Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-18 / 15. szám

1996. január 18., csütörtök SPORT ■BÉKÉS MEGYEI HÍRLAf Fodor marad Békéscsabán Először a válogatott Mracskó után érdeklődtek a belgák, majd a malájföldről „kíváncsiskodtak” Szarvas és Kulcsár felől, ám mindkét üzleti lehetőségről hamar kiderült, hogy nem üttetik nyélbe. A legkomolyabbnak az izraeli első osztá­lyú Rison gárdájának érdeklődése volt a békés­csabai középpályás, Fodor Tibor iránt. Ám mára kiderült, ez is kútba esett. Pedig karácsony körül ötnapos próbajátékon a közel-keleti országban járt a szőke gólerős középpályás, ahol elégedetten nyilatkoztak róla, mi több, a békéscsabaiak már a zsebükben érezhették a pénzt is, ám az utolsó pillanatokban elhallgattak az izraeliek. Még azt sem tudni, igazán miért? Ugyanis két alternatíva vetődött föl: végleg eladni Fodort mintegy tízmillió forintért, vagy egy fél szezon­ra kölcsönadni szerényebb összegért. Mindket­tő segített volna az anyagilag megtépázott Előre FC-n, ám a január 14-ei, Izraelben megengedett utolsó igazolási határidő előtt nem jelentkezett a kérő, így Békéscsabán folytatja a felkészülést, s várja a bajnoki rajtot Fodor Tibor. Kevés hiányzott az üdvösséghez Vasas-Dreher—Békéscsabai NKC 23 NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Budapest, 300 néző. V.: Mátrai, Schalli. Vasas: Ácsbog — Erdős 5 (1), Razdorov 2, Hochrajter 3 (1), Huba 3, Tóthné 4, Kántor 4. Cs.: Hang (kapus), Lantosné, Csernus, Németh, Jancarová 2. Edző: Zsiga Gyula. Békéscsaba: AJTONYNÉ — Kovács J. 2, SCHWERTNER1, KOVÁCS T. 7, Bohus, Baboly 2, VALYUCH 7. Cs.: Bolla, Félix 1, Felegyi. Edző: Szabó Károly. Kiállítások: 0, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. Szemlátomást megzavarta a ha­zaiakat, hogy Tóthné Szabó Me­linda külön őrzőt kapott. Ajtonyné bravúrjainak köszön­hetően nem sok gólt kaptak a ven­dégek, igaz, a hazaiak sem jeles­kedtek e téren. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a Vasas válogatottjai világbajnokság utá­ni, leeresztett formában kézilab­dáztak, Kántorék gyakran bom­bázták a kapu mögötti hirdetése­ket. Persze ez nem csökkenti Sza­bó Károly tanítványainak érde­meit, akik ügyesen, türelmesen játszottak, a helyzeteiket pedig belőtték, sőt amikor Valyuch új­fent beültette a hintába Erdőst, már két gól volt a vendégelőny (22. p. 6—8). Ezután az addig jobbára „lepkéző” Ácsbog kapus fogott két ziccert, a gyors támadá­sokat visszakontrázta a Vasas és fordított is. A csabaiak azonban kilábaltak a rövid hullámvölgy­ből, és a félidő végére kiegyenlí­tettek. Fordulás után Zsiga Gyula sokat cserélt, nem véletlenül ke­reste a csapatát, hiszen nem érez­—21 (10—10) ték a ritmust az angyalföldiek, persze ebben volt némi szerepük a határozottan védekező csabai lányoknak is. A vendégekben azonban újból volt annyi tartás, hogy felálljanak a nagyhírű ellen­fél otthonában, és Valyuch némi­képp szerencsés góljainak kö­szönhetően kiegyenlítettek. Az 50. percben, 18—-19-nél Szabó Melinda hátára vette csapatát, sőt a fél Békéscsabát is, így szerzett két gólt. A végjátékban az addig kimondottan okosan, türelmesen kézilabdázó csabaiak talán a pontszerzés vagy akár a győze­lem lehetősége miatt elkezdtek kapkodni, így végül a rutinosabb angyalföldiek otthon tartották a két pontot, de a játékidő nagyobb részében mutatott fegyelmezett, okos játékáért minden dicséretet megérdemelnek a vendégek. Botár László Érvényesült a papírforma Statisztika-Metalloglobus—Orosházi MTK 6:1 Klubcsapatok Szuper Ligája női asztalitenisz-mérkőzés, Buda­pest. Tóth—Harsányi 2:0 (17,14), Molnár—Fazekas 2:1 (-17, 20,20), Wirth V.—Pidl 2:0 (24,7), Éllő, Tóth—Fazekas, Pidl 2:1 (17, -18,12), Tóth—Fazekas 0:2 (-13, -16), Molnár—Pidl 2:1 (- 19,13,12), Wirth V.—Harsányi 2:0 (12,20). Három asztalon játszott a két együttes a szerda délelőtti össze­csapáson. Az olimpiai selejtezőn sikerrel szerepelt válogatott Tóth ellen Harsányi becsülettel helyt­állt. A legnagyobb csatát a Mol­nár—Fazekas mérkőzés hozta, amelyen a döntő szettben óriási csatában nyert 22:20-ra a fővárosi versenyző. Wirth Vera az első játszmában hallatlan iz­galmak közepette győzött 26:24- re, majd a másodikban már könnyedén nyert Pidl ellen. A párosoknál a döntő szettben a jobban összpontosító Statiszti­ka kettős a maga javára fordította a találkozót. A folytatásban Faze­kas váratlan, de teljesen megér­demelt győzelmet aratott a kissé fáradt Tóth ellen. Molnár három játszmában nyert Pidl ellen, míg Wirth Vera alaposan megizzadt Harsányival szemben. Az alig másfél óráig tartó összecsapáson a papírformának megfelelően a sokszoros magyar bajnok és BEK-győztes Statisztika megér­demelten nyert a kék-fehérek el­len. (verasztó) Teremfoci innen-onnan Amezőberényi teremlabdarúgó-tor­na eredményei. I. osztály: Fiata­lok—GösserO—6, Őrláng—Körös- tarcsa 8—1, Fröccsöntő—Dreher 1—1, Viola—Csárdaszállás 2—2, Gösser—Viola 5—2, Köröstar- csa—Fiatalok 7—1, Dreher— Őrláng 3—2, Csárdaszállás— Fröccsöntő 1—3. II. osztály: Fába- fém—OPSH 1—2, K. Admirális— FC Speculator 4—2, K. Takev— Lima Lelkes 2—3, Agrowerk—FC Szemafor 1—0,OPSH—Agrowerk 1—1, FC Speculator—Fábafém 3— 2, Lima Lelkes—K. Admirális 2— 0, FC Szemafor—K. Takev 2—4. Gyermek labdarúgó-bajnok­ság. 3—4. osztály: Békés— Mezőberény 2. Isk. A 3—3, Mezőberény 2. Isk. B—Szeghalom 1—1, Mezőberény 2. Isk. A—- Mezőberény 1. Isié 4—0. A vég­eredmény: 1. Mezőberényi 2. Isk. A, 2. Békés Dr. Hepp Ferenc Isk., 3, Mezőberény 2. Isk. B. A legjobb kapus: Kovács Imre (Mezőberény, 2. Isk. A). Gólkirály: Horváth Sán­dor (Békés) 9 találattal. 5—6. osztály: Békés B—Békés A 1 ..3, Szeghalom A—Békés B 4— 1, Szeghalom B—Békés A 6—0, Mezőberény 1. Isk. A—Szeghalom C 6—1, Békés B—Mezőberényi 1. Isk. B 1—4, Szeghalom A— Szeghalom C 2—0, Békés A—Me­zőberény 1. Isk. B 3—4, Mezőbe­rény 1. Isk. A—Szeghalom A 4—1. A végeredmény: 1. Szeghalom B, 2. Mezőberény 1. Isk. B, 3. Békési Dr. Hepp Ferenc Isk. A legjobb kapus: Horváth Gergő (Szeghalom B). Gólkirály: Wagner József (Mező­berény 1. Isk. A) 12 találattal. 7—8. osztály: Békéscsabai Madách B— Békés 6—2, Békés—Szeghalom B 5—0, Békéscsabai Madách A—Bé­kés 11—0, Szeghalom A—Mező­berény 1. Isk. 2—0. A végered­mény: 1. Békéscsabai Madách A., 2. Békéscsabai Madách B., 3. Szegha­lom A. A legjobb kapus: Patai Ist­ván (Szeghalom A). Gólkirály: Czipó Péter (Békéscsabai Madách A.) 13 találattal. $ $ á5 Sarkadon a 2. sz. általános iskolá­ban megkezdődött a városi terem­labdarúgó-bajnokság. Eredmé­nyek. 1. játéknap. Santos Sar­kad—Vasipari GMK 1—19, Leel- Őssy Kft. Sarkad—Gyulavári Vál­lalkozók 1—2, Cosmos Star Sar­kad—Ajax II. Sarkadkeresztúr 0— 6, Kötegyán FC—Sopko FC Sar­kad 3—4, Titánok Sarkad— Harsányi Zöld Sasok 3—7, AC Vaktöltény Sarkad—Kötegyáni if­júság 3—10, Harsányi Zöld Sa­sok—Gyulavári V állalkozók 0—0, Kötegyán ifjúság—Santos Sarkad 10—6, Sopko FC—Ajax II. Sar­kadkeresztúr 1—5. Második játéknap. Cosmos Star—Kötegyán FC 2—5, Harsá­nyi Zöld Sasok—AC Vaktöltény 5—0, Leel-Őssy Kft.—Titánok 10—1, Santos—AC Vaktöltény 4—16, Ajax II.—Harsányi Zöld Sasok 3—8, Vasipari GMK— Kötegyán ifjúság 5—6 (óvás alatt), Sopko FC—Titánok 4—2, Gyula­vári Vállalkozók—Kötegyán ifjú­ság 5—2, Ajax II—Kötegyán FC 4—4, Santos-Leel-Őssy Kft 3—17. Az élről várják a folytatást A BSC Szarvas gyermek kor­osztályú kosarascsapata Kecs­keméten lépett pályára a városi bajnokságban, s újabb három mérkőzést játszottak. Eddig ve­retlenek voltak a Körös-parti fi­atalok, ám most a Debrecen megálljt parancsolt nekik. Ettől függetlenül az élről várják a folytatást. A kecskeméti eredmények: Gaboforg—Szarvas 31:45. Zrí­nyi—Szarvas 15:62. Szarvas— Debrecen 51:56. A csapat (zárójelben a három mérkőzésen dobott pontok szá­ma): Bálint (14), Várnai (12), Horti (6), Roszik K. (2), Radics (lő), Juhász (30), Lapis (4), Vida I. (42), Homok (-), Roszik E. (3), Vida II. (21), Nyemcsok (16). Még mindig élnek a sajátságos hazai válogatási elvek Versenyeztetés vagy bérfizetés Számtalan változást élt meg az elmúlt évben a Békéscsabai Előre Úszó Klub. Elég, ha azt írjuk, a remek sprinter, Szabados Béla az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait. Vagy ha azt vesszük, hogy egyik napról a másikra élnek, mert a kassza többet üres, mint ahányszor pénz is található benne. Igaz, ez utóbbi ma nem szokatlan Békés megyében, nehéz évet zártak — anyagiak terén — az egyesületek, szakosztályok. — Ha már szóba került Szaba­dos Béla, hogyan éli meg az egyesület legjobbjának elvesz­tését? Annál is inkább, hiszen tavaly még négy magyar bajnoki ezüstérmet szerzett a klubnak, az egyesület neve jószerivel össze­forrt a remek vágtázó nevével. — Edzőként nem érzem úgy, hogy kihúzták alólam a szőnye­get — kezdi Kovács Ottó, a bé­késcsabaiak vezető edzője. — Tény, hogy itthon nagy hírnév­nek örvend Béla, fémjelzi az egyesületet is, ám a tavaszi vizs­gáit követően hazatér az Egye­sült Államokból, s a nyáron már színeinkben versenyez, amíg vissza nem szólítja a kötelesség. Azaz, éppen a magyar bajnok­sággal és az olimpiával egy idő­ben újra csabai lesz. —Ez mit jelent konkrétan? — Amikor hazatér, másfél hónapunk marad arra, hogy eldőljön, kijut-e az olimpiai já­tékokra vagy sem. A siker érde­kében már nekem kell itthon el­végezni az utolsó simításokat, ám roppant nehéz helyzetben vagyunk a nagyon szigorú szint­idők miatt. — Mennyi az esély azok el­érésére? — A távoliét miatt különösen nehéz megítélni, pláne ha figye­lembe vesszük a sajátságos ha­zai válogatási elveket, amelyek tavaly is eldöntötték sorsát. Aligha kell emlékeztetni bárkit is arra, hogy Szabados a hazai bajnoki ezüstérme ellenére nem indulhatott az Európa-bajnoksá- gon a 100 méteres gyorsúszás egyéni számában, ám a bronzér­mes Zubor felállhatott a rajtkő­re. Egy szónak is száz a vége, Szabados akkor lehet olimpiai résztvevő, ha megnyeri a hazai ob-t, a rekordon belül teljesít, s a szintidőt is eléri. Amit bizony százon 49.80 másodpercben ál­lapítottak meg... —A csapat fiatal trónkövete­lőjének, Szentesi Szabolcsnak is egyre jobban jegyzik a nevét a szakmabeliek, de a közvélemény is... — Szabados kiválásával több energiát fordítok a fiatalokra, köztük Szentesire. A 17 eszten­dős úszónak egyelőre az ifjúsági Európa-bajnokság a cél. Tavaly, mint első évest, rutinszerzés miatt küldte ki a szövetség, ám az elvár­takat alaposan túlteljesítette az­zal, hogy a 200 méteres hátúszás­ban ötödik lett. Idén, mint „öreg”, azaz másodéves a mezőnyben, már dobogós helyezést várunk tőle. S nem csak kétszázon lehet képes erre. Töretlen fejlődése esetén ő léphet Szabados öröké­be, aki hozhatja az eredménye­ket, a hírnevet a klubnak. — Az eredményességhez mennyire van meg a gazdasági háttér? — Szinte sehogy. Éppen ezért az eredményekre ' nagy szükség van, mert a nehezedő gazdasági helyzetben és a kiéle­ződő konkurenciaharcban egyre nehezebb pénzhez jutni. Márpe­dig a nyugodt munkához, az eredményekhez kellene egy stabil anyagi háttér. A mi ese­tünkben a szükséges pénzeszkö­zöket megbecsülni lehet, de el­érni mostanában nem. Ahhoz, hogy újabb Szabados Bélákat neveljünk, kellene erre az évre öt és fél-hatmillió forint. —S mennyire van kilátás? —Tavaly az önkormányzattól kaptunk 1,2 milliót, s félmillió körül volt a saját bevételünk a tagdíjakból. Az előbbi hasonló támogatásra ígéret van, az utóbbi nem növelhető, hiszen a szülők nagy része már így is alig tudja vállalni, hogy gyermeke a klubba járjon. A többi hiányzó pénzről még nem tudjuk, honnan jön össze. Éppen ezért eljutottunk oda, hogy már költségvetést sem tudunk készíteni. Ugyanis jó, ha egy-két hónapra előrelátunk, há­romra már nem. Tavaly a máso­dik félévben már olyan hónapok is voltak, amikor nem tudtuk, miből fizetjük az edzőket. Vagy azt kellett eldönteni: versenyre utaztassuk a gyerekeket vagy ki­fizessük a béreket. Sőt, volt arra is példa, hogy jelentős késéssel kapták meg az edzők az illetmé­nyüket. S ehhez hozzá kell ten­nem: a minimálbér közelében vannak az edzői bérek. —S honnan jött, illetve jöhet össze még pénz? — Ugyanazt az utat járom, mint például az atléták, ahol az edzők a pénz után loholnak. Vagyis munkaidőm egy részé­ben nem a szakmai munkával foglalkozom, hanem a pénz, a szponzor után „futok”. — Pedig ott van még vagy százhúsz különböző korosztályt képviselő tehetség... — Akik a jövő generációi le­hetnek. Mert Lantosné Jámbor Nóra és Gábor Edit kolléganőm­nél a 11—12 éves korosztályban sok tehetség bontogatja szár­nyait, mint például Kiskó Anna, Dinya Tamás, Csüllög Anett, Polonka Viktória, Vígh Nóra, Miklós Adrienn, Komolai Kor­nél, Fülöp István vagy Juhászné Tóth Margitnál a még kisebbek: Tóth Tibor, Giricz Bojána, Bar­na Beáta, Lendvai Beáta. S ak­kor még nem beszéltem Lázár Olga előkészítőseiről, mint pél­dául Vass Viktória, Uhrin Ba­lázs, Szegedi Szabolcs. Minden csoportunkban van egy-két po­tenciális Szabados-utód. Ha lesz erőnk és pénzünk ahhoz, hogy kihozzuk a legjobb eredménye­ket belőlük... Jávor Péter Új edző az OMTK labdarúgóinál Szerdán délután találkoztak először a téli szünet után a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság sereghajtójának, az Orosházi MTK labdarúgó-szakosztályá­nak futballistái. Mint Bogdán Gyula szakosztályvezetőtől megtudtuk, változás történt a szakvezetői poszton, az eddigi edző, Nagy István helyett a jö­vőben Papp Imre, az ifjúsági csa­pat szakvezetője irányítja a gár­dát. Az új edző korábban az NB IlI-ban már ült az OMTK felnőtt együttesének kispadján. A játékosállományban eddig még nem történt változás, de a februári bevonuláskor várnak új embere­ket, miként megpróbálnak erősíteni is a tél folyamán. A csa­pat heti négy edzéssel készül a tavaszi idényre. Az OMTK új összetételű elnökségéből dr. Sza­bó István, a Dégáz helyi igazgató­ja lett a szakosztály patronálója. A szakosztály vezetői a kö­zelmúltban találkoztakFeríer/á- nos polgármesterrel, aki támoga­tásáról biztosította a nagy múltú szakosztályt, s a jövőben szemé­lyesen is ejlátogat majd a labdarú­gókhoz. Úgy tűnik, az anyagiak biztosítottak lesznek a tavaszi szezonra. A kék-fehéreknél egy jó alapozás után alapvető célkitű­zés a megyei I. osztályban mara­dás kiharcolása. Tudják nem lesz könnyű dolguk, de reményeiket táplálja, hogy tavasszal nyolcszor játszanak hazai környezetben az orosháziak. V. L. Birkózótoborzó Értékelték az elmúlt időszakot Az OMTK birkózó-szakosztálya várja a sportolni vágyó diákokat. Főleg az 1985—88 között szüle­tett gyerekeket. Jelentkezni lehet a Thék Endre utcai edzőteremben a hét bármely napján 16—17.30 óra között Jeszenszky P. László és Antal János edzőknél. Érdek­lődni lehet: a (68) 311-630-as te­lefonon és a (68) 311-969-es szá­mon Szénási József technikai vezetőnél. Sportbál Az idén is megrendezi a Mezőhegyesi SE a sportbálat — jótékonysági céllal. Áz 1996. évi eseményre e hét végén, pénteken 7 órától (hajnalig tart) kerül sor az ÁMK színháztermében. A szer­vezők úgy tervezik, hogy a bevé­tel nagyobb részét a kézilabda­szakosztályba „forgatják be”. Békéscsabán, szerdán délután a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskolában tartotta közgyűlését a Békés Megyei Diáksport Tanács. Vidó György, a megyei diáksporttanács titkára köszöntötte a megjelenteket, s egyben bejelentette, hogy Tenkei Antal megyei elnök betegsége miatt nem vehet részt a rendezvényen. Az elmúlt négy évet összegző írásos beszámolóhoz Vidó György fűzött szóbeli kiegészítést. Hangsúlyozta: évről évre nehezebb gazda­sági feltételek mellett az országos szövetség és a megyei önkormány­zat, valamint a megyei sporthivatal támogatásával eredményesen végezték munkájukat. A közgyűlés elfogadta a beszámolót és a gazda­sági jelentést, valamint a számvizsgáló bizottság beszámolóját, majd módosította az alapszabályt. Deák György a Magyar Diáksport Szövetség elnöke felszólalásá­ban elismeréssel beszélt a Békés megyeiek eredményeiről. Szólt a február 17-én tartandó országos küldöttközgyűlésen várható változá­sokról, az utánpótlásnevelés fontosságáról. Szilágyi Menyhért, a me­gyei közgyűlés ifjúsági, művelődési és sportbizottságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy számukra mindig első helyen szerepelt a diáksport támogatása. Dr. Petróczy Gábor megyei sportigazgató az összefogás jelentőségéről, a sport emberformáló szerepéről beszélt. A közgyűlésen a megyei diáksporttanács elnökévé Tenkei Antalt választották meg, az országos elnökségben Vidó György képviseli a megyét. A számvizsgáló bizottság elnöke, Molnár Pál lett. v. 1. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon/fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 595 Ft, negyedévre 1725 Ft, fél évre 3570 Ft. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom