Békés Megyei Hírlap, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-01 / 205. szám

0 1995. szeptember 1., péntek SPORT jjjÉKfc MEGYEI HÍRLAP Csorvási siker a rangadón Viharsarok Kupa nemzetközi ejtőernyős verseny Többször is felcsendült a magyar Himnusz A tervezettnél egy nappal korábban szerdán este befejeződött Békéscsabán, a Kvasz András Bé­kés megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület által rendezett XVI. Viharsarok Kupa nemzet­közi ejtőernyős verseny, amely egyben elő-vi- lágbajnokság is volt. A csütörtöki díjkiosztón Prekop Ottó elnök üdvözölte a megjelenteket, majd Gajdán Miklós, a Magyar Repülő Szövet­ség ejtőernyős szakbizottságának elnöke érté­kelte a viadalt. Ezt követően a legjobbaknak átadták a díjakat. Az összetett versenyben győz­tes Bánszki Tamás valamint a magyar válogatott tiszteletére szólt a Himnusz. Az idén csakúgy, mint egy évvel korábban a békéscsabai Bánszki Tamás, a válogatott erős­sége nyert, aki így értékelte a viadalt: — Stílu­sugrásban nem nyújtottam olyan jó teljesít­ményt, mint amit vártam, ennek ellenére ebben a számban nyertem. A célbaugrás kitűnően si­került, mégis az erős mezőnyben leszorultam a dobogóról. Most a bátyámmal nekünk egy kis pihenő következik, míg a három válogatottbeli társunk, a szolnoki fiúk a katonai vb-re utaznak. Szeptember 19-én kezdődik a törökországi Eb, ahol a csapat dobogóesélyes. Eredmények. Egyéni célbaugrás. Nők (16): 1. Aubelj Irena (szlovén) 3 cm, 2. Samková (cseh) 7, 3. Miljkovic (horvát) 9, 13. Novákné Papp Anna (Matáv) 67. Férfiak (60 induló): 1. Ponto Risto (finn) 0 cm, 2. Asztalos (magyar vál.) 0,3. Nagy I. (magyar vál.) 1,4. Bánszki T. (magyar vál.) 2, 8. Jávorszky (Matáv) 4, 10. Antalicz (magyar vál.) 5, 14. Bánszki Gy. (ma­gyar vál.) 6. Összetett. Nők (9): 1. Aubelj Irena 3 helyezési szám, 2. Pavlatová (cseh) 4, 3. Samková 5,7. Novákné Papp Anna 14. Férfiak (58): 1. Bánszki Tamás 5 helyezési szám, 2. Nagy I. 5, 3. Asztalos 10. Csapatverseny. Cél­baugrás (10): 1. Magyar válogatott (Bánszki Tamás, Bánszki György, Antalicz Jenő, Aszta­Bánszki Tamás, a verseny győztese FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET los István, Nagy István) 8 cm, 2. Szlovénia 16,3. Egyesült Arab Emirátusok 32. Összetett (14): 1. Magyarország 11 helyezé­si szám, 2. Szlovénia 47,3. Szolnoki Honvéd SE 48..., 7. Kvasz András Repülő és Ejtőernyős Egyesület 157. V. L. Megyebíróné a válogatott keretben A szülés után visszatérő, egyre jobban formába lendülő Me­gyebíróné Bohus Bea, a Békés­csabai NKC NB I-es női kézi­labdacsapatának beállósa meghívást kapott a női kézi­labda-válogatott keretbe. A legjobbak szeptember 4-e és 9-e között Hévízen edzőtábo­roznak Laurencz László szövet­ségi kapitány irányításával. A válogatott a felkészülés végén két előkészületi-mérkőzést ját­szik Norvégiával. Szeptember 8-án, Keszthelyen, másnap Du­A kupában: MTK Tegnap elkészült a labda­rúgó Magyar Kupa tizen- hátoddöntőjének párosítá­sa. A Békéscsabai Előre FC az' MTK-val került össze. Az első találkozót a fővá­rosban rendezik szeptem­ber 20-án 16 órakor, a visszavágót október 4-én 13.30-kor Békéscsabán. naújvárosban lépnek pályára a csapatok. Szerdán két előkészületi­mérkőzést játszott a Békéscsa­bai NKC női kézilabdacsapata hazai környezetben az ugyan­csak élvonalbeli Kiskunhalas­sal. Az első találkozót — ezt délelőtt játszották — a vendé­gek nyerték, míg a másodikon a lila-fehérek győztek. Eredmények. Békéscsabai NKC—Kiskunhalas 20—25 (10—12). Békéscsaba, V.: Bo- dóczi, Szekeres. Mind két edző keresi leendő kezdőcsapatát. Ebben talán a magassági fölény­ben lévő halasiak előrébb tarta­nak. Ld.: Kovács T. 5, Kovács J., Bolla, Valyuch, Megyebíró­né 3—3, ill. Bartucz 11, Aszta­los, Csábi 4—4. Békéscsabai NKC—Kis­kunhalas 26—24 (12—10). A délutánra kicsit összeszedte ma­gát a csabai együttes és megér­demelten nyert. Ld.: Kovács J. 6, Bolla 5, Megyebíróné, Mező­ségi 3—3, ill. Bartucz 5, Aszta­los, Rádinné 4—4. Újkígyós Akvaline KSE— Martfű 22—22 (12—10). NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés, Újkígyós, 200 néző. V.: Katona, Tiba. Újkígyós: Ecker—Csányi 3,Fekete7,Gedó4, Vida l,Bánfi 2, Selmeczy 3. Cs.: Zubán (ka­pus), Harangozó, Lukoviczki 2, Gajda, Domokos. Szaktanácsa­dó: Szabó Károly. Az 50. percig 2—3 góllal vezettek a házigaz­dák, a hajrában kapkodóvá vált játékuk, s emiatt nem várt pont­vesztéssel kezdte a szezont a kí- gyósi csapat. Szeghalom—Hódmezővá­sárhelyi Narancs 23—16 (13— 7). NB II. női, Szeghalom, 100 néző. V.: Ladányi, Mikházi. Szeghalom: TAKÁCSNÉ — Ácsné 2, BÚZA 3, Zsadányi K., HAJDÚ 7, VARGÁNÉ 9, Cser- náné 2. Cs.: Szabó G. Edző: Cser- náné Magyar Márta. Az egysége­sebb játékerőt képviselő hazai gárda Takácsné bravúrjait ki­használva megérdemelten nyert. Mezőtúr—NKTE Békés 23—20 (12—13). NB II. női. Mezőtúr, 100 néző. V.: Kiss, Ser­főző. Békés: Lovászné — Őri, Okányban az Előre FC A helyi sportkör meghívásának eleget téve Okányban vendé­geskedik a Békéscsabai Előre FC NB I-es labdarúgócsapata. A barátságos mérkőzésre szep­tember 5-én, kedden 17 órakor kerül sor. A megyei III. osztály­ban szereplő okányiak a ta­vasszal az Előre FC vendégei voltak, s a mostani találkozó en­nek a látogatásnak a viszonzása. Eltiltások A Békés Megyei Labdarúgó Szö­vetség fegyelmi bizottság a hét végi fordulóban sportszerűtlenül viselkedő labdarúgókkal szem­ben a következő ítéleteket hozta. Egy bajnoki mérkőzéstől eltil­tott labdarúgók: Szatmári László (Mezőhegyes), Hajdú Attila (Csorvás). Két mérkőzéstől eltilt­va: Bartolák József (Gyomaend- rődi Barátság), Kiss János (Gyu­lai Magán SE), Borsi Róbert (Lö- kösháza). Három bajnoki mérkő­zéstől eltiltva: Bogdán Gábor (Szarvas), Soltész István (Ka­mut), Donnert Csaba (Elek), Zsi­ga István (Csorvás), Kucsera László (Kaszaper), Kurucz Gyu­la (Kondoros), Czoldán János (Gyulai Magán SE). A battonyai Fekete Jánost is három mérkő­zéstől tiltották el, de büntetését 1995. december 31-éig felfüg­gesztették. Az OMTK-s Sepré- nyi Gábort négy bajnoki mérkő­zéstől, Németh Lajos gerendási labdarúgót 1995. december 31- éig, a tarhosi Egeresi Istvánt 1996. április 30-áig tiltották el. A fegyelmi bizottság az elma­radt Csanádapáca—Revenues felnőtt bajnoki mérkőzést a vét­len Csanádapáca javára igazolja 3—0-ás gólkülönbséggel és há­rom bajnoki ponttal. Nagy E. 5. Fehér 1, SZAKÁLNÉ 12, Gyebnár 1, Takács 1. Cs.: Bé­kési. Edző: Nagy Imre. A tartalé­kos Békés — Sebenné sérülés miatt hiányzott, Takácsné pedig hamarabb kivált a játékból — a második félidő közepéig bírta erővel (16—16). A lelkesen ját­szó vendégek a hajrára kifáradtak s a hazaiak maguk javára tudták fordítani a mérkőzést. Medgyesegyháza—Csorvás 24—26 (12—12). NB II. női. Medgyedesegyháza, 50 néző. V.: Ökrös, Demartsik. Medgyesegy­háza: Veress — ZANA 6, To- szeczki 1, KOCZIHA 6, Gyuska, MEDVEGY 6, Mochnács 5. Cs.: Szigeti (kapus), Németh, Verbai, Szűcs, Bosits. Edző: Papp Lajos. Csorvás: Kovácsné—Vidáné 1, LESZKÓ 6, Gyemó 3, FARAGÓ 10, Kulyka 4, Barakonyi 2. Cs.: Ágostomé (kapus), Békefi, Ma- jos, Valaczkai, Petiik. Edző: Püs- ki Lászlóné. Jó iramú mérkőzé­sen, kiváló játékvezetés mellett a főleg idegenlégiósokat felvonul­tató „Medgyesegyháza” ellen a vendégek higgadtabb, jobb játé­kuknak köszönhetik a két pontot. Negyvennégy csapat küzdött Békéscsabán, az idei Adidas Hetes Esti Kupa kispályás lab­darúgótorna keretében a Vízmű pályán. A legjobb 16 közé cso­portonként az első két helyezett jutott tovább. Ezt követően egyenes kieséses rendszerben folytatódott a küzdelemsorozat. Az elődöntőbe az Unicum, a Dréher, a Sziszi-Szita és a Hegi­ker csapata került. A fináléban az Unicum 2—1 - re legyőzte a Dréhert, míg a má­sik ágon a Sziszi-Szita— Hegiker találkozó 1—1-re vég­ződött, hetesekkel a Sziszi-Szita Hódmezó'vásárhely—Csa­ba Mirelité 20—20 (11—11). NB II, férfi, Hódmezővásárhely, 200 néző. V.: Ács, Gábor. Mire­lité: MURÁNYI — Molnár 3, Kovács Z. 4, Lovász 1, Komáro­mi 2, BARNA 6, Kovács L. 3. Cs.: Kaiszler 1. Edző: Felegvári Zoltán. A hajrában 18—16-ra ve­zettek a hazaiak, majd a hátrányt ledolgozta a Mirelité, sőt a veze­tést is átvette (20—19), ám egyenlítettek a házigazdák, így igazságos döntetlen született. Gyulai SE—Tiszaföldvár 16—26 (7—11). NB II, férfi, Gyula, 250 néző. V.: Nádasdi, Pesti. Gyula: Árkus — Sarkadi, Szilágyi S. 6, Pálinkás, Varga, Süli 3, Csányi 4. Cs.: Veres (ka­pus), Lengyel 2, Bende 1, Mis- kolczi, Szilágyi Sz. Játékos edző: Szilágyi Sándor. Történelmi pil­lanat volt Gyulán, tudniillik elő­szörjátszottak NB Il-es férfi kézi­labda-mérkőzést a városban. A hazaiak az első félidőben még tartották magukat, de a második játékrészben a rutinosabb vendé­gek akarata érvényesült, biztosan nyertek. jutott a döntőbe. A harmadik helyért: Dréher—Hegiker 4— 1. Áz első helyért: Sziszi-Szi­ta—Unicum 1—1, hétmétere­sekkel 3—2. A győztes csapat tagjai: Koós, Molcsányi, Pri- bojszki, Melis, Várai, Szűcs, Furák, Takács, Botyánszki. Edző: Mitykó György és Szilá­gyi László. A Sziszi-Szita élső alkalom­mal nyerte el a kupát, amelyet a szponzor Hetes Kft. ügyvezető­je, Laurinyecz György adott át a győztes csapatnak. Áz első négy helyezett pénzdíjazásban ré­szesült. BMX-esek nyeregben Gyöngyösön rendezte meg a Magyar BMX Szövetség első nagysza­bású versenyét, amely egyben az országos bajnoki címet is eldöntöt­te. Az orosházi Kyokushinkay Szabadidő Kör BMX szakosztályá­nak versenyzői, Csepelény i Krisztián és Gáspár Csaba a 18+ kategó­riában bizonyították felkészültségüket. A talajon, valamint a félcső­ben rendezett viadalon a két orosházi résztvevő egymás között döntötte el az arany és az ezüst érem sorsát az előbbiben, amelynek során Csepelényi Rrisztián bizonyult jobbnak. A magyar válogatott kitűnőségei—amennyiben a szövetség és az egyesület vezetése biztosítani tudja kiutazásukat —, az Egyesült Államokban is bizonyíthatnak, ugyanis itt rendezik a világbajnoksá­got. A Réti-Bosch nyerte a kupát Az egykori kiváló kapuvédő, Unyaty inszki György emlékére negye­dik alkalommal rendeztek Békéscsabán, a Bessenyei utcai sportele- pen kispályás labdarúgótornát. A viadalon négy együttes indult és a végső győzelmet a százszázalékos teljesítményt nyújtó, Réti-Bosch (volt Pálma) gárdája szerezte meg. A pénzdíjas torna végeredménye: 1. Réti-Bosch 9, 2. Sziszi- Szita 6,3. Shell 3,4. Vasárnapi Dréher 0 ponttal. A legjobb kapusnak járó különdíjat, Nánási László (Réti-Bosch) kapta. A torna támogatói: Shell, Dunaholding, Szema. A győztes csapat, állnak balról: Galáth, Robár, Nagy, Békési, Lencz, Tóth. Elől: Andó, Kazár, Bencsik, Nánási, Marik Hetesekkel dőlt el a Hetes Kupa Sportműsor PÉNTEK KOSÁRLABDA. Erkel Kupa férfi, női torna. Gyula, 15.00. SZOMBAT KERÉKPÁR. Hungária Szu- perinfó Kupa 4. forduló, Gyula, húskombinát parkolója, 10.00. KÉZILABDA. NB II. Tisza­földvár—Újkígyós, férfi, 18.00. Csorvás—Hódmezővásárhely, női, 16.00. NKTE Békés—Med­gyesegyháza, női, 18.00. KOSÁRLABDA. NB I. BSC Szarvas—DKSK-SeM, női, Szarvas, sportcsarnok, 18.00. Erkel Kupa férfi és női torna. Gyula, 8.00. LABDARÚGÁS. Megyei bajnokság. I. osztály. Batto- nya—Békési FC, 16.30, Rózsa. Gyomai FC—Jamina-Patrick SE, 16.30, Takács. Szeghalom— Doboz, 16.30, Szpisják. II. osz­tály. Békésszentandrás—Ma- gyarbánhegyes, 16.30, György. Dévaványa—Körösladány, 16.30, Kiss. Pusztaföldvár— Sarkad, 16.30, Brusznyiczki. Kondoros—Kétegyháza, 16.30, Búzás. Gádoros—Füzesgyar­mat, 16.30, Klembucz. III. osz­tály. Északi csoport. Okány— Bucsa, 16.30. Déli csoport. Nagyszénás II.—Nagybánhe­gyes, 16.30, Tarján. Orosházi Rá­kóczi V.—Csanádapáca, 16.30, Zsoldos. Gyula Magán SE— Dombegyház, 16.30, Koch. TENISZ. Megyei férfi csa­patbajnokság. A párosítás: Me- zőberény—Vésztő, Szegha­lom—Gyomaendrőd, Oroshá­za—Gyula, Sarkad—Perm. Va­lamennyi 9.00 óra. VASÁRNAP KÉZILABDA. NB II. Orosházi MTK—Túrkeve, férfi, 11.00. KSZSE Szeged—Szeghalom SC, női, 17.00. Megyei bajnok­ság. Férfiak. Kondoros—Bé­késcsabai Sportcsarnok SE, 10.30. Újkígyósi Akvaline KSE II.—Orosházi Eötvös, 9.00. Me­zőhegyes—Mezőberény, 10.30. Gyomaendrőd—Nagyszénás, 10.00. Takarékszövetkezet Ku­pa férfi felkészülési torna. Szarvas, sportcsarnok, 8.30. LABDARÚGÁS. NB III. Tótkomlósi TC—Szarvasi Va­sas, 16.30, Keresztúri. Szeged FC—Mezőberény FC, 16.30, Heibl. Mindszent—Gyulai FC, 16.30, Pákolicz. Megyei baj­nokság. I. osztály. Csaba- csűd—Mezőhegyesi SE, 16.30, Korim. Elek SK—Medgyes- egyházi SE, 16.30, Németh. Bé­késcsabai MÁV—Gyomaend- rődi Barátság, 16.30, Tóth. Orosházi MTK—Nagyszénási SK, 16.30, Kokavecz. Kamut SK—Mezőkovácsházi TE, 16.30, Varga P. II. osztály. Új­kígyós—Kunágota, 16.30, Han­gya. Méhkerék—Csorvás, 16.30, Benyovszki. Kaszaper— Békéssámson, 16.30, Sztano- jev. III. osztály. Északi cso­port. Gyomaendrődi Barátság II.—Kötegyán, 16.30. Csárda- szállás—Tarhos, 16.30, Szabó I. Gerla—Vésztő, 16.30, Va- lach. Mezőberény II.—Kétsop- rony, 16.30, Egeresi. Gyulavári V állalkozók—Sarkadkeresztúr, 16.30, Mátyás. Déli csoport. Ke vermes—Almáskámarás, 16.30, Suck. Medgyesbodzás— Szabadkígyós, 16.30, Makay. Gerendás—Lökösháza, 16.30, Dér. RÖGBI. NB II. Békéscsabai Benny Bulls-Partium—Gyön­gyös, Békéscsaba, volt Szalvay pálya, 15.00. TENISZ. Megyei férfi csa­patbajnokság. Ä párosítás: Gyula—Mezőberény, Sarkad— Szeghalom, Perm—Orosháza, Gyomaendrőd-—Békéscsaba. Valamennyi 9.00 óra. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő': Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügy vezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66)446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66)441-545, telefax: (66) 450-198; hirdetés: telefon/fax: (66)441-311; terjesztés: telefon/fax(66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügy nökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom