Békés Megyei Hírlap, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-14 / 216. szám

kgÉKÉS MEGYEI HÍRLAf­A nyugdíjasokért. A több mint húsz békés-bihari szer­vezetet összefogó Sarkadi Nyugdíjas Egyesület tegnap délután kibővített vezetőségi ülést tartott Sarkadon. A ta­lálkozón először Tóth Imre sarkadi polgármester tájé­koztatta a szervezetek veze­tőit a legfrissebb térségi hí­rekről, majd Kiss Lajos, az egyesület elnöke számolt be az elmúlt negyedév történé­seiről. A megjelentek abban állapodtak meg, hogy az idén október 3-án tartják az idő­sek világnapja sarkadi ünne­pét. Megszavazták az októ­beri baráti délután és az idő­sek karácsonya ünnepének dátumait is. A találkozó vé­gén a megyei nyugdíjas­egyesület vezetői tartottak tájékoztatót a megyei és az országos aktualitásokról. Székely Júlia kiállítása. Ma 17 órakor Székely Júlia fes­tőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Gyulai Tourin- form Kisgalériában (Kos­suth u. 7.). Dr. Kálmán Ala­jos egyetemi tanár mond megnyitóbeszédet, és a tárlat október 15-ig látható, hét­köznap 9—19 óráig. Elmarad a tájékoztató. A Békés Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztár által péntek­re, a Garzon Szállóba szerve­zett továbbképzés, a társada­lombiztosításról szóló tájé­koztató az orvosoknak, nő­véreknek, egyéb szakembe­reknek elmarad. A fontos is­mereteket a legújabb infor­mációk szerint szeptember 22-én, pénteken délelőtt 9 órától tartják a Garzon Szál­lóban. Lakossági tájékoztató. Ma­gyarbánhegyesen szeptem­ber 14-én 19 órától a mező- gazdasági kamara tevékeny­ségéről tart előadást a gazda­jegyző a polgármesteri hiva­talban. A tájékoztatón szó lesz az aszálykárokkal kap­csolatos teendőkről is. Fogadóóra. Tóth Károly or­szággyűlési képvielő foga­dóórát tart szeptember 15-én 14.00—15.30 óra között Bé­késcsabán, az MSZP megyei irodáján (Szabadság tér 11— 17., félemelet). Kerékpáros balesetek. Szeghalom belterületén teg­nap 13 órakor egy személy- gépkocsi kerékpárossal üt­között; a biciklis súlyosan megsérült. Orosháza bel­területén 15 óra körül ütkö­zött egy autós és egy kerék­páros, aminek következté­ben ketten könnyebben meg­sérültek. MEGYEI KÖRKÉP 1995. szeptember 14., csütörtök A megyei mezőgazdasági szövetség elnökségének napirendjén A baromfiágazat gondjai Békésben (Folytatás az 1. oldalról) tagok kapcsolatáról tájékozta­tójában Kiss Sándor főmunka­társ írja: a vagyonnevesítés alapjában két ütemben zajlott le, az első ütemben a vagyon felét lehetett, majd 1992-ben a még nem nevesített vagyont kellett felosztani. A jelenlegi adatok, összehasonlítva az 1992. éviekkel, egyértelműen az aktív tagok javára mutatnak tőkekoncentrálódást. A fogyasztók számára nem valami biztató mindaz, amiről Rejtő József, a Békés Megyei Baromfitenyésztők Szövetsé­gének elnöke beszámolt. Meg­állapította többek között, hogy a mezőgazdasági szövetkezete­ket integrátorként felváltó fel­dolgozók rendkívül elaprózot- tan, sok partnerrel kénytelenek Önkiszolgálás csibééknél FOTÓ: LEHOCZKYPÉTER termeltetni, ráadásul a termelők köre állandóan változik, kevés az olyan termelő, aki kellő fel­készültséggel, alapos tapaszta­latokkal bír. így a baromfineve­lés tárgyi feltételei kevés he­lyen felelnek meg maradéktala­nul a követelményeknek. Az is igaz másfelől, hogy számos körülmény rontja a termelői kedvet, drágul a takarmány, hi­szen az aszály miatt drágul a tápok készítéséhez szükséges termény, többe kerül a napos­csibe is. S hogy mindebből vár­hatóan mi következhet, azt minden fogyasztó sejti: áreme­lés. Az aszálykárokkal is foglal­kozott az elnökség. Mint Győr- fi Károly, a mezőgazdasági szövetség titkára összegezte: a szövetség taggazdaságaiban a becsült aszálykár összesen mintegy 4 milliárd forint körüli. (tóth) A gyilkos köztünk sétál... (Folytatás az 1. oldalról) — Igen. O értesítette a másik szomszédot, aki átugrott a kert­be és felzörgette a hajnalban ha­zaérkezett rendőrt. Az álmából felébresztett körzeti megbízott erős benzinszagot érzett, s azt vették észre, hogy az udvaron egy gázpalack ég, körbe locsol­va benzinnel...-— Fia jól értem, tragédia is történhetett volna, ha a szom­széd nem veszi észre a tüzet? — Minden bizonnyal felrob­ban a palack, hiszen közelében már égett az avar, a fa. A szobá­ban pedig békésen aludt a rendőr felesége és a három pici gyerme­ke. — Időközben elfogták a gya­núsítottat. — Még aznap délután elfog­tuk Rostás Sándort, aki alapo­san gyanúsítható a közveszély- okozás bűntettében. Bekísértük a csabai kapitányságra, s a bíró- ' ság szeptember 12-én előzetes letartóztatásba helyezte. Egyébként pedig semmiféle cetlit nem találtunk a hely­színen. Az emberek hajlamo­sak összemosni a két bűn- cselekményt, de ahogyan már említettem, erre semmi adatunk nincs... — Rendkívül felháborító az ügy, hiszen a körzeti megbízott keményen dolgozott hajnal há­romig, s amikor végre lefekszik, veszélyeztetik az ő és a családja életét. —A rendőrt keményfából fa­ragták, de a feleségében és a gyerekekben valószínűleg ma­radandó nyomot hagyott az a szeptember 9-i éjszaka. Béla Vali Személyiségfejlesztés üzletembereknek, vezetőknek Az emberi kapcsolatteremtés lényegének titkait igyekeznek megismertetni Tudja Ön, hogy sikerének mi lehet a titka? Saját személyisé­gének sikerorientáltságától függ. Milyen az önbecsülése, az énképe, hogyan alakít ki emberi kapcsolatokat? A belső elége­dettsége, kiegyensúlyozottsága alakítja külső sikereit. Mind­ezen rendkívül érdekes és nélkülözhetetlen menedzseri és üzletemberi tulajdonságok alap­jaira megtaníthatja a jelentkező­ket az az NLP (neurolinviszti- kus programozó) tréning, ame­lyet a TIT Körösök Vidéke Egyesületében szerveznek. A kétszer háromnapos, oktatási blokk október 21. és 23., vala­mint november 23. és 25. között lesz Békéscsabán, a Szent Ist­ván tér 8. szám alatti székház­ban. — Napi 8 óra során beszél­getünk az elméleti ismeretekről — tájékoztat Fajzi György, a program helyi oktatója és isme­rője, -— majd kiscsoportos fog­lalkozásokon gyakoroljuk a különböző helyzeteket. Igyekszünk többek között a kommunikációs készséget javí­tani, az emberi kapcsolatterem­tés lényegének titkait megis­mertetni, a személyes erőforrá­sok felhasználásának módját elemezni a személyiségfejlesz­tő program idején. Mindenki számára elsajátítható ismeretek ezek, amelyeket a foglalkozáso­kon gyakorolunk, rögzítünk. A tréningvezető: az NLP intézet vezetője, Mátrai R. Győző pszi­chológus. Várunk ide kis és nagyvállalkozókat, menedzse­reket, üzletkötőket, pénzügyi szakembereket. Tagsági köré­nek támogatást nyújt a részvé­telhez a Békés Megyéért Vállal­kozásfejlesztési Alapítvány. Október 17-ig lehet jelentkezni. B. Zs. „A FIATALSÁG OLYAN HIBA, MELY NAPRÓL NAPRA KEVESBEDIK. (Csiky Gergely) Nemzetiségi és etnikai kulturális napok megyénkben Békésen, a városházán tartot­ta kihelyezett ülését tegnap a megyei nemzetiségi és etni­kai kisebbségi bizottság, melynek munkájában többek között részt vett dr. Pel- csinszki Boleszláv, a megyei közgyűlés alelnöke is. Elő­ször dr. Papp István. a megyei művelődési központ igazga­tója tájékoztatta a bizottság tagjait a megyében élő nemze­tiségi és etnikai lakosok , Anyanyelvi Kulturális Nap­jai” rendezvénysorozat elő­készületeiről. Szeptember 23-án Eleken a német, Batto- nyán pedig a szerb kisebbség kulturális napjára kerül sor. Egy héttel később Csabasza- badi ad otthont a megyei szlo­vákság napjának. Október 7- én Battonyán lesz a megyei románság kulturális sereg­szemléje, majd október 14-én Orosháza várja a cigány kul­turális nap résztvevőit. Heve­si József, a bizottság titkára elmondta: a programok iránt az anyaországok magyaror­szági nagykövetségein élénk az érdeklődés, a diplomáciai testületek magas rangú ven­dégekkel képviseltetik magu­kat. Már szinte biztosnak lát­szik, hogy a román nagykövet jelenlétével személyesen tiszteli meg a battonyai ro­mán kulturális napot. Ezt követően Kökéndy Jó­zsef, Békés alpolgármestere és Rácz Rezső, a városi ci­gány kisebbségi önkormány­zat elnöke a városban élő csaknem ezerötszáz lelkes ci­gányságnak mindennapjairól adott áttekintést. A tájékozta­tókból kicsendült: a munka- nélküliség a cigányság köré­ben nyomasztó. Az idén 249 család részesült átmeneti se­gélyben, 540 cigány gyermek kap támogatást napközi térí­tési díjukhoz, lakáscélú tá­mogatásban 45 család ré­szesült együttesen 7 millió 250 ezer forint összegben. A program végén az ülés részt­vevői, a bizottság tagjai meg­tekintették a cigányok lakta városrész szolgáltatóházát. —sz— Visszakerült a nagyharang. Mától újra mégszólal­hat a békéscsabai evangélikus kistemplom nagyharangja, ami az elmúlt év utolsó napjaiban szakadt le helyéről. Dóró Attila vállalkozott a nagy feladatra: a 36 mázsás harang helyrehozatalára és felhúzására. Eddig úgy tűnik, nem érte komolyabb sérülés az 1876-ban Sopronban gyártott haran­got, amit annak idején Seltenhofer Frigy es harangöntödé­jében készítettek és amit a szlovák nyelvű felirat szerint Marik Pál és két felesége adományozott a békéscsabai egyháznak. FOtó:l EHOCZKYPÉTER A fél megye neki drukkolt tegnap este a képernyő előtt Huszárosabban kellett volna... Talán nem túlzás állítani: a fél megye a képernyő előtt drukkolt tegnap este. Illetve az egész, hiszen legalább annyian meredtek a képernyőre a Fradi-meccs miatt is, mint amennyien egy 48 éves gyulai villamosmérnökért szorítottak a „Mindent vagy sem­mit!” műveltségi vetélkedőn. Huszár Józsefnek nem sikerült megnyernie a pompás autót — mégsem érzi magát vesztesnek. Szó mi szó, kilenc fordulót megtenni önmagában is kivételes siker! A tegnap esti játék után tudtuk telefonvégre kapni őt. —Hogy van? — Köszönöm, jól. Meg­könnyebbültem, hogy túl va­gyok rajta, csak az bánt, hogy eltaktikáztam. Sikerülhetett volna, mert két-három esetben is tudtam a választ, de nem nyomtam meg a gömböt, mert egy százalékot sem akartam kockáztatni. A kivárásra ren­dezkedtem be, védekezésre, nehogy pontot veszítsek. Azt hittem, most is jó taktika lesz, mint a nyolcadik fordulóban. Későn kaptam észbe, hogy ve­szíthetek. —Nagyon rosszul esett? — Csalódott vagyok. Az se vágott földhöz-,, hogy nincs autó, bár miért tagadnám, jól jött volna, de hogy. tudtam, mégis elszúrtam! No, túl va­gyok rajta. —Miért indult? — Hogy próbára tegyem ma­gamat. —D rukkoló s típus? — Miután tudtam, hogy so­kan néznek, volt bennem „ku­darcfélelem”, de nem tartott so­káig, hiszen koncentrálni kel­lett, a kérdésekre figyelni. —Babonás? — Nem vagyok babonás, de amikor már tudtam, hogy játsza­ni fogok, bizony megszámoltam az augusztusi hulló csillagokat, s közben azt kívántam, kilenc fordulót tudjak játszani. Hát ez sikerült.. —Bizony precízebben kellett volna kívánni! — Erre is van egy Murphy- törvény, eszembe juthatott vol­na: „A számítógép az utasításai, és nem az óhajai szerint mű­ködik!” — Hogyan lehet felkészülni egy ilyen vetélkedőre? — Erre nem lehet felkészül­ni. Abból a tudásból gazdálkod­tam, amit eddig összegyűj­töttem, javarészt olvasás révén. Egyébként azt találtam ki a ve­télkedő előtt, hogy rejtvényeket fejtettem, főleg skandináv típu- súakat. —Milyen kocsija van! — Egy Fiat Cinquecento. —Indulna újra? — Igen, hogyne. —Meg is próbálja? — Ha hívnak! —Mit olvas most? — Isaac Asimov esszégyűj­teményét. Roppant szellemes, például arról filozofál, kiszorít- hatja-e a videokazetta a köny­vet. —És kiszoríthatja? — Nem. — Főzni és mosogatni szo­kott? — Nagyon szeretek főzni, ál­lítólag tudok is, de mosogatnom tilos, és ezt a bőrgyógyász írásba is adta. Komolyan! —Jóízűeket alkudozott a stú­dióban Vágó Istvánnal. Jár-e pi­acra, és szokott-e alkudni? — Piacra járok, de alkudni sohase szoktam, a nejem bosszúságára. — Apropó, hölgyek. Márta, az asszisztensnő életközeiben milyen? — Nagyon csinos. És ked­ves, figyelmes. — Köszönöm a beszélgetést, és gratulálok! TóthIbolya Kisebb tüzek Több, de szerencsére nem sú­lyos tűzeset történt tegnap a megyében: Békéscsabán a Gá­bor Áron utca 13. szám alá ri­asztották a tűzoltókat, mert az egyik IX. emeleti lakásban füs­tölt a sütőben felejtett étel, de tűz nem keletkezett. Kétegyhá- zán délben a szeméttelep gyul­ladt ki, majd nem sokkal ké­sőbb Békéscsabán, a Korzó té­ren egy szeméttárolóban égett a hulladék. Csárdaszálláson a géppark mellett 1 hektár száraz fű égett, Bélmegyeren pedig ugyanennyi legelő. Gyulavári­ban késő délután a szeméttele­pen lobbant fel a láng, Med- gyesegyháza és Medgyesbo- dzás között pedig egy naprafor­gótáblában kombájn füstölt, de tűz nem keletkezett. Kora este Békéscsabán, a postagarázssor mögött a nádas égett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom