Folytatás a II. oldalon) A tavaszi „kirajzás” előtt. Kedden — közeli helyszíne­ken és időpontokban—két súlyos baleset is történt a Békéscsa­ba és Mezőberény közötti közúton. Az egyik — mint írtunk róla — sajnos halállal végződött. Az elhunytra emlékezve idézzük a közlekedők emlékezetébe: felelősek vagyunk egymásért és ön­magunkért is FOTÓ: SUCH TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom