Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-01 / 52. szám

a 1996. március 1., pentek MEGYEI KÖRKÉP k Píi v ÜíS Agykontroll, radiesztézia és kontrolltorna Hová lett a falu pénze? A geszti cigány kisebbség két vezető alakja, Seres Miályné (balról) és Balogh Sándorné (jobbról) fotó: kovács Erzsébet Több tanfolyam is indul a na­pokban a békéscsabai ifjúsági házban, és ezekről kérdeztük Herczeg Tamást, az intézmény igazgatóhelyettesét. — Tízezer gyermek sajátí­totta már__el hazánkban, hogy miként veheti kézbe élete irá­nyítását annak érdekében, hogy egészségesebb, kiegyensúlyo­zottabb, magabiztosabb le­gyen, és jobb tanulóvá, boldog emberré váljon — kezdte. — A legközelebbi békéscsabai, 20 órás, Silva-féle gyermekagy- kontroll tanfolyam időpontja március 2—3., az oktató Bakos Kornél. Március 9-étől, szom­baton délelőttönként 9—11 óra A Honfoglalás lezajlásának módját és idejét sokan vitatták már a millennium közeledtével is. Nincs ez másképp most sem, amikor a honfoglalás 1100. év­fordulóját ünnepeljük. Az Őseink Utján Alapítvány által kezdeményezett honfogla­lási emlékező lovas túra résztvevői, szervezői úgy vél­ték (történészek szakmai támo­gatásával is megerősítve), hogy már 1995-ben indokolt meg­kezdeni az ünneplést, a tisztel­gést. Meggyőződésünk, hogy erre kiválóan alkalmas volt és méltó is a mi lovas túránk, amely 1995. június 1-jén a fel­tételezett őshazából — Magna Hungáriából —, azaz a mai Baskíriából, Ufából indult, és a mai hazába, a Kárpát-medencé­be vezetett, s 1995. október 14- én Budapesten, a Hősök terén fejeződött be. Alapítványunk munkatársai a Generals Építőipari Kft. szék­házában kialakított informáci­ós irodából az indulás pillanatá­tól végig az út folyamán rend­szeresen ellátták hírekkel a ma­gyar sajtót. Az írott sajtó becsületére le­gyen mondva, hogy nagyszámú rövidebb-hosszabb cikkben rendszeresen tájékoztatta is az olvasókat. Az elektromos hírközlő szervek már jóval mostohábban kezelték — a ter­mészetesen számukra is mindig eljuttatott — lovas túráról szóló híreket. 1996. január 18-án először az Országházban, majd este az Operaházban emlékeztek meg a honfoglalás 1100. évforduló­járól, ezzel hivatalosan is meg­nyitották a rendezvények sorát. A legnagyobb közjogi méltósá­gok voltak jelen, továbbá olyan vendégek, akiket feltehetően azért hívtak meg, mert arra mél­tónak találtattak. között, szerdánként \1—19 óra között tartjuk a 40 órás radiesztézia tanfolyam foglal­kozásait. Fő témák: a földsu­gárzások elhárításának techni­kái, a radiesztézia régi és leg­újabb eredményei, az összes hálótípus mérése. A kontroll­torna — különböző gyakorla­tok végrehajtásával testünk tu­datos működtetése — még nem igazán ismert széles körben. Éppen ezért hetente kétszer, kedden 18, csütörtökön 17 óra­kor kontrolltprna foglalkozáso­kat tartunk az ifjúsági házban. Az első foglalkozás időpontja március 12., kedd 18 óra. Ny. L. Az Őseink Útja Alapítvány képviselőit, a honfoglalási emlékező lovas túra résztvevőit, akik mögött már nem csak szavak, hanem tettek is állnak, nem hívták meg. A sajtóban sem tette ezt szóvá senki — a mi legjobb tudomá­sunk szerint. A szervező millecentenáriumi emlékbi­zottságtól sem érkezett ez idáig semmi jelzés — még utólag sem. A túra magyarországi sza­kaszán (Záhonytól Budapestig) számtalan megemlékezést ren­deztünk, amelyre mi mindenkit szeretettel meghívtunk, így a Hősök terére is. 1995. október 14-ére az ország vezetőit is — élén a köztársasági elnökkel. Az ország vezetőinek sze­mélyes jelenléte helyett az ünneplőknek be kellett ugyan émiök azzal, hogy csupán felol­vasták nekik a jeles meghívot­tak üdvözlő sorait, ám tény az is, hogy utólag a köztársasági elnök, a belügyminisztériumi államtitkár és az OTSH elnöke mégiscsak fogadta hivatalában a lovascsapatot. Úgy tűnik, hogy a szervező millecentenáriumi emlékbizott­ságnak mindez kevés volt ah­hoz, hogy felfigyeljen ránk. Saj­náljuk... Ne vegye senki sze­rénytelenségnek, ha úgy látjuk, hogy lovasaink nagyobb tiszte­letet érdemelnének. „Az jó hí­rért, névért, s az szép tisztessé­gért” — célja vezérelt és vezérel bennünket, valamint az, hogy al­kalmat teremtsünk mindannyi­unk számára dicső eleink igazi, őszinte ünneplésére. Nem hisszük továbbá, hogy más népek fiainak hasonló tel­jesítményét hazájukban ilyen érdektelenséggel fogadnák — tisztelet a kivételnek. Tanul­junk meg végre ünnepelni is. Őseink Útján Alapítvány (Folytatás az 1. oldalról)-— Nem értjük, miért fizetnek plusz pénzt egy idős könyvelőnek, ha egyszer tízen is ott vannak a hivatalban. Miért nem ők végzik el ezt a munkát?— tették fel a kérdést. — A tüzelőutalványokat igazságtala­nul osztják szét. Tavaly erre a célra egymillió forintot kapott Geszt, de nálunk csak 200 ezret osztottak szét, a többit átvitték a gázprogramra. Mi, cigányok ke­nyérgondokkal küszködünk, sose tudjuk bevezetni a gázt, ne­künk inkább a tüzelésre kellene pénz. De azt a 200 ezret is igaz­ságtalanul osztották el! Aki tudott' kályhát venni, az hatezer forintot kapott, akinek meg nem volt pén­ze a fűtés korszerűsítésére, az 1000 vagy 1500 forintot vehetett fel. Hol itt az igazság!? A kö­zelmúltban egy geszti cigány megfagyott, és meghalt, mert nem volt se jövedelme, se tűzre- valóra pénze. Tiszteletdíjra jut — Vagy ott a rendkívüli neve­lési segély! Azt mondták, azért szüntetik meg, mert azt a pénzt beleteszik a gyerekek étkezteté­sébe. Igen ám, de nincs egyetlen napközis gyerek se a faluban. Ak­kor hol van az a pénz? — folytat­ták. — Ez havi nyolcvanezer fo­rint, amit minden hónapban át­utalnak az iskolába. A rendszeres szociális segély­nek el kellene érni az öregségi nyugdíjminimumot. Itt már évek óta csak 5500 forintot adnak. A cigányönkormányzat tagjainak sincs tisztázva a tiszteletdíja. Bezzeg a települési önkormány­zat képviselői! A tiszteletdíjon túl még újságokat is kapnak. Éz évi félmillió forint kiadás. A polgár- mester is azt ígérte a választások előtt, hogy társadalmi polgármes­ter lesz, most meg felveszi a pénzt. Tavaly a hivatal dolgozói­nak kifizették a 13. havit, ruha­pénzt adtak meg jutalmat. Miből, ha nincs pénz!? A vádak és a megválaszolatlan kérdések tovább záporoztak. Mint elmondták, azt sem értik, miért tart lovas kocsit az önkor­mányzat, ha azzal nem szállítják a szemetet, és a polgármester miért adja el a lovat, ha aztán újat vesz. Nem értik azt sem, hogy miért nem kaphatnak földet a cigányok, ahol legalább a saját konyhájukra megtermelhetnék a zöldségfélé­ket. Az elképzelésük szerint egy tíz-tizenöt hektáros föld kihúzná a bajból a cigányokat, akiknek nagy többsége (80-90 százalé­kuk!) hajlandó lenne megművel­ni a földet. A két cigány képviselő úgy tartaná igazságosnak, ha első évben minden cigánycsalád kap­na egy-egy parcellát, akik azon­ban nem művelik meg a földet, a következő évben kimaradnának a kedvezményekből. Nem hiszik el azt sem, hogy a cigányönkor­mányzat számára leutalt pénz még nem került a települési ön- kormányzat kezébe. Vajon ho­gyan dolgozzon költségvetési fe­dezet nélkül a kisebbségi önkor­mányzat? Vannak cigányok, aki­ket az önkormányzat soha nem vesz fel közhasznú munkásnak, holott hovatovább egyik-másik családnak már semmilyen jöve­delme nincs. — Érezzük, hogy itt valami nincs rendben — állítja a kisebb­ség két vezető alakja. — Ezért úgy döntöttünk, szakembereket kérünk fel, világítsák át a telepü­lési önkormányzat tavalyi és idei költségvetését. Szerb Józseffel, a község pol­gármesterével csak napok múlva tudtunk beszélni, hiszen szinte minden napja be volt táblázva. Pénz után szaladgált, megyegyű­lésen szólalt fel, megoldásokat keresett a kilábalásra. Találkozá­sunkkor sorban elmondtam, mi mindenben kételkednek a ki­sebbség képviselői. Nem lepődött meg, hiszen mint mond­ta, nem először hallja ezeket a vádakat. Abban a sorrendben vá­laszolt a kérdésekre, ahogyan azt a kisebbség nevében tolmácsol­tam. íme: Sok a szegény — Már a rendszerváltás előtt sem volt gazdálkodási előadónk. A hivatalban a jegyzővel együtt hatan dolgoznak, de közülük sen­ki sem pénzügyi szakértő. Már­pedig az éves költségvetést vagy a pályázatokat (ha azt akarjuk, hogy az sikeres legyen, és plusz pénzt hozzon a településre) csak pénzügyes szakemberrel lehet el­végeztetni. Ezért kérjük fel az ilyen alkalmakkor a mezőgyáni Takács Ilonkát, segítsen nekünk. A gyesen lévő Tárnok Lászlóné kollegánk időközben elvégzett egy pénzügyi tanfolyamot, így ha visszajön, már nem kényszerü­lünk külső szakembert felkérni. A gázprogramot illetően már csak néhány kistelepülés (köztük Geszt) volt fehér folt a megye térképén. Az Állami Fejlesztő In­tézet, a Dégáz és a debreceni kivitelező cég vállalta, hogy a fej­lesztés forrásoldalát biztosítja, nekünk csak a lakossági részt kell állnunk. Itt Geszten nagyon sok a szegény ember a magyarok kö­zött is, ezért úgy döntött a testület, hogy a gázprogramhoz csatlako­zóknak 10—10 ezer forintos tá­mogatást adunk, de ezt csak a tüzelési segélyekből tudtuk ki­szorítani. Való igaz, hogy azok az emberek, akik nem tudtak szám­lát hozni vagy csak fáról hoztak számlát, 1000— 1500 forint tüze­lési támogatást kaptak az elmúlt évben. A rendkívüli nevelési se­géllyel kapcsolatban Klepeiszné Maglóczki Éva jegyzőnő el­mondta, hogy azt azért szüntette meg a testület, hogy elkerüljék a kettős támogatást. Jelenleg csak a gyerekek étkezését finanszírozza belőle az önkormányzat. Igaz, ha a gyerek nem veszi igénybe az iskolai étkezést, ezt a pénzt más­hogy nem kaphatja meg a szülő. Az önkormányzat az egy gyerek után járó étkezési támogatást csak olyan mértékben utalja át az isko­lához, amilyen mértékű az igény- bevétel. Jelenleg egyetlen napkö­zise sincs az iskolának. A rend­szeres szociális segélyt pedig azért nem emelték fel, mert még a bérek kifizetésével is probléma volt a településen. A cigány ön- kormányzat tagjainak tiszteletdí­ját maguknak a tagoknak kell megszavazniuk, és azt a saját költségvetésükből fedezniük. A cigány önkormányzat pénze már megérkezett a nagyönkormány­zat számlájára, ám azt az OTP a bérhitel fejében rögtön le is fog­lalta. Ez a pénz akkor lesz csak kivehető, ha a települési önkor­mányzat számlájáról eltűnik a bérhitel. Egyelőre a települési ön- kormányzati képviselőknek sem biztos, hogy lesz idei tiszteletdí­juk. A Magyar Hírlap előfizetését is éppen a tiszteletdíj helyett kap­ták meg tavaly a képviselők. Ám ez nem félmillió forint volt éves szinten, csupán 100 ezer forint. Tavaly a hivatal dolgozói ruha­pénzt nem kaptak, csupán félhavi jutalmat. A 13. havi bér kifizeté­sét pedig törvény írta elő. A pol­gármester nem társadalmi mun­kában vállalta a falu vezetését, hanem társadalmi megbízású tiszteletdíjasként, ami alig több mint 20 ezer forintos tiszteletdíjat jelent a számára. Mint Szerb József elmondta, tavaly februárban épp a cigány­ság érdekében próbált az önkor­mányzat földterületet szerezni Geszten, amit azonban az illeté­kesek kemény hangon utasítottak vissza, mondván, hogy a polgár- mester kérése törvényellenes. Az ügyet épp ezért az országgyűlési képviselő sem volt hajlandó tá­mogatni. Új lovat vettek A kisebbség által kifogásolt lovas kocsira pedig azért van szükség, mert az nagyon sok fel­adatot lát el a községben: például ingyenes szemétszállítást, halottszállítást végez, vagy a nyugdíjasoknak fuvarozik. Új lo­vat (kancát!) a fedeztetés miatt vásárolt az önkormányzat, mert úgy gondolták, egy kiscsikó el­adásával növelni tudnák a falu bevételét. A cigány lakosok közhasznú munkavállalásásról a követke­zőket mondta Szerb József: — Sajnos településünkön sok a tartós munkanélküli (66-an vannak), akiket hiába kértünk, hogy regisztráltassák magukat, nem tették meg, így nekik nem tudunk még átmeneti munkát sem biztosítani. Az önkormányzat gazdálkodá­sával kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy éppen ők kérték meg a megye szakembereit, vé­gezzék el településükön az intéz­ményi és önkormányzati struktúra gazdasági, szakmai áttekintését, hátha tudnának ennek kapcsán olyan gazdálkodási tanáccsal szolgálni, ami némi segítséget je­lenthetne számukra. Magyar Mária // / Az Őseink Utján Alapítvány levele a nyilvánossághoz BÉKÉS MEGYÉÉRT VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI A L A P f T VÁNY 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 5. ♦ Tel:(66)442-520 Fax:(66)445-520 A BÉKÉS MEGYEERT VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY segítséget nyújt a személyi jövedelemadó-bevallások, illetve bármilyen önellenőrzési lap kitöltéséhez. Március 4-étől várjuk az érdeklődőket az alapítvány, Békéscsaba, Kinizsi u. 5. sz. alatti irodájában _ minden munkanapon 9.00 és 15.00 óra között. | ________Hirdetmény!_______ É rtesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy 1996. március 16-ától egyes takarékbetétek kamatát az alábbiak szerint határozzuk meg: Betéttípus Évi kamatláb % — látra szóló betét 11,00 — 1 éven túl 20,00 — lekötési idő előtt felvett összegek után időarányosan 1,00 — átutalási betét 11,00 — lakáscélú betétek (ifjúsági, otthonteremtő) 5 éven túl 22,50 1 éven túl — 5 éven belül 21,00 1 éven belüli felvét esetén 1,00 — elszámolási és csekkszámlabetét, látra szóló 8,00 Takaréklevél betét 1996. április 1-jétől — 1 év után 1 22,00 — lekötési idő előtt felvett összegek után időarányosan 1,00 Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatóságai Kecském éti Konzervgyár Rt. a Heinz Co.M agyarországi Leány vállalata partnereket keres paradicsomtermesztésre. Term elési szerzO dés keretében, biztos jövedelmet és jó fizetési kondíciót ajánlunk. Érdeklő désüketmunkatársaink személyesen, vagy telefonon várják. C lm: K ecskem éti K onzervgyár Rt. Kecskemét, Szolnoki út 35. irodaház 2. em elet 217., 218. szoba Telefon: 76/4 8 1-38 1 /1 2 1. 122. 1 1 7, 06/30 4 58-6 1 5 06/30/4 58-6 1 6 06/30/45 8-6 1 7 06/30/458-6 1 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom