Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-16 / 13. szám
a 1996. január 16., kedd VILAGTUKOR .BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Ostrom alatt Pervomajszkoje A terroristák vezetője szerint a túszok életben vannak Hétfőn a sötétedés beálltáig nem vált ismertté a csecsen terroristák által fogva tartott több mint száz túsz sorsa. Lapzártakor változatlanul ellentmondásosak voltak a Pervomajszkoje ostromáról, illetve a harci helyzetről szóló hírek. Orosz katonai források szerint néhány túszt állítólag már kiszabadítottak a szövetségi erők, amelyek ellenőrzésük alá vonták a település egy részét. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szóvivője, Alekszandr Mihajlov szerint Pervomajszkoje határában folytak a harcok. „A csecsének erős védelemre rendezkedtek be és heves ellenállást tanúsítanak” - mondta a szóvivő. Előzőleg a belügyi források viszont azt közölték Moszkvában, hogy sikerült áttörni a csecsen védvonalat, illetve délután már a faluban folyt a terroristák megsemmisítése. Mihajlov elmondta, hogy orosz részről halálos áldozatokat és sebesülteket egyaránt követeltek a harcok, de pontos számokat nem közöltek a harcoló felek. Az Otkritoje rádió helyszíni jelentésében harminc orosz katona haláláról tett említést, ezzel szemben az Interfax úgy tudja, hogy egy-két orosz katona halt meg, 20-25 megsebesült. A hírügynökség szerint az orosz erők 60 csecsen fegyverest megöltek. Szürkületkor leállították a légitámadásokat. Egy aknavetőből kilőtt gránát az újságírók közelében csapódott be, de nem tudni, hogy megsérült-e valaki közülük. A TASSZ azt jelentette, hogy a lehallgatott rádióadások szerint a terroristák egy része este már a megadást fontolgatta. A túszokat egy betonbunkerba zárták, számukról nem érkezett jelentés. Szalmán Radujev, a csecsen osztag vezére egy rádióüzenetében cáfolta, hogy túszokat végeztek volna ki. Közölte, hogy ez a lépés nem is állt szándékukban. Reggel elfogyott az orosz fél türelme, megindult a túszmentés fotó: feb/reuter ‘ Hirdetmény Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Városüzemeltetési Irodája az Andrássy út sétálóutcái szakaszán kijelölt árusítóhelyek bérleti jogának kiadására versenytárgyalást tart, melynek időpontja: 1996. január 22., 9 óra. Helyszíne: a városháza díszterme. A versenytárgyaláson azok vehetnek részt, akiknek nincs közterület-használati díj tartozásuk, illetve igényelt helyenként 10 000 Ft-ot befizetnek. A licit feltételeinek leírása átvehető, illetve az árusítóhelynek kijelölt területek megtekinthetők 1995. január 18-ától Hortobágyi Erikánál a városüzemeltetési irodán. Belvárosi üzlettulajdonosok: Mint Önök előtt is ismeretes az Andrássy úton az utcai árusításhoz az engedélyek feltételeit évente egy alkalommal állapítjuk meg a helykijelölő versenytárgyalás előtt. Kérjük Önöket, közöljék 1996. január 17-éig milyen termékkör árusításával foglalkoznak üzletükben, illetve ennek pontos címét is. E felhívás oka az, hogy az üzletek 100 méteres körzetén belül ugyanaz a termékkör önnálló közterüle- tes árus által nem értékesíthető. (12775) Békéscsaba belvárosában Ipari tevékenységre, irodaháznak egyaránt alkalmas. Telefonfax, ipari áram, étkező', zuhanyzók, zárt bel só' udvar... Ár: nettó 25 millió Ft. Érdeklődni a (66) 441-134-es telefonon. | Hírháttér Személyi elvű autonómia Három hónapon helül elkészül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség végleges statútuma a személyi elvű autonómiáról - így határozott a szervezet „belső parlamentje", a Szövetségi Képviselők Tanácsa hétvégi, székelyudvarhelyi tanácskozásán. A személyi elvű autonómia olyan intézményrendszer kiépítését jelenti, amely a kisebbségnek különleges jogokat nyújt, például a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás területén. Működése, felépítése a magyarországi kisebbségi önkormányzatokéhoz hasonló: az intézmények irányításához, megszervezéséhez szükség van a kisebbség - jelen esetben a romániai magyarság - által megválasztott testületekre. Az önkormányzati rendszer működéséhez szükséges összegeket az állami költségvetés fedezi. A személyi elvű autonómia statútumát a román parlamentnek kell jóváhagynia, s a törvényhozás dönt azokról a hatáskörökről, amelyekkel élhet a majdan megalakítandó kisebbségi önkormányzat. Idetartozhatnak az anyanyelvi sajtó, a magyar iskolák, kulturális intézmények létrehozásának, fenntartásának, esetleges megszüntetésének kérdései. Az önkormányzat fölötti ellenőrzési jog az államot illeti meg. A személyi elvű autonómia által egy népcsoport képessé válik arra, hogy létének fontos kérdéseiben önmaga döntsön. H. K. Pályázati hirdetmény A BAREX Gazdasági Tanácsadó Kereskedő és Szolgáltató Kft. (5540 Szarvas, Rákóczi u. 5.), mint a Sarkadi Mezőgazdasági Szövetkezet (FA) (5721 Sarkad, Kürt u. 1.) felszámolója, nyilvános értékesítés keretében, pályázat útján értékesíti az alábbi ingatlanait: I. Mezőgazdasági földterületek Sorsz. hrsz. közig.terület műv. ág. terület ak. 1. 0107/2 Sarkad tanyahely 830 — 2. 01004 Sarkad gyep 425 0,37 3. 01008/6 Sarkad erdő 12173 14,85 01008/6 Sarkad gyep 16493 37,27 4. 01011 Sarkad gyep 10166 22,97 01011 Sarkad tanyahely 265 — 01011 Sarkad gyep 156 0,27 01011 Sarkad szántó 450 1,09 5. 01026 Sarkad szántó 3565 6,20 6. 0240/1 Sarkad szántó 1962 6,14 7. 0280/4 Sarkad szántó 2715 4,28 0280/4 Sarkad agyaggödör 1441 — 0280/4 Sarkad gyep 20903 *7,94 0280/4 Sarkad gyep 68025 25,85 8. 0283 Sarkad gyep 29431 14,71 9. 0287/2 Sarkad gyep 5477 4,76 0287/2 Sarkad szántó 200033 387,98 0287/2 Sarkad gyep 45779 19,00 10. 0289/1 Sarkad szántó 27583 58,45 11. 0292/1 Sarkad szántó T26184 201,63 12. 0319/1 Sarkad gyep 17848 5,25 13. 0321 Sarkad mocsár 35382 ' — 0321 Sarkad nádas 40283 62,84 14. 0325/3 Sarkad szántó 236021 431,73 15. 0327/1 Sarkad udvar 11078 — 16. 040/20 Sarkad szántó 4946 10,54 17. 0492 Sarkad szántó 922634 1578,75 18. 0499 Sarkad szántó 618599 1075,49 19. 0502 Sarkad szántó 318431 629,98 20. 0504 Sarkad szántó 197154 351,81 21. 0508 Sarkad szántó 335705 584,13 22. 0511 Sarkad szántó 360721 626,09 23. 0513 Sarkad gyep 2251 3,92 0513 Sarkad szántó 524385 924,98 24. 0515 Sarkad szántó 19516 47,42 25. 0516 Sarkad szántó 433202 874,38 26. 0527/2 Sarkad szántó 20899 36,36 27. 0527/14 Sarkad szántó 356038 598,58 28. 0527/24 Sarkad szántó 4478 7,79 29. 0527/26 Sarkad szántó 14835 25,81 30. 0527/39 Sarkad szántó 9837 17,12 31. 0527/47 Sarkad szántó 13419 23,35 32. 0532 Sarkad szántó 77473 168,07 33. 0624/16 Sarkad szántó 5195 9,04 34. 0147/9 S.-keresztúr szántó 12830 16,55 35. 1708 Zsadány szántó 2445 5,94 A felsorolt ingatlanok az 1995—96-os gazdasági évre bérleti joggal terheltek. II. Egyéb ingatlan: 1. Sarkad 0994/2 hrsz.-ú, 2 ha 6945 m2 területű kivett (major) művelési ágú ingatlanát a rajta lévő 1000 fh-es, ragasztott faszerkezetű, szakosított hízómarhatelepét, 5000 tonnás silótérrel, üres állapotban. (Cukorgyár mellé épített, melléktermékre alapozott telep). Irányár: 6 000 000 Ft + áfa. A pályázatokat 1996. január 29-én (hétfőn) 12 óráig írásban kell leadni a Barex Kft. irodájában (5540 Szarvas, Rákóczi u. 5.) „Pályázat" jeligére, zárt borítékban. A pályázatok bontása közjegyző jelenlétében történik. A pályázat útján megvásárolt földterület és egyéb vagyontárgy tulajdonba adásának feltétele a teljes vételár kifizetése. A pályázat érvényességének feltétele, hogy a pályázó a megvásárolandó földterületre aranykoronánként 500 Ft-ot, aranykorona nélküli önálló ingatlanonként 10 000 Ft-ot, illetve a hízómarhatelep esetében a pályázati nettó irányár 10%-ának megfelelő összeget bánatpénzként befizet a pályázat leadásával egyidejűleg a felszámoló szervezet pénztárába. A termőföld ingatlanok esetében pályázatot a pályázati hirdetményben szereplő sorszámok szerinti területre lehet benyújtani. Vagylagos pályázat esetén minden megpályázott ingatlanra külön-külön meg kell fizetni a bánatpénzt. Egy sorszám alatt felsorolt azonos helyrajzi számú földterületre csak a teljes területre vonatkozóan nyújtható be pályázat, egyes alrészletek külön-külön nem pályázhatók. Azonos sorszámon szereplő, aranykorona nélküli területek esetén a kivett területre a bánatpénzt külön nem kell befizetni. A bánatpénz eredményes pályázat esetén a vételárba foglalóként beszámít, eredménytelen pályázó részére pedig visszafizetésre kerül. A felszámoló értesíti az elővásárlási joggal rendelkezőket, hogy elővásárlási jogukat kizárólag ezen pályázat keretén belül érvényesíthetik. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy a nyilvános értékesítést az egyes ingatlanok vagy valamennyi ingatlan esetében indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa, illetve azonos vagy hasonló pályázatok esetén zártkörű árverést tartson a pályázók között. A meghirdetett ingatlanokkal kapcsolatos részletes információt ad: Uhrin Ernő a (30) 530-838-as telefonon vagy Puskás Lajos a (60) 302-001-es telefonon, illetve szerdai napokon személyesen a Sarkad, Kürt u. 1. szám alatt. BAREX Kft., felszámoló Vti<í*<íSí<. V Ha kedd, Kiskegyed! • Az utójáték akár előjáték is lehet • Milyen a szerethető nő? • Tudja, én ebbe bele fogok halni - nyilatkozik egyAIDS-beteg • Hétszer mászott föl Ferike az Erzsébet hídra, nyolcadszor nem hozzák le Szerelem, hárnz&ng, éivsk pletyka, rejtvény, sztárok MOST INDULÓ JÁTÉKUNKBAN ü M MÁSOK VESZEKSZENEK tíi'íMtíízs. in nvn úti :íi)$ öírííjíiíí'tíí pf jtí i*$t éM tmt few fmlí iferh™ S3 KÜLÖNÖS SZOKASO hanmá martit W ■.:.w Magyarország legnépszerűbb női magazinja!