Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-10 / 8. szám
MEGYEIKÖRKÉP Bosszú vagy véletlen volt? Már sohasem lehetünk biztonságban, mert ott lebeg a félelem a család előtt: mikor törnek ránk újra? — mondta Braun Attila nagykamarási vállalkozó, akinek karácsonykor felgyújtották a tulajdonát képező Táncsics utcai vegyesboltját. Ez önmagában is nagy tragédia, ám mindezt tetézi, hogy korábban a másik üzletét is kirabolták. „Lehet, hogy azért irigykednek rám, mert fiatalon lettem sikeres vállalkozó?” — kérdi a 27 éves fiatalember, akivel otthonában beszélgettünk a nem mindennapi esetről. — Édesapám villanyszerelő volt, és én is szakirányú végzettséget szereztem a szentesi iskolában. A mezőkovácsházi Megyevillnél dolgoztam, majd a megélhetés szempontjából jobbnak ígérkezett az önálló munka. Szerettek bennünket, sokfelé hívtak dolgozni. A család „szerelte” például a medgyesi rendőrőrsöt, az almási tornacsarnokot, az ön- kormányzati hivatalt, a nagykamarási óvodát és az idősek otthonát is. Elismerték tudásunkat, a faluban becsületesnek tartanak. Tudtuk, a vállalkozás csak úgy sikeres, ha a pénzt újra befektetjük. Fóliázással is próbálkoztunk, soha nem féltünk a kétkezi munkától. — Hogy lett a villany- szerelőből üzletvezető? —A barátnőm, aki kereskedelmi eladó, nem talált munkahelyet. A lakásunkkal szemben volt egy romos ház, amit megvettünk és mindent a magunk erejéből hoztunk rendbe. Jól ment a bolt, így hamarosan egy másikat is nyitottunk az édesanyám nevére. Tapasztaltam, ha nagyban vásárolok, akkor több kedvezményt kapok. Araink fokozatosan az átlag alá mentek. Lehet, hogy ez volt a baj? — kérdezi. — Ma sem értem, miért? Édesanyámat, aki 63 éves és jártas a kereskedelemben, nagyon megviselték a történtek. Érthetetlen, amit ellenünk elkövettek. Most minden olyan bizonytalan. —Ez azt jelenti, hogy feladja a további terveit? — A faluban sok minden forrong, de törekvő ember vagyok. Aki ismer, tudja: nem voltam rossz szándékú senkivel. Nem adom fel! A további munkától a tűzeset sem tántoríthat el. Szerencsére sok együttérző ember keresett meg, és az önkormányzat is segített a romeltakarításban. A tűz martalékává vált boltban két alkalmazott dolgozott, egyelőre nem tudom, mi lesz velük. Mindenünk benne volt a vállalkozásban, ezért nehéz újrakezdeni. Az eset olyan mély sebet ejtett, amit nem felejthetek el soha. Ráadásul nem értem azt sem, hogy egy ilyen horderejű tett után ma is szabadlábon van a gyanúsított. Jómagam istenfélő ember vagyok és soha nem tudnék ártani másoknak. Hiszem: a dolgok előbb- utóbb rendeződnek, és a tettest is utoléri a sorsa. Halasi Mária Kis vállalkozók az iskolában Kínai gyógymód. A sarkadi Bartók Művelődési Központban január 22-én 17 óra 30- kor ingyenes előadást hallhatnak az érdeklődők a kínai gyógymódon alapuló táplálkozásról, és megismerkedhetnek a legfontosabb gyógyélelmiszerekkel. Nosztalgia Gyulán. Az elmúlt évtizedektől napjainkig összeválogatott tánczenei program játékára verbuválódott egy lelkes, tizenegy fős, fiatalokból álló csapat a fürdővárosban. Hemző Csaba és Nagy István vezetésével a gépies, monoton diszkómuzsika helyett a dallamos nosztalgiaszámokat gyűjtötték össze. Néhány hónapos szervezőmunka és gyakorlás után a hét végén kívánnak nyilvánosság elé lépni. Korosztályi határok nélkül szeretnék táncra perdíteni a fiatalokon kívül a közép- és az idősebb generációk tagjait, amit hagyományteremtő módon rendszeresen kívánnak folytatni. Az Electric Band-esek nyitó fellépését jelentő nosz- talgiabálat 13-án, szombaton este 8 órakor rendezik Gyulán, az Aranysas étteremben. Föld méUriil. Gyomaend- rődön összesen nyolcvanegy hektár szántót használnak munkakörük alapján illetményföldként a pedagógusok. Tekintve, hogy e jogosultságukat a földről szóló 1987. évi törvény megszüntette, a gyomaendrődi képviselő-testület már két évvel ezelőtt úgy határozott, hogy az 1996-97-es gazdasági évtől az önkormányzat ne biztosítsa az illetményföldet ennek a körnek. Ezt a Közalkalmazottak Érdekegyeztető Fóruma is elfogadta. A város vezetői a közelmúltban újra foglalkoztak a témával. Határozatuk szerint az 1995-96-os gazdasági évben a pedagógusok még térítésmentesen használhatják a földeket, ezt követően nyilvános árverésen adják ki bérletre a szántókat. A kaszaperi általános iskolában második éve működik a 4 H elnevezésű klub, amelyről Gaál Istvánná igazgatónőt kérdeztük. — A négy betű négy angol szó rövidítése: head (fej), hands (kezek), heart (szív), health (egészség). E szavak együttese kifejezi a mozgalom célját, ami átgondoltságot, gyakorlatiasságot, humanitást és természetes életmódot jelent. Békés megyében ez a klubtevékenység még fehér folt, csak Mezőberényben, Békésen és Kaszaperen találkozhatunk vele. A 4 H célkitűzése, hogy egyszerű vállalkozásokon keresztül megismertesse a fiatalokkal a termelés alapjait. Önálló gazdálkodásra, vállalkozáskészségre nevel, valamint lehetőséget ad önálló jövedelemszerzésre is. A klub gyakorlati tevékenysége igen széles körű. Az iskolai gyakorlókertben termesztett zölséget a napköziben értékesítjük, a könyvtárban pedig gyöngyfűzéssel foglalkozunk. Az elkészült munkákat tavaly kiállításokon mutattuk be, de később szeretnénk ezeket is értékesíteni. A kis „vállalkozói” munkába besegít a környezetbarát szakkör és az iskolabüfé. A klub törzstagjai a szeretet ünnepére adventi koszorúkat, karácsonyi csokrokat, asztali és fenyőfadíszeket készítettek természetes anyagból, valamint sógyurmából és gipszből. A termékeket a művelődési házban lehetett megvásárolni, nagy sikerük volt, két nap alatt elfogyott minden. Húsvétra is hasonló meglepetéssel készülünk. Munkánkat segíti, hogy az idén két hold földet kapott a klub, amelyet a helyi vállalkozók segítségével szeretnénk megművelni. Mindehhez természetesen kevés az iskola pénze, ezért a kapcsolódó pályázatokon is részt veszünk. Az így kapott pénz egy részéből, valamint a működési bevételekből tavasszal autóbuszos kirándulást tervezünk Lakitelekre, onnan pedig kerékpárral Tőserdőre. H. M. Szaktárgyi döntők Battonyán ezen a héten és a jövő héten tartják a Mikes Kelemen Középiskola által 8. osztályosok számára szervezett tanulmányi verseny szaktárgyi döntőit. Hétfőn, január 8-án magyarból mérték össze tudásukat a megye különböző részeiből érkezett diákok. Az irodalmi és nyelvtani ismereteket kérdező feladatlap kitöltése után a tanulók egyenként felolvasták Örkény István Ballada a költészet hatalmáról című novelláját, majd megkísérelték értelmezni a mű üzenetét. A zsűri munkájában három általános iskolai tanár is részt vett. A magyar irodalmi és nyelvtani verseny végeredménye: L Lénárt Etelka (Békésszentandrás), II. Víg Rita (Békésszentandrás), III. Tóth Tímea (Pusztaföldvár). Tegnap, január 9-én fizikai és angol nyelvi ismereteikről adtak számot a versenyzők. Fizikából I. helyezett Farkas Tamás, W.Ale Attila, DL Balázs Ilona (mindhárman a mezőkovácsházi 1. Számú Általános Iskola tanulói). Angol nyelvi eredmények: I. Csiszár An- fia/naria(Battonya), II. Ale Krisztina (Mezőkovácsháza), III. Marjai Tamás (Battonya). M. Gy. Megkérdeztük olvasóinkat Megér-e az országnak Békés megye biztonsága 3 milliárdot? Szedlacsek József, 17 éves, gyulai tanuló: — Ez a pénz az itt lakóknak biztos, hogy fontos, de hogy ezt tőlünk pár száz kilométerre hogy érzik, azt nem tudom. Pedig tudhatnák, hisz számtalan szomorú példa bizonyítja, milyen károkat okozhat egy árvíz. A kormány most növelhetné népszerűségét legalább ebben a térségben, ha érezhetnénk, hogy nekik is fontos a biztonságunk. Kérdés persze az is, hogy lesz-e miből kifizetni ezt az összeget, még akkor is, ha fent belátják hogy szükség van rá. Kiss Sándor, 40 éves gyulai gátőr: — Meg kell hogy adják ezt a pénzt, hisz egy város védelméről van szó. Egy újabb árhullámnak már kiszámíthatatlan következményei lehetnek, hiszen ez az árvíz nagyon igénybe vette a gátakat. Az emberéletet pedig nem lehet forintban kifejezni, az többet ér mindennél, sokkal többet, mint 3 milliárd forintot. Ezen nem lehet és nem szabad takarékoskodni. Ez a mostani árvíz komoly figyelmeztetés volt a természettől. Nagy Józsefné, 36 éves, lö- kösházi óvodavezető: — Semmivel sem várok más hozzáállást a kormánytól, mint a béreknél és minden egyebeknél. Biztosan sokat fognak rágódni a számokon, pedig egyértelmű, hogy erre szükség van, és ezeknek a munkáknak a halasztása sokkal nagyobb károkat okozhat. Nagy területet érint a védekezés, és persze azt is megértem, hogy a vízügyesek által mondott számokat felülvizsgálják, ám jó lenne tudni, hogy Budapesten is gondolnak-e a biztonságunkra. Dr. Futaki Géza,43 éves, békéscsabai vállalkozó: — Ebben a megyében szerencsére különösen sok folyó van, ezért az ezek fenntartásához szükséges pénzből is nagyobb mértékben kell részesülnie a térségnek. A finanszírozás nem csak jóindulat kérdése, de ha a szükséges karbantartási feladatokat nem hajtják végre, és egy katasztrófa következik be, utólag már késő lesz sajnálkozni. A biztonságra szükség van, és ez nem lehet pénz, csupán döntés kérdése. 1996. január 10., szerda • • Ötéves a megyei nagycsaládos egyesület Nemrégiben a helyi Arany János Művelődési Házban rendezték a Mezőmegyeri Nagycsaládosok Egyesületének idei beszámoló taggyűlését. Lánczi Jánosné egyesületi elnök szerint a szervezet mozgalmas évet tud maga mögött. Az ötvenöt családot számláló csoport tavaly ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból a tagok munkáiból kiállítás nyílt a művelődési házban és zenés találkozót rendeztek. A kulturális eseményeken túl a rászorulóknak többek között élelmiszer-csomagot osztottak, számukra ruhacserét szerveztek, hiszen az egyesület mindenkori céljának az