Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-13 / 37. szám
1996. február 13., kedd KÖRKÉP „Úgy érzem, az egész világ ellenünk fordult” Hogyan halt meg a hétéves Henriett? Nem változott a szoba képe. Egy nagy maci mozdulatlanul ül a sarokban, a kis asztalon úgy sorakoznak a mesekönyvek, mintha felolvasásra várnának. A falon rajzok lógnak, Henriett rajzai. Semmin nem változtattak, még a szekrényt sem tolták arrébb a lány szülei. Minden úgy fest, mintha hazavárnák Henriettet. A Csík házaspár még a tragikus események után másfél évvel sem tudja elhinni, hogy gyermekük soha többet nem lép a szobájába. A hétéves Csík Henriett 1994. szeptember elsején hunyt el. Látásjavító műtétre vitték Szegedre a Békés megyei kis faluból, Csabacsüdról, de az operáció után elvesztette eszméletét. Három hétig volt kómában, hiába helyezték el az intenzív osztályon, agykárosodás következtében meghalt. Csík Pál és felesége a mai napig nem tudja, hogy pontosan mi történt a gyermekükkel. Pert indítottak a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem ellen. Azért kezdeményezték a kártérítési pert 1995 októberében, hogy kiderüljön az igazság. Csík Pálnét tavalyelőtt ősszel ismertem meg. Közvetlenül akislánya halála után azért keresett fel, hogy segítséget kérjen a nyilvánosságtól. Komplikáclómentes operáció — Beleőrülök abba, hogy egészségesen visszük be Henriettet a szemklinikára, aztán holtan adják ki—mondta a vékony, törékeny asszony, majd zokogni kezdett. Elkísérte félje, aki némán ült mellette. Nem tudott megszólalni, potyogtak a könnyei. Megpróbáltam vigasztalni őket, bár tudni lehetett, hogy teljesen kár az erőlködésért. A lelki sebeket legfeljebb az idő gyógyítja be. A kétségbeesett szülők feljelentést tettek a rendőrségen. Halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálatot indítottak, de a nyomozást hamar lezárták. Az igazságügyi orvos- szakértők megállapították, a foglalkozási szabály megszegése nem volt olyan súlyú, hogy a büntetőjogi felelősséget ki lehessen mondani. Ezután indították el a szülők a Szegedi Bíróságon polgári úton a kártérítési pert. Ám ez a riport nem a per fordulatait kutatja. Csík Pálnét többet nem láttam. A tárgyalásokra sem ment el. Férje szerint nem szívesen mozdul ki a lakásából, kerüli az embereket. Senkivel sem akar találkozni, csak a felnőtt fiával, lányával és az urával. Igazából az orvos előtt nyílik meg, amikor arra panaszkodik, mennyire gyengének érzi magát, és úgy látja, tönkrement az élete. Az apa Kiegyensúlyozottabbnak látszik. Észrevettem a tárgyaláson, Csík Pál még kemény is tud lenni. Aztán amikor négyszemközt Henriettről beszélgetünk, elérzékenyül. Némán könnyezik, ugyanúgy, mint másfél évvel ezelőtt. —Nem tudom feldolgozni, elfogadni kislányom elvesztését. Amikor Henrietthez hasonló korú gyermeket meglátok az utcán, elszorul a torkom. Tudja, mi a furcsa az egészben? A mai napig nem kaptam hivatalos értesítést, hogy miben halt meg a gyermekem — mondja az apa, majd elgondolkodik, aztán hozzáteszi. — Úgy érzem, az egész világ ellenünk fordult. — A körülményeket azért ismeri? — No persze, de sokra nem megyek vele. — Mi baja volt Henriett szemének? — Erősen kancsított. Ezért 1994. február 22-én az előzetes orvosi vizsgálatok után bevittük a szegedi szemészeti klinikára, ahol február 23-án megműtötték. —Sikerült az operáció? — Komplikáció nélkül zajlott. — Hogy került még egyszer kislányuk a műtőasztalra? — Az ellenőrző vizsgálatnál derült ki, hogy a jobb szeme nem jött rendbe, ezért orvosi javaslatra augusztus 9-én újabb operációra vittük a klinikára. —Előtte megvizsgálták? — Ugyanúgy, mint korábban, és az eredményeket jónak találták. Augusztus 10-én ismét megoperálták. Csík Pál nagy szünetet tart, mondókáját nem tudja folytatni. Egy távoli pontra néz, úgy veszem észre, csak néz, néz, de nem lát semmit, gondolatai messze kalandoznak. Néhány percig hagyom, hogy közénk telepedjen a csend. Utána kérdezem. —Mi történt a műtőben? — Azt én nem tudhatom. A klinika folyosóján ültem, amikor negyed egykor odajöttek hozzám az orvosok, és azt mondták, komplikáció lépett fel, ezért Hennikét át kellett vinni a gyermekklinika intenzív osztályára. Többször is rákérdeztem, hogy miért van erre szükség, de az orvosok csak azt ismételték, számukra is érthetetlen, ami bekövetkezett, mert a lányom a műtét után felébredt, majd elájult, a szívverése lelassult, a pulzusa 55- re ment le. —Megnézte a kislányát? — Görcsben volt és rángató- dzott. — Otthon mit mondott a feleségének? — Féltem, hogy nagyon megrázza a hír, ezért tapintatosan közöltem, nincs jól a gyermekünk. Az asszony mégis rosszul lett. Nejemet elvittem egy kedves orvos ismerősünkhöz, aki nyugtatóinjekciót adott. Őt kértük meg, hogy hívja fel a klinikát. —Az orvosok mit mondtak? — Egy férfihang szólt a kagylóba és elárulta, hogy lányunkat újra kellett éleszteni... —Másnap mit csináltak? — Beutaztunk Szegedre, elmentünk az intenzív osztályig, de tovább nem mertünk lépni. Valamilyen allergia... —Hazamentek? — Nem, felkerestük a műtétet végző orvost. Tőle érdeklődtünk, mi történt. Először azt mondta, már a zárójelentést írta, amikor szóltak neki, hogy baj van Hennikével, később pedig azt mondta, hogy egy másik gyereket műtött, amikor az altatóorvosnak át kellett menni Hennihez. —Elfogadták a magyarázatot? — Nem, de mit tehettünk. A gyermekklinikán az egyik,orvosnő azt közölte, hogy kislányunk állapota változatlanul súlyos, az agy nem reagál semmire, készüljünk fel a legrosszabbra. Mérhetetlen fájdalom lett úrrá rajtunk, de az orvos rendes volt, nyugtatótablettát adott. Aztán hazamentünk. — Mikor utaztak legközelebb Szegedre? — Mindennap bementünk meglátogatni a kislányt, de rettegtünk. Egyik nap azt mondta az ügyeletes orvos, hogy elvégeznek egy CT-agyvizsgálatot, aztán később azt közölték, hogy a mentőben újra kellett éleszteni. Valaki azt mondta, az agy teljesen elhalt. Ha nem voltunk Szegeden, akkor még késő este is betelefonáltunk. Egyszer valamelyik doktor annyit közölt, órák vagy napok kérdése az élete, s kérte, többet ne zavarjuk, mert aludni akar. — Milyen magyarázatokat hallott még? — Az egyik orvos arról beszélt, hogy tízévente fordul elő ilyen. És a gyermekünknél valamilyen allergia léphetett fel. Ezt a kifogást nem fogadtuk el, mert mi egészséges kislányt vittünk a klinikára, akinek soha nem volt allergiája. A másik orvos arról beszélt, hogy a műtét után Henriett felébredt, felszólításra megfogta a kezét, utána újra elaludt. Aztán hasra fektették, fejét oldalra fordították, később vették észre, hogy a füle elszíneződött. — Reménykedtek, hogy felébred a gyermekük? — Igen. Még természet- gyógyászokat is hívtunk. Csak az utolsó napokban éreztük, hogy három héten keresztül egy halott kislányt simogattunk, csókolgattunk, hiszen a szíve is csak a gyógyszer hatására dobogott. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem készítette el az igazságügyi szakértői véleményt. A tanulmánynak beillő tizenkét oldalas dokumentumban egyebek mellett ez áll: „Csík Henriett halálát a szemműtéte utáni időszakban elszenvedett oxigénhiányos állapot miatt kiterjedt. visszafordíthatatlan agy- károsodás okozta. Mivel intenzívterápiás eljárásokkal a gyermek bizonyos életműködései még fenntarthatok voltak, további komplikációk jelentkeztek (súlyos anyagcsere- és elektrolitzavarok, lélegeztetés szövődmények, ismételt oxigénhiányos állapotok), amik további agykárosodást okozhattak... Nagy valószínűséggel a betegnél a műtét után maradék relaxáns hatás lehetett, az okozhatta a légzés leállását. Ezt a következők valószínűsíthetik: a rövidre sikerült műtét után húsz perccel az izomlazító szer beadása után a beteget már nem lélegeztették...” A szakértői vélemény „A nem megbízható klinikai tünetek téves értékeléshez vezették az altatóorvost... A klinikai jelek alapján az orvos tévesen kielégítőnek értékelte a beteg izomerejét, és megszüntette a beteg szoros felügyeletét. Nem volt kielégítő az ébredő szobai felügyelet, mivel az ott dolgozó nővér nem kapott világos utasításokat, nem is volt módjában a folyamatos megfigyelés, nem álltak rendelkezésére a megfelelő eszközök sem, és a nővér nem részesült megfelelő kiképzésben...” Csík Henriett nővére, a huszonnégy éves Mónika már édesanya. Kétségbeesve mondja. — A mai napig sem tudok napirendre térni, hogy a húgomat elvesztettem. Halála annyira megviselt, hogy rettegek, amikor valamelyik gyermekemet kórházba kell vinni. Mondanom sem kéll, a szüleim szinte belebetegednek az aggodalomba, ha nekem vagy az unokáknak valami bajunk van. Halász Miklós További szolgáltatásainkról kérjük érdeklődjék fiókunkban: 5600 BÉKÉSCSABA, WLASSICH SÉTÁNY 7. TEL.: (66) 454-293 Pénztári órák: hétfő-csütörtök: 9-12 óra, 13-14.30 óra; péntek: 9-12 óra • a Telebank segítséaével naprakész informácH adjon számlája állásáról Betéti kamataink 1996. február 7-től az alábbiak: Lekötési idő Ötszázezer forint feletti összegekre (%/év) 1 hét 19 2-3 hét 20 1 hónap 23 2 hónap 23 3 hónap 23,5 4-5 hónap 23,5 ó hónap 24,5 lekötés nélkül Egymillió forint feletti összegekre (%/év) 20 CIB BANK A klinika a felelős A Csongrád Megyei Bíróságon dr. Gaál Sándor tanácsa közbenső ítéletet hozott, megállapította, az egyetem felelősségét és tisztázta a kislány halálának körülményeit. (A közbenső ítélet csak a felelősséget mondta ki, a kártérítést később határozzák meg.) Az igazságügyi orvos- szakértők megállapították, hogy a klinika nem rendelkezett olyan készülékkel, amellyel megbízható módon meghatározható, hogy a beteg már nem áll az altatószer, illetve a spontán légzést végző izomműködést elnyomó orvosság hatása alatt. Az altatóorvos felszólította a kislányt, nyissa ki a szemét — ami meg is történt —, és azt észlelte, hogy az extubálás közben a gyermek jobbra, balra mozgatja a fejét. Azt nem lehetett mégnyugtató módon kideríteni, hogy az altatóorvos felszólítot- ta-e Henriettet arra is, hogy nyújtsa ki a nyelvét és szorítsa meg a kezét. Az viszont tény, hogy nem kérte, emelje fel és ebben a helyzetben tartsa a fejét. Az altatóorvos arra a következtetésre jutott, hogy visszatért a spontán légzés, és nincs szükség a légzőizmok ellazítá- sát előidéző gyógyszer hatásának felfüggesztése miatti szer beadására. A postoperativ szobában egy másik gyereknek injekciót adtak be, így a szak- asszisztens csak felületesen figyelte Henriettet, azt látta, hogy a gyermek háta emelkedik, tehát lélegzik. Az ápolónő el volt foglalva az injekciózással, és ez idő alatt következett be a tragédia. Amikor észrevette, hogy Henriett szája elké- kült, a hátára fordították, és szájból szájba lélegeztették. Ezt követően az altatóorvos vette át az újraélesztést, és sikerült beindítani a szívműködést, de a kislány tudata nem tért vissza. A légzés és a keringés leállása miatt az oxigénhiányos állapot kiterjedt, és a gyermeket visszafordíthatatlan agykárosodás érte. Az altatóorvos ellen nyomozás indult, amit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya hamarosan befejezett, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján a bűn- cselekmény elkövetését nem találta megalapozottnak. A bíróság megállapította a polgári peres eljárás során: az orvostudomány mai állása szerint elvárható, hogy a klinikán hasonló műtétek befejezését követően ne forduljanak elő olyan hiányosságok, mint a perbeli esetben. Csík Henriett haláláért teljes egészében az egyetem felelős. (halász) Riadó a szépre, a jóra A minap bombariadó volt az egyik gyulai gimnáziumban, szerencsére ezúttal is vaklármáról volt szó. Az egyik tanuló elmondta, hogy amikor bejelentették a bombariadót, nem tudták mire vélni a dolgot, csak ültek a helyükön és tanácstalanul pislogtak. A tanár felszólítására végül is összekapták magukat és elhagyták az iskola épületét. Igen, mert a bombákkal kapcsolatos dolgok a mai világunkban megszokottá, mindennaposakká váltak. Az ember végzi a napi tevékenységét, közben arról értesül, hogy itt vagy ott bombariadó volt, van az országban, a világon. Ezért természetesen nem hagyja abba a leves kanalazását, nem rohan ki az udvarra, az utcára. Sajnos ide jutottunk, a legveszedelmesebb dolgok is mindennaposakká váltak. A tanuló anyja leteremtette gyermekét, amikor megtudta, hogy táskáját az intézményben hagyta, mert lehet, hogy ezzel be is fejezhette volna tanulmányait, ugyanis újat a mai helyzetben képtelenség vásárolni. Hát igen, ide jutottunk... Néhány évvel ezelőtt még az volt a nagy dolog, ha az újságban olvasni lehetett gyilkosságról, erőszakról, bűnözésről, ma már elértük azt, hogy vértől csepegnek az újság lapjai. Az ember saját bőrén érzi a brutalitás különböző formáit és egy kicsit megszeppen. Sőt, meg is ijed, mert félti gyermekét, hozzátartozóit, önmagát. Hivatalos helyen fel is emelné szavát, de nem teszi, mert látja, hogy embertársa is hasonló gondokkal küzd, az ördögi kör bezárultnak látszik. És rá kell jönnie, embertársaink megbecsülése nélkül nincs kegyelmi élet, sőt, élet sem. Eljutottunk addig, ahová el kellett, hogy jussunk, vágyódunk az élet szép, jó dolgai után, szeretnénk azt olvasni, hogy X. Z. bűnöző megjavult és karitatív tevékenységet folytat, X. Z. diktátor nyilvánosan beismeri, eddig ripacs voltam, de jó útra tértem. Akkor eljutunk oda, hogy a bombariadó hírére tovább végezzük dolgunkat, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy csupán tréfa lehet, vagy április elseje. Bernát Nándor
