Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-12 / 36. szám

1996. február 12., hétfő KÖRKÉP Számítunk a támogatásra A jövőben: találkozás évente Ha Magyarország NATO-tag lesz, az ország szuverén dön­tése alapján lesz az, s e döntés összhangban lesz a nemzetek önrendelkezési jogával - mon­dotta Horn Gyula a Magyar- ország 2000 tanácskozás záró­ülésén, szombaton a Parla­mentben. A résztvevők a kül­földön élő magyarokhoz szóló felhívást fogadtak el. A NATO-csatlakozás kérdésé­ben teljes az egyetértés a hat parlamenti párt között, mert úgy ítélik meg, hogy a NATO szavatolni tudja az ország biz­tonságát. Jóllehet - mondotta a miniszterelnök - nincs arról szó, hogy Oroszország fenye­getné hazánk szuverenitását. A csatlakozásról a végső szót a nemzet népszavazással fogja meghozni. Az idén először kapott helyet a vállalkozási ismeretek mint tantárgy a központi országos szakmai versenyek sorában. A versenyszabályzat a na­pokban jelent meg, s több más újdonságot is tartalmaz. A Nemzeti Szakképzési Intézet gondozásában látott napvilágot a kiadvány, amely részletesen ismerteti a jelenlegi tanévre vonatkozó versenyfeltételeket. A szakmák kiválasztásánál megkérdezték a különböző tár­cákat, s - az idén először - ki­kérték a szakmák véleményét, és figyelembe vették a munka­erőpiac helyzetét, igényeit is. így került a tárgyak közé a vál­lalkozási ismeretek. Az új „versenyág” megren­dezéséből részt vállal a Magyar Szakképzési Társaság és a szakpedagógusok egyesülete. Bevált a meteorológusok előrejelzése: szombat-va­sárnapra némileg enyhült a tél átütő erejűnek indult támadása. Miután péntek estére és szom­batra virradóra megszűnt a ha­vazás, a közúti igazgatóságok takarítógépei minden főközle­kedési utat, autópályát járha­tóvá tudtak tenni. Igazolódott a közlekedési tárca vezetőinek prognózisa is: rendkívüli álla­potot az ország egyik régiójá­ban sem kellett kihirdetni. A lezúdult hótömeggel azonban folytatódott a küzde­A találkozóról kijelentette: igyekszik előmozdítani, hogy hasonlóra évenként sor kerül­jön. Fontos, hogy a konferencia a jövőben nemcsak a nyugati magyarságnak, hanem a három nemzetrésznek, azaz az itthoni, a szomszédos országokban élő és a nyugati magyarságnak a ta­lálkozója legyen. A konferencia résztvevői fel­hívást fogadtak el. Ebben a többi között hangsúlyozzák: „A hon­foglalás 1100. évfordulóján, a harmadik évezred küszöbén számba vesszük a cselekvés le­hetőségeit. Felajánljuk segítsé­günket a boldogulás gondjaival és a felemelkedés kihívásaival küzdő hazának. Csatlakozásra kérünk szerte a nagyvilágon minden magyart, hogy tegyen meg mindent, amit csak tud Ma­gyarországért, a nemzetért.” További újdonság, hogy a Nemzeti Szakképzési Intézet külön támogatja azokat az isko­lákat és gazdálkodó szerveze­teket, amelyek egy-egy tárgy­ból vetélkedőket kezdemé­nyeznek, szerveznek. Az idén különösen sok szakmában mérik össze tudá­sukat az ifjú mesterek: a szakma kiváló tanulója címért kiírt vetélkedést például 9 szak­terület 32 szakmájában bonyo­lítják le. Tizenöt tantárgyból rendezik meg az Országos Szakmai Ta­nulmányi Versenyt, s ennek ke­retében a diákok - szintén az idén először - idegenvezetésből is összemérik elméleti, gyakor­lati tudásukat. A bírálóbizottságok munká­jában részt vesznek egyetemi és főiskolai tanárok valamint a versenyek szponzorai is. K. I. lem, mert a vasárnap délutáni jelentések szerint számos al­sóbbrendű és mellékúton torla­szok akadályozzák a forgalmat. Borsodból viszont - ahol talán a legnagyobb gondokkal szem­besültek a közlekedők - arról érkezett hír, hogy a bükki sí- és ródlipályákat immár autóval is megközelíthetik a téli sportok kedvelői. A tartós hideg a Duna több szakaszán alakított kf vastag jégmezőt. A Dunakiliti fenék­küszöb térségében több kilomé­teresre nőtt a jégpáncél - leve­zetésére a duzzasztómű hat nyí­lását megnyitották. Valamennyi kisebbség hely­zetét azonos elvek alapján kell rendezni - nyilatkozta az újvi­déki Magyar Szó cífnű lapnak Göncz Árpád. A köztársasági elnök szerint a Horvátország­ban élő szerbeket, a Szerbiában élő horvátokat, magyarokat és albánokat azonos jogok illetik meg. Az államfő szorgalmazta, hogy a vajdasági magyarok po­litikai szervezetei próbáljanak ismét egységesen fellépni érde­keik védelmében. Clinton amerikai elnök az új washingtoni román nagykö­vet, Mircea Geoana megbízóle­velének átvételekor külön fel­hívta a figyelmet a Magyaror­szággal és Ukrajnával kötendő alapszerződések fontosságára. Clinton szerint a kétoldalú do­kumentumok megkötése hozzá­járulna Románia NATO-törek- véseinek előmozdításához. Moszkva elégedett a helsinki orosz-amerikai külügyminisz­teri találkozó eredményével. Ez derült ki a találkozóról közzé­tett orosz külügyi nyilatkozat­ból. Jevgenyij Primakov és Warren Christopher megálla­podtak abban, hogy a NATO- bővítés ügyében fennálló né­zeteltérések ellenére folytatni fogják az együttműködést az át­fogó európai biztonsági rend­szer megteremtéséért. II. János Pál pápa a venezue­lai Guanaréban százezer ember jelenlétében szentelte fel a Co- romoto Szűz Máriáról elneve­zett katedrálist. Az új templo­mot azon a helyen emelték, ahol 1652-ben állítólag Szűz Mária megjelent egy indián törzsfőnök előtt. A palesztin választások most hétvégén közzétett hivata­los végeredménye szerint Jász- szer Arafat a voksok 87,1 szá­zalékát kapta. A Fatah jelöltjei összesen 50, a független jelöl­tek 37 százalékot szereztek. Egyelőre nem tudni, mikor tartja első ülését a palesztin törvényhozó testület. Nyngat-Európa képtelen a nemzetközi színtéren olyan po­litikai szerepet játszani, amely arányban állna gazdasági sú­lyával - ismerte el a Le Figaro című francia napilap. Az újság a néhány nappal ezelőtti mos­tari incidenseket és a görög-tö­rök válságot hozta fel állítása bizonyítékaként. Népszavazáson biztosította támogatásáról népe Kirgizisz- tán államfőjét, Aszkar Akaje- vet. A politikus ezzel pótlóla­gos elnöki felhatalmazásokat kap: ezentúl bármikor kinevez­het minisztereket, s feloszlat­hatja a parlamentet, amennyi­ben az egyhuzamban három­szor visszautasítja jelöltjét a kormányfői posztra. Megjelent a szakmai versenyek szabályzata Tantárgy a vállalkozás Már a sípályákhoz is föl lehetett autózni Enyhült a tél szorítása Beomlott egy alagút Hokkaido szigetén. A lezuhanó ötvenezer tonnás szikla egy autóbusz és egy személyautó utasait, összesen húsz embert temetett maga alá. A men­tés nagy erőkkel folyik, de valószínűleg nincs túlélője a katasztrófának. fotó: feb/reuter Ezüstlakodalmát ünnepelte a Zsirinovszkij Házaspár. Az orosz szélső- jobboldali politikus és felesége ortodox egyházi szertartással lépett ismét frigyre Moszkvá­ban. Annak idején a Komszomol aparátcsikjának ez a lépés aligha egyengette volna karrier­jét. Másképp fest most a helyzet az elnökválasztás küszöbén. fotó: feb/reuter Olasz vizsgálóbírók szerint Kadhafi elnök volt az igazi célpont Tévedésből lőtték le a repülőgépet? Tizenhat éve történt az eset, ám mindmáig hiába keresik az usticai repülőgép-szerencsétlenség felelőseit. A tragédia 81 ember halálát okozta. A Szicíliától északra fekvő szigetnél, Usticánál robbant fel és zuhant a tengerbe 1980. június 27-én a Bolognából Pa- lermóba tartó DC-9-es repü­lőgép. Két római vizsgálóbíró, Rosario Prioré és Carlo Mas- fellőni nemrég új nyomokra bukkant. Kiderítették, hogy az olasz katonai légi irányítás akkori naplóit, hang- és radar­felvételeit meghamisították vagy megsemmisítették. A titkosszolgálat és a poli­tikusok azt szerették volna el­tussolni, hogy saját (vagyis szövetséges, NATO-beli) ra­kéta áldozatául esett a DC-9- es utasszállító. Azt is hétpe­csétes titokként kezelték, hogy Olaszország akkoriban líbiai pilóták kiképzésével foglalko­zott. Kadhafi elnök pedig a FIAT-részvények tizedét bir­tokolta, és nagyvonalú beru­házásokat pénzelt Itáliában. A líbiai vezető a tragédia napján készült Varsóba utazni, de TU-gépének pilótája út­irányt változtatott, amikor a titkosszolgálat figyelmeztette: amerikai, brit és francia gépek vadásznak rá. Tupoljev-gép- nek nézték volna a DC-9-est, és tévedésből lőtték le Kadhafi helyett? A vizsgálóbírák vezette csoport megtalálta Demetrio Cogliandro volt titkosszolgá­lati főnök feljegyzéseit. Ezek szerint az utasszállító óvatla­nul berepült egy légiharc kel­lős közepébe, és a DC-9-est a francia légierő egyik rakétája küldte a víz fenekére. Amikor a két vizsgálóbíró a tragédia körzetében ki akarta hallgatni a feltételezett szem­tanúkat, sorra derült ki: „autó­balesetet” szenvedtek, „ön- gyilkosságot” követtek el. Eddig tizenhármán... Egyelőre nincsenek vállalkozók a „kényes” fogalmak tisztázására Húszszázalékos erőszak- és szexadó Erőszak-, szex- és pornótartalmú müvek előállítását, forgal­mazását összesen 562 adóalany vallotta be 1994-ben. Hogy az őket terhelő 96 milliónyi kulturális járulékból valójában mennyit fizettek be, nem tudni, mint ahogy azt sem: hányán bújtak ki a 20 százalékos járulékfizetés alól. Az 1995-ös ada­tokat most dolgozza fel az APEH. A kormány közelmúltban ho­zott döntése értelmében a nem éppen kiskorúaknak való nyomtatott kiadványok, fil­mek, videokazetták gyártása, árusítása, vetítése, illetve köl­csönzése után fizetendő járu­lék kevés. A fizetésre kötele­zettek körét tehát - ha a par­lament megszavazza - bőví­teni fogják. A CD-lemezektől kezdve a videojátékokon és a kártyákon át sok minden beletartozik majd a körbe. Ám az illetéke­sek a szextelefonról, valamint a szexüzletekben kínált „fan­táziát is serkentő” tárgyakról mintha megfeledkeztek volna. Állítólag a központi cégnyil­vántartás hiányosságai miatt ma senki sem tudja megmon­dani hányán, mekkora össze­get tesznek zsebre efféle ter­mékek, szolgáltatások árusítá­sából. A tervek szerint a törvény- módosítás után a kulturális ér­téket megtestesítő valamennyi iparcikk, szolgáltatás után fi­zetniük kell majd a vásárlók­nak. Igaz, a legtöbb után csak 1-3 százalékot. De hogyan választják majd szét a kétféle pénzt? Ki dönti el például, hogy egy film­vagy videojáték erőszakos tar­talmú-e, vagy inkább kulturá­lis értékű? S hol a határ a szo­lid erotika és a szex között? A kérdésekre a törvényter­vezet egyik - magát megne­vezni nem kívánó - előkészí­tője széttárta karját:- Mi nem húzhatjuk meg ezeket a határokat. Régen ösz- sze kellett volna állnia egy ki­sebb szakértői csapatnak, hogy megfogalmazza a lehet­séges válaszokat. Csakhogy erre eddig nem akadtak vállal­kozók. (takács) A világon csöppnyit javítani Új könyvével jelentkezik Bruck Edit Sajátos sorsa, különleges életútja magyarázza, hogy három or­szág is magáénak tekinti, számon tartja jeles alkotói között az írónőt, Edith Bruckot. Vagyis Bruck Editet, akinek legújabb könyve ezekben a napokban jelent meg a magyar könyvpiacon. Szülőföldje: Magyarország, ahol gyermekkora - a deportálás mi­att - fájdalmasan csonka maradt. Egyik hazája Izrael, amelyről egy helyütt így emlékezik: „...anyám az éles gyerekkori fáj­dalmat azzal próbálta ellensú­lyozni, hogy álomvilágként elénk idézte az ősi földet”. Másik hazája 1954 óta: Itália. Róma egy meghitt szeglete, a Piazza Spagna és a Piazza del Popolo között, a Via del Babuino.-Az a környék, az az utca, igazából a négy fal az otthonom - mondja Budapesten, ahová rövid látogatásra érkezett. Első könyve, az 1958-ban Milánóban kiadott Chi ti ama cosi, a Ki téged így szeret egy csapásra hatalmas sikert aratott. Önéletrajzi mű. 1964-ben ma­gyarra fordítva - mert olaszul ír - nálunk is megjelent. Verseskötetei is sikeresek. Mostani, újabb regényének Római lakás, haszonélvezettel a címe. Drámai írás ez is. Az írónő ma ugyanúgy eluta­sít minden erőszakot, gyűlöletet és mindenféle nacionalizmust, mint amikor először ráeszmélt a világ kegyetlenségeire.-Igaz - vallja -, az ember Újra itthon fotó: feb/diósi kicsi, gyenge lény. De mind­egyikünknek megadatott a vi­lág csöppnyi javításának a le­hetősége is. Szükség van rá, mert mintha múltjából nem okult volna eléggé a balga emberiség. (deregán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom