Békés Megyei Hírlap, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

Yirrvn hípi ad MEGYEIKÖRKÉP 1995. október 2., hétfő' •-íatjjLNto .VltljILI HlKLflf o Iskolamentő akció Kardoson ÉNIS LEUGROTTAM... Mint lapszámunkban már hírül adtuk, a kondorosi önkormányzat fontolóra veszi a falubéli általános iskola felső tagozato­sainak kondorosi oktatását. Már maga a fölvetés ellenállást váltott ki szülőkből és pedagógusokból egyaránt. A polgár- mestert rendkívüli falu­gyűlés összehívására felszólító beadványt 222-en írták alá. Szöllősi Istvánná, az 5-ös számú egyéni választókörzet ország- gyűlési képviselője a minap tar­tott fogadóórát a kondorosi ön- kormányzati hivatalban, ahol szülők és pedagógusok kérték tá­mogatását az iskolamentő akció­hoz. Szöllősi Istvánná lapunknak elmondta, megérti a falu fölhábo- rodását. Az Alkotmány is ki­mondja, a szülőknek joguk van megválasztani gyermekük okta­tási körülményeit. A kormány az elmúlt héten fogadta el azt a költ­ségvetési tervezetet, amely egy radikálisan megemelt oktatási normatívát foglal magában. Eszerint — az idei 41 ezer forint­tal ellentétben — 1996. január 1- jétől 66 ezer forint lesz egy gyer­mek normatívája. Végképp nem értem, miért kellene elmenni a gyerekeknek másik településre. A falu az iskolájáért küzd, most nem lehet kérdéses, hogy én me­lyik oldalra állok. Ha szép szóval nem megy, akkor jogi úton szer­zünk érvényt akaratunknak — foglalta össze mondandóját a képviselő- asszony. Cs. R. Megkérdeztük olvasóinkat Kit tüntetne ki és miért? Halászi Jánosné 33 éves, két- egyházi kiskereskedő: Mondjuk a legbecsületeseb­bet, de ilyen talán már nincs is. Persze vannak, akik a helyüket megállják ebben a nehéz hely­zetben is, ők megérdemelnének néhány elismerő szót. Akik be­csületesen tudják tartani a szint­jüket. Tudja mit? Bokrosnak ad­nék egy kitüntetést, havi mini­málbér képében. Éljen meg ab­ból, ha tud, legalább átérezné, hogy ő mivel tüntet ki bennün­ket. Emenet György 73 éves, eleki rokkantnyugdíjas: A falunkban nem ismerek olyat, aki megérdemelné a ki­tüntetést. A megyénkben sem. Sőt, az országban sincs ilyen ember. A vezetőink többet be­szélnek, mint dolgoznak. Az egyik nagy kutya ezt akarja, a másik meg amazt, rengeteg pén­zért. Rokkantként járna nekem 150 000 forint támogatás, de csak százezret kaptam meg ed­dig belőle. Akkor kit tüntessek ki? Süli Szilvia 19 éves, lökösházi el­adó: Nem tudhatom, hogy igazából kik szolgálnak rá az elismerések­re. A vevőink közül azokat kitün­tetném, akik megértőek, nem szidják az árakat, amiről mi nem tehetünk. A volt doktornőnk is megérdemelne néhány jó szót, mert rendes embernek tartom. Aztán ott vannak azok, akik dol­goznak, becsületesek, nem lop­nak és nem hazudoznak. Akinek vagyona van, de a két keze mun­kájával szerezte meg. Háló Jánosné 52 éves, békés­csabai rokkantnyugdíjas: A jó istent is akár, ha olyat tenne, ami segítoné az embere­ket. Ha vége lenne a háború­nak és a szegénységnek. Ad­nék én még Nobel-díjat is Torgyán Józsefnek vagy Horn Gyulának is, ha valóban meg­mutatnák a kiutat a jelenlegi helyzetből. De mostanában nem olyan dolgok történnek, amiért kitüntetést kellene osz­togatni bárkinek is. Ötven év emlékeiből Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából e helyen rendszeresen bemutatunk olyan olvasókat, akik 40-50 éve előfizetői lapunknak, továbbá visszaemlékezéseket, sztori­kat, egyéb színes írásokat közlünk. Az utóbbi másfél évtized történetei Nemzeti ünnep feketében A szerkesztőségnek voltak maga állította elvei, amelyekhez minden körülmény között igyekeztünk igazodni. A két legfon­tosabb: a nemzeti hagyományok ápolása és a határon túli magyarság, különösen Erdély gondjának vállalása és képvisele­te. Természetesen mindezt az adott lehetőségek között, gyakran a keretek feszegetésével tudtuk csak megvalósítani. A nemzeti hagyományok ápolásának egyik látványos eleme március 15-éhez kötődik. 1986-ban úgy döntöttünk, nemzeti ünnepünkön piros-fehér-zöld színű grafikával jelenünk meg. Elhatározásunk merésznek tűnt, hiszen március 15-e akkor még nem volt piros betűs ünnep, s egyetlen napilap sem jelent meg nemhogy nemzeti színnel, de még az ünnepeken akkor szokásos piros fejléccel sem. (Mellesleg a piros színt is csak pártközponti engedéllyel szabadott a fejlécben használni.) Másokkal szem­ben úgy éreztük, a nemzeti szín jár a március 15-i újsághoz. Az esetleges botrányok elkerülése végett viszont úgy határoztunk, március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának napján és április 4-én is nemzeti színnel jelenünk meg. Vagyis, ha 21-ig megússzuk, akkor nem lesz botrány. • A dolog fogadtatása a vártnál simább volt. Se el nem marasz­taltak, se meg nem dicsértek bennünket. Tudomásul vették a nemzetiszínű grafikát. Azzal nyugtáztuk a történteket, hogy a hivatalosságok elfogadták döntésünket. Innentől kezdve min­den március 15-én (meg persze 21-én és április 4-én) nemzeti­színű grafikával jelentünk meg, kokárdával, nemzeti keretbe rakott 12 ponttal, vagy Kossuth-címerrel. 1987-ben aztán kis híján „fejre álltunk”. Technikai okok miatt csak a tizenötödikéi tudósításokat tartalmazó, 16-ai lapot tudtuk színezni. Az ünnepi lapszám fejléce mellé két nemzeti színű zászlót nyomattunk fekete-fehérben, ám a zászló zöld és piros színe ugyanabban a koromfekete színben jött ki. Gyaláza­tosán nézett ki. Egyesek a nemzeti ünnep meggyalázásával vádoltak bennünket, mások úgy gondolták, így tiltakozunk az ellen, hogy a nemzet nem ünnepelheti méltóan március 15-ét. Ma már bevallhatjuk: mindkét fél tévedett. Sem ellenállók nem voltunk, sem nemzetgyalázók. A rendszert sem akartuk meg- dönteni (bár, most biztosan jó pontnak számítana ezt állítani), egyszerűen csak tisztességes, a nemzeti hagyományokat vállaló lapot akartunk csinálni. A dolog pikantériája, hogy ezúttal is az idő kegyességében bíztunk: ha hétfőig kibírjuk — akkor jelent meg a nemzetiszínű grafika—akkor megússzuk. Megúsztuk. Arpási Zoltán Kanadában ünnepük a másságot Mr. Sharegan, az üzletember angol nyelvet tanított Békéscsabán Sharégan — ír névnek hangzik, pedig nem egészen az. A Szauge család Lengyelországból vándo­rolt ki Kanadába az 1900-as évek elején, fiuk már az új hazában született. S amikor munkába állt, úgy tapasztalta, a lengyelekkel sok a baj, bezzeg az írek, azok mások! Kitalált hát magának egy jobb hangzású nevet, így lett Sharegan. S feleségül vett egy amerikai skót leányt, akinek a szülei már az Egyesült Államok polgárai voltak, az ősök a 18. szá­zadban hagyták el az óhazát. Mindezt a harmadik generációs Glentől tudom, akivel a kö­zelmúltban találkoztam Békés­csabán. Glen Sharegan a kanadai Calgaryből, a festői hegyek és tavak vidékéről érkezett hazánk­ba. Nem tanárként, nem is béke­szolgálatosként jött, mégis külde­tésnek tekinthető itt-tartózkodá- sa. A Kanadai Evangélikus Ifjú­sági Szövetség néhány évvel ezelőtt olyan vállalkozó kedvű fi­atalokat keresett, akik szívesen tanítanák Európában az angol nyelvet. Glen üzletember, keres­kedelmi és pénzügyi főiskolán szerzett diplomát, de örömmel vállalkozott az útra, kíváncsi volt Kelet-Európára, a magyar kultú­rára, életmódra, mentalitásra. 1992-től sok békéscsabai diá­kot tanított angolra, például a Bel­városi Általános Iskola és Gim­náziumban, a 9-es iskolában, a Lencsési lakótelepen. A Nemzet­közi Nyelviskola által főleg válla­latok, intézmények szakemberei­nek szervezett, a közgazdaságra és a kereskedelemre felkészítő tanfolyamokat vezetett, a szak­emberek számára nélkülözhetet­len szókincsre oktatta felnőtt ta­nítványait. Jól ismerik a Knerben, a főiskolán, Szarvason és a mun­kaügyi központ tanfolyamain is. Eredetileg úgy tervezte, hosszú időre jön, ám az élet köz­„Azért jöttem, hogy megmu­tassam: élek, jól vagyok. ” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER beszólt. Súlyos betegség támadta meg, kilenc hónap után haza kel­lett utaznia. Nehéz esztendők kö­vetkeztek az életében — az életé­ért. Az orvostudomány és Glen erős akarata végül legyőzte a ve­szélyes kórt, meggyógyult és amint tehette, útra kelt. —Azért jöttem, hogy megmu­tassam: élek, jól vagyok. Persze a kíváncsiság is hajtott, látni akar­tam a barátaimat — mondta hatá­rozottan. —Mik voltak 1992-ben az első békéscsabai élményei? — Legelső benyomásaimat az Andrássy úton szereztem, amikor csak annyit értettem a járókelők szavaiból, hogy „helló” meg „szia”. Kicsit ismerősen hang- zott. Az emberek itt nagyon ked­vesek, melegszívűek és segítő­készek — ezt el fogom mesélni mindenhol, amerre csak járok majd a világban. — Hogy tetszett az üzletem­bernek a tanítás? — Nem volt semmi gyakorla­tom, csak egyszerűen szeretem az embereket és így élvezettel taní­tottam. Külön öröm valamit átad­ni, a tanulásban segíteni. Ha raj­tam múlna, szívesen visszajön­nék, de meg kell fogadnom a kezelőorvosaim tanácsát; a leu­kémiából kigyógyítottak, de ál­landó ellenőrzés alatt állok. —Dolgozik valahol? — Állásomát feladtam, ami­kor eljöttem tanítani. Most új munkahelyet kell keresnem, és ez nem könnyű jelenleg Kanadában, egyetlen üzletágban sem. Általá­ban 9,5 százalékos a munkanél­küliség... Sok mindenről beszélgettünk, a bevándorlókról, a tanítás szépségeiről, a bonyolult magyar nyelvtanról és a kanadai angol jellegzetességeiről. Elgondol­kodtató, amit Glen a megértésről, a másság elfogadásáról mondott: — Kanadában és az Egyesült Államokban hatalmas területe­ken mindenféle, egymástól tény­leg nagyon különböző ember él együtt, és senkit sem érdekel, hogy ki honnan jött és milyen származású. Itt valami egészen mást tapasztaltam: az egyik em­ber azt hangsúlyozza, hogy ő ma­gyar, a másik szlovák, a harmadik román, miközben együtt élnek valamennyien és alig különböz­nek egymástól. Ez meglepett, ilyesmihez nem szoktam hozzá. Amikor kisgyerek voltam, az is­kolába járt francia, kínai, ukrán...-—Nem jelentett semmit? — Soha! Barátok voltunk.-— Európában nem szabad megfeledkezni a múltról, a közös, sokszor véres történelemről, itt voltak a háborúk. — Ott meg szerencsénk volt, tudom. De mi tényleg tiszteletben tartjuk, ünnepeljük a különbsége­ket, a másságot. A városban, ahol lakom, van egy kis Margit-szige- tünk, ott rendszeresen nemzeti bemutatókat tartanak a malajziai, kínai, thaiföldi, holland, horvát csoportok; táncolnak, énekelnek, és a közönség hálás, hogy bete­kinthet a kultúrájukba. Niedzielsky Katalin Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: NMT mobiltelefonról a 03-as, ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. WESTEL IRODA: BÉKÉSCSABA, 5600 GYÚNI G. U. 21., TEL: (06 66) 447-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 384-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT ALMÁSSY ATTILA TEL.: (06 60) 384-009, HORTOBÁGYI LÁSZLÓ TEL: 106 60) 337-536 WESTEL FORGALMAZÓK: • OROSHÁZA, PHARMADENT KFT, 5900 VÖRÖSMARTY U. 2„ TEL: (06 68) 312-935, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304-018- SZENTES, ELEKTROFIL KFT. 6600 JÓZSEF A. U. 6/B.. TEL: (06 63) 311-710, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 337-092 • MEZŐTÚR. KÓRÖS-AQUA BT., 5400 FÖLDVÁRI ÚT 6. (ALTEK IRODAHÁZ) FSZT. 11. TEL: (06-56) 361 461 RÁDIÓTELEFON: (06-60) 327-235 • BÉKÉSSZENT- ANDRÁS, KÓRÖS-AQUA BT., 5561 SZENTESI ÚT 4, TEL: (06-66) 313490 RÁDIÓTELEFON: (06-60) 304- 644 • HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, ECOPHONE GAZD. ÉS HÍRADÁSTECHNIKAI KFT., 6800 SZÁNTÓ K. U. 20. TEL: (06-62F341-239 mmm SZEP1EMBBUEIIT Ha szeptember 18. és 29. között vá­sárolja meg a legkorszerűbb hordoz­ható telefont, 20 ezer forintot meg­takaríthat! NOKIA 720 92.960 Ft helyett most csak 72.960 Ft És ez még nem minden! Mint min­den készülékünkre, a Nokia 720-asra is vonatkozik kedvezményes hitelak­ciónk! így 30% előleggel 12 havi, ka­matmentes részletekben fizetheti ki mobiltelefonjaink árát. A rendszerbelépési díjat és az áfát nem tartalmazzák. az árak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom