Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-16-17 / 295. szám
1995. december 16-17., szombat-vasarnap KÖRKÉP ÍÉMME(MiiAP Leleplezte Ion Iliescunak a romániai forradalomban játszott szerepét Valentin Gabrie- lescu szenátor, a ’89-es romániai események vizsgálatára alakított parlamenti bizottság elnöke. A politikus szerint a jelenlegi államfő volt az, aki 1989. december 23-án szovjet katonai segítséget kért telefonon, és a fordulatot követően az ő utasítására fegyverezték föl a polgári lakosságot. Borisz Jelcin fölszólította az orosz választókat, hogy vasárnap ne szavazzanak a múltba visszahúzó erőkre. Péntek esti tévébeszédében az államfő óvta az országot a kommunisták és a nacionalisták előretörésétől, és közvetve támogatásáról biztosította a mérsékelt erőket. Újabb települést szálltak meg pénteken Csecsenföldön Dzso- har Dudajev elnök hívei. A szakadár fegyveresek a fővárostól 20 kilométerre dél-nyugatra fekvő Urusz-martan település több középületét foglalták el. Gudermesz városában pénteken is voltak szórványos összecsapások. Segélyt nyújt Boszniának az Egyesült Államok - jelentette be a volt Jugoszláviába irányuló amerikai segélyprogram szervezési főnöke. Az 500-600 millió dollárt nem egy összegben, hanem éves részletekben fogja átutalni Washington. Különleges katonai gépen pénteken Prágából Pozsonyba szállították azt a - Bajmóci oltár néven ismert - tíz gótikus táblaképet, amelyek a volt Csehszlovákia kettéválása óta talán a legtöbb huzavonát okozták a két utódállam között. Végül a két miniszterelnök cserében állapodott meg: Pozsony tíz másik táblaképet adományozott Prágának. Leváltotta tisztségéből Ri Hong Ko miniszterelnököt pénteken Kim Jung Szám dél-koreai államfő. Helyére Ri Szu Szangot, a szöuli Nemzeti Egyetem elnökét nevezte ki. A törvényhozás szombaton szavaz az új miniszterelnökről. Nabluszba érkezett pénteken Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság vezetője. Arafatot több ezren köszöntötték a ciszjordá- niai nagyvárosban. Warren Christopher amerikai külügyminiszter újabb közel-keleti körútja első állomásán, Damaszkuszban Háfez Asszad Szíriái elnökkel tárgyalt. Az amerikai diplomácia vezetője csütörtök este érkezett a szíriai fővárosba, hogy lendületet adjon a megtorpant szíriai-izraeli béketárgyalásoknak. Megnyílt a Budapesti Európai Ifjúsági Központ. Az Európa Tanács első kelet-európai intézménye az átalakított Ifjúság Szállóban kapott helyet. Avatásán részt vett Göncz Árpád államfő, Miquel Martinez, az ET parlamenti elnöke, Kovács László külügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester. fotó: feb/hajdu andrás Apadó apparátus, kisebb költségek Az idén vitte, jövőre hozza a pénzt a létszámcsökkentés Leépítés a2 államigazgatási szerveknél A leépítés »ódja fö százalékban üres állás 2><i.rol<^ se 1194 20,4 korengedményes nyugdíj 436 7,4 korhatáros nyugdi j 502 8,6 felmentés 2443 41,8 határozott idejű munkavxszony megszüntetése 561 9,6 egyéb 713 12,2 összesen 5849 100,0 A költségvetési kiadások csökkentésére hozott kormányhatározat kimondta, hogy a központi államigazgatásban a köztisztviselői létszámot 15 százalékkal kell csökkenteni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az elmúlt hónapokban a hivatalok 36 441 státusából 5849-et megszüntettek. Rubicsek Sándor, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda elnöke lapunknak elmondta:- Mindenütt ügyeltek arra, hogy a legképzettebb szakemberek a helyükön maradjanak. Elsősorban az alacsonyabb képzettségűeket érintette a leépítés. A korengedményes nyugdíjazásból, a munkaviszony megszüntetésének egyéb formáiból a munkaadóra háruló kötelezettségek miatt az apparátus csökkentése az idén 2,6 milliárd forintba került. Ebből 1,1 milliárdot az intézmények, 1,5 milliárdot a költségvetés fedezett. Jövőre viszont az intézkedés már meghozza hasznát: 3,6 milliárd forint megtakarítást eredményez. Ezt a pénzt a kormányzat a köz- tisztviselői illetményalap emelésére használja fel. A státusok megszüntetése után a minisztériumok hozzáláttak a hatékonysági vizsgálatokhoz. Ahhoz, hogy a munka menetében ne legyen fennakadás, át kell csoportosítani a feladatokat. E munka értékelésére január közepén kerül sor. Bozsó Bea Nem kell mindenkinek válaszolni Jövőre is kérdez a kérdezőbiztos Sokszor és sokféléről faggatnak bennünket: milyen fogkrémet használunk, hol nyaraltunk, melyik a kedvenc mosószerünk... Kötelesek vagyunk-e az ilyen és hasonló kérdésekre válaszolni? - kérdeztük Kollár Gabriellától, a Statisztikai Hivatal főtanácsadójától.