Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09-10 / 289. szám
8 1995. december 9-10., szombat-vasárnap Hél Sasazértis... — Sasígytovább! Megszólal a Fekete Bojtár Válogatás Sinka István önéletírásából és verseiből Sas József a Nobel-díjasok hajdani tanítója szerepében, mai megélhetési forrásával, a kukával Az idei hazai színházi évad kiemelkedő eseménye a Mikroszkóp Színpad, pontosabban Sas /ózse/legújabb produkciója, a Sasazértis... Kiemelkedő, mert bizonyítja, hogy a szólásszabadság (olykor szabadosság) korában is van létjogosultsága a jó politikai kabarénak, és az, mert visszahozza a műfaj Nagy Endre-i értékeit. Hazai és nem fővárosi eseménynek nevezhető az idei színházi évad ezen előadása, mert nemcsak a budapestieknek vagy róluk szól, hanem a vidékieknek is, sőt nekik igazán, hiszen középpontjában a kisember áll. Abból pedig itt sok van. Sas József azzal kezdi, hogy jól becsap bennünket. Miközben az ismert politikusok sorra feltűnnek a nézőtéri képernyőkön, ő közli: politikáról egy szót sem. Csak rólunk, a közérzetünkről, meg ami ebbe belerondít. Hogy ez olykor mégis a politika? Hát igen, de erről egy szót sem... Tíz figurát hoz elénk pergő ritmusban, egyre forróbb atmoszférát teremtve. Még ki sem bolondoztuk magunkat az egyiken, máris itt a következő. A bonviván, a bohóc, a nyugdíjas, azután a társulati üléseket vezető színigazgató, aki protokollszerűen köszönti minden évadnyitón (ugyanazt) az Illetékest, csak az elvtársból időközben űr, majd kegyelmes úr lett („pénzt egyik se adott, de a székeket jövőre biztosan kicseréljük...”) Két remekbe szabott figura következik, a magyar Nobel-díjasok —- Neumann János, Szent-Györ- gyi Albert, Teller Ede — hajdani tanítója, aki ma kukázásból él; a talapzatáról lelépő Lenin, aki a rajta nevelkedetteken, de érdekből már az őt megtagadókon berzenkedik. Minden figura a legapróbb részletekig kimunkált, hiteles. Sas uralkodik és szolgál a színpadon, egyszerre szertelen és mértéktartó. Megnevettet és elgondolkodtat, nyugtalanító kérdéseket kelt bennünk. Nem él olcsó poénokkal — nem ezekkel akar tapsot aratni. Ez a kabaré nemcsak szórakoztat, tanít is. Tanít színéről és visszájáról, de leginkább emberül. Amit talán sose fogunk megtanulni, de legalább másfél órára megpróbáljuk. Egy bizonyosan sikerül: javul a közérzetünk, bárhogy is belerondítottak előzőleg. Minden további helyett hadd álljon itt a magyar kulturális élet nagy öregjének, Hegedűs Gézának szó szerinti véleménye az előadásról: „Gratulálok, én még ilyen kabarét nem láttam, ami úgy volt mulatságos, hogy a hasam remegett a nevetéstől, és közben szomorú is voltam.” A másfél órán át színpadon lévő Sas József mellett Beregi Péter kitűnő Hacsek-figurája, a csinos görlcsapat, Kertész János vezetésével a zenei aláfestést szolgáló együttes segíti a produkciót. A dalszövegeket Sas József, a jelenetek zömének szövegét Trunkó Barnabás írta. A Mikroszkópban is parányi, ám hatásos díszleteket, Vogel Erik tervezte. A rendező: Marton Frigyes „kabaré szakiparos”. A premiernek illusztris vendége is volt, Spéter Erzsébet, aki kifejezetten erre az alkalomra repült vissza Miamiból Budapestre. Útban hazafelé a repülőn egy levelet írt Sas Józsefnek, éppúgy, mint hét évvel ezelőtt. Akkor arra biztatta, ne adja fel, és óvta a zsenik betegségétől, az elkényelmesedéstől. Most újra levéllel érkezett, amit a premier utáni banketten fel is olvasott. Megismételte mindazt, amit előzőleg írt, hozzátéve: csak így tovább! Stílszerűen: Sasígytovább! Seleszt Ferenc Értékes és vidékünkön különös érdeklődésre számot tartó hanganyag jelent meg a napokban Budapesten a Sinka István Alapítvány gondozásában. Sinka István prózáiból és verseiből válogatott a költő fia, Sinka Zoltán. Nála avatottabb kéz nem is nyúlhatott volna a Fekete Bojtár örökérvényű testámentumához — s nála autentiku- sabb előadót sem lehetne találni. A költő a magyar szegényparasztság XX. század eleji elképesztő nyomoráról ad számot, népünk fiainak kirekesztettségéről saját hazánkban. Testi nyomorúságról, túláradó lelki gazdaságról — s évezredes hagyománybéli örökségről, alávetettségben létező, de eleven műveltségről. Táltosok, látók ivadéka O, a Fekete Bojtár. Táltos és látó maga is, mint vallomásaiból tudjuk, mestere Jézus, példaképe Petőfi. Ilyen tanítók keze alatt vált népe szószólójává, balladás bihari és békési földek jó pásztorává. Most újra megszólalt — s a századvég áttekinthetetlen forgatagában eligazító érvényű a szava. Tiszta magyar zsoltáros beszéd. Szavait Zoltán fia tette elevenné. A kis kospásztorlány, Papp Piroska és Sinka István gyermeke, aki életével teszi hitelessé az elhangzó szavakat. Hitelesek hát a szavak, mert el- mondójuk ott volt a vésztői szegénységben, ahol a Himnuszok Kelet kapujában (1933) csillagosán szép versei születtek. Ott állt édesanyja gyulai betegágyánál, ahol Papp Piroska „a másik kézit, szinte mintha egy eltűnt világból emelte volna ki, Zolika fejire tette és halkan azt mondta: — Isten álgyon meg kisfijjam!... Ezentúl... mindig amíg fisz...” Látta apja elszigetelődését, kitaszítását, megtagadását, amikor a háború után az idegen hatalmat kiszolgálni szegődött egykori társak, vezetők, miniszterek lettek s a népe igazát körömszakadtáig védelmező költőt hallgatásra kényszerítették, fgy telt el két évtized, és csak halála előtt két évvel, 1967- től jelenhettek meg újra könyvei. Kezünkben van hát a háromrészesre tervezett hangzóanyag első kazettája, ami válogatás az 1943-ban megjelent Fekete Bojtár vallomásaiból és a költő korai verseiből. Bátran ajánljuk hát mindenkinek, aki hagyja lelkét a tiszta szép szavak által formálni. (A hanganyag megrendelhető: Sinka István Alapítvány, Budapest, Nyírpalota út 36.8/50.1156.) Harangozó Imre Főleg korai verseket tartalmaz a költő fia által válogatott hanganyag Szeretni a nyelvtant is lehet Szövegközpontú oktatás a Bánréti-programmal Példaadó kezdeményezés és megvalósítás jellemzi azt az előadás-sorozatot, melyet a Békéscsabai 9. Számú Általános Iskola magyar munkaközössége hívott életre és a városi önkormányzat finanszírozott. Dr, Bácsi János, szegedi gyakorlóiskola-igazgató a Bánréti-féle magyarnyelv-tanítási programról és a modern nyelvészeti kutatások eredményeiről tartott több héten át előadást Békéscsaba magyar szakos tanárainak. Az utolsó találkozás előtt kértük beszélgetésre. —Az előadás-sorozat a modern nyelvészet tanítása az általános iskolában címet viseli. Miben jelent ez modernséget? — Elsősorban más pedagógiát, másodsorban az újabb kutatások letisztult eredményeinek beépítését jelenti. Tudomásul kellett és kell venni, hogy a társadalmi igény megváltozott, más követelmények állnak az iskolát elvégzettek elé, mint az elmúlt 10-20 évben. A nyelvtantanítás eddigi gyakorlatában minimális helyet foglalt el a jelentéstan. A Bánréti Zoltán által kidolgozott Nyelvi, kommunikációs irodalmi programban fontosabb szerepet kap a jelentés tanítása, mint a grammatika. Ez azt jelenti, hogy semmit nem tanít direkt módon, nincs nyelvtani szabály a tankönyvben. Miután mindenki a saját anyanyelvét beszéli — hiszen az iskolaérettség feltétele a tökéletes, anyanyelvi szintű beszéd —, ezért a cél a szabályszerűségek felfedeztetése, a kommunikációs helyzetekben való megfelelő viselkedés elsajátítása. Azaz képes legyen a szavak helyes használatára, el tudja érni saját kommunikációs célját. Ez a program nem jelenti a hagyományos alapok hiányát, így természetesen a gyerekek tanulnak helyesírást és helyesejtést is. — Mennyire népszerű ez a program a gyerekek és a tanárok körében? — Mivel ennek a módszernek a lényege, hogy a gyerekek saját maguk jöjjenek rá a szabályokra, ezért sokkal aktívabban vesznek részt az órákon. A nyelvet nem elemzik, hiszen nem mini nyelvészek képzése a cél, hanem a nyelv helyes használatát tanítják meg nekik. — Azok a gyerekek, akik általános iskolában a Bánréti-féle program szerint tanultak, hogyan boldogulnak a középiskolában? — Kész a teljes program a középiskolások számára is. Felmérések bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akik a Bánréti-programmal tanultak, biztosabb helyesírással, jobb szövegszerkesztéssel, szövegelemzéssel és beszédkészséggel rendelkeznek, mint társaik. —Itt Békés megyében tanítanak-e a Bánréti-módszerrel? —Sajnos nem. A Zsolnay-féle programon kívül ez a megye semmi másra nem volt nyitott. Pedig a program 1980 óta szabadon választható, az oktatási minisztérium jóváhagyta. A különböző programok között az egyik legegységesebb és talán nem utolsósorban, megfizethető árú a tankönyvcsomag. — Milyen segítséget kapnak azok a tanárok, akik szeretnének ebben a programban részt venni? — Teljes tanmenetet, tanári kézikönyvet tudunk a rendelkezésükre bocsátani. Bánréti Zoltán maga is írt egy kifejezetten módszertani alapelveket tartalmazó könyvet. Sajnos a továbbképzések, az órabemutatások a gazdasági helyzet ilyetén alakulása miatt teljesen háttérbe szorultak. Mióta a szakfelügyelői rendszert és a pedagógiai intézeteket megszüntették nincs aki szervezzen, koordináljon. Mindezek ellenére Békés megye példaadónak tekinthető. Viszonylag sok továbbképzést szerveznek az iskolák, általában egyéni kezdeményezés alapján. M.K. Nyílt levél egy szakdolgozat ürügyén Ahol templom születik Kedves békéscsabaiak! Békéscsabára, mióta az a megtiszteltetés ért, hogy a jaminai templomban elvégzett munkám révén több hónapos ott-tartózkodásom alatt, úgyszólván csabai polgárrá válhattam, mindig szívesen jövök. Kivételt képezett október 27-e., amikor szegény korán eltávozott szobrászkollégám, Mladonyiczky Béla temetésére jöttem. Ez a gyász, s nem az öröm napja volt. Ilyenkor az ember egy kicsit önmagából is eltemet, a „velünk volt”, az „egy volt közülünk” közhelyeit hátborzongatóan éljük meg, érezzük át. Ezért aztán különlegesen váratlanul ért, hogy örömben is volt részem. Bielek Gábor apát úr kezembe adott egy elegánsan bekötött szakdolgozatot, mely a Körösi Csorna Sándor Főiskola egy hallgatójának, Korcsok Katalinnak a munkája, és a jaminai templom építéséről, valamint képzőművészeti alkotásairól szól, „Templom születik” címmel. Örömöm nem csak abból ered, hogy a dolgozat jó, hiszen tudom — 22 évig vettem részt a felsőoktatásban —, hogy igen sok tehetséges és okos fiatalunk van, és gyakran lepnek meg bennünket különleges teljesítményekkel, hanem — és ez már nem olyan gyakori — írásának minden sorából süt a szeretet Békéscsaba, az ő hazája iránt, és a büszkeség, hogy itt ilyen dolgok, mint ez a templomépítés is, megtörténhetnek. A művész munkálkodásának egyik fő mozgatóereje — mit tagadjuk — a becsvágy, az igyekezet, hogy nyomot hagyjon s minél tovább éljen műveiben. A műveknek ez az úgynevezett „utóélete” próbája annak, hogy a művészet örökkön épülő tornyába egy építőkővel (kisebbel-nagyobbal) sikerül-e beilleszkedniük, és így megőrződniük. Ehhez a folyamathoz azonban elengedhetetlenül szükséges a gondoskodás, a szeretet, a művek által kiváltott — ha kiváltott — öröm, gyönyörködés visszasugárzásaként. Nos, örömömnek az az oka, hogy ez a dolgozat „felnőtt” szakembereknek is dicsőségére válható színvonalon, értő alapossággal fogalmazza meg mindazt, ami egy ilyen mű, mint ez a templom utóéletének megalapozásához szükséges. Egyébként is, azok a hírek, melyek eljutnak hozzám, a több tízezres látogatószám, a negyedik kötet vendégkönyv, melyekben hemzsegnek a szuperlatí- vuszok, a templom körül tevékenykedők áldozatos csapata stb., mind azt mutatják, hogy az „ügy” sínen van, és ez az a boldogság, melyre az alkotó ember vágyik. Köszönöm, békéscsabaiak, köszönöm, Bielek Gábor apát úr, köszönöm, Katalin! Patay László festó'művész (Ráckeve) A Jézus Szíve Templom seccóit Patay László festőművész készítette (ARCHÍV FOTÓ)
