Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-12 / 10. szám

A HÉT TÉMÁJA 1996. január 12., péntek Egy kis „történelem” A hét témája minden­képpen az influenza. A 60 ezres méretű országos betegszám nem teljesen fedi az igazságot, hiszen sokan nem mennek el sem orvoshoz, sem táppénzre. Huszonhétre emelkedett a szövődmények miatti ha­lálesetek száma. Békés megyében ezeröt beteget jelentett az influenza­figyelő szolgálat, 5 embert gyógykezelnek kórházban. Az emberiség története során 30 világméretű járványról van írásos feljegyzés. Az inf­luenza szó jelentése: befo­lyás, valamikor az 1700-as években kapta a nevét ez a betegség. Első ízben a vírust 1918-19-ben, az úgyneve­zett spanyol nátha idején izo­lálták. Míg az első világhá­ború 8 és fél millió emberéle­tet követelt, addig ez az influ­enza egy év alatt 20 milliót. Pandémia, azaz világmé­retű járvány ezúttal nem vár­ható. A, B és C típusú influen­zát ismernek. Az A vírus álla­tokban is előfordulhat. Fi­gyeltek meg már emberről ál­latra történő fertőzést is. A pandémiás törzsek feltéte­lezhetően állatokról terjednek tovább. Az 1957-58-as ázsiai influenza a kacsa és az ember közeli együttéléséből indul­hatott ki. Nagyobb járványok 10 évenként ismétlődnek, a pandémiák 30 éves periódus­sal jelentkezhetnek. 1968-69- ben a hongkongi influenza ter­jedt világméretűvé. A kétféle vírus és annak variánsai ván­dorolnak a Földön és okoznak kisebb járványokat is. Az inf­luenzának kicsi a történelme és a szabályszerűsége sem ál­talános. Érdekes, hogy akik szervezetükben igen magas ellenanyaggal rendelkeznek az influenzával szemben, nem védettebbek, hanem fogéko­nyabbak egy esetleges újabb variáns támadására. Az A ví­rus variálódhat úgy, hogy minden ember érzékeny lehet rá. Ez az országos járvány lo­kális gócokból indult ki, le­vonulása térben és időben várhatóan hosszabb lehet. B. Zs. A gyógyszerellátás megfelelő, védőoltás is lesz Most sem késő, aki igényli, kér­heti a védőoltást. Kaphatók ezek megyénkben és milyen típusai­val találkozhatunk a gyógyszer- tárakban? A Sanopharma Gyógyszer­kereskedelmi Vállalat kereske­delmi igazgatóhelyettese, dr. Törőcsik Mária tájékoztat: — Háromféle készítményt forgal­mazunk, az egyik az OMNIVEST Kft. által a Johan Béla Országos Közegészség- ügyi Intézetben gyártott Influen­za A és Influenza B elleni oltó­anyag. Elsőként az A-vírus elle­nit kell beadni, majd két hét múl­va az Influenza B-t. A védettség körülbelül két hét alatt alakul ki és mintegy fél évig tart. Három­évesnél fiatalabb gyermeknek nem ajánlott. Tojásfehérjére ér­zékenyeknek, akut lázas beteg­ségben szenvedőknek sem ad­hatja be az orvos. A készítmény elölt vírust tartalmaz, ezért inf­luenzát nem okoz. Azokban az esetekben, amikor a kezelést követően légúti betegség alakul ki, az immunizálás és a betegség kialakulás között nincs ok-oko- zati összefüggés. Ha valaki a vé­dettség kialakulása előtt fertőződik meg az influenzával, a vakcina miatt nem lesz súlyo­sabb a betegség lefolyása. En­nek az oltóanyagnak az ára 660 forint, a tb. támogatása 40 száza­lékos, ezért a vásárló kétszer 396 forintot fizet a patikában a két adag oltóanyagért. Valamennyi ilyen készítményünk elfogyott, hétfőn tudunk a patikákba Influ­enza A-t juttatni elegendő mennyiségben. A B-típusú gyártásával leállt a kft., kértük őket, hogy kezdjék újra a gyár­tást. A másik készítmény a Vaxigrip influenzavakcina Fran­ciaországban készül a Pasteur Merieux-ban. A fogyasztói ára 913 forint, az emberek ezért a 40 százalékos tb-támogatás mellett 652 forintot fizetnek. Egy oltás­ban tartalmazza az influenzaví­rus-törzsek elleni * védelmet, amely ugyancsak két hét alatt ala­kul ki és fél évig hatásos. A tojás- fehérjére, tojásra vagy nátrium thiomersalra allergiások nem kaphatják. A terhesség első har­madában sem ajánlott. Helyi re­akciókat, a beadás helyén érzé­kenységet, bőrpírt kiválthat. Az oltóanyagokon kívül forgalma­zunk egy újabb készítményt is, a 3 adagos Oscillococcinum pellet nevű homeopata gyógyszerké­szítményt. Ez fehér porszerű anyag, amely influenza megelőzésére és kezelésére egyaránt szolgál. Csak vényre kapható, támogatás nélküli az ára, 468 forint. Egy kúrához leg­alább két dobozzal kell vásárolni. Ellenjavallata nincs. Ha valaki mégis megbeteg­szik, rendelkezünk elegendő magyar és külföldi gyógyszer­rel, tablettával, cseppel, orrkenőccsel, C-vitaminnal. A tél számunkra mindig a legnehe­zebb időszak, de ilyen jó ellátá­sunk talán még eddig nem volt, mint most. Bede Zsóka Borsod-Abaúj Zemplén megye 0,8% _*■« Klögrád megye | Szabolcs -Szat már megye ) 0,7% Komárom­Esztergom megye Heves 2 megye ' .1,1% Őr-Sopron megye Hajdú-Bihar megye l^/^Büdapest Pest megye lász-Nagykun Szolnok | megye L o,4%r Vas megye 1,5% Veszprém megye Békés megye Zala 1 megye | 1,4% Bács-Kiskun megye Tolna megye <1,4« Csöng rád1 megye ( 0,9% Baranya megye 1 1 egy százalék alatt L: ____1 e gy és két százalék között Blggi kettő és három százalék között A száz lakosra jutó influenzaszerű megbetegedések megoszlása az elmúlt három hét adatai alapján népszava-grafikavizib. Influenza, vírusfertőzés, felső légúti megbetegedés, megfázás — kérdése a háziorvosi gyakorlatban Új év, új gondok, új receptírási szabályok, terjedőben az influen­za. A mindennapi gyakorlat ta­pasztalata ismételten felveti pár alapkérdés felelevenítését. A címben idézett megbetegedé­sek orvosi megítélése nem minden esetben egyezik a hozzá forduló betegek véleményével. Emlé­keztetőül érdemes egyes fogalma­kat ismételten meghatározni. A „hétköznapi” náfha az orr­nyálkahártya és a levegő áramlá­sát biztosító járatok vírus- fertőzése. Cseppfertőzés útján terjed. Tünetei: orrfolyás, mely először tiszta, majd pár nap múlva besűrűsödhet, sárgássá válhat, mely bakteriális ráfertőzés jele. Enyhe torokfájással, fejfájással és tüsszentéssel, esetenként felszökő lázzal járhat. A influenzavírus okozta fertőző betegség, mely járvány­hullámokban jelentkezik. Tüne­tei: 39—40 fokos láz, fejfájás, végtag- és testszerte érzett fájda­lom. Torokfájás, köhögés is kí­sérheti. Gyakoriak az egyéb felső lég­úti megbetegedések, mandula-, torok-, fülgyulladások, melyek zöme szintén vírusfertőzés, ki­sebb részben bakteriális fertőzés következtében lép fel és jól elkülöníthető a fentiektől. Közismert tény, hogy a víru­sok ellen napjainkban is kemény küzdelmet folytatunk és a gyógy­szeres kezelés korántsem megol­dott. A fentiekből adódóan nagy hangsúlyt kell fordítani a lehet­séges megelőzésre. A kellő időben alkalmazott védőoltások jelentős védelmet biztosíthatnak az influenza ellen. Az általános óvó rendszabályokon túl, mint a „meghűlések”, „náthás” bete­gek, nagyobb, zárt tömegek kerü­lése, jelentős szerepet kell hogy kapjon szervezetünk kellő kondi­cionálása, az ellenálló képesség fokozása. A megfelelő öltözkö­A most garázdálkodó A vírus elektronmikroszkópos képe désre, „vitamindús” táplálkozás­ra is kellő figyelmet kell fordítani. A megelőzés, az ellenálló ké­pesség fokozásában jelentős segít­séget nyújthatnak a már napjaink­ban orvosi rendelvény nélkül is hozzáférhető szerek, amelyekről kellő információt kaphatunk a gyógyszertárakban, gyógynö­vényboltokban. A gyakori tapasz­talat alapján hasznosnak bizonyul­tak a „meghűléses” megbetegedé­sek megelőzésében és a szervezet ellnálló képességének növelésé­ben a Béres-készítmények, a Kasvirágcsepp, a dr. Theiss-féle termékcsaládból az Echinacea csepp és bonbon, a Ribeca (feketeribizli) folyadék, a Centrum, Sypradyn és egyéb multivitamin­készítmények. Jelentősen megnö­vekedett a recept nélkül beszerezhető gyógyszerek száma, de ajánlatos a szakember, a gyógy­szerész véleményét is kikérni alkal­mazásuk előtt. A nátha esetében sem mindegy, hogy milyen készít­ményt alkalmazunk, annak jellegétől függően, bár az orresep- pek, orrkenőcsök is recept nélkül hozzáférhetők. Egyszerű torokfájások, meghűlések esetén Septofort, Faringosept, Coldrex, Propur stb. készítmények ajánlatosak. Szá­raz köhögés esetén Libexin, „le­tapadt” köpet esetén Radipon és a nedves köhögések esetén egyéb köptetők széles skálája áll a bete­gek rendelkezésére. Lényeges ezen szereknél az életkori sajátsá­gok (életkor stb.), egyéb idült be­tegségek (pl. cukorbetegség stb.) figyelembe vétele. Napjainkban is gondot okoz a lázcsillapítás értelmezése a min­dennapi gyakorlatban. A lázcsilla­pító készítmények. Algopyrin, Paracetamol, Rubophen, Aspirin stb. és az egyéb kombinált készít­mények is beszerezhetők recept nélkül, de itt is ki kell kérni a gyógyszerész véleményét az al­kalmazást illetően (életkor, „gyógyszerérzékenység”, egyéb betegség, gyógyszerszedés miatt). Nem túl nagy láz esetén elegendő a hőleadást elősegítő izzasztás (iz­zasztó teakeverékek is beszerezhetők), 38—39 fok felett már a hagyományos „priznic” vagy hűtőfürdő (a fürdővizet hi­deg víz hozzáadásával fokozato­san hűtse le addig, míg nagyon kellemetlennek nem érzi!) ajánla­tos. A lázas betegnek nincs étvá­gya, viszont sok folyadékot kí­ván. Ajánlott például amézzel íze­sített csipkebogyótea, gyümölcslé (homoktövis, meggy, narancs). Természetesen a fentieket a teljesség igénye nélkül ajánlom szíves figyelmükbe, bízva abban, hogy segítséget nyújthatok az or­vosi rendelők zsúfoltságának ki­kerülésére. Tisztában vagyok az­zal, hogy bizonyos esetekben az orvos segítsége nélkülözhetetlen és szükséges is. Vannak úgyne­vezett veszélyeztetett csopor­tok, idült megbetegedésben szenvedők, akik különös figyel­met igényelnek lázas megbetege­dések esetén. Háziorvosaik min­den segítséget megadnak, akár a szükséges felvilágosítást és adott esetben a már kialakult megbete­gedés megfelelő kezelését illetően. Megértő türelmüket kér­ve, „influenzamentes” új évet és jó egészséget kíván Dr. Nagy László gyakorló háziorvos A vírusos megbetegedésről Szaporodnak az influenzás megbetegedések, és sajnos dominálóan az influenza „A” vírussal állunk szem­ben, az általa okozott jár­ványban a halálossá válható szövődmények a gyakorib­bak. A megelőző intézkedé­sek mellett a gyógyító mun­ka bevetésére is szükség van, amelynek oroszlánré­sze a háziorvosi szolgálatra hárul, de fontos, hogy időben felismerjék a fenyegető szövődményeket, és minél korábban kórházba utalják azokat a betegeket, ahol szükség szerint az in­tenzív terápia és ápolás esz­közeivel megmenthetik az életét. A legtöbb influenzás be­teg 1 hét alatt meggyógyul, azonban ha a szokványos influenzás tünetek: láz, fej­fájás, izomfájdalmak, köhö­gés nem javulna, melléjük légszomj, nehéz légzés, cia- nózis (szederjesség), véres köpet csatlakoznak, akkor az egyik rettegett szövőd­ménnyel, a primer (elsőd­leges) vírusos tüdőgyulla­dással kell számolni. Anti­biotikumok nem befolyásol­ják a kórkép lefolyását. Influenza „A” vírus fertőzéseinél fordulhat elő másik súlyos szövődmény­ként a szekunder (másod­lagos) bakteriális tüdő- gyulladás, amely idős em­bereket, cukorbetegségben szenvedőket és egyéb idült hörghurutban szenvedőket fenyeget. Kórházi elhelye­zést igényelnek, a korán el­kezdett antibiotikum-keze­lés mellett a halálozás cse­kély. A másodlagos tüdőgyulladásra jellemző, hogy az influenzás tünetek enyhülése után 1—2 héttel típusos bakteriális tüdő- gyulladás lép fel. Gyermekek körében az influenza „A” vírusjárvány során kruppös (a gége nyál­kahártyájának duzzanatá­val, köhögéssel és a gége beszűkülésével járó tünet­együttes) szövődmények a légutakban halmozottan for­dulhatnak elő, életveszélyes helyzetet teremtve. Jelent­kezhetnek a központi ideg- rendszerben is gyulladások, mint súlyos szövődmények, agyvelő-, gerincvelő-gyul­ladás. A felsorolt szövőd­mények fennállása, illetve gyanúja esetén sürgősen kórházba kell szállíttatni a betegeket. Dr. Nagy Mária infektológus osztályvezető főorvos A* influenza fontos tünete a magas láz és a levertség, ágynyugalomra van szükség Ingyen oltóanyag csak az ÁNTSZ-től — Az influenzavírus antigén szerkezete különleges, állandó átalakulása miatt a legbonyolul­tabb. Ezért is nagyon nehéz megfelelő oltóanyagot gyártani. Tavaly izolálták Johannesburg­ban azt az A vírust, amelyből az idei oltóanyag készült—világo­sít fel dr. Mucsi Gyula megyei tisztiorvos.— Igen nagy rokon­ságot mutat az antigén szerkeze­te a jelenlegi járvány okozójá­val, ezért az oltóanyag hatásfoka jónak ígérkezik. A tapasztalatok 50-80 százalékos hatékonyság­ra mutatnak az évek során. A WHO által működtetett két influenzafigyelő világközpont Londonban és Atlantában van. Minden évben az előrejelzéseik, vizsgálataik alapján gyártják a várható influenza elleni védő­oltást. — Ősszel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tá­mogatásával kaptunk ingyen 15 ezer 800 adag A és B oltóanya­got. Az orvosokat körlevélben értesítettük, hogyan igényeljék ezt tőlünk és kik kaphatnak in­gyen ebből a készletből. Kezdet­ben igen gyér volt az érdeklődés, most már a mai napig a megye orvosai 12 ezer 20 oltóanyagot vettek át. Vas megyének átad­tunk 400 adagot. Még 3 ezer 380 adag A, illetve B oltóanyagunk van. Az ingyenességnek szigorú­ak a feltételei: a veszélyeztetett korcsoportok, legyengült szer­vezetű emberek kaphatják. Az idős, 60 év felettiek, a krónikus szív-, érrendszeri, a tüdőbetegek (korhatári megkötöttség nélkül), az asztmások, krónikus bronchi- tiszesek, a tartósan szalicilizált készítményt fogyasztó gyere­kek, a bentlakásos otthonok la­kói és az egészségügyi dolgo­zók. Amelyik háziorvos indo­kolt esetben igényel még oltó­anyagot, tudunk számára bizto­sítani. Egyelőre egészsegügyTvagy egyéb intézmény bezárása nem várható. A most cirkuláló vírus valamivel magasabb százalék­ban okoz szövődményeket, mint a korábbiak. A náthával ne té­vesszük össze az influenzát. Je­lenleg hat vizsgálati anyagot elemeznek tőlünk a szegedi la­boratóriumban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom