Békés Megyei Hírlap, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-21-23 / 248. szám
Oberes megyei hírlap BBS 1995. október 21-23., szombat-hétfó' .lantyik Mátyás: Délben. Csaknem a feledésbe merült a békési festő,Jantyik Mátyás neve, mint nem egy sorstársáé, aki a magyar festészet megteremtésében úttörő szerepet vállalt. Békésen 1864-ben született, és itt is halt meg fiatalon, 1903 októberében. Első mestere Orlai Petrich Soma volt.A Délben című képet 1885-ben festette, a képhez békési tartózkodása idején készített vázlatokat az aratás közben megpihenő.parasztokról. Két festménye, Az Aranybulla kihirdetése és a Vitám et Sanquinem (Moriantur) az Országház üléstermét díszíti Sarkalatos igazság kevés van a földön Koncz Zsuzsa Liszt-díjas előadóművész, több mint három évtizede a magyar „könnyűzene” állócsillaga. —Zsuzsa, azt mindenki tudja, hogy dalaidban megfogalmazódik társadalmunk sok problémája, de prózában szoktad-e definiálni azt a szót, hogy politika ? — Úgy gondolom, hogy a politika nem mindig pozitívan megítélendő, de nélkülözhetetlen dolog. Egyelőre nincs jobb helyette. Bizonyos kérdéseket el kell dönteni vagy a döntéseket végre kell hajtani, s ezért a felelősséget is viselni kell. Egy pár éve már rajtunk is múlik, hogy ki lesz a politikus, aki helyettünk meghozza ezeket a döntéseket. Természetesen mindezt nagyban befolyásolja a - kor, a körülmények, a környezetünk, a határszomszédaink helyzete, hiszen a világ nagyon összezsugorodott körülöttünk. — „Hej tulipán, tulipán, az életem nem vidám. Édes íze keserű. Ritka vendég a derű.” Ez utolsó nagylemezed utolsó dala, amely egy politikai korszak lezárása is egyben. — A dal eredeti szövegét mindenki ismeri. Persze, véletlen egybeesések azért lehetnek... Bizakodjunk abban, hogy ezekből a leckékből sokan tanultak. Bár mostanság is úgy tűnik, hogy mégsem elegen. — Miként gondolkodsz arról, hogy a politika a legjobb barátságokat is szétzúzta. A te környezetedben is... — Hát tényleg nagy kár! Ugyanis az egész nem ér annyit. Valahogy a vélemények nem tudnak alakulni. Vagy ilyen vagy olyan. Én nem így gondolkodom. Nekem azok is megmaradtak barátként, akik sokáig szóba sem álltak egymással. Persze, van, amiért harcolni, vitatkozni kell és érdemes. De sokszor elgondolkodtam ezeken a vitákon, s úgy éreztem, lehet, hogy mégis van annak valami igaza, akin éppen végigvertek vagy akit vérig sértettek. Jó lenne ezek előtt minimum tízig, hevesebb vérmérsékletűek- nek legalább ötvenig elszámolni. Ugyanis sarkalatos igazság kevés van a földön... —Szoktad-e saját lemezeidet hallgatni? —Csak ha dolgozom. — Szentségtörésnek tartanál egy Presser—Dusán-albumot elénekelni? — Nekem a dalokat belülről kell átélnem. Presser, ha akar, bele tud bújni más bőrébe, mint ahogy azt számos példa remekül igazolja. Dusán nagyszerű szövegíró, de kissé öntörvényű. Végül is ha felcsigázná az érdeklődésemet a munka, s azonosulni tudnék a zenével és a szöveggel, vállalnám. Miért ne? —Bródy János nem sértődne meg ? —A, dehogy. A több évtizedes közös munka után beletörődött sok mindenbe. Egyébként is az ő múzsájának sokszor kell homlokon csókolnia, mire én végleg elégedett leszek a verseivel. Kissé én is öntörvényű, de azért hűséges típus vagyok..; —Örömmel vettem, hogy a Hungaroton privatizációjában a művészek nyertek. Már csak azért is, mert ez a cég évtizedeken keresztül belőletek élt. De ha privatizáció, akkor botrány is. — Mint ahogy a példa is bizonyítja, semmi sem megy itt anélkül. Eléggé kultúrálatlan a hangnem e témában is. Pedig nem szeretném, ha még egyszer előfordulna, hogy a rajongók hívják fel arra a figyelmet, hogy egy dupla CD-válogatás van a dalaimból a karácsonyi üzletek kirakatában. Az előadói jogok nincsenek törvénybe fektetve, szerződéses alapon működik az egész. Többek között azért is mondtam igent a felkérésre, hogy mindez se velem, se mással elő ne fordulhasson. Természetesen művésztársaimat, s engem sem foglalkoztatnak lemezgyárigazgatói ambíciók, biztos lesz majd valaki, aki kiismeri magát az útvesztőkben. —Majd a Fotex főnöke, Várszegi Gábor, aki annak idején a Gemini együttes basszusgitárosa volt, de az Omegának is írt dalszövegeket. — Várszegi Gábor magánemberként szerepel ebben az üzletben, mint egykori szakmabeli. O már sok gyakorlatot szerzett a gazdasági életben. Mi is szeretnénk mindazt hozzátenni, amit tanultunk. Hiszen az évek során „ragad” valami az emberre. Donát Tamás fehéren Politikusminőség K. P. szocialista képviselő bejelentette: beleülne a munkaügyi miniszter megüresedett bársonyszékébe. A miniszter- elnök ugyan még nem kérte fel, de Kósáné, a leköszönő miniszter őt javasolta. K. P. úgy véli, alkalmas lenne a posztra, de végleges döntése előtt még konzultálnia kell a miniszterasszonnyal. Hogy meg kellene várnia Horn felkérését —ha másért nem, hát az elvárható illendőség kedvéért -—, az láthatóan meg se fordult a fejében. Mint ahogy az sem, hogy esetleg nem is őt kérik fel a tárca vezetésére. Más. Cs. S., a szocialista párt alelnöke sajtótájékoztatót tart. Farmeröltönyben, vidáman pöfékelve ül az újságírók, a kamera előtt. Az Európába tartó magyar kormány vezető pártjának harmadik-negyedik embere, Cs. S. úgy gondolja, jópofa, öltözéke kellően lezser, amolyan hobós. Meg van győződve róla, ez a nyerő, az alkalomhoz illő „szerelés”. Láthatóan fel sem fogja, úgy járt, mint az egyszeri ember, aki pulóverben ment el a szmokingos estélyre. Megint más. B. L., volt szocialista pénzügyminiszter a legnagyobb példányszámú napilapban azt írta, majd a televízióban megerősítette: Hómnak mennie kell. Le kell váltani, helyére pénzügyi-gazdasági ügyekben profi politikust kell ültetni. (Én jegyzem meg, ilyen a szocialista pártban csak egy személy van, maga B. L.) A nyilatkozó politikusnak láthatóan meg sem fordult a fejében, hogy helyénvalóbb lett volna bemenni Hornhoz és neki elmondani: „Gyula, menni kéne”. De ha kellemetlen szemtől szembe, akkor az elnökségi, netán a választmányi ülésen, esetleg a közelgő kongresszuson kellene bilit borítani, vagy kilépni pártból, frakcióból és utána mondani. Mert így korrekt, így politikushoz méltó. Három történet az elmúlt hétről. Három kép a magyar politikusok minőségéről. Arpási Zoltán Irodalmi helynevek megyénkben Lépteik nyomán... CSABACSÜD Eötvös József 1842-ben vette feleségül Rosty Ágnest. Az esküvő után apósának, Rosty Albertnek itt lévő birtokára költözött. Másfél évig éltek itt, 1843 márciusában az országgyűlés idejére feleségestül Pozsonyba költözött, majd 1844 tavaszán Pestre jött. Trefort Ágoston, aki nem csak jó barátja, hanem sógora is volt Eötvös Józsefnek (Eötvös nejének húgát, Rosty Ilonát vette el feleségül), 1850 végén hazatérve külföldről, Csaba- csüdre, a Rosty-birtokra vonult vissza. Itt élt négy évig. Eötvös ez idő alatt gyakran meglátogatta sógorát. Együtt tartottak fenn és működtettek kísérleti céllal egy iskolát, amelyben az uradalom dolgozóit tanították. DÉVAVÁNYA Kiss József 1867-ben egy évig vándortanító volt a községben. Innen költözött a zsidó emancipáció kimondása után, 1868 januárjában Pestre, ahol kezdetben nyomdai korrektor volt. Ladányi Mihály itt született 1934. február 12-én. Gyermek- és serdülőkorát is itt töltötte. DOBOZ Illyés Gyula is bekapcsolódott 1939- től abba a szociológiai-pszichológiai vizsgálatsorozatba, amely során 1938 és 1943 között a község földtelen földmunkásai gyermekeinek testi-szellemi fejlődését vizsgálták. (Forrás: Erős Zoltán: „Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig”) A jelenlegi helyzetnek nincs szocialista megoldása Mit szol hozza, kedves tanar ur? Mi történik itt? — teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyar- országon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértó'. Most a MIÉP holnapi tüntetéséről kérdezzük. —Tehát, mit szól hozzá, tanár úr? — Azt hiszem a MIÉP tüntetése egy olyan kapitalista út melletti kiállás, ami a jelenleginél kíméletesebb és kifejezetten magyar. A nemzeti jelleg abszolutizálása és mindenki — főképp a koalíció — elmarasztalása amiatt, hogy erre a hadműveletre nem képes. Egy meghaladott elképzelés rabjaként gyakorolnak kritikát a rendszer felett szélsőjobbról olyan korszakban, amikor a tőke egyre inkább nemzetközivé válik, és a társadalmi-gazdasági folyamatok sem a nemzeti, hanem a nemzetek feletti integráció irányába hatnak. — Magyarán, kissé porosak a gondolatok... — Igen, ugyanakkor rendkívül veszélyes a dolog, mert olyan útra terelheti a meglévő elégedetlenséget, amit rendkívül nehéz irányban tartani. Horn Gyula parlamentben elmondott figyelmeztetése ennyiben tehát jogos. Annyiban viszont nem, hogy elmaradt ennek a MIÉP-es hamis, demagóg és fenyegető aktivitásnak a kritikája. A minősítésnél — hogy szélsőjobbos a kezdeményezés — nem jutott tovább. Nem csak Horn, a parlamenti pártok sem mutattak rá, miért veszélyes a dolog. — Mivel magyarázza azt, hogy ’56- os jelszavakkal mozgósítanak? — Nem jelszavak, hanem valóságos problémák viszik az embereket az utcára. Ötvenhat idézése csupán a szándékok eltakarására szolgál. Az „Aki magyar, velünk tart”, meg a „Minden magyar szíve együtt dobog” jelszavak idejétmúltak olyan korban, ahol egyre jobban differenciálódik a társadalom. Hamisan csengnek, hiszen nincsenek mindenki által felvállalható közös ügyek— többpártrendszer, szovjet csapatok kivonása, ideológiai pluralizmus, egyebek —, amelyek mögé az egész társadalom, vagy annak nagy többsége felsorakoztatható lenne. Aki egy kicsit is tudatosan élte meg 1956-ot, az tudja: október 23-a a Rákosi és Gerő nevével jelzett, proletárdiktatúrának nevezett hatalomgyakorlás baloldali kritikája volt. Legalábbis annak indult. Később másfajta törekvések és szándékok keveredtek bele, de Nagy Imre nem polgári demokráciáért, hanem egy jobb szocializmusért állt ki. Mindenki, aki mögötte volt és aki hazugság nélkül akarja most megjeleníteni ’56 ügyét, az óhatatlanul baloldali platformon áll. Csak ennek az attitűdnek és sajátosságnak a tudatában viheti ki Csurka is az utcára a maga népét, akik vagy tudják ezt a körülményt, vagy nem. Ha tudják és mégis kimennek, akkor nehezen hihető, hogy jobboldali szándékok munkálnak bennük. Ha nem tudják és úgy mennek ki, akkor Csurka manipulálja őket, elhitetvén velük, hogy ’56 totális tagadása volt valaminek, ami a baloldal jegyében született és működött. Furcsa mutatvány tehát az ’56-os jelszavak kisajátítása most, amikor a kapitalizmus van napirenden. Ötvenhattal -tagadni a kapitalizmust meglehetősen bátor vállalkozás, az emberek tudásának kétségbevonása. — Mivel kerülhette volna él a kormány az effajta csomósodási, a jobboldal látványos térnyerését? — Azt hiszem Hómnak és a kormánynak kezdettől fogva világosan kellett volna beszélnie. A nagy ködösítések helyett el kellett volna mondania, ha kell, a nép szájába rágni: a kapitalizmus „építése” nem zászlós menet, a helyzet a kapitalizmus gazdasági alapjainak megteremtéséig egyre rosszabb lesz, s amit a rendszerváltáskor a pártok ígértek — ausztriai életszínvonalat —, az közönséges hazugság volt. Végül bármennyire fájdalmas is, Homéknak be kellene végre vallaniuk: a jelenlegi helyzetnek nincs szocialista megoldása. — Mit gondol, mi lesz a tüntetés kimenetele? —- Nehéz megmondani, hogy az emberek milyen tapasztalatokkal rendelkeznek, milyen irányba mennek s mit tanultak az elmúlt időszakból? Nem tudni, mennyiben hat rájuk a parlamenti pártok tehetetlensége, megszoríttattak- e már annyira szociálisan, hogy támo- gatólag reagáljanak a radikalizmusra, bárhonnan is jöjjön az. Ezek kiszámíthatatlan dolgok. Azt hiszem erőfelmérésről van szó és az SZDSZ által favorizált egykori Demokratikus Charta tüntetéséinek ellenpontozásáról. A magyar társadalom mindig igyekezett megtalálni a manőverezés lehetőségét. A Csurka kínálta út veszélyeivel minden normálisan gondolkodó ember tisztában van, ezért ha elutasítják is azt ami van, nem ezen a platformon állva fogják megtenni. Á. Z.
