Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-10-11 / 35. szám
Vajda Péter Szarvason Férfikozmetika: még mindig tabu? 1843-ban megüresedett a szarvasi gimnázium igazgatói széke. Az iskolaszék az akkkor már országos hírű Vajda Pétert, az Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagját hívta meg e posztra. Sokak számára teljesen váratlanul elfogadta a meghívást. Megpezsdült körülötte az alvó kisváros élete. (8. oldal) Lassacskán csipegetjük a harmadik évezredet, hihetnénk is, hogy modem korban élünk, amikor váratlanul homlokon csap bennünket egy kijelentés: a férfikozmetika a mai Magyarországon még mindig tabu. Igaz lehet az állítás, mert a hírek szerint Dél-Magyarorszá- gon csupán egyetlen, a férfinépet váró szépítkező szentély található. (11. oldal) Egy ember a gátról Az árvíz napjaiban csak a vízről, a Körösökről, az időjárásról, a védekezést irányító vezetőkről, államtitkárokról írtunk, pedig a győzelemhez sok-sok ember munkájára volt szükség. Egy közülük Kovács Jenő, aki 36 év vízügyes szolgálat után ment nyugdíjba tavaly nyáron — és vette fel újra a munkát szinte kérés nélkül a veszély napjaiban, december 27-én. Talán kevesen tudják, de Gyulavárit ő és az ő kis Polski Fiatja mentette meg december 29-én. Találkozásunkkor láthatóan örömmel mesélt a vízről és a veszélyes napokról: — Tavaly augusztus elseje óta nem dolgozom, azelőtt pedig az Árvízvédelmi Készenléti Szolgálat egyik vezetőjeként, majd a Fehér- és Kettős- Körös bal partjának területi vezetőjeként teljesítettem szolgálatot. —Hogy teltek a karácsony napjai? — Bár otthon, békességben ünnepeltünk, azért a múltamat nem lehet kitörölni a gondolataimból. Állandóan hallgattam a vízállásjelentéseket, a csapadékviszonyokat, és kérdés nélkül is tudtam: baj lesz. Azt azonban nem gondoltam, hogy ilyen komollyá válhat a dolog. Mégis, amikor december 27-én csörgött a telefon, és volt munkatársaim jelezték, hogy szükség van tapasztalataimra, azonnal „bevonultam”. —Milyen feladatot kapott? —A régi védvonalamon, vagyis a Fehér- és Kettős-Körös bal partján védelemvezető-helyettesként, éjszakai műszakban álltam munkába. Az én feladatom volt a védvonal előkészítése, a gátőrök ellenőrzése, a vízőri járattatás megszervezése, ellenőrzése. Régen ez sokkal könnyebben ment: a gátőröknek megvoltak azok a személyes kapcsolatai, barátai, akik ilyenkor útra keltek, akik tudták, mire kell figyelni, mit hogyan kell csinálni. Most sokan voltak fiatalok, tapasztalatlanok, az ő oktatásuk, felügyeletük külön feladatot jelentett. Persze nagyon sokat nehezített a helyzeten a kíméletlen időjárás. Mínusz 18-20 fokban senki sem sétálgat szívesen 7-8 kilométereket a gátakon. — A fagyos napok alatt mégis mik voltak a „legmelegebb pillanatok" ? — Az első ilyen pillanat mindjárt a szolgálat felvételekor volt, amikor megtudtam mi vár a területre: soha nem hallott adatokat kaptam. Bár így is magasabb lett a vízállás minden eddig mértnél, az előrejelzések szerint ennél még másfél méterrel magasabbra számítottunk. Szerencsére ezt a veszélyt a román és a magyar területen megnyitott tározók jelentősen csökkentették. A másik meleg pillanat pedig december 29-én hajnali 4 órakor volt. — A mályvádi tározó megnyitásakor... — Azokban az órákban én a védvonalamon ellenőriztem azokat a helyeket, amelyek az utolsó árvíznél gondot okoztak. A határátkelőtől visszafordulva láttam: a gyulavári hídnál egy óra múlva átfolyik a víz a töltésen. Sehol a közelemben egy ember, egy lapát, a homokzsákok pedig Békésen álltak készenlétben. A víz pedig ha egyszer átbukik a gát tetején, azt meg is bontja, és azután pedig nincs ember aki felvegye vele a harcot. A kis Polskimmal indultam el az itcei gátőrházhoz, ahonnan több fordulóval több mint hétszáz zsákot tudtam a helyszínre szállítani. Közben egy arra járó teherautót állítottam le, hogy menjen el a pihenőn lévő katonákért, és azonnal rendelje ide őket. Szerencsére a vízvezeték-építés miatt találtam homokot is, így aztán egy óra alatt felépült a nyúlgát. —Mi lett volna, ha nem járatra az a teherautó? — Becsöngettem volna az első ott lakóhoz, és kértem volna, hogy segítsen, hogy ébresszen fel mindenkit, és jöjjenek a gátra segíteni. — Megdöbbentő ilyen helyzetben egyedül maradni... — Nem lett volna szabad a vízügyet így leépíteni. Sokan emlegetik a „vízügyi lobbit”, a szándékosan és talán feleslegesen is felduzzasztott szervezetet, és a sok pénzt. Ez pedig már a múlté. Az elmúlt évek leépítése után már csak az „első vonal” maradt meg — a „hadtáp” nem létezik. Pedig az árvíz olyan, mint egy háború: ha nincs háttér, nem lehet csatát nyerni. Márpedig most nem létezik a bázis, nincs hova visszavonulni. Bizonytalan a szállítás, a szociális ellátás, a gátőri házakban akkor tudtak megmelegedni a mínusz húsz fokból visszatérő járőrök, ha a gátőrnek volt saját tüzelője. Ilyet sohasem szabadott volna megengedni. — Egy ilyen éjszaka után adta át a szolgálatot és tért pihenőre... — Természetesen nem tudtam lefeküdni. Visszajöttem a gyulavári hídhoz, megnéztem a Fekete-Körös megnyitását, majd felhívtam a szakaszmérnököt, hogy az éjszaka eseményeiről beszámoljak. Mondókám befejezése után kérdezte meg a kollégám, tudok-e róla, hogy a szivattyútelepnél áttört a víz? —Mit érzett a hír hallatán? — Nem is tudom elmondani. A hideg futott végig a hátamon, és — miután megkérdeztem, hogy az árvízvédelmi osztag odaért-e már — az volt az első ötletem, hogy felhívjam a fiamat: tankolja tele az autót és fordítva álljon be a garázsba. —Megnézte a helyszínt? — Persze, azonnal odamentem. Nagy szerencse, hogy elődeink védtöltést emeltek a szivattyútelep köré, de mivel ez sohasem kapott még vizet, nem lehetett tudni, milyen tulajdonságai vannak, és azt, hogy hogyan fog viselkedni. Az is csoda, hogy a szivattyútelep megállt: a víz — akárcsak egy hajót — felemelhette volna az egész épületet, és tudomásom szerint még most sem lehet tudni, mennyire mozdult meg a telep. Nem hiszem, hogy valaha valaki gondolta volna, hogy ekkora árnak kell ellenállni ennek az építménynek. — Mint ahogy a hidak magasságát sem ekkora árra tervezték.., — Igen, ez is nagyon veszélyes momentum volt, hiszen a hidak nincsenek oldalnyomásra tervezve. Ha ezzel a vízzel 30-40 centiméter vastag jégtáblák is érkeztek volna, az el is vitte volna őket. — Mennyire voltak biztonságban Gyula lakói ezekben a napokban? — Az árvizeknél nincs biztonság. A természet kiszámíthatatlan, bárhol lehetnek rejtett töltéshibák, hiányosságok, ilyen helyzetben mindenre fel kell készülni. Egy esetleges gátszakadás esetén emberileg semmit sem lehetett volna tenni. — Mégis, valami biztonságot csak kellett érezni, ha nem rendelték el a menekülést? — A Fehér-Körös jobb partján álló gát alacsonyabb, mint a város felőli oldalon, így emberi számítások szerint a víz a másik irányba, a deltába tört volna át. A régiek persze másként fogták fel a világot: az ártérben lakó emberek már a hegyekben leesett hóból, csapadékból tudták, mire számíthatnak. Ok lelkileg is másként készültek ezekre a helyzetekre. A mai ember más, a biztonságos töltések miatt megszűnt a veszélyérzet. Persze a sarkadiakat megértem, hisz ők még emlékezhetnek rá, milyen érzés menekülni. — Békéscsaba mennyire kerülhet veszélybe egy árvíz esetéti? — Az a város a legalacsonyabban fekvő település az országban. A víz pedig mindig lefelé folyik... —Az ővédelmüket mi szolgálja? —Az úgynevezett másodrendű védvonalakról hajlamosak vagyunk elfeledkezni, a várost körülvevő gát már nem tölti be funkcióját. Pedig ezekre nagy szükség lenne egy város védelme érdekében... — Eszébe jutott, hogy több hónap nyugdíjas élet után ne vegye fel a harcot, és a felelősséget egy ilyen helyzetben? — Meg sem fordult a fejemben... Antal Gyöngyi
