Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23-26 / 301. szám
1995. december 23-26., szombat-kedd Nekünk, nőknek ma már nem elég a gyermek és a főzűkanál. Természetesen gyermeket szülni és nevelni csodálatos dolog, életünkben a legnagyobb esemény, enélkül a múlandóságot talán el sem lehetne viselni; így könnyebb, mert van utánunk valaki... Mégis: nekünk ennél is több kell, tanulás, tudás, szakma, hivatás, munka és bizonyítás. Enélkül félembernek érezzük magunkat. Önmegvalósítás: nem akarunk mi vetélkedni a férfiakkal, csak azt szeretnénk megmutatni, hogy mi is alkalmasak vagyunk a szakmai megmérettetésre, képesek sikereket elérni. Nem az emancipáció élharcosai beszélnek ilyenkor belőlünk, hanem a természetes belső igény: szeretünk dolgozni, jól csinálni, ami a munkánk, minőséget nyújtani ki-ki a maga területén. Belső igény és magas mérce: tökéletesen helytállni otthon, a családban, a háztartásban, no és a hivatásban. Feleségként, anyaként és mint pedagógus, fodrász, orvos, színész, munkás vagy bármi más a munkahelyen. Ezenkívül persze még szépek, csinosak, mutatósak, kívánatosak is szeretnénk lenni. Nem sok ez egy kicsit egyszerre? Különösen akkor, ha egyiket sem adjuk alább, nem hajiunk a megalkuvásra, minden téren a maximumra törekszünk? S a mai világban, amikor egyre magasabb a követelmény, miközben sokan a munkanélküliséggel és a megélhetésért vívott harccal kénytelenek szembesülni, és az édesanyák lépnek elő családfenntartóvá? De bizony sok, nagyon is sok — ez derül ki a beszélgetésekből. A kép, amelyet felvázolunk, nem rózsás. Inkább szomorú, keserű, lehangoló, remélhetőleg nem túlságosan ünneprontó. Mentségül szolgáljon az az őszinteség és jó szándék, amellyel a valóságra szeretnénk rávilágítani. Lukovics Éva: „Félek, hogy Márk felnő, miközben én valami mást csináltam... ” Felkai Eszter: )yA színésznő életében is eljön az a pillanat, amikor az igazi anyaszerepre vágyik... ” Kerestük a mai nőt A harmónia szépít — Feudális társadalomban élünk — Túl magas a mérce Felkai Eszter Jászai-dijas színművésznő: — Ha az ember megpróbálja az eredeti női szerepet (család és és gyermeknevelés) összeegyeztetni a hivatással, és mindkettőt magas színvonalon, önmagához mérten igényesen szeretné megoldani, akkor rettenetes nehéz. Szinte kilátástalan. Nekem hosszú ideig első volt a pályám; de valahogy elérkezik az ember ahhoz, amikor úgy érzi, hogy hiányzik valami. Harmincéves voltam akkor. Hosszú idő után sikerült a terhességem, és éppen készültem egy premierre, amikor hirtelen rosszul lettem. S akkor azt mondta az orvos: választanom kell, vagy játszom tovább, vagy a gyerek. Az volt az első előadás, ami miattam maradt el, telt ház lett volna, mentem haza, tódult a közönség az utcára, és én borzasztó lelkiismeret-furdalást éreztem. Harminckét éves voltam, amikor megszületett Bence, másfél év múlva Edina. Vele hetedik hónapig játszottam, mindkét gyerekkel csak a szülési szabadságon voltam távol a színháztól, egyetlen évet nem hagytam ki. Mindig arra törekedtem, hogy a kollégák ne vegyék észre, ha otthon valami problémám van, nem szabad másokat terhelni. Fürge jókedvvel túlesni a munkán — ez vezérelt. Rettenetesen gyors vagyok, jó szervezéssel és időbeosztással sokat elvégzek. S minden nőnek szüksége van arra, hogy bizonyos nyugalmas pillanatokat, egyedüllétet teremtsen magának, becsukja maga mögött az ajtót, csak magával törődjön. Nőiesség vagy van, vagy nincs. A legfontosabb, hogy a nő érzékenyen tudjon kapcsolatot teremteni, idegennel is azonnal megtalálja a közös témakört, kihozza az emberekből, hogy őszinték legyenek. Áradjon belőle kellemes, nyugodt, megértő okosság, találja fel magát minden helyzetben! Ezekre a dolgokra csak a nő képes, ezek a tipikus női tulajdonságok, melyekre minden nő alkalmas, csak talán nem tudja magáról. Szerintem a belső tulajdonságok adják a nőiességet. A külső? Jó, ha van, jólesik, ha azt mondják, gyönyörű voltál, de ez a színpad. Ha bárki harmóniát tud sugározni, attól lesz szép, vonzó. Ha egy nő egyéniség, nem kell, hogy szép legyen. A férfiak udvarolgatnak ide-oda, de akivel tartós kapcsolatot teremtenek, az több, mint szép, az egyéniség, ha belép valahová, fel kell figyelni rá. Sokszor reménytelennek érzem, hogy otthon is, a hivatásban is tökéletesen meg tudjak felelni, talán azért, mert a színpadon is az ember mindig ad. Racionális világban élünk, tudom, de az anyagi javakat nem lenne szabad ennyire előtérbe helyezni. Abban hiszek, hogy ez átmeneti állapot, és egyszer csak elérünk egy olyan anyagi, politikai színvonalra, amikor a belső értékek is fontosak lesznek. Dr. Sarkadlné dr. Lukovics Éva országgyűlési képviselő: — A női szerep ma elképesztően aktuális kérdés. Minél inkább szeretnék helytállni, minden feladatomnak eleget tenni, annál nehezebb. Én azt hittem, hogy elegendő a tudás, a jó szándék, az akarat, hogy ezeket a területeket összeegyeztessem, de nem így van. Fő okát a bajoknak abban látom, hogy még mindig feudális társadalomban élünk, amely tele van előítéletekkel, szerepzavarokkal, értetlenséggel. A világ nincs felkészülve az egyenjogúságra, az egyenrangúságra. Ä férfitársadalom pedig egyre inkább bezárul, ahelyett, hogy kinyílna és elfogadná, hogy egy nő is lehet felkészült, lehet esze, képes megszervezni az életet nemcsak maga körül otthon, hanem a munkahelyén is. A férfiakban ez a kérdés úgy merül föl, hogy a nők rivalizálnak. Rendkívül nehéz elfogadtatni a férfiakkal azt is, hogy amikor a nő is felelősségteljes beosztásban van, akkor az otthoni terheket is eszerint kellene megosztani. Sok nő velem együtt úgy érzi, hogy összeroppan ennyi súly alatt. Ä férfiak világáról: még mindig él, hogy ugyanazért a munkáért egy nő nem kap ugyanannyi fizetést, vagy háromszor annyit kell dolgoznia, hogy elérje a férfi bérét. Pedig meggyőződésem, hogy — kevés kivételtől eltekintve — a legtöbb szakmában mindkét nem világszemlélete, lényege szükséges lenne. Nőiesség. Ha egy nő ad magára, annak más a fejében nincs. De ha nem tudják azt mondani egy nőre, hogy buta, akkor azt mondják: lazák az erkölcsei. Az általános gondolkodásba nem fér bele, hogy amennyiben lehet egy férfi jóképű, csinos, egy nő is lehet hasonló kondíciókkal eleresztve. S megint a feudális viszonyok: ha egy férfi csinos, okos, jóképű és ő a falu bikája, az erény. Na de egy nőnél, akkor az már egy olyan persona! A nőiesség elsősorban harmónia, nem biztos, hogy szépség, nem biztos, hogy csinosság. Valami olyasmi, mint amit egy napsütötte tengerparton érez az ember, ahol nincs sem túl meleg, sem túl hideg, csak úgy jó. A férfiak sokat tesznek azért, hogy egyre kevesebb nőies nő legyen, mert olyan tulajdonságokra kényszerítik a nőket, amik távol állnak tőlük. Persze lehet választani, nem kényszer az, hogy kívá- nok-e „elfarkasosodni”, avagy sem. Ha igaz az, hogy szükség van a női keresetre is otthon, akkor viszont nem nagy a választási lehetőség, meg kell próbálni valamiféle középutat találni. Hivatásom is van, meg nem is, anya is vagyok, meg nem is, feleség is, meg nem is. Furcsa feladvány. Vagy úgy, hogy ma hivatás, holnap feleség, holnapután anya, aztán megint kezdődik élőiről? De hogyan számolok el azzal a két nappal a harmadik területen? Azért is fontos, hogy őszintén beszéljünk erről a kérdésről, mert a sajtóban, a filmekben egy idealizált, világ jelenik meg, ami hazugság. A politikusnő főzőkanállal a kezében, mosolyogva. S talán a politikusok meg az üzletasszonyok sem mertek eddig a gondjaikról beszélni, mert arra gondoltak, hogy holnaptól megint a férfiak világában kell megfelelni, és ez a gyengeség jele lenne. Marad az örök lelkiis- meret-furdalás—és az örök konfliktus. Dr. Gömörl Gábor szülész- nőgyógyász főorvos: — Régebben azt tapasztaltam, hogy a terhes nők nagyon szerettek táppénzre menni és mindent elkövettek azért, hogy ez sikerüljön. Volt, aki azért, mert kényelmes volt otthon, megnyugodott, másoknak viszont ez jelentette a kiutat a túlzott munkahelyi leterheltség alól. Felszaporodtak a napi problémák, amikkel már nem tudtak megbirkózni. Most viszont más a helyzet: ma az sem akar elmenni táppénzre, akinek maximálisan indokolt lenne, mert fél, hogy elküldik, megszűnik a munkahelye. Ä szak- szervezetek, a munka- és érdekvédelem megszűnésével minden eltűnt, ami a terhes nőt óvta volna. Beoszthatják éjszakára, nehéz munkára, a kedvezmény mára a múlté, s ha létezik is valami engedmény, az csak papíron, és nincs ember, aki érvényt tudna szerezni. Persze nemcsak a terhesekre, hanem minden nőre vonatkozik, hogy fokozott követelményt kell teljesíteniük manapság. Helyt kell állni a munkahelyeken, otthon, a családban, elfogadhatóan illik kinézni, ajánlatos nőnek maradni. Mindez együtt rettentő nagy kihívás. Én őszintén mondom, a felét annak nem tudnám megcsinálni, amit a környezetemben élő nők képesek elvégezni. Rettentő nagy igénybevétel ez, és a teljesítőképesség minden áron való bizonyítása, ami büntetlenül nem mehet sokáig. Körülöttünk a változó világ, a versenyfutás a létezésért, mindez akkora feladatot jelent, amit sokan nem tudnak feldolgozni. Az általunk fejlettnek vélt államokban az embereknek ugyanúgy saját pszichiátere van, mint fodrásza vagy autószerelője, és óriási hangsúlyt fektetnek a lelkiélet és a psziché karbantartására. Meglátásom szerint nálunk is erre egyre nagyobb az igény és a szükséglet. Én soha nem jártam el piacra bevásárolni, arról nem tudok nyilatkozni, otthon kicsit privilegizált helyzetben voltam mindig, engem nem engedtek a tűzhely környékére, nekem nem volt otthon szabad főzni, nem volt feladatom mosni, vasalni. A feleségem mindig azt mondta, én azt csináljam, ami az én dolgom, ő meg azt, ami az övé. S valahogyan polarizálódtak a tevékenységek, és ma azt látom, hogy az ő dolga mindig több, mint az enyém, és hiába akarok segíteni, nem tudok, mert nem tanított meg. Az egyenrangúság híve vagyok, de úgy látom, az emancipáció kicsit eltúlzott. Valahol ez a mozgalom túllőtt a célon, és mi többet várunk el a környezetünkben élő nőktől, mint az érdemben megfelelő lenne. A férfitársadalom kíván sokat, és a nők kisebb része bejut ebbe az áramlatba, evez az árral, de mikor azt veszi észre, nem halad úgy, ahogyan széretne, akkor jönnek a menekülési próbálkozások. Tisztelt emlékű főnököm, Boros főorvos úr azt mondta: Mi próbáljuk a terhes nőket dolgoztatni az emancipáció vívmányaként. Kérdezzétek meg öreganyáitokat! Régen a parasztember a lovát, amikor vemhes lett, be nem fogta a kocsiba, pihentette. Az a nő termelő munkát végez már csak azzal, hogy terhes. Ideális nő? Első a családcentrikusság, a család összetartása, egységének, békéjének megóvása, ez nagy mértékben a nő diplomáciaérzékétől, toleranciakészségétől függ. Külső jegyek? Csodálkozom, amikor azt mondják, legyen szép, hosszú combú, rövid combú, kis mellű, nagy mellű, vékony ajkú, vastag ajkú. Ez mindenkinek az egyéni szépérzékére van bízva. Ha az általam kevésbé kedvelt vonásokkal rendelkezik valaki, akkor számomra nem nyerő. Nem hátrány, ha valaki — amellett, hogy nő, családanya, legyen az iskolázottság bármely fokán — dolgozik is. Ha ez már megerőltető, mégis kell csinálni, hogy a család létezzen, akkor bennem a szánakozás, a sajnálat merül föl. Nem biztos, hogy helyes, de a létezés miatt szükséges a csúcsrajáratás. Niedzielsky Katalin Gömöri Gábor: )rA felét nem tudnám megcsinálni annak, amit a környezetemben élő nők képesek elvégezni...” FOTÓ: LEHOCZKYPÉTER