érdekképviseletet, valamint a rászorultak segítségét tekinti. A csoportot az önkormányzat mellett számos békéscsabai intézmény is támogatja. Havonta új tagokat vesznek fel. Minden olyan három-, vagy többgyermekes család, továbbá gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő szülő tagja lehet az egyesületnek, aki részt vesz annak munkájában, elfogadja az alapszabályt, vállalja a tagdíjfizetési kötelezettséget. Ebben az évben a különböző szabadidős tevékenységek mellett a nagycsaládos kongresszuson és az ópusztaszeri nagycsaládos találkozón is szeretnének részt venni. A beszámoló és a tervek ismertetése után az alapszabály, a tagdíj- fizetés és a taggyűlések rendjének elfogadásával zárult az összejövetel. B. Takács Marianna Segédeszköz felvételizőknek A minap szerkesztőségünkben láttuk meg azt a két könyvet, amit most szeretnénk az olvasókkal is megismertetni. Az irodalmi feladatgyűjtemény egyik kötete A kezdetektől a XVIII. századig, míg a másik A felvilágosodás és a romantika címet viseli. Mindkettő szerzője Pleská Ilona, az orosházi Táncsics gimnázium tanára és Somi Éva, a szarvasi Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola adjunktusa. A kötetek lektora dr. Kutas Ferenc, a szarvasi Vajda Péter Gimnázium tanára, megyei szaktanácsadó. Mint azt a szerzőktől megtudtuk, irodalmi feladatgyűjteményük négy kötete (a másik kettő várhatóan fél éven belül megjelenik) a középiskolai törzsanyag feldolgozására törekszik. Kiváló segédeszköz minden középiskolás diák számára, de különösen hasznos az érettségire, felvételire készülőknek. Az anyag- feldolgozás alapja: jól megfogalmazott kérdésekre adott rövid, szakszerű válaszok, melyek — feltételezve egy lehetséges tanár-diák dialógust — az önálló, eredményes felkészülést segítik elő. Az irodalmi ismeretekhez történelmi és művészettörténeti tudnivalók is kapcsolódnak. Cs. I. Rádiódömping Orosházán Orosházán jelenleg négy rádiós stáb dolgozik. A városban a második frekvenciaosztás során állandó stúdióalapítási engedélyt hárman kaptak. A negyedik gárda, a Rádió 5900. ideiglenes engedéllyel szól. Ősszel újabb állandó frekvenciára hirdettek meg az illetékesek pályázatot, melyre Orosházáról négy pályázat érkezett. A döntés értelmében 90,2 Hz-en egy új rádió kapott engedélyt. Akik viszont jelenleg is ezen a frekvencián — bár ideiglenes engedéllyel — másfél éve szinte folyamatosan adnak, nem akarnak belenyugodni a döntésbe. Mint megtudtuk, az érintett rádiósok fellebbezést nyújtanak be, mert jogtalannak érzik a döntést. Ezt a lépést az is indokolta, hogy számtalan társadalmi és civil szervezet támogatását élvezi az ominózus rádió (amely mellesleg a magyar rádiózás 70. évfordulója tiszteletére a Petőfi adón meghiretett helyi rádiók országos versenyének győztese). MEGHÍVÓ A DEKALB Európa GmbH, j az MTA Martonvásári Kutatóintézete és a Hidasháti Mezőgazdasági Rt. vevőtalálkozót rendez, melyre ezúton hívjuk meg Önt. A rendezvényen fajtaajánlat keretében részletes tájékoztatást kaphat és információkat cserélhet a DEKALB és a martonvásári hibrid kukoricák tulajdonságairól, termesztési tapasztalatairól. A rendezvény helye: Hidasháti Rt. muronyi központja. Idó'pontia: 1996. január 16. (kedd) 10 óra. VÁRJUK ÖNT!