Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-16 / 13. szám

1996. január 16., kedd SPORT Levél, amely a sport megmentésére irányul Tudott, hogy Békéscsaba, de a megye más sportegyesületei is milyen lehetetlen helyzet­be kerültek már 1995-ben is, ez év elejére pedig többségük anyagilag végleg „lenullá­zódott”. Mondhatni, a szurkolók, szimpati­zánsok szeme láttára zuhannak össze, kerül­nek végveszélybe, legyen az NB I-es klub vagy kisegyesület, kisszakosztály. Jobbító szándékról sokat tettek tanúbizonyságot, konkrét javaslattal viszont eddig kevesen él­tek. Most e téren változás tapasztalható. Az egykori sportoló, edző, majd sportve­zető, ma országgyűlési képviselő, dr. Süme- ghy Csaba, a Békés Megyei Iparszövetség elnöke a testület nevében levelet fogalmazott meg Pap Jánosnak, Békéscsaba polgármes­terének. íme a levél: Tisztelt Polgármester Úr! Ön előtt is ismert, hogy a Békés Megyei Iparszö­vetség a megye legerősebb munkaadói érdek- képviseleti szervezete. A szövetségünkhöz tarto­zó 62 tagszervezet — közöttük több jelentős megyeszékhelyen lévő nagyvállalat—40 milli- árdforintos termelési értéket állít elő és 14 ezer főt foglalkoztat, részesedése a megye ipari termeléséből több mint 60 százalék. Tagszervezeteink a kialakuló piacgazdaság­ban kemény harcot vívnak fennmaradásukért, de számukra sem közömbös, hogyan prosperál megyeszékhelyünkön e nehéz időben a sport és a kultúra. Köztudott, hogy a város sport- és kulturális intézményeit az ellehetetlenülés, megszűnés ve­szélye fenyegeti. Úgy gondolom—és bízom abban, hogy ezzel Ön is egyetért—nem szabad elveszni hagyni az értékeket, amelyek megbecsülést, elismerést hoztak a városnak, az itt élő embereknek. Ez a város olimpiai bajnokot, világ-, Európa-bajno- kokat adott az országnak, több csapatunk a nemzeti bajnokságok I. osztályában szerepel, ezért megoldást kell találnunk arra, hogy a gon­dokkal küszködő egyesületek biztos anyagi hát­térrel rendelkezzenek. Békéscsaba Megyei Jogú Város Képviselő­testülete által 1996-ra megemelésre került a helyi iparűzési adó 8 ezrelékre, amely nagy terheket ró tagszervezeteinkre is, de egyben jelentős bevételi forrás a város költségveté­sében. A Békés Megyei Iparszövetség javasolja és kéri Polgármester Urat, az 1996. évi költség- vetés tárgyalásánál terjessze a közgyűlés elé, hogy az iparűzési adóból befolyt összeg 30 szá­zalékát fordítsa az önkormányzat a város művelődésének és sportjának támogatására. Pozitív döntés esetén e két nehéz helyzetben lévő, a város lakosságának közérzetét is befo­lyásoló terület alapvető finanszírozási gondjai megoldódnának, és ez találkozna a város adófi­zetőinek egyetértésével is. Tisztelettel: Dr. Sümeghy Csaba „Focipróba” csak a hét végén Mára már edzőmeccs jellegű találkozót is terveztek az NB I-es labdarú­góklub, a Békéscsaba Előre FC szakvezetői, ám csak félig valósul ez meg, ugyanis jobbnak látják, ha inkább még alapoznak e napokban, majd a hét végén ejtik meg az első „tiszta játékidejű” próbát. Vagyis ma az edzés közben, illetve végén lesz egy 45 perces kétkapus játék, ám hogy melyik pályán, egyelőre számukra is kérdéses. A csapadék­utánpótlás megszűnt, nagy fagyok nincsenek, ezért például a hétfői edzést is a Kórház utcai fű-három pályán vezényelte az edződuó, ám ha jelentősen romlana az idő, akkor a jaminai pályán folytatnák a felké­szülést a lila-fehérek. Az viszont már eldöntött ténynek tűnik, hogy a hét végén, szombaton délelőtt megmérkőzik egymással a nagycsapat és a tartalék együttes. A kézilabda NB I állása, nők 1. FTC 11 2. DVSC 10 3. Dunaferr 8 4. Győr 7 5. Vasas 6 6. Caola 5 7. Békéscsaba 5 8. Pécs 5 9. Kisvárda 4 10. Derecske 3 11.Spartacus 3 12. Kiskunhalas 2 13.Szekszárd 2 14.Cerbona 1­­320—190 22­1 273—185 20 . 3 284—234 16 1 3 243—209 15­4 220—210 12 1 5 225—240 11 1 5 217—250 11­6 241—282 10 1 6 242—266 9 2 6 207—245 8 1 7 211—246 7 1 8 217—239 5­9 237—265 4­9 161—237 2 Változások a megyei I. osztályú bajnokság listavezetőjénél Jaminában is elkezdik az alapozó munkát Január 17-én, szerdán kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság listaveze­tője, a Jamina-Patrick SE labda­rúgócsapata. Mint Turcsek Zol­tán, a békéscsabaiak edzője el­mondta: a tervek szerint heti hat edzéssel készülnek a tavaszi rajtra. A szakvezető még azt is hozzáfűzte, jelentős változások történtek a keretben, így Bácsik és Tóth M. a Gyomaendrődi Ba­rátságba távozott, míg Udvari a Gyoma FC-ből és Fehérvári az Békéscsabai Előre FC junior csapatából érkezik. Az első elő­készületi mérkőzést hazai kör­nyezetben, a Bessenyei utcában, február elején vívják a Med- gyesegyháza csapatával. A folytatásban a bajnoki raj­tig 12 felkészülési mérkőzést játszanak a békéscsabaiak, így február 7-én hazai környezetben az NB I-es Stadler FC-vel és több NB III-as és megyei első osztályú csapattal mérik össze tudásukat. Részt vesznek febru­ár közepén a kétnapos Komlós Kupa labdarúgótornán, ame­lyen védőként indulnak. Újság még a csapat háza tájáról: válto­zás várható a szakosztály veze­tésében a közeljövőben. T. B. I. Góltotó Sífelszerelések kedvezménnyel is a Hetesből SPO*T ÁRUHÁZ Békéscsaba, Munkácsy u. 11. Telefon: (66) 324-256 1. Cagliari—Udinese 2. AC Milan—Padova Név: __________________________________ C ím: __________________________________ A múlt héten a főmérkőzést, a Fiorentina—Pia­cenza találkozót (2—1) huszonkét olvasónk találta el, közülük a következő három helyes megfejtő nyert a sorsoláson: Bán Mariann, Békéssámson, Andrássy u. 24., Kovács Imréné, Gerendás, József A. u. 26., Priskin László, Mezőkovácsháza, Béke u. 3. Valamennyien egy- egy 1500 forintos ajándékcsekket nyertek, ame­lyet postán kapnak meg. A héten olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal egy­egy 1800 forint értékű Adidas pólót nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek január 19-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsa­ba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippel­nek. Ahány kivágott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Teremtornákon történt A békéscsabai Adidas teremlabdarúgó-bajnokságon a sötét mezes Xilán Bt. csapata 3—0-ra legyőzte a Körös Volán gár­dáját. Felvételünkön középen Zahorán látható, aki egy góllal hozzájárult csapata győzelméhez fotó: lehoczky Péter Békéscsabán a 2. számú iskolá­ban az Adidas városi teremlabda­rúgó-bajnokságban újabb két for­dulót rendeztek a hét végén. Eredmények. 9. játéknap. Zahorán FC—Nádas FC 1—2, Bosch—FC Bulls 8—0, Siva FC—Színfolt SC 5—0, Med- gyesegyházi Nyerők—Sell 0— 1, Unikum—Vince Söröző 14— 0, Dinamo—Fanex 5—1, Kon- dorosi Alibi—Köviép 2—4, Erdők, Mezők Patikája—Körösi Presszó 1—1, Mirelit Démász— Zéró 1—0, Berton—Arany KKT 10—0, Globe—Zelilém 0—0, Noster FC—Buldog 7—-1, Körös Volán—Xilán 0—3, Bészer— Őrláng 1—3, Közgé FC— Dreher 1—8, Alibi 88— Printomat 2—7. 10. játéknap. Cyclo FC—Ko­rona 2—0, Körös Kazán— Agrimil Rt. 6—1, Filó és Társa— Vízmű II. 4—5, Csorvás—Ma­gán SE—Körös Impex 1—1, Ép. Dekor Knauf—Termál Taxi 2— 1, Pedagógus—Hegi-Ker Kft. 2—5, Amatőrök—Károlyi és Társa 0—10, Ferro-Cis—Bime- tál Minipool 3—3, Vízmű I.— Pár Autó 5—1, Sziszi Szita—Sa­sok 2—0, Kétsoprony—Bar Center 2—2, FC Fortuna—Kár- pit-shop 1—0, Kétsopronyi Ifi- Expo-team Group 1—7, MÁV Főiskola—Zengő Pirelli 1—5, Norgas-Fűtéstechnika—Bútor­ipar 3—1, Old-kings—Hungavis ÉavoritO—1. M M M ® €) ® Orosházán a Téli Kupa teremlab­darúgó-bajnokság 11. fordulójá­nak eredményei. B. csoport: Detoxi—Cerlux SE 4—2, Agro- M. Rt.—Orsi FC 7—1, Vasmű­anyag—Zöld Sasok 4—3, Boka­fogó—Nagy Glass 2—0. C cso­port: Előre Farvorit—Nagylö­vők 6—1, Hóbort FC—Hanyat­lás 3—1, Unicum—Mól Rt. I. 5—3, Pusztaföldvár—Határőr­ség 5—0. D csoport: Fabox Bt.—Muszi Montázs Mol Glass 2—1, Potom Shop Szuperinfó— Mól Rt. II. 5—2, Liget SC—Fá- rosz 5—3, Nagyszénás—OMTK Ifi 5—1. E csoport: 5-Ász— Oilers Öregpecás 2—1, Barkács SE—K-L Szektor 3—0, Barát­ság—Volán 11—2, Snell-ex— Mezőnyfölény 4—2. « « $ A 10. forduló küzdelmeivel foly­tatódott a hét végén az újkigyósi Téli Kupa teremlabdarúgó-torna. Eredmények. Akvaline—Meni- có 2—4, Fekete Sasok—Kígyós A röplabda NB I állása, nők 1. Vértes Volán 13 13­39: 1 26 2. Kecskemét 14 11 3 35:16 25 3. Ajka 13 11 2 33:14 24 4. Békéscsaba 13 6 7 25:25 19 5. Miskolc 13 6 7 20:26 19 6. Pulzus 14 5 9 23:31 19 7. Angyalföld 12 6 6 21:23 18 8. Közgáz 14 3 11 15:34 17 9.SZIM-Vasas 13 3 10 15:33 16 10. Szolnok 13 2 11 14:37 15 TOTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 2. fogadási heti Totó és Góltotó nyereményei a jövede­lemadó levonása után a követke­zők.ATotóban 13pluszegy talá- latos szelvény 2 darab, nyeremé­nyük egyenként 5 millió 769 ezer 333 forint; 13 találatos szelvény 19 darab, nyereményük egyen­ként 485 ezer 839 forint; 12 talá­latos szelvény 365 darab, nyere­ményük egyenként 10 ezer 599 forint; 11 találatos szelvény 3217 darab, nyereményük egyenként 1203 forint; 10 találatos szelvény 19 ezer 559 darab, nyereményük egyenként 330 forint. A Góltotóban 4 találatos 4 da­rab, nyereményük egyenként 220 ezer 365 forint; 3 találatos 48 da­rab, nyereményük egyenként 4551 forint. Kft. 3—4, Akvaline KSE—Joke­rek 6—2, Golden Team—Göncz Garázs 1—3, Fémfer GM—Me­teor 4—1, Csabatáj—Mike’s pub 3—0, Farkasok—Korcsok FC 1—5, Metaxa—Aranykalász FC 3—3, Old Boys—Szabadkígyósi Széchenyi 0—7. Az élcsoport állása: 1. Széchenyi 16, 2. Fémfer GM 16, 3. Aranykalász FC 15,4. Old Boys 15 ponttal. A góllövő listát Czifrák 34 góllal vezeti. & « $ Füzesgyarmaton a 8. forduló küz­delmeivel folytatódott a teremlab­darúgó-bajnokság. Eredmények. Péntek 13—Safi 3—4, Csökmő— Ifjúság 4—1, Haladás A.—Go & Go 0—6, Garfield—Color 7—8, Haladás B.—Ladány FC 10—2, Újkígyóson megkezdődött a Téli Kupa kézilabdatoma. Az első forduló eredményei. Nők: Medgyesegyháza— Nagyszénás 36—12 (17—7). A második félidő 41. percétől csak a medgyesiek dobtak gólt. Ld.: Zana 9, Bódi, Mochnács 6—6, ill. Medvegy, Horváth, Trinyik 3—3. Doboz—Csorvás 18—22 (7—12). A rutinosabb csorvási- ak sikere megérdemelt. Ld.: Bé­kési 5, Petri 4, ill. Leszkó 6, Faragó 5. Ifjúságiak: Füzesgyarmat— Csorvás 15—19 (5—10). Ld.: Nagy, Báli 5—5, ill. Petrik, Ma­jor B. 5—5. Általános iskolások: Békés­csabai Madách—Köröstarcsa 11—19 (3—11). Ld.: Karasz 9, Az őszi utolsó fordulóban a ha­zaiak több előnyös állást rontot­tak, amit a rutinos vendégek ki­használtak és nyertek. Az SR SE—Dinamit 2—5, Mól Petrol—AC Mól 2—4. Az élcso­port állása: 1. Haladás B. 14, Din­amit 10, 3. AC Mól 10 pont. A góllövő listát Vad Zoltán (Dinamit) vezeti 25 góllal. $ $ $ Békésen a 8. forduló küzdelmei­vel folytatódott a teremlabdarú­gó-bajnokság. Eredmények. A csoport: Kamion—Sport Joker 5—1, Flamengo—Békéshús 3— 2, Rovért—Glória 4—3, Ligetsa­rok—Masita 3—0, Dinamó-He­tes Kft.—Faker 19—0. B cso­port: Iga-Futball—1. FC Kiskő­rös 1—1, Tarhos—Ászok ’96 1—1, Kertváros—Power 3—2, Nagyház Pinceborozó—Péter Kardos 2—0, Muslica söröző— Újvárosi Söröző 12—3. ill. Vértes 9, Bokor 5. Füzes­gyarmat—Medgyesegyháza 0—27 (0—16). Ld.: Gáspár 13, Vass7. Férfiak. Kondorosi Öregfi­úk—Köröstarcsa 23—24 (11— 11). Színvonalas mérkőzésen a fiatalabb köröstarcsaiak a hajrá­ban nyertek. Ld.: Szmka M. 11, Tóth J. 6, ill. Molnár 10, Mikó6. Kondoros—Újkigyósi AKSE 19—19 (9—7). Szikrázóan ke­mény mérkőzésen 17 kétperces kiállítás és három kizárás után reális eredmény született. Ld.: Szigeti 7, Kasnyik 6, ill. Krám 5, Harangozó, Dócs 4—4. Általános iskolások: Körös­tarcsa—Újgykígyós 27—6 (11—3). Ld.: Szabados, Marti 8—8, ill. Gáspár 2. OMTK a hetedik helyen vég­zett, így a tavaszi folytatásban, márciusban a 9—16. helyért küzd tovább. Teremfoci Eleken Tavaly decemberben Eleken első alkalommal szervezték meg a téli kispályás labdarúgótornát. Most a negyedik forduló lejátszásával a félidőhöz ért a rendezvénysorozat. Gál Attilát, a szervező bizottság tagját arra kértük meg, hogy mondjon néhány szót az eddig látottakról. — Elsődleges célkitűzésünk kétségkívül a fiatalok téli sportolási, mozgási lehetőségének megteremtése volt. A torna névadója, Gavara György eleki sportmunkás, aki nemrégen hunyt el. A kiírásunkra kilenc csapat jelentkezett, az érintettek hétről hétre megküzdenek egymással. Úgy véljük, az eredeti célkitűzésünk létjogosultságot nyert, népszerű a teremfoci Eleken is. Az eddigiek során sportszerű mérkőzéseket láthattak a nézők. Távolabbi célként megemlíthetem, hogy különböző kupákat.szeretnénk kiírni, amelyre vidékről is várunk együtteseket. A legutóbbi eredmények: Dreher—Kígyó 3—2, Elekép—Regge­li Hatos 9—4, Salak—Önkormányzat 6—5. Az Ifi—Mezőgazdasági összecsapást később játsszák. A Lökösháza erőnyerő volt. Rajt a kézilabda Téli Kupán Előnyösebb állásokban rontottak Orosházi MTK—Kiskunhalas 5:7 NB II-s sakkk-csapatbajnoki mérkőzés, Orosháza. Orosházi győztesek: Kiss F. (10. tábla), Tokaji (11. t.). Döntetlent ért el: Csomós R. (2. t.), Mónus Z. (4. t.), Komár (5. t.), Katona (6. t.), Pásztorcsik (9. t.), Kerekes Zs. (12. t.). BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőségés kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u.4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon/fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme. Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügy nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Élőfizetési díj egy hónapra 595 Ft, negyedévre 1725 Ft, fél évre 3570 Ft. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom