Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-23-24 / 70. szám
Nem adta fel! (gh) Az előzetes várakozásnak megfelelően tegnap visszavonta lemondását Battonya polgármestere. Mint ismeretes, a távozás gondolatával foglalkozó Takács Dezsőt számos helyi lakos és szervezet biztosította támogatásáról. Az 1996-os év várható pénzügyi-költségvetési nehézségei azonban alaposan megviselték a polgármestert: a március 28-án 14 órára meghirdetett képviselő-testületi ülést, amelyet közmeghallgatás előz meg, és amelyen megalkotják a város költségvetési rendeletét, Tre- novszki Sándor alpolgármester vezeti. Miss Arany, (m) Gálaesttel ért véget csütörtök éjszaka a sarkadi Ady Endre Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola Arany János Kollégiuma által szervezett Arany-hét. A helyi Sweet Night klubban rendezett gálaesten Zsankó László, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának századosa drogellenes előadást tartott a fiataloknak. Ezt követően megválasztották a kollégium szépét, aki ezúttal Bikádi Zita harmadikos tanuló lett. Kiosztották az e héten zajló versenyek díjait is. így kapott oklevelet többek között Szíjjártó Károly, a sakkverseny győztese és Posza Judit, a szavalóverseny dobogósa. Iskolák, olaj. (i) A Péter András Gimnázium szervezeti és működési szabályzata, a Szeghalmi Mezőgazdasági, Ipari Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola pedagógiai programja, valamint a háztartási tüzelőolaj támogatásról szóló rendelet megalkotása is „terítékre kerül” a szeghalmi képviselő-testület március 25-én (hétfőn) délután négy órakor kezdődő ülésén. Versmondók, (r) Csütörtökön zárult a kondorosi Petőfi István Általános Iskola József Attila versmondó versenye, amelyre hatvan költészetszerető gyermek jelentkezett. Az alsó tagozatosok közül első helyezést ért el Mokran Brigitta, Máté János, Glózik Nóra és Brachna Bernadett. A felsősök kategóriájában Torda Mónika, Gedai Anita, Jancsó Ágnes, Paulik Judit, Su- tyinszki Zita és Kasnyik Katalin szerepelt a legjobban. A helyezettek egyben továbbjutók a szarvasi vers- és prózamondó versenyre. Balesetek, (m) Tegnap délelőtt Szarvas és Gyomaendró'd között egy Trabant áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott összeütközött a vele szemben haladó személyautóval. A szabálytalanul közlekedő trabantos hölgy könnyű sérülést szenvedett. Ugyancsak tegnap Battonya belterületén egy személy- gépkocsi elütött egy szabálytalanul közlekedő kerékpárost. A vétkes idősebb hölgy könnyű sérülést szenvedett. Bombariadó, (m) Már megint nem készült valaki, vagy csak a dolgozatírástól fázott, ki tudja!? Mindenesetre tény, hogy tegnap reggel hét órakor egy fiatalember betelefonált a gyulai Munkácsy Mihály Szakközépiskolába, hogy az iskola tele van bombával. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei és a megyei főkapitányság beavatkozó alosztálya átvizsgálták az intézményt. Bombát nem találtak, viszont a tanulók 9 óra 25 percig megúszták a tanulást. Nádastnz. (m) Tegnap feltehetően egy eldobott cigarettától meggyulladt a vasúti töltés melletti nádas Gyulán, a Törökzugi soron. A nádas 1800 négyzetméteren égett. A tüzet a gyulai tűzoltók eloltották, az anyagi kár nem jelentős. „KIS BAJT A NAGY MEGGYÓGYÍT” (Shakespeare)--------------------------------------- MEGYEIKÖRKÉP -------S zarvas, a vizek városa Az édesvíz véges és sebezhető természeti erőforrás. A környezet védelme, az élet fenntartása és fejlődése szempontjából elengedhetetlen kincs — így szól a víz és a környezet nemzetközi konferenciáján megfogalmazott négy alapelv egyike. Az 1992-es dublini konferencia a vizeket veszélyeztető túlfogyasztás és szennyezés visszafordítására sürgetett összehangolt intézkedéseket. Ezt megerősítendő három éve az ENSZ március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította. Ez alkalomból tartottak tegnap ünnepséget a szarvasi Öntözési Kutatóintézetben. Életet teremtesz és világokat pusztítasz el. Adsz és elveszel. Harcolunk ellened és küzdünk érted. Átok vagy, ha sok van belőled és érted imádkozunk, ha kevés. De akárhogyan is: életünk meghatározója vagy! — ekképpen szólt ember és víz ősi kapcsolatáról Gaál Sándor önkormányzati főtanácsos, aki Szarvas, a vizek városa címmel tartott előadást tegnap az OKI tanácstermében. Gaál Sándor elsőként Szarvas és térsége harminc kilométeres holtágrendszeréről beszélt. A haltenyésztés, horgászat, vízi sport és üdülés szempontjából egyaránt értékes vízrendszert négy évvel ezelőtt egy PHARE-program támogatta rehabilitáció mentette meg a pusztulástól. A főtanácsos előadásában a város ivóvízhelyzetével is foglalkozott. Elmondta, a négyszázmillió forintos beruházással épülő regionális vízhálózatnak köszönhetően ősztől a Maros hordalékkúpjáról egészséges vízhez jut a lakosság. Az ünnep folytatásaként . poszterkiállítás nyílt a kutató- intézetben. Dr. Lelkes János, az OKI igazgatója megnyitó- beszédében a dublini konferencia alapelveit idézte. Apellált továbbá az oktatás felelősségére. Véleménye szerint a civil szervezetek, továbbá a fiatalok, a jövő nemzedéke az a tábor, aki legharcosabban ki tud állni a vizek védelméért. Csath Róza Tájékoztatni kell a termelőket Tegnap a Békés Megyei Gazdakörök Szövetségének szervezésében gazdafórumot rendeztek. Az összejövetelen Jakab István, a Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Agrárkamara alelnöke is részt vett. Dr. Kulcsár László, a Gazdakörök Szövetségének megyei elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd a megyei gazdák helyzetét elemezte, megemlítve, hogy az ilyen jellegű megbeszéléseket immár hagyományosnak mondhatják, ezeken a rendezvényeken szakmai értékmérő elemzések hangzanak el, és egyben az ágazat feltételrendszerét is kiértékelhetik, ezeket a tájékoztatókat azután úgy az egyéni termelő, mint a termelőszövetkezeti szféra hasznosíthatja. Az ország gazdaságának nem kis hányadát a mezőgazdaság adja, ennek ellenére a mindenkori kormány eléggé mostohán bánik vele. Á mezőgazdaság aktív egyenleggel rendelkezik, ennek ellenére számára nincs megfelelő koncepció kidolgozva. Az országban csak rögtönzésekkel találkozunk, sajnos a politika részéről a kereskedelmi szféra kap nagyobb támogatást, nem pedig a termelői. Elszomorító a földtulajdonviszony rendezetlensége is, enélkül pedig nem létezik megfelelő piacgazdaság. Ennek ellenére bíznak a szebb jövőben, mert lehet, hogy mihamarabb létrejön a regionális területfejlesztő koncepció, mondta dr. Kulcsár László. Jakab István egyebek mellett elmondta, hogy a szövetség a családi gazdászok érdekszervezete is egyben, a jelenlegi szervezeteinek a száma 850 körülire tehető, a taglétszáma pedig mintegy 45 000. A Gazdakörök Szövetségének megalakulásakor a már meglévő hagyományokon nyugvó alapokat vették. Jelentőséget fordítanak az oktatásra, a tájékoztatásra, az érdek- képviseletre, sajnos a pénztelenség miatt az információ terén még hiányosságok vannak, (b) Szimpózium a síküveggyártásról Az OROS-PACK Kft. (az Orosházi Üveggyár síküveget feldolgozó részlegéből alakult privát tulajdonú társaság, ami 1995 júniusától működik ebben a formában) vevői és partnerei részvételével szimpóziumot tartott a napokban Orosháza- Gyopárosfürdőn. Mint megtudtuk, a cég tulajdonosai és vezetői elérkezettnek látták az időt, hogy partnereiket és a szélesebb körű publikumot is tájékoztassák a cégnél jelenleg kialakult helyzetről, termékeikről, tevékenységükről (a síküveget csomagoló eszközök gyártása, a síküveg feldolgozása) és a várható fejlesztésekről. Orosházára invitáltak a szervezők olyan jelentős cégeket is, mint az Ikarus, a Járműszerelvény Gyártó Kft., a König Kft., a Máv, az Elektrolux és számtalan bútorgyártó, valamint a román partnerek képviselői. Miután Tóth Sándor cégvezető átfogóan ismertette a kft. tevékenységét, az általános tájékoztatón túl szakmai előadásokra is sor került, így két nagy üveggyártó konszern, a Saint-Gobain és a Hunguard Kft. szakemberei számoltak be a float- üvegről. a színezett és különböző bevonatos üvegek alkalmazásáról és feldolgozásáról. Az előadás- sorozat a BUDAGLAS-nak művészeti színvonalú díszüvegezés bemutatásával zárult. cs. i. Az Aranytarisznyáért Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának szervezésében március 25-én, hétfőn 14 órakor a megyei könyvtárban kerül sor a békéscsabai óvónők Aranytarisznyáért mesemondó versenyére. A város óvodáiból jelentkezett tizenegy óvónő a mille- centenáriumi évforduló alkalmából egy magyar népi hősről szóló monda meseszerű feldolgozásával vesz részt a bemutatkozáson. A zsűri — Gálfy László Jászai- díjas színművész, Nagy Gyula, a Jókai Utcai Általános Iskola nyugalmazott igazgatója és Velkey Gábor, a polgármesteri hivatal oktatási bizottságának elnöke — a három legjobb versenyzőt jutalmazza. B. T. M. a 1996. március 23-24., szombat-vasárnap / Göncz Árpád Egyiptomba utazik Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Hoszni Mubaraknak, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökének meghívására március 25—28-a között hivatalos látogatást tesz az észak-afrikai országban. A hivatalos látogatás hosszú idő óta az első alkalmat adja az egymástól távol lévő, két kontinensen elterülő ország közötti magas szintű érintkezésre, noha Egyiptomot és Magyarországot az 1928-as diplomáciai kapcsolatok felvételének időpontjától hagyományokon alapuló jó kapcsolat köti össze, ennek ellenére ez lesz az első elnöki vizit. Magyar részről a látogatás nem titkolt célja, hogy újabb lendületet adjon az elmúlt években hanyatló kétoldalú gazdasági együttműködésnek. Tavaly az Egyiptomba irányuló magyar export alig haladta meg a 25 millió dollárt, az import éppen csak elérte a 4,4 millió dollárt. A magyar államfőt elkíséri Kuncze Gábor belügyminiszter, Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter, államtitkári szinten képviselteti magát a delegációban a külügyi, a földművelés- ügyi és a művelődésügyi tárca. Juhász Ernő nagykövet Kairóban csatlakozik a küldöttséghez. A delegációval tart magyar üzletemberek egy csoportja is. A Göncz Árpádot kísérő hattagú újságíró csapatnak tagja Szekeres András, lapunk munkatársa is. Lemondott a közös vagyonról (Folytatás az 1. oldalról) térségben néhol 60—70 százalékos a munkanélküliség. A legnyomasztóbb a cigányság helyzete, hiszen a rendszerváltás után közülük jóval nagyobb arányban kerültek ki munkanélküliek. A megyében létrejött 20 cigány kisebbségi önkormányzat tapasztalatairól a dobozi Zsig- mond Károly beszélt, rámutatva mindenekelőtt a kezdeti bizonytalanságokra. Javaslata szerint célszerű lenne kiépíteni egy középszintű koordinációs rendszert. Felvetette, hogy a Magyarországon élő 7—800 ezer cigánynak nincs országgyűlési képviselője. Négy német kisebbségi önkormányzat nevében a gyulai Pfeff Ferenc többek között elmondta, hogy az idén február 17-én kinyilvánították a megyei szövetség alakításának szándékát. Grósz György Békéscsabáról a román kisebbségek nevében kifejtette, szerettek volna a települési önkormányzatok kisebbségi kérdésekkel foglalkozó bizottságaiban szavazati «joggal rendelkezni. Sokan rosszallóan jegyzik meg — folytatta —, hogy ők meg- játsszák az önkormányzatiságot kicsiben. A battonyai szerb kisebbségi önkormányzattól Szu- torLászlóné a működési feltételek hiányosságait emelte ki, illetve a legfontosabb teendőt, az oktatás megoldását. A szlovákok nevében a békéscsabai Vozár Márton rámutatott, hogy finanszírozás tekintetében majdnem mindenhol a települési önkormányzattól függnek. Segítséget viszont nem tőlük, hanem a kormánytól várnak. L; E. utazási utalvány és egy videomagnó is. A nyeremények egy részét ugyan egyénenként nyerték, ők már a kezdetekkor megállapodtak arról, hogy minden nyereményt közösen, egy ausztriai utazáshoz használnak fel. — Június elején most már biztosan indulunk egy négynapos osztálykirándulásra, mint ahogy ezt már két éve elterveztük. Eleinte ugyan nagy volt a tiltakozás, az út ára miatt csak nehezen egyeztek bele az úticélba a szülők. De ahogy megnyertük az első nyereményt ezen a pályázaton, egyre nagyobb lett a lelkesedés: mindenki aki ismert minket, iskolában, a szülők, testvérek munkahelyén nekünk gyűjtötte a szelvényeket. De megérte a kirándulás miatt is, és amiatt a tudás miatt is, amire a kérdésekre adandó válaszok kutatása közben tettünk szert. — mondta Hankóné Zsilák Katalin felkészítő tanár tegnap délelőtt, a játék főnyereményeinek átadásakor. A Kner Nyomda által felajánlott könyveketA/í/e Zsigmondné békéscsabai és Szentesi Lászlóné köröstarcsai olvasónk vehette át, míg az Univerzál Áruház színes televízióját Szekerczésné Für ka Agnes nyerte. A. Gy. Az időutazás nyertesei Az elmúlt 12 hónapban 11 200 nyereményszelvény érkezett be lapunk és a gyulai Erkel Ferenc Múzeum közös „időutazására” —ez is jelzi, milyen sokan figyelemmel kísérték a pályázatot. Szinte mesébe illő azonban az, amit a Békéscsabai 2. számú Általános Iskola ma már nyolcadikos osztálya tett: az egy év alatt 8500 nyereményszelvényt küldtek be. Ehhez egy-egy diáknak havonta közel 30 darab szelvényt kellett kitöltenie. Munkájuk nem volt hiábavaló: évközben több vásárlási utalványt nyertek, majd az övék lett az osztálykirándulásra szánt 25 ezer forint és a végső sorsolásnál egy könyv, egy 50 ezer forintos A Békéscsabai 2. Számú Általános Iskola 8/c osztályának tanulói, felkészítő tanáruk Hankóné Zsilák Katalin és a kérdéseket feltevő gyulai múzeum igazgatója, dr. Havassy Péter FOTÓ: SUCH tamás Nem megjátszott önkormányzatiság K-UltóCgCKCl 11Z.C11II. Ljcí VtriUK Pál Miklós, Mezőberény polgár- mestere kiemelte: — A küszöbön álló búcsú legyen olyan szép és békés, mint amilyen annak idején a kézfogó volt. A további jószomszédság reményében a két testület megegyezett abban, hogy a város költségvetéséből hiányzó 1 millió 753 ezer forint összeg fejében a herényieknek nem kell visszafizetniük a Csárdaszállástól kölcsönbe kapott 470 ezer forintot, s a csárdaszállásiak lemondanak a herényi szociális otthonban lévő tulajdoni részükről. Ilyen megegyezés révén a két testület elfogadta a két település idei — talán az utolsó—közös költségvetését. Tegnap, az önkormányzat ülésének kezdetén egyperces néma felállással adóztak a mezőberény i képviselők az elmúlt héten 39 éves korában hirtelen elhunyt képviselőtársuk, Mezei Kálmán emlékének. S ezután máris a fő napirendi pont, a város ’96-os költségvetése került terítékre. A település idei, lefaragott költségvetését 527 millió 950 ezer forint bevétellel és kiadással fogadták el a képviselők, s azzal, hogy az intézmények átvilágítása után, ahol lehetséges, karcsúsítást hajtsanak végre. A költségvetés összege 1 miiló 753 ezer forinttal kevesebb, mert a város válófélben lévő társközsége, Csárda- szállás nem hajlandó a megemelt