Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-02-03 / 283. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1995. december 2-3., szombat-vasárnap Füldink volt. Ezen a napon hunyt el 1973-ban az orosházi születésű Darvas József író, publicista, politikus, a népi írók mozgalmának egyik legje- lentó'sebb tagja, Kossuth-díjas. A tanítóképző elvégzése után a fővárosbant volt napszámos, könyvügynök, lapkihordó, kovácssegédmunkás. Kapcsolatba került az illegális kommunista mozgalommal. A közélet és az irodalom kezdettől fogva összekapcsolódott tevékenységében. írói pályáját versekkel kezdte. Munkatársa volt a népi írói mozgalommal kapcsolatban álló Szabad Szónak. Jelentős szerepe volt a Márciusi Front létrehozásában, részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottságmegalakításában. Munkáiban a földosztást és a munkanélküliség megszüntetését követelte. 1945-től aktív résztvevője a politikai életnek, a Nemzeti Parasztpárt alelnöke. A Kortárs egyik alapító szerkesztője. 1951-53-ban és 1959- től a Magyar írók Szövetségének elnöke. Új helyen a Gall Ferr. Hajdan volt egy üzlet Békéscsabán, ahova bárki fordulhatott vasárúért, szögért, lakatért és egyéb ezer apró cikkért — ez volt a közismert Vidia. Ennek munkatársai alapították négy évvel ezeló'tt Gyulán a Gáli Ferr Kft.-t, akkor még a vízművek telephelyén. Pár héttel ezelőtt azonban elkészült új, mos már saját telephelyük a volt AFIT szerviz mellett, ahol már lényegesen jobb körülmények között fogadhatják ügyfeleiket. Bár főként nagykereskedéssel foglalkoznak, az új helyen a közeljövőben szeretnének egy kiskereskedelmi boltot is kialakítani. fotó: lehoczky Péter / Uj vízdíjak Békéssámsonban Békéssámson önkormányzati képviselő-testülete szerdán délután tartotta soros ülését, amelyet megelőzően közmeghallgatást tartottak. A közmeghallgatáson Hegedűs István áfész-igazgató, a községi sportkör elnöke bejelentette a sportkör elnökségének egyhangú lemondását. Balda Ferenc elmondta, hogy a községben a házak előtti közterületek szemetesek, gépek, takarmányok és tüzelő tárolására használják. Javasolta, hogy fizessenek használati díjat az érintett lakók. A testületi ülésen Annus István polgár- mester benyújtotta a jövő évi költségvetési tervezetet. Ebben szerepel többek között a Dózsa utca úthálózatának kiépítése, a művelődési otthon belső felújítása, az Andrássy úti központi általános iskola külső tatarozása. Lakatos Károly jegyző az ivóvízellátási szolgáltatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló rendelet-tervezetet ismertette. A testület egyhangúan elfogadta az 1996. január 1-jétől életbe lépő ivóvíz-szolgáltatás díjait: a lakosság 60,90 forintot, az önkormányzat, intézmények 64,90 forintot, a hatóságok 79,20 forintot fizetnek köbméterenként. Tóth B. I. Megkérdeztük olvasóinkat Hogyan törődnek az egészségükkel? Sárközi Sándor 46 éves, sarkadi kisiparos: — Húsz esztendeje vagyok kisiparos, de még csak egyszer voltam táppénzen. Akkor is baleset miatt. Hál’ istennek egészségesnek érzem magam még most is, gyógyszereket sose kellett szednem. Talán kicsit hamarabb elfáradok, mint fiatalabb koromban, de az idő múlását nem lehet megakadályozni. Sajnos régóta dohányzom, és elég sokat. Tudom, nem egészséges, de leszokni nem olyan könnyű, ezért szójalecitint szedek, így próbálok enyhíteni a káros hatásán. Szabó Lajosné 67 éves, újsza- lontai nyugdíjas: — Sajnos már régóta beteges vagyok. Szerencsére a községünkben nagyon jó az orvos és a gyógyszerellátás, így nem félek attól, hogy utazgatnom kell minden apróságért. A kertes ház mindig ad munkát, muszáj mozogni, dolgozni, ha jólesik az embernek, ha nem. A férjem is többször gyengélkedett az utóbbi időben, emiatt nemegyszer szorultunk az öcsém vagy a lányunk segítségére. Ennyivel is kevesebb volt a terhűnk. Persze egymásra is vigyázunk a férjemmel, ahogy tudunk. Mezei Sándor 46 éves, sarkadi autóbusz-vezető: — Tizenhárom éve vagyok sofőr. Gyula, Sarkad, Kétegyhá- za, Méhkerék és Szalonta térségében dolgozom. Igaz, már megszoktam, hogy hajnali négy órakor kelek, de az egészséges az lenne, ha az ember mindig jól kipihenhetné magát. Esetemben ez legalább reggel hatig, hétig való alvást jelentene. De hát muszáj menni. Legalább ennyire nem változtathatok a levegő tisztaságán sem.. A városi füst és por bizony messze van a hegyi levegőtől. Oxigén meg kell, s az ember abból vesz, ami van. Száva György 76 éves, méhkeréki nyugdíjas: — Őszintén megmondom, hogy én még orvosnál nem voltam, gyógyszert sose szedtem. Egyedül a fogaimmal volt bajom eddig. Utoljára valamikor katonakoromban dohányoztam, de már akkor úgy gondoltam, nem jó a tüdőnek. Az asszony is perlekedett, hogy büdös a szoba, hát abbahagytam. Úgy érzem, egészségesen élek, s ehhez a munka is hozzátartozik. A mai napig is fóliázunk. Nyári időben hajnalban kelek, de a hiányt azzal pótolom, hogy este a tyúkokkal fekszem, s így kipiheni magát a szervezet. Munkát keres a gyermekotthon A megyei egészségügyi Gyermekotthon felmérte a megyében élő fogyatékosokat és szolgáltatásokat, elfoglaltságot keres számukra. Az 1752 embert és különböző igényeket feltáró adatlap szerint a legtöbben az egészség- ügyi ellátás és szolgáltatások bővítését, szociális segítség- nyújtást, egyszerű munka, társas együttlétek lehetőségét kérik. Az egészségügyi gyermekotthon keresi azokat a vállalkozókat, akik egészen egyszerű munkát tudnának felajánlani ezeknek az embereknek. A jelentkezőket Békéscsabán a Degré utca 41-be (T. 66 325-811) várják. © Az AB-AEGON Általános Biztosító Rt. Békéscsabai és Gyulai Fiókja ÜZLETKÖTŐKET keres kiemelt kereseti lehetőséggel. Feltétel: középiskolai végzettség, de a felsőfokú végzettség előnyt jelent. Jelentkezni lehet: ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Békéscsabai Fiókja, 5600 Békéscsaba, Mednyánszky u. 2. Telefon: (66) 327-244. ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Gyulai Fiókja, illetve 5700 Gyula, Városház u. 11. ; Telefon: (66/361-422. s Ötven év emlékeiből Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából e helyen'rendszeresen bemutatunk olyan olvasókat, akik 40-50 éve eló'fizetői lapunknak, továbbá visszaemlékezéseket, sztorikat, egyéb színes írásokat közlünk. Új sorozatunkban terjesztííinkkel, nyomdászokkal, kiadónkkal ismerkedhetnek meg. Bemutatjuk a nyomdászokat A grafikus háza és cserepe Talán nem veszi tőlem rossz néven Kállai Júlia grafikus, ha a róla szóló portré fölött ott hagyom az elmúlt napok felcímét: Bemutatjuk a nyomdászokat. Merthogy Kállai Júlia iskolája, képzettsége és munkaköre szerint grafikus. Csakhát mindenki tudja, amit valamennyien itt a szerkesztőségben: ő és a nyomda elválaszthatatlanok egymástól. A csabai Kner nyomda negyedik emeletén dolgozik egy hatalmas rajzasztalon, tervek, makettek és kész könyvek között. A grafikával Szegeden, az iparművészeti szakközépiskolában ismerkedett meg. A főiskolán reklámgrafikát tanult, majd végzés után a Knerben csomagolóanyagokat tervezett. Aztán rövid kitérő következett: a Dürer nyomda, ahol könyvekkel foglalkozott. A két nyomda egyesülése után került vissza a Knerbe. Azóta mindent tervez: könyvet, prospektust, csomagolóanyagot, gyógyszeres dobozokat. Sok-sok elismerést kapott, könyveiből, prospektusaiból alighanem egy könyv- szekrényt meg lehetne tölteni. Kállai Júlia akár tiszteletbeli újságíró címet is kaphatna, hiszen közel húsz éve külső munkatársa lapunknak. Amikor 1977-ben a Békés Megyei Népújság új arculatot kapott, részt vett annak tervezésében. Oldalterveket készített Szántó Tibor keze alá. Attól kezdve, bármi kellett a lapnak—ahogy ő mondja — mindig kéznél volt: megtervezte falinaptárainkat, grafikákat készített ünnepi alkalmakra, máskor pedig adott egy jó ötletet. Négy évvel, ezelőtt pedig — erről már írtunk — elkészítette lapunk új arculatát és fejlécét. —Ha most tervezniugyanígy csinálná—kérdezem. —Pont ugyanígy. Én nem szeretem a most divatos csiricsáré megoldásokat: rózsaszín felhőket, kék teheneket, meg hasonlókat. A magyar embernek más a lelkülete. Tőmondatokban fogalmaz: fehér ház, piros cserép, pont. Ilyen egyszerű. Hát ezt a mostani fejlécet is ilyennek képzeltem: egyszerűnek, világosnak, szépnek. A szükséges hármascímer mellett ezért áll csak betűkből. A betű maga is grafikai elem, nem kell körbedíszíteni. Ráadásul én a klasszikus betűtípusokat kedvelem. Azok mellé — hajói vannak kiválasztva — végképp nem kell, nem szabad semmit tenni. Arpási Zoltán Kitüntetett véradók A véradók napja alkalmából a Vöröskereszt Szarvas Területi Szervezete két szarvasi és három kondorosi véradója kapott kitüntetést. A szarvasi Boros Sándor százszoros, felesége pedig kilencvenszeres véradásért érdemelte ki az elismerést. A kondorosi Szalai Józsefné és Korcsog István száztízszeres, Borgulya János kilencvenszeres véradóként vehettoéit a kitüntetést. Pljesovszki Jánosné, szarvasi véradásszervező „Véradó- mozgalomért” ezüst emlékérmet kapott. 8S1KS M O HAZAI LAKÁSALAP • ADÓKEDVEZMÉNY 10%-OS LAKÁSVÁSÁRLÁSI KEDVEZMÉNY-INGYENES TŐKESZÁMLA * '"> /-its, A Quaestor Értékpapír Kft. irodái, a K&H Brókerhez Rt. szervezésében o Kereskedelmi Bőnk Rt. orszácos hálózata és oz ibusz Bőnk Rt. országos hálózató; o Corvinoank Rt. orszó- os hálózata valamint a Konzumbank Rt. országos alázata és a Takarékszövetkezetek kijelölt fiókjai. IRODÁINK: 1027 BUDAPEST, BEM RKP. 33-34 • T.: 201-6090, 201-6017 •F.: 201-9525 • 4025 DEBRECEN, KOSSUTH U. 2. • T.: (521-430-740,430-741 • 3300 EGER, SÁNDOR IMRE U. 2. • T.: (36Í-428-410, 412-799 • 9021 GYŐR, JEDUK ÁNYOS U. 9. • l: f9ój-324-324,312-434 • 7621 PÉG, JÓKAI U. H. • I: (721-224-049, 335-477 • 6720 SZEGED, DEÁK FERENC U. 34.«I: j62)-312-260, 312-660 • 8200 VESZPRÉM, RÁKÓCZI U. 7. • h (88)-420-298 • f.: (88)326-398