Békés Megyei Hírlap, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-03 / 258. szám

0 1995. november 3., péntek Megszólalt Józsefváros hangja Fontos lenne a német hagyományok őrzése,feleleveníté­se. Ezek közül egy apró, de kedves pillanat: a németváro­si óvodások pünkösdi ünnepe—természetesen németül ARCHÍV KÉP A gyulai német kisebbségi önkormányzat közel egy éve alakult. Az első pár hónap „vajúdása” után megkezdték az érdemi munkát, és ez idő alatt komoly eredményeket értek el. Erről beszélgettünk Ffeff Ferenc elnökkel és Bagyinszki Zoltán alelnökkel: — Mindenekelőtt: nem kí­vántuk átvenni azoknak a sze­repét, akik eddig is tevékeny­kedtek a városban, inkább ve­lük együttműködve az ő hét­köznapjaikat, programjaikat segítve tesszük dolgunkat, így komoly partnerünknek te­kintjük a német klubot, az idősebbek klubját, a józsefvá­rosi óvodát, a 3. számú általá­nos iskolát és a józsefvárosi katolikus templom vezetőit, hívőit. — Mit tartanak legfonto­sabb feladatuknak? — A német kisebbség ér­dekvédelmét, érdekképvise­letét — bár ez nem túl nagy feladat, hisz Gyulán szeren­csére nem éri különösebb sé­relem őket. Nagyon fontos lenne azonban a német ki­sebbségi lét tudatának erősí­tése, a múlt, a hagyományok őrzése, hisz bár sokan nevük, származásuk alapján valószí­nűleg németek, mégsem tart­ják annak magukat. Hagyo­mányaink közül is már csak nagyon kevés él — a Márton- napon és a svábbálakon kívül alig tudunk említeni ilyet. —Milyen terveik vannak? — Az első nagy álmunk már teljesült: minden héten csütörtökön szól Józsefváros hangja, vagyis az első német nyelvű önálló rádióadás. Műsorában amatőr művé­szek, német vendégek kap­nak szót, és persze sok-sok zene és rövid információ is elhangzik. Hétfőn nyílik első önálló fotókiállításunk, és persze vannak még meré­szebb álmaink is: minden év­ben szeretnénk egy nagy őszi szüreti fesztivált tartani Jó­zsefvárosban, és ugyanitt szeretnénk elérni, hogy rend­szeres térzene szólhasson. Mindehhez azonban alapve­tően pénzre lenne szüksé­günk. — Mekkora összegből gazdálkodtak ebben az év­ben? — A központi támoga­tás 120 ezer forint, ezen kí­vül csak az van, amit mi alapítványoktól, pályáza­tok útján elő tudunk terem­teni. Mindez pedig szinte semmi az említett felada­tokhoz képest. Jó lenne, ha az önkormányzat is többet tudna szánni ránk: bár a kapcsolatunk jó, tudomá­som szerint például Békés­csabán — ahol pedig lét­számában jóval kisebb a nemezetiségiek aránya - jelentős anyagi támogatást is nyújtott a város a kisebb­ségi önkormányzatok szá­mára. Hírek Koszorúzás. Novem­ber 7-e a gyulaiaknak ünnepet jelent — méghozzá Erkel Fe­renc születésének évforduló­ját. így immár hagyományo­san ezen a napon délután fél kettőkor kisebb ünnepség ke­retében kerül sor az Erkel- szobor megkoszorúzására. Dltzlngenl vásár. Eb­ben az évben ismét megren­dezik a hagyományos ditzingeni karácsonyi vásárt, ahova Gyuláról, Ditzingen testvérvárosából is érkezik küldöttség. A négynapos útra a városháza titkárságán lehet jelentkezni, természetesen nem csak kiállítóknak, hanem magánembereknek is. Képeslap. A gyulai né­met kisebbségi önkormány­zat szervezésében Gyulán, a Tourinform Kisgalériában hétfőn délütán 4 órakor nyit­ják meg á Józsefváros életéről összeállított fotókiállítást. A képeket Bagyinszki Zoltán készítette, a vendégeket/w?c\s- keméti János, a Békés Megyei képviselő-testület nemzeti, etnikai és kisebbségi bizottsá­gának elnöke köszönti. Remdlrónli ülés. Hétfőn, rendkívüli zárt ülésen dönt Gyula képviselő-testüle- te a Közüzemi Vállalat műkö­désével kapcsolatos tenniva­lókról. A vállalat átalakítása^ kor ugyanis nem készültek el azok a működéssel kapcsola­tos okiratok, melyek a cégbí­rósági bejegyzéshez szüksé­gesek, így ezek pótlása soron kívüli döntést igényel. Az oldalt írta és szerkesztette: Antal Gyöngyi. Várjuk olvasóink leveleit, véleményét: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4. Telefon: (66) 450-450. Illetve a Békés Megyei Hírlap gyulai kirendeltségéit: 5700 Gyula, Városház utca 20/A . Telefon (66) 463-970 SntUlA VILÁGELSŐ Vágjon fát könny eh, gyorsan, megbízhatóan, 65 év tapasztalatával. A STIHL-láncfűrészek széles skáláját találja: Gyulán: DANSZKI Kft., Kárpát u. 4. Telefon: 463-511 Orosházán: Vas-Műszaki Bolt, Ady E. u. 1. Szeghalmon: Vas-Műszaki Bolt, Tildy Z. u. 11. Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, Gyula, Corvin u. 15. TeL/fik (66) 463400, 463-500. Lakásába, nyaralójába méretre is elkészítjük elképézelése szerinti, KÉZZEL SZŐTT rongy­és gyapjíkszonyegét. gorenje ® fogalom a háztartásban! Gorenje márkaüzlet a megyében. A készülékek árusítása mellett azok garanciális javítását, pót­alkatrész-ellátását is biztosít­ja. Egyéb háztartási készülékek árusítását és javítását is vállal­juk. M£S Háztartásigep-szerviz és üzlet, 5700 Gyula, Béke sugárút 9—11. Teleton/tax: (66) 361-233. Hölgyek figyelem! Ha az Ön alakja az átlagtól eltér, de megjelenésére igényes, I VARIA ÖNT A NŐI RUHÁZATI ÜZLETLÁNC SZAKÜZLETE d Gyulán, az Eszperantó téri | üzletsoron. LADY MOLETTI az 1 -gyei * nagyobb ruhák üzlete j (44—60-as méretig). vlyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—18 óráig, szombaton 9—12 óráig. Farmerbolt Gyulán, a Béke sugárúton, a mozi mellett. — FARMERNADRÁGOK — INGEK, DZSEKIK — BŐRKABÁTOK — NŐI RUHÁK, BLÚZOK — ÖVÉK Ä k — PULÓVEREK (I S Ezen hirdetéssel jelentkezők 25 000 Ft alatti foglalás esetén 5 000 Ft 25 000 Ft feletti foglalás esetén 10 000 Ft kedvezményt kapnak. SISSY ESKÜVŐIRUHA-SZALON az amerikai Demetrios cég hivatalos Békés megyei képviselője. Gyula, Béke sgl. 9—11. Tel.: (66) 362-823. 5 Kereskedelmi Bank Rt. AHOL A PÉNZ DOLGOZNI KEZD. Gyula, Megyeház u. 1. ■telefon: 4^3-033, fax: 463-018. Hároméves kamatbérlet Ön szeretné biztonságban tudni pénzét. Ön kedveli a kényelmet. Önt érdekli egy hosszú távú befektetés, ^ melynek kamatait már a futamidő alatt, akár havonta is felveheti és amelyet a futamidő lejárta után is az eredeti feltételek­kel kamatoztathat tovább anélkül, hogy egy lépést is kellene tennie ennek érdekében. Önnek találtuk ki a Trezor Plusz Értékjegyet, g 1 # ti. ’ Co délyí sánd« K. u. _Bodoky S ÜTŐ ÉS KERESK.EDELMT KFT. I 5700 Gyula, Ajiossy A. 45. sz­Két szelet kenyér INGYEN! Ennyit tesz, ha kenyeret és péksüteményt a GYULAKENYÉR szakboltjaiban vásárol diszkontáron! 6. sz. bolt, Gyula, Béke sugárút 2. 9. sz. bolt, Gyula, Ajtóssy A. u. 45. 13. sz. bolt, Gyula, Nagyváradi u. 72. 14. sz. bolt, Gyulavári, Széchenyi u. 86._ 17. sz. bolt, Gyula, Kossuth u. 22. | Iß É GYULABAU KFT %%% %% v 5700 Gyula, Vásárhelyi P. u. 2.| Telefon: (66) 463-635. fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom