Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-15-17 / 64. szám
1996. március 15-17., pentek-vasarnap 1848-1849 ű ,jKÉS MEGYEI HÍRLAP Félig földbeásott ház rekonstrukciója a honfoglalás korából Nemzeti ünnepünket követően, március 16-án a Nemzeti Múzeumban Göncz Árpád köztársasági elnök nyitja meg „A honfoglaló magyarság” című kiállítást, amely a honfoglalás 1100. évfordulója emlékbizottság támogatásával jött létre. A csaknem négyezer tárgyat bemutató tárlat a honfoglaló magyarság régészeti anyagából állt össze. Most együtt láthatók azok a régészeti emlékek, amelyek a Kárpátokon átkelt elődeink szokásairól, munkájáról, hiedelmeiről „beszélnek”. Hajfonatkorong az ibrányi temetőből, övveretek Nógrádsápról, tarsoly Szolyváról, nyíltartó tegez Sárrétudvariból és még számos értékes lelet. Abban az épületben, amely 1848 óta nemzeti tudatunk egyik jelképe. meglepően liberális szellem uralkodott. Sajnos ezt a diákok sem az én időmben, sem mostanság nemigazán ismerik. Azt például, hogy a múzeum éremtárának vezetője az a Réti László volt, aki Löwy Árpád néven pornó verseket publikált; hogy Herman Ottó, kiváló természettudós - a magyar ősemberkutatás úttörője - úgy volt egy állami intézmény, a múzeum alkalmazottja, hogy közben a parlamentben ellenzéki politikusként érvelt, vitázott. A munkatársak alacsony anyagi és erkölcsi elismerésük ellenére akkor is folytatták a magyar földre, a magyar történelemre vonatkozó emlékek gyűjtését, tárolását, nyilvántartását, tudományos feldolgozását, amikor a hatalom - különösen a század ötvenes éveiben - szabályos erőszakot követett el az intézményen. Azaz, azt csinált vele, benne, amit akart. így születtek meg a Sztálint, Rákosit éltető kiállítások és az a dogmatikus, úgymond Magyarország történetét bemutató állandó tárlat, amit néhány évvel ezelőtt bontottak csak le. Azóta jó néhány sikeres kiállításnak - kínai agyagkatonák, Erzsébet királyné élettörténete - adott teret a ház. Több milliárd forintos rekonstrukciója méginkább hozzájárulhat ahhoz, hogy a Nemzeti Múzeum ismét a nemzet múzeuma legyen. Olyan művelődési-kulturális centrum a pesti oldalon, mint budán a Királyi vár. A technikai adottságok ettől kezdve lehetővé teszik, hogy a modem tömegkommunikáció minden eszközét - a videókat, a számítógépes adattárat - be lehessen vetni annak érdekében, hogy a diákok a kor követelményeinek megfelelően, Herman Ottó emlékét őrzi e kő ugyanakkor játékos formában ismerjék meg a magyar történelmet. Akár már a honfoglaláskori kiállításon, vagy méginkább az augusztus 20-ára, illetve október 23-ára elkészülő, Magyarország történetét új köntösben, szemléletben bemutató nemzettudatot formáló „utazáson”. Idén is vigyázni fognak a rend őrei a rendre, de a látvány, Jancsó Miklós 1200 fiatal énekest, iskolai kómstagot megmozgató show-műsora sokkal vidámabb, fiatalosabb lesz, mint amilyenhez már-már hozzászoktunk. Ránk fér. Csak süssön ki végre a nap. László Ágnes Egyéves lehettem, amikor a szüleim a Múzeum kávéház épületébe, a Bródy Sándor utca 2.-be költöztek. Édesanyám nap mint nap babakocsiban tologatott a Nemzeti Múzeum kertjében, és néhány év kieséssel ez a kert lett gyermekkorom egyik legfontosabb színtere. Itt játszottam fogócskát, bújócskát, itt találkoztam „titokban” első udvarlóimmal, itt sugdostam barátnőimmel és itt készítettem róluk - a hatvanas években - azokat a fényképeket, amiket tudomásom szerint ma is féltve őriznek. Olyanná vált nekem ez a kert, mint másoknak a családi házuk udvara. Igaz, a harmadik emeletről kellett lefutnom, hogy kiérjek a kapun és átrohanjak az úttesten, de utána ugyanúgy otthon éreztem magam benne, mint kortársaim a sajátjukéban. Sohasem tulajdonítottam ennek túlzott jelentőséget. Akkor sem, amikor 1956. október 23-án kora este a Szentkirályi utcából mentem hazafelé és a legnagyobb zűrzavar kellős közepén találtam magam a Magyar Rádió előtt. Édesanyám rángatott ki a tömegből. És november 4-e után sem, amikor a házunk előtt szovjet tankok álltak. Miután belövést kaptunk, a tető lángokban állt, én mint egy őrült rohantam ki az utcára és a Múzeumkerten keresztül meg sem álltam addig, amíg édesapám utol nem ért. A múzeum, mint múzeum nekem sem jelentett többet, mint osztálytársaimnak, akikkel minden évben — az egyik történelemóra helyett - a tanárnő kíséretében elmentünk oda művelődni. A portásbácsi arcát azonban nem felejtettem el. A Bródy Sándor utcai oldalon, a személyzeti bejárónál mindig beengedett bennünket, amikor kitört a hó- vagy szélvihar. Most, amikor több mint negyven év elteltével ismét beléptem a „művészbejárón”, megrohantak a gyerekkori emlékek és úgy éreztem: megállt az idő. Az irodákhoz vezető - a nagyközönség által sohasem látott — folyosókon ugyanúgy sorakoztak a római kori sírkövek, szobortöredékek, mint egykoron. A belső udvar egy építőanyag-telepre emlékeztetett és a belső folyosókon, a második emeleten akkora volt a jövésmenés, mint egy felbolydult hangyabolyban. Egy héttel a honfoglaláskori Az egyik legféltettebb kincs: a bezdédi tarsolylemez A múzeum 1994-ben kinevezett főigazgatója, dr. Gedai István régész, numizmatikus - László Gyula tanítványa - is egyetért abban, hogy a múzeumot nyitottabbá, mozgalmasabbá, élőbbé, adott esetben „játszóházzá” kell tenni úgy, hogy közben a jövő századnak is megőrzendő műtárgyak védelmét biztosítsák. És ott van a Múzeumkert is. Tervét ugyancsak Pollack Mihály készítette el, de megvalósítása sokáig váratott magára. Az 1848-as szabadságharc idején még deszkapalánk vette körül a múzeumot, ami igencsak kirítt a környezetéből, a helyenként düledező, falusias viskók közül. Sokáig még járda sem volt előtte, és a Múzeum utca sarkán álló Két pisztoly vendéglő - késelő, köpködő - törzsközönsége sem illett bele ebbe a képbe. Végül is az első fákat József főherceg margitszigeti birtokáról telepítették ide 1852- ben, és végleges formáját 1879- ben kapta meg. Őszintén bevallom, mit sem tudtam erről gyerekfejjel. De még akkor sem, amikor a tavaszi napsütésben a múzeum lépcsőjén tanultam. Vajon a mai fiatalok, akik ugyanúgy ott ücsörögnek, ha már kissé fel- melegszik az idő, jegyzeteiket, könyveiket böngészik, vagy éppen csókolódznak, tudják-e? Vagy számukra a Nemzeti Múzeum nem jelent mást, mint azt a helyet, ahol Petőfi Sándor elszavalta a Nemzeti dalt? Tudom. nem is oly régen bátor cselekedetnek, a szólásszabadság, a demokrácia melletti kiállásnak számított, ha valaki ott volt március 15-én a Múzeumkertben. És sokan voltak. Közülük kevesen tudták - esetleg csak sejtették hogy az épületen belül, nem csupán körülötte, milyen biztonsági rendszereket építettek ki. kiállítás megnyitása előtt a múzeumi titkárságon sisteregtek a telefonok, aktatáskás, műszerekkel felszerelt emberek keresztezték egymás útját. Olyan volt a hangulat, mint bármilyen más, nagyobb lélegzetű kiállítás előestéjén. A koronázási jelképeket őrző teremben az utolsó simításokat végezték az új „csillagos égbolton” és a puha tapintású, sötét, bársony drapériákon. A díszterem előtti kupolacsarnokban a helyén állt alapozott meg a reformkorban. Az 1846-ban elkészült „palota”, amiről jó tudni, hogy mint intézményt Széchényi Ferenc alapította 1802-ben, szimbolikus jelentőségén túlmenően, nagy tekintélyű házzá vált azáltal, hogy 1904-ig, az Országház elkészültéig a dísztermében ülésezett a felsőház. Ott, ahol a honfoglaláskori kiállítás most megnyílik. Ezt a tényt a történész Gerö András szerint nem kell túlérté1848 márciusa óta a nemzeti tudat, a forradalmi gondolatok bölcsője a múzeum előtti park a Néprajzi Múzeumtól kölcsönkapott jurta, benne szőnyegek, festett, faragott ládák. Nőnek, férfinek felöltöztetett bábuk, és a kiállításrendezők éppen a honfoglaláskori koponya- és lábszárcsontokból rekonstruált lószobrot toszogat- ták a helyére. Bár már nem érződött sehol sem festékszag, sok jel utalt arra, hogy a rekonstmkciós munkálatokat igencsak felgyorsították az utóbbi hónapokban. A múzeumra ráfért a felújítás, mert a 150 éves épület sok sérülést szenvedett el. Fűtése, világítása, csatornarendszere, épületgépészete „őskorivá” vált és komolyan veszélyeztette azt a műtárgygyűjteményt - nemzeti kincset -, amit József nádor kelni, mert mint mondja: a honatyák akkoriban sem jelentek meg mindenkor teljes létszámban, csak ha valamilyen bot- rányszagú téma került napirendre. De az tagadhatatlan, hogy a Nemzeti Múzeum a múlt század végén, e század elején a hazai társadalmi események egyik legfontosabb színterévé vált. A Magyar Tudományos Akadémia tartotta itt közgyűléseit és számtalan olyan jótékonysági koncertet rendeztek. A többi között itt vezényelte Liszt Ferenc 1858. április 11-én az Esztergomi misét, amelyek bevételét valóban humánus célokra használták fel. A klasszicista építészet e jelentős remekében évtizedekig Dél-magyarországi aranyleletek 1848, nemzeti tudatunk örök emlékhelye: a Nemzeti Múzeum Új honfoglalás a múzeumban