- A kötelező adatgyűjtést törvény szabályozza. A különböző cégek, szervezetek azonban csak önkéntes adatszolgáltatás alapján végezhetik piacvagy közvélemény-kutatásaikat, tesztvizsgálataikat, felméréseiket. A megkérdezettek tehát maguk döntik el, megadják vagy megtagadják a választ a kérdésekre - válaszolt a főtanácsadó. A kormány egyébként évente határoz az országos statisztikai adatgyűjtési programról. Eszerint jövőre 462 országos adatgyűjtésre kerül sor. Ezek mintegy egyharmadát a KSH, kétharmadát pedig minisztériumok, országos hatáskörű szervek bonyolítják le. Érdemes megjegyezni: korábban harmincnál több szervezet rendelkezett a kötelező adatgyűjtés elrendelésének jogával, jelenleg azonban csak a kormány. (Cs. B. J.) Clinton elismerő levelet írt Hornnak Közelebb a NATO-hoz Bili Clinton, az Egyesült Államok elnöke Horn Gyula miniszterelnöknek írt levelében elismerését fejezte ki Magyarország közreműködéséért a délszláv béke megteremtésére irányuló erőfeszítésekben. Magyarország mindenekelőtt azért vállalt szerepet a béketeremtésben, hogy hozzájáruljon a térség békéjének és stabilitásának szavatolásához - fejtette ki Simonyi András nagykövet, a brüsszeli magyar Atlanti Ösz- szekötő Hivatal vezetője abból az alkalomból, hogy a NATO nagyköveti tanácsa pénteken hozott döntést a Közös Törekvés elnevezésű műveleteinek a megkezdéséről. Áz, hogy mindez egyúttal jó alkalom lehet a magyar együttműködési és áldozatvállalási készség kifejezésére is, már csupán másodlagos szempont volt - vélte a nagykövet. Simonyi András szerint a béketeremtésben való részvétel politikai és katonai téren egyaránt lehetőséget teremtett arra, hogy Magyarország már a tervezés fázisában bekapcsolódjék egy NATO-vezette „éles művelet” előkészítésébe. A konkrét végrehajtás alkalmával pedig segítheti a magyar honvédséget abban, hogy a NATO-szabvá- nyokhoz csiszolódjon. Azzal, hogy Magyarország csatlakozott a külföldi csapatok jogállását tisztázó szövetségi megállapodás-rendszerhez, az átvonuló, vagy itt állomásozó idegen csapatokkal kapcsolatos minden mozzanat jogilag szigorúan szabályozott keretek között zajlik majd. Minden, a műveletek végrehajtásában részt vevő csapat NÁTO-béketeremtő kontingensnek minősül, és ennek megfelelő elbánásban és jogokban részesül - jegyezte meg a diplomata. Megvették az olimpiai közvetítések jogát A nyereség a legfontosabb Az amerikai tévéóriás már jó előre bebiztosította magát: az NBC 2,4 milliárd dollárért megvette a 2004-es és a 2008- as nyári, illetve a 2006-os téli olimpia közvetítési jogát. Az NBC ezzel monopolhelyzetbe került. A 2000-ben, Sydneyben rendezendő olimpiát, illetve a 2002-es Salt Lake City-beli téli játékok közvetítési jogát már korábban - 1,25 milliárd dollárért - megvásárolta. Az NBC és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság abban is megállapodott, hogy megfelezik a bevételt. Richard Pound, a NOB tévéközvetítések ügyében illetékes vezetője szerint a hosszú távú megegyezés megteremti az olimpiai mozgalom pénzügyi stabilitását. Valószínűleg az NBC sem fog rosszul járni. A 456 millió dollárért megvásárolt jövő nyári, atlantai játékokból már eddig 650 milliót kasszírozott. A sok-sok ráfizetés után végre jövedelmezővé válik az olimpia - nemcsak a NOB és a tévétársaságok számára. Legalábbis ebben reménykednek azok a városok, amelyek tolonganak a 2004-es nyári játékok megrendezésének jogáért. Erősen érdeklődik Puerto Rico, San Juan, Buenos Aires, a délafrikai Fokváros, Isztambul, Sevilla, Róma, Lille, Koppenhága és Szentpétervár is. FEB Bokros Lajos ellenzi a médiatörvény-javaslatot Kiérleletlen és kidolgozatlan? Váratlan fejlemény: a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényjavaslat visszavonását szorgalmazta Bokros Lajos pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságának tegnapi ülésén. A miniszter szerint a javaslat nem veszi figyelembe az államháztartás helyzetét, sőt szövege úgy is értelmezhető, hogy korlátlan kiadásokat ró a költségvetésre. Pénzügyi és költségvetési szempontból ezért „kiérleletlen és kidolgozatlan” a tervezet. A bizottsági Vitában Jánosi György (MSZP), aki jelentős szerepet vállalt a törvényjavaslat tető alá hozásában, visszautasította a pénzügyminiszter érvelését. Rámutatott, hogy már a kormány által beterjesztett törvényjavaslatban is ezek a megoldások szerepeltek. Tehát nem érthető, nem is világos, vajon ezúttal a pénzügyminiszter a saját vagy a kormány álláspontját fejtette-e ki? A Duna Televízió és a Magyar Rádió vezetői viszont éppen ellenkező előjelű pénzügyi gondokra hívták fel a bizottság figyelmét. Szerintük egyes, a finanszírozással kapcsolatos pontok ellehetetleníthetik az intézmények működését. Újra tárgyalni akarnak A pedagógusok 80 százaléka sztrájkolt Amire nem volt példa az elmúlt fél évszázadban: tegnap egész napos országos sztrájkot tartottak a köz- és felső- oktatás dolgozói. Az ország 11 ezer oktatási intézményének 80 százalékában maradtak üresen a tantermek. A munkabeszüntetésben az egyházi és az alapítványi iskolák egy része nem vett részt, sok oktatási intézményben pedig tantestületi értekezleteket tartottak tanítás helyett. A sztrájk idejére - a helyi megállapodásoknak megfelelően - általában mindenütt megszervezték azoknak a gyermekeknek a felügyeletét és étkeztetését, akik szülői felügyelet híján nem tudtak otthon maradni. Az ELTE Gólyavárban tartott nagygyűlésen Szöllősi Istvánná, a PSZ főtitkára el- Hjondta: nem sikerült megállapodni a kormánnyal a közalkalmazottak 25 százalékos béremeléséről. Az illetménytábla módosításával egybekötött kormányzati javaslatot sem fogadhatják el, mert az éves szinten 10 százalékos béremelést sem jelent. Folytatni kell azonban a bértárgyalásokat, mert szeretnék elkerülni a jövő évi hosszabb idejű pedagógussztrájkokat. A gyűlésen elhangzott: az oktatásügyben végrehajtott mintegy 20 ezer elbocsátáson túl a szakma már nem tud elviselni további megszorító intézkedéseket. » Ónos eső, melegfronthatás A hét végén már nem várható számottevő csapadék az előrejelzés szerint. Szomuaton csaknem mindenütt lehet számítani ködszitálásra és ónos esőre. Napközben a fagypont feletti hőmérséklet olvasztja a havat, s az utak latyakossá válnak, éjszaka viszont fagypont alá süllyed a hőmérséklet, s emiatt válik csúszóssá az úttest. Vasárnap ködös reggel várható, és még a délelőtti órákra sem mindenütt javulnak meg a látási viszonyok. A melegfrontra érzékenyek óvatosan vezessenek, mert ilyenkor gyakran lazul a figyelem. Ház-menetrend A jövő héten a többi között a NATO-csatlako- zás tárgyában benyújtott népszavazási kezdeményezésről, az ügynöktörvény módosításáról, a munkaerő-piaci alappal kapcsolatos előterjesztésekről, illetve a családi pótlékról tárgyal az Országgyűlés - jelentette be Kórodi Mária alelnök pénteki tájékoztatóján. Várhatóan csütörtökön kerül sor á jövő évi költségvetés, valamint a rádió- és tévétörvény zárószavazására. Ezt követően téli szünetet tartanak a honatyák, s a tervek szerint csak február elején ül össze ismét a Ház plénuma. Üzemzavar Pakson Rendellenesnek minősített esemény történt csütörtökön a Paksi Atomerőműben -jelentette be tegnap a részvénytársaság egyik főmérnöke. A maximális teljesítménnyel működő erőmű 1. blokkjának reaktorában az egyik szabályozórúd nem a rendeltetésének megfelelő pozícióba került. Az üzemeltető személyzet azonban a hiba okát percek alatt felderítette és elhárította. A rendellenesség során a reaktor biztonsági szintje nem csökkent. Merényletkísérlet Molotov-koktélt akart bedobni egy 40 év körüli férfi tegnap délután a budapesti, Dohány utcai zsinagógába. A merényletkísérletet az épületnél őrszolgálatot teljesítő rendőrök hiúsították meg, s a tettest előállították. A motozás során a férfinál további négy benzines palackot találtak. Tájékoztató felvételizőknek Megjelent a jövő évre szóló felvételi tájékoztató. A kiadvány részletesen ismerteti az egyetemi, főiskolai jelentkezés megváltozott feltételeit és a képzési formákat. A kötetben a Magyarországon engedéllyel működő külföldi felsőoktatási intézmények adatai is szerepelnek. Megjelent az influenza Somogy déli részéből influenzás megbetegedéseket jelentettek. A csurgói református gimnáziumban a megbetegedések miatt szünetel a tanítás. Taszáron is megjelent a betegség, az amerikai katonákat azonban korábban beoltották ellene.