Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-16-17 / 295. szám
1995. december 23-26., szombat-kedd # PB MEGYEI HÍRLAP nem Rómeó, nincs sikere Békéscsabai találkozás Michael Kropf osztrák táncművésszel Michael Kropf osztrák táncművész neve nem ismeretlen Békéscsabán; a Jókai Színházban két bemutatóhoz (Én és a kisöcsém, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról) készített koreográfiát az elmúlt évadban. Holnap ismét itt köszönthetjük, a Mariann Balettiskola Szeretetkoktél produkciójában lép fel vendégművészként. Az előadások 16 és 19 órakor kezdődnek a színházban. Éppen 15 esztendeje, 1980-ban jött Budapestre, az Állami Balettintézetbe, Seregi László meghívására. Akkor tizenöt éves volt. Kilencéves korában kezdett el táncolni, orvosok javasolták a sportot, hogy a fiú erősödjön, és édesanyja döntött úgy, ha már mozgás, legyen esztétikus. Michaelnek hónapokig semmi kedve nem volt a baletthez, aztán megszerette. Később, amikor édesanyja úgy vélte, abba kellene hagyni, akkor már nem lehetett. A bécsi balettiskolában szerzett oklevelet, majd Budapesten folytatta tanulmányait, ’82- ben kapott diplomát. Két évre a müncheni Staatsoperhez szerződött, majd egy évre a Győri Baletthez, és több más állomás után tért vissza Budapestre, azóta ott él. Mint külföldön élő osztrák állampolgár, mentesült a katonai szolgálat alól, de ez csak az egyik oka, hogy Magyarországra költözött. Fontosabb az, hogy remekül érzi itt magát, 250 kilométer meg nem távolság. — Hogyan került Békéscsaba a repertoárjába? — Jó kérdés, hiszen Budapesten rengeteget dolgozom; négy évig le sem jöttem a színpadról, mindig táncoltam. Aztán volt néhány balesetem, túl sok is. Kétszer operálták a térdemet, amikor majdnem rendbe jött, Achilles-ínszakadásom volt, egyébként két órával a Cats bemutatója előtt, Mephistoles lettem volna. Úgy történt, hogy álltam a színpadon, néztem, melyik utcán, hol kell bejönnöm, léptem egyet, és elszakadt. Nagyon el volt kopva a sok megerőltetés miatt. Nem volt kedvem táncolni, abbahagytam, alig egy évig bírtam tánc nélkül. Aztán mint balettmestert és igazgató helyettest hívtak vissza a Madáchba. Koreografáltam, tanítottam. Békéscsabára Bajor Imre hívott, aki itt rendezte az Én és a kis- öcsémet. Kérdezte, nem tudnám-e megcsinálni a koreográfiát, szívesen megcsináltam. S itt kaptam meg a következő feladatot, a Popfesztivált. —Két különböző feladat... — Különböző és szép! A Popfesztivál számomra talán a stílus miatt rokonszenvesebb, közelebb áll. Ha rajtam múlna, minden előadásba több táncot tennék, a rendezők általában csak a táncbetéteket szeretik. A Popfesztiválban két jelentős táncos jelenet van a kígyóval, amit a csabai előadásban jó barátom, Kovács Norbert táncolt. Kitűnő táncos, kivételes tehetség, aki rövid idő alatt tanult meg úgy táncolni, hogy ma a legjobbak egyike. — Véleménye szerint milyen szerepet tölthet be manapság életünkben a tánc? — Furcsa módon, a színházban a művészetek között a tánc mindig az utolsó. Az opera, az operett, a musical előrébb való. Természetesen mindegyik műfajban ott a tánc, csak nem főszereplőként. S a balettben sosincs operabetét. Ezért aztán az emberek többsége úgy véli, hogy a tánc, a balett mellékes. Tőlem gyakran megkérdezik: Szóval táncos, és mi a rendes foglalkozásod? — Egyszerűbb emberek körében előfordul, hogy a gyermekeiket nem szívesen adják művészpályára, inkább rendes, polgári szakmát szánnak nekik. ..Sa magyar mentalitásra jellemző, hogy első az irodalom, a szó könnyebben érthető, befogadható, és minden más utána jön. A zenészek is mostoha- gyermeknek érzik magukat. — Igen, hasonló cipőben járunk. —Mit jelent Önnek a tánc? — Mindent, tánccal mindent ki lehet fejezni, csak tudni kell, hogyan. A tánc életforma, és — nem akarom azt mondani, hogy a többi művészet könnyű — talán a tánc a legnehezebb. Ha egyetlen napon nem edzek, annak súlyos következményei lehetnek, ha a táncos nincs edzésben, könnyen megsérül, ha túl sokat gyakorol, akkor is. Előfordulhat, hogy hónapokig kiesik a munkából. Minden egyebet lehet hatvan évig művelni, a táncot legfeljebb negyvenig, és akkor már nagyon jól tartotta magát a táncos. Nem szabad elhízni! A táncosnak legyen jó alakja, szép, dús haja, őrizze meg egyéniségét! Mindig jól kell kinéznie és jó formában kell lennie. A tánc ideális esetben az erő és a lazaság ötvözete. Ha az ember erőből dolgozik, az izmai nem lazák, nem rugalmasak, és az pem jó. Gyorsnak, hajlékonynak kell lenni és tudni kell művészi formában átadni a mondandót. Ha egy táncos nem úgy néz ki, mint Rómeó, nincs sikere. Sokan eltáncolhatják Rómeót 25 éves korukig, néhányan később is eltáncolják, de nem kellene. Láttam már sok táncost, aki később énekes vagy színész lett, de még sosem láttam színészt, énekest, akiből később táncos lett volna. Valakinek eszébe juthat harmincévesen, hogy színész legyen vagy énekes, de táncos már nem lehet belőle. A tánc szép hivatás. —És veszélyes. — Nem minden táncos szenved el ennyi balesetet, én peches vagyok és nagyon magas. Ha kicsi a partnerem, mélyre kell hajolnom érte, magasra „A táncos nem hízhat el, legyen jó alakja, szép, dús haja, őrizze meg egyéniségét!” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER emelni. Ha magas, annyival több a súlya. De a veszély csak fokozza a tánc szépségét. —Most németül társalgunk, mivel— bár bécsi születésű — szerencsére a kifogástalan német irodalmi nyelvet beszéli. De remekül megtanult magyarul is, alig érzékelhető idegen akcentus. — Az átállás nehéz mindig, ha Ausztriába utazom, fél órán belül átváltok németre, de ha visszajövök, két- három nap kell, hogy megint tudjak magyarul beszélni. A magyar nyelv valóban nagyon nehéz, de nem volt más választásom, meg kellett tanulni. Ha valamit el akarok érni, ismemi kell a nyelvet. A tánchoz nem kell direkt a nyelvtudás, de nem tudnék koreogra- fálni, tanítani a nyelv nélkül. Nekem a kiejtés a legnehezebb, hogy a z nem cet, hanem zé, a kettős mássalhangzók, hogy nem Giőr, hanem Győr, no meg a különbség a hosszú és a rövid ö, o és u között. A Szabó meg a Zsolt, mindig összekeverem a betűket, ha le kell írni... Michael Kropf táncol, koreografál, tanít. Ritmikus sportgimnasztika tanítványai az elmúlt években magyar bajnokságokat nyertek, illetve elhozták a második, harmadik helyezéseket is. Újabban vízi balettosokat, műúszókat és korcsolyázókat is tanít, gálaesteket rendez, a Carriére Művészeti és Kereskedelmi Kft. managere—egész csomó elfoglaltság, ha színvonalasan akarja csinálni, márpedig ez legfőbb törekvése. Mint mondja, a 28 órás nappal jobban kijönne. Zsúfolt programja ellenére olykor szívesen időt szakít Békéscsabára. Niedzielsky Katalin Bujtor István régi álma jövő év őszére valóra válik A három testőr Tunéziában Rejtő Jenő megírta, mi halálra nevettük magunkat rajta, és most Bujtor István filmre viszi. Ez a Három testőr Afrikában című híres könyv rövid története. A rendezőnek régóta dédelgetett álma volt ez a produkció, jó két éve már, hogy hozzákezdett a megvalósításához. De lehet-e nyomon követni a három testőr afrikai kalandjait Európában, méginkább Magyarországon? Az alkotók erre a kérdésre teljes joggal azt válaszolták, hogy bizonyos történéseket csak Afrikában lehet hitelesen filmre vinni. S a gondolatot tett követte: a budapesti székhelyű Pasha Tours segítségével — Tunézia lett az eredeti helyszín. Novemberben útnak is indult a csaknem 30 tagú stáb, hogy felidézze Rejtő Jenő örökbecsű írását. S mint ahogy a könyvben, a valóságban is sok minden megtörtént. Kezdődött azzal, hogy a 28 millió forint értékű technikai felszerelést, kelléket, jelmezt nem volt könnyű a forgatás helyszínére szállítani. így történhetett meg, hogy a forgatócsoport ugyan időben megérkezett Tuniszba és tovább is utazott a sivatagba, Kebilbe, de a kamerákat, a puskákat nem engedték át a helyi vámosok. „Forróvonalat” kellett létesíteni Budapest és Tunisz között, be kellett vetni minden érvet, sőt, nagyköveti tekintélyt, hogy a szállítmány az utolsó pillanatban a helyszínre érkezzen. Mert ott nem mindennapi „különítmény” várta. Ott volt Csülök (Koncz Gábor), Senki Alfonz (Rátóti Zoltán), Tuskó Hopkins (Stenczer Béla), Yvonne (Nyertes Zsuzsa), Kvasztics Fedor (Kállai Ferenc) és a nagy Levin (Benedek Miklós). Ok, a forgatás sztárjai kínálták a legjobb történeteket a helyszíni tudósítók számára. Megleshettük, hogy Nyertes Zsuzsa a csíkos és pöttyös ifjúsági regényeket lapozgatta esténként, lámpaoltás előtt. Rátóti Zoltán bevallotta: legtitkosabb álmaiban sem remélte, hogy szerepet kap a filmben. O eddig úgy érezte, hogy a rendezők beskatulyázták a „szépfiú” szerepkörbe — ami ellen egyébként nem tiltakozik —, s most reménykedik, hogy a Bujtor-filmnek köszönhetően karakterisztikusabb szerepekre is felkérik majd. Kállai Ferencre figyelt mindenki, amikor a sósivatagban „felismerte” a nagy Levint. A kamerák előtt rendkívüli alakítást nyújtott, de amikor nem volt felvétele, elbujdokolt, árnyékot keresett, még ott is, ahol nem volt árnyék. A hőség, a napi 8-10 órás készenlét bizony megviselte. Csülök, áz „íróóriás” (Koncz Gábor) egyetlen pillanatra sém akart kiesni a szerepéből. Magával vitte készülő könyvének kéziratát, de a sok munka mellett alig tudott foglalkozni a betűvetéssel. De nem csak a felvételek akadályozták ebben, hanem egy kiskutya is, aki úgy látszik, megelégelte a sok simogatást és beleharapott Gábor ujjába. Ez még nem lett volna baj, de azt már nehezen viselte a délceg Csülök, hogy beadták neki a veszettség elleni szérumot. Ettől lázas lett és rossz hangulatú, de csak addig, amíg nem volt jelenése. A kamera előtt a legjobb formáját nyújtotta. Benedek Miklós élvezte a forgatást, de azt már kevésbé, hogy szerepe szerint az agóniája előtt szikkadtra, töredezettre kellett a száját sminkelni. De tűrte a megpróbáltatásokat, többen meg is jegyezték: „a nagy Levin úgy hagyta itt a földi világot, ahogyan az Rejtőnek is tetszett volna”. Szóval, így kalandozott a három testőr a sivatagban. Most néhány hónapig alig hallunk róluk, majd folytatódik a forgatás, de már idehaza. 1996 őszére biztosan elkészül a film. (László Ágnes és Szalay Zoltán helyszíni riportja) Három úr a sivatagban: Stenczer Béla] Benedek Miklós és Kállai Ferenc (FEB-FOTÓ) Marci utólagos áldását adja szülei frigyére 1970-ben, 25. házassági évfordulójukon Olvasólámpa: A Karinthyak Szép albummal lepte meg a Littoria Könyvkiadó a közönséget: A Karinthyak című munka alcíme szerint Egy budapesti művészcsalád száz éve képekben. A cím alatt pedig dátum: 1887—1992. Ami ugye 105 esztendő, s az utolsó exponálás óta is háromszor mentek el a fecskék. Itt vagyunk a télben, de a Karinthyak szellemét megidézni mindig melegséget jelent az embernek. Elhull a virág, eliramlik az élet. Persze, hogy a Markó utcai reál VI/A dicső fiai, akik 1903-ban oly fanyar mosollyal néztek a fotográfus lencséjébe, azóta már egészen más magasságokból emlékeznek azokra az időkre, amikor „röhögött az egész osztály”. S a Nyugat nagy nemzedéke, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond és a többiek, az irodalom halhatatlanjai sorába magasztosultak. Műveik, szellemük a magyar kultúra része. De itt, e képeskönyvben, hús-vér valóságukról maradt lenyomat. A kert, ahol ülnek, azóta is zöldell, a kávéházi asztal, ahol írásaik születtek, talán még most is asztal valahol. Csak a kor lett a múlté, amely volt, olyan amilyen, és ahogy egyre sivárab- ban élünk, az a világ is mind irigylésre méltóbbá válik. Bár, bár. Hiszen a Karinthy Ferenc által megélt, habzsolt valóság még itt ölel át bennünket, ezernyi életéből sokunknak jutott egy csipetnyi. Mégis fáj, hogy az a legutolsó felvétel olyan kikerülhetetlenül szomorú. Lapozzuk hát újra meg újra ezt a könyvet, s legalább áltassuk magunkat, hogy ott vagyunk velük, tanúi egy család életének. Nagy időknek tanúi. Karinthy Frigyes, Gábor és Ferenc. Három fejezet a Karinthyak életéről. S a családi fotók közt néhány képen feltűnik Karinthy Márton is, aki egy időben Békéscsabán a Jókai Színház rendezője volt. (Miközben ezt a könyvet dedikálta számomra, mondtam is neki, hogy amikor a legkisebb fiam született, éppen annyi idős voltam, mint ő most. Nem késő tehát, ajándékozza meg e hazát egy kis Karinthy fiúval. Csak mosolygott.) ízléses, szép könyv került a boltokba. Jó szívvel ajánlom, karácsonyi ajándéknak is. Andódy Tibor
