Békés Megyei Hírlap, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-04-05 / 259. szám
1995. november 4-5., szombat-vasárnap 9 sBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Hétvégi Hírlap-magazin Matróz az ámbrás cet gyomrában A tengerek gigászai A bálna bája. A világ leghatalmasabb emlőse a víz alatt csupán egy óráig bírja ki, aztán fel kell bukkannia a felszínre, hogy levegőt vegyen Sokakat elrémiszt az élőlények hihetetlen változatossága, amely megismerhetetlenségük paraméterének tűnhet. Ám nem szabad elfelejteni azokat a mondatokat, amiket Williem Morton Wheeler mondott: „Azt, hogy az állatok miért olyanok, amilyenek, sohasem tudhatjuk meg, mert szörnyű és bonyolult történetük legtöbb bizonyítéka reménytelenül elveszett. Ám de az, hogy olyanok, amilyenek, hogy ők az elektronok, — A bálnák között — a cetek rendjén belül, melyekről tudjuk, hogy az emlősök osztályához tartoznak — a ma élő legnagyobb faj az óriásbálna vagy más néven a norvégjai kék bálna. E faj átlagos hosszúságát 25 méterre teszik, de megbízható adat van arra nézve, hogy az eddig mért legnagyobb hosszúságú egyed elérte a 31 méteres testhosszt. Az óriásbálna átlagos testsúlya 80—100 ezer kilogramm között van. Érdekesek lehetnek azok az adatok, amelyek akkor születtek, amikor egy 27 méteres óriásbálnának egyenként is lemérték különböző testrészeit. Az állat szíve önmagában 630 kilót nyomott és egy veséjét 547 kilogrammnak mérték. A cet újszülöttje is óriásnak számít, hiszen már születésekor hét méter hosszú. — A színe miatt kapta a nevét? — A színe valóban kékes vagy palaszürke, ám ennél sokkal izgalmasabb a tény, hogy a világ ezen leghatalmasabb állata kizárólag a legkisebb tengeri állatokkal, a kril- lekkel táplálkozik. Az óriásbálna gyakran pukkadásig tele van ezekkel az apró rákokkal, s ilyenkor előbolygók, ködök és napok végtelen és rémséges sivatagában a mi egyetlen társaink, az örök öröm és vigasz számunkra.” Az állatvilág csodálatos változatosságot mutat a testméretek terén is a szemmel nem látható egysejtűektől kezdve minden idők legnagyobb állatáig, a bolygónkon ma is élő bálnákig. Róluk kérdeztük e héten Szabó Péter tanár urat, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola adjunktusát. fordul, hogy a gyomrában több, mint ezer kiló van belőlük. — Volt rá példa — a bibliai történeten túl —, hogy a cet elnyelt egy embert? — Mióta az ószövetségben Jónás próféta története megíratott, azóta vitatkoznak a tudósok azon, hogy vajon egy szilás cet elnyelhet-e egy embert? Az igazság az, hogy az állat garata mindössze 30 centiméter átmérőjű, így egy ember nem igazán férhet át rajta. A legnagyobb állat, amit szilás cet gyomrában valaha is megtaláltak, egy kisméretű pingvin volt. Más a helyzet a fogas cet esetében, mert annak garatán nyugodtan átfér az embernél nagyobb méretű élőlény is. Ennek ellenére ember evéséről nagyon ritkák az adatok a fogas cetek esetében. Én egyetlen egy esetről tudok, mely úgy- ahogy hitelesnek tekinthető. Történt, hogy 1891-ben egy bálnavadász hajó csónakját ámbrás cet fordította fel farokúszója csapásával. Mikor kimentették a legénységet, megállapították, hogy egyikük hiányzik. Az emberveszteség ellenére a többiek újra támadásra indultak, és pár óra múlva elfogták a cetet. Elpusztítása laSÍSfl fehéren Az atomerőmű ára Van olyan érzésem, valaki hazudik. Vagy az, aki unos-untalan mondja, hogy még mindig nem fizetjük meg rendesen a vilany árát, vagy az, aki hangoztatja: a Paksi Atomerőmű nyereséges, indokolt tehát egy jelentősebb béremelés. Lehet persze, hogy semmi hazugság, mindenki igazat mond, csak mi vagyunk — bocsánat a kifejezésért — hülyék. Tételezzük fel tehát, hogy mindenki becsületes. A hazai erőművek — az egész együtt — tényleg drágán termelik az áramot. A régiek elavultak, rosszak, megkoptak, hogyne jönne ki onnan nagy költséggel a fényt adó erő. Ezzel szemben Paks korszerű, olcsón, nagy nyereséggel állítja elő az áramot. Ami haszon itt keletkezik, azt „szétterítik” a többire, végső soron az áram árára. Ebből jön ki azután a még mindig magas önköltség, aminél ugye — mint mondtam — kevesebbet fizetünk. Más megközelítésben: energiafelhasználásunkat továbbra is támogatja az állam. Amiből logikusan következik: ha Pakson az átlagot meghaladóan megemelik a béreket, akkor csökken a „szétteríthető” haszon, következésképp emelkedik az áram ára. Vagyis növekszik az általunk fizetendő díj összege, illetve marad a mostani szinten, de akkor nő az állami támogatás. Mi pedig még jobban szégyellhetjük magunkat, amiért élősködőnk az atyáskodó állam nyakán — a mienkén! Kétségtelen, az ellentmondást csak a privatizáció fogja megoldani. Az erőművek magánkézbe adása. Addig is fel kell tenni a kérdést: kinek a pénzéből építették az atomerőművet? Mitől_ ennyire nyereséges? A nagyobb emberi-szellemi teljesítménytől, vagy mástól? Aztán: kerülhet-e valaki, bárki előnyösebb helyzetbe azért, mert abba hozták, s lehet-e nyereséges az, ami összességében veszteséges? Végül: ki fizeti meg Paks árát? Egyáltalán: lesz-e, aki megfizeti? Arpási Zoltán Irodalmi helynevek megyénkben Lépteik nyomán... GYULA Balassi Bálint a gyulai várban töltötte • gyermekkorának egy részét 1562—1564 között. Erkel Ferenc, Kölcsey Himnuszának megzenésítője itt született 1810. november 7-én. Pálffy Albert, Petőfi egyik legjobb barátja, a Tízek Társaságának tagja, a Márczius Tizenötödike szerkesztője Gyulán született 1820. április 20-án. Szülőházán 1899. május 28-án emléktáblát lepleztek le. Petőfi Sándor többször is járt Gyulán. Orlai Petrich Somáéknál 1842. szeptember elejétől október közepéig tartó vendégeskedése során gyakran át- rándult Szakái Lajos népköltőhöz és aljegyzőhöz. 1849. július 5. és 17. között Pestről menekülve, Mezőbe- rényben tartózkodott a családjával. Ez időszakban négy alkalommal is meglátogatta Szakái Lajost Gyulán. Itt találkozott Sárosi Gyulával is, aki ekkor a Szakái családnál időzött. Jókai Mór és Laborfalvi Róza piliscsabai házasságkötésük (1848. augusztus 28.) után Gyulára mentek nászúira Erkel Rezsőékhez. Erkel Rezső Erkel Ferenc öccse volt. Az 1840-es évek elején, a Nemzeti Színház orvosaként ismerte meg Laborfalvi Rózát. 1845-ben hazaköltözött Gyulára és a város főorvosaként dolgozott. Jókai Mór 1849. augusztus 13-án, Aradról jövet, meglátogatta az Erkel Rezsőéknél (a házuk a mai Kossuth Lajos u. 30. sz. alatt volt) tartózkodó feleségét. Négy napig vendégeskedtek náluk. Erről szól az Egy napom Gyulán című karcolata. Jókai több regényében is felismerhető helyszín Gyula és környéke, a békési táj. Mindenekelőtt a Szegény gazdagok című művében. Móra Ferenc 1923. január 27-én előadást tartott Gyulán. 1930. november 30-án részt vett és előadott a Városi Múzeum felavatásán. Szathmári Sándor, a Kazohinia írója itt született 1897. június 19-én. Iskoláit is a városban végezte, 1915-től a budapesti műegyetem hallgatója lett. (Forrás: Erős Zoltán: „Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig”) Mit szól hozzá, kedves tanár úr? Ki mondja meg, hányán haltak bele az örök magyar útkeresésbe? Mi történik itt? - teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszer- váltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértő. Most egy könyvről, Szatmári Jenő István, „Majdnem halott újságíró nem hazudik” című munkájáról kérdezzük. — Tehát, mit szóI hozzá, tanár úr? — Nézze, nehéz egy könyvről úgy szólni, hogy nem tudja az ember, ismerik-e azt a lap olvasói? Ugyanakkor fontosnak tartom beszélni róla, mert a könyv korjelenség. — Elfogadom megjegyzését, ezért annyit mondjuk el az olvasók tájékoztatására, hogy a könyv politikai bestseller, Budapesten pult alól lehet kapni, vagy talán onnan sem. A szerző öngyilkossága utáni hagyatéknak szánta munkáját. Életből való távozása nem sikerült, a könyv ennek ellenére megjelent. A siker kétségtelen oka, hogy Szatmári a rendszerváltás utáni évekről és a mostani politikusokról a beavatottak biztonságával „lelebbenti” a fátylat. Olvashatunk itt kisstílűségről, katonai ' puccs tervéről, a taxisblokád SZDSZ-es irányításáról és egyebekről. Egy epizódot hadd idézzünk konkrétan is: 1991 márciusa és májusa között — írja a szerző—Pozsgay Imrében felvetődött a gondolat, a parlamenten kívüli pártok szakértőiből álló kormányt alakít azt követően, hogy a köztársasági elnök feloszlatja az országgyűlést, amihez Lőrinci Kálmán, a hadsereg asszisztálna. Mit szól ehhez tanár úr? — A szerző úgy tárgyalja Pozsgay Imréhez fűződő viszonyát, mint aki a legbeavatottabbak egyike a Nemzeti Demokrata Szövetséget szervező politikus környezetében. Ennek ellenére aligha lehet hitelt adni ennek a tudósításnak, ami — ha igaz lenne — egészen új adalékkal gazdagítaná a rendszerváltás politikatörténeti esemény tárát. Kár volna persze kézlegyintéssel elintézni az ügyet, ami ma már történelem. Azt gondolom, az lenne a legjobb, ha megszólalnának azok, akikről szó van. —Az érintettek hallgatnak, sem nem igazolják, sem nem cáfolják a leírtakat. — A könyv forrásértékének minősítését azt hiszem az időre kellene bízni. Rostál az majd könyörtelenül. Azon ellenben már most érdemes eltűnődnünk, hogy a szerző sorsában, sorsfordulataiban melyek voltak a személyes, a csak rá érvényes ismérvek, mozzanatok s melyek azok, amelyek többé vagy kevésbé történelmileg és társadalmilag motiváltak, egyszóval mások életében ugyancsak felismerhetőek. Megtudhatjuk-e valaha is, hogy vajon kik, miért és hányán voltak, lehettek, akik a magyar történelem ezeregyszáz éve alatt beleroppantak, vagy akár bele is haltak az örök magyar útkeresésekbe. — A könyv szerzője egyike lehet a belehaltaknak, vagy a majdnem bele- haltaknak? —Azt valószínűsítem, hogy a politikai hajlékát sehol nem lelő szerzőt drámai indulat feszítette és egyféle leleplezési szándék vezette. Tettenérhetően törekedett arra, hogy a beavatottságára sokat adó kedves olvasót a rendszerváltást kísérő és azt követő politikai mozgások rejtett zugaiba kalauzolja. Ennél fogva önmagát fontos titkok, már-már amolyan Sorge-i, Radó Sándor-i formátumú- felderítőjeként, ismerőjeként ábrázolja. Sugallja, hogy mélységesen elkötelezett a demokratikus eszmények iránt és engesztelhetetlen ellenfele bármiféle szélsőségnek. Közben lépten- nyomon csalódik, hol az egyik, hol a másik parlamenti pártban, melyeknek háza táján, vonzáskörében, sőt bizalmi szférájában megfordul. Szatmári Jenő István valójában korunk jellegzetes figurája, a rendszerváltás időszakának értelmiségi terméke. Egy meglehetősen ismert típus, egy minden lében kanál, mindig vonalban állásra törekvő, beavatottságra igyekvő, fontoskodó ember. Nem rajta áll, hogy mindenhonnan kipenderítik, de azért ő is megtesz érte sok mindent. Szilárd kötődései, tartása nemigen van, bár éppen erre hivatkozva hirdeti ki mindig az éppen ügyeletes igazságát. Ravasznak képzeli magát, de politikailag naiv. Okoskodó, intimpistáskodó pesti újságírónak tűnik inkább, mint valami dörzsölt vagánynak. Szolgál, méghozzá mindenütt, ahol csak elfogadják szolgálatait. Egy mindig jelenlévő típust testesít meg, a modem társadalom tipikus jelenségét, megtűzdelve, korszerűsítve a rendszerváltás idején megismert vonásokkal, ami hamisítatlanul magyar és fővárosi. után hozzáfogtak a tetem feldolgozásához. Hogy kivághassák az állat gyomrát, a tetemet fel kellett húzniuk a hajó fedélzetére. Amikor ez megtörtént, legnagyobb megdöbbenésükre valami megmozdult a gyomorban. Mikor felnyitották, megtalálták benne az elveszett bajtársat, aki ugyan öntudatlan állapotban volt, de mégis elegendő életerővel rendelkezett ahhoz, hogy megtegye azt a mozdulatot, ami megmentette az életét. — Életben maradt az elnyelt matróz? — A bálnavadász felépült, és maga számolt be a történtekről, de az irodalom azt írja, hogy bőrének egyes részei halottfehérek maradtak egész életében, feltehetően a cet gyomomedvének hatására. A bálnavadászat története évezredes hagyományokra tekint vissza. Azt mondhatjuk — ha csak az európai kultúrát vesszük alapul —, hogy a bálnák vadászata már a X. században megkezdődött. A kutatók úgy tartják, hogy az első bálnavadászok a baszkok voltak. E vadászatok rituáléjáról is szó lesz a következő héten. Készéi L. András
