Békés Megyei Hírlap, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-09-10 / 212. szám
Faludy Györgyöt köszöntjük A nemzet csalogánya Faludy György Kossuth-díjas írót, költőt, műfordítót köszöntötték nyolcvanötödik születésnapján barátai és tisztelői tegnap este Budapesten, a Zeneakadémia nagytermében. Az ünnepi zenés-irodalmi esten pódiumra lépett a művészvilág színe-java. (8. oldal) Blaha Lujza színésznő, a „nemzet csalogánya” — ahogyan kortársai nevezték — ezen a napon született Rimaszombaton 1850-ben. Karrierje 1871 -ben kezdett felfelé ívelni, amikor a Nemzeti Színház népszínmű-, operett- és operaénekesnek szerződtette. Neve összeforrt a népszínművel. (9. oldal) Túl a „ráncos kormai inni Nem mondom — pedig személyes tapasztalatom —, zenekari fesztivált akkor is képes rendezni az ember, ha botfüle van, s énekhangja legfeljebb a hátsó sorban álló, repedt konyhai fazekak „szívét” remegteti meg. Ám egy családi ház teraszán órákat cseverészni egy sikert sikerre halmozó opera-énekesnővel — több, mint a sors kihívása. Enyhítő körülmény, hogy a művésznő ma már nem lép fel, az viszont súlyosbítja helyzetemet, hogy a ház egyik lakója — a gyulai Szántó Andrea — hasonló ívű pálya küszöbére érkezett. (Persze ezen a küszöbön átjutni a legnehezebb.) Komlóssy Erzsébet: „Magam döntöttem arról, hogy végleg abbahagyom az éneklést. Egy évembe került utána, hogy meg is emésszem ” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Ülünk tehát a gyulai ház teraszán. Mellettem Komlóssy Erzsébet, az Állami Operaház egykori ünnepelt énekesnője, s fölöttünk is Komlóssyak: a művésznő lánya és unokája néz le ránk az emeleti erkélyről. S nem utolsósorban Komlóssy az emeleti vendégszoba is: a háziak Erzsébetről nevezték el. Nézem a mellettem szálfa derékkal kávézó művésznő határozott és nemes vonásait, keresem benne egykori szerepeinek — Delila, Ulrica, Gertrudis, Örzse és mások — kései lenyomatait. Ott vannak. Elárulhatom-e, milyen idős? Annyit tagad le belőle, amennyit akar. De nem az a fajta. Szép kis interjúra van itt kilátás! Életéről, pályájáról kérdezem, s ő tanítványáról beszél. — Andrea lehet az igazi utódom — buggyan ki belőle a kiérlelt gondolat. — Nagyon szép, meleg, búgó hangja vari. Négy éve tanítom én is. Húsvétkor meghallgattam, kicsit „világosabbnak” találtam a hangját, szopránabbá lett, mint kellene. E pillanatban mezzoszoprán, ám gyönyörű mélységű ez a hang — kevés az alt énekesnő manapság. Nőknél ritka ez a mély, sötét, búgó hang, pedig nagy szükség lenne rá. Ezt kellene kiemelni Andreánál. De a Zeneakadémián heti két órát, s nem többet énekeltetik a hallgatókat. Szóval nem kell hasraesni az akadémia előtt. Ide vezércsel kell, ha Komlóssy Erzsébetről is hallani akarunk valamit! Elsoroltatom pályafutása állomásait. Ötven és ötvenöt között Budapesten járt zenei konzervatóriumba, három évig a Szegedi Nemzeti Színházban lépett fel, 1958-tól (akkor éppen Palló Imre volt az igazgató) 1988-ig a Budapesti Operaház tagja, 1991-től pedig bevonult — mert a korábban már e címmel kitüntetettek beválasztották — az örökös tagok sorába. A rádió az ötvenes évek végén fedezte fel, kis szerepet alig énekelt, a sors — eleinte másod-szereposztásban, aztán elsővonalbeliként — főszerepek eléneklésére szemelte ki. Pedig sohasem kért szerepet magának. — Szegeden operában, operettben, prózai darabban egyaránt szerepeltem. Csiszolgattam, amit tudtam, s amihez tehetségem volt. Sokoldalúvá lettem. Pályám legelején bedobtak a „mélyvízbe”, s én kiúsztam. Mellesleg: szó szerint is jól ment az úszás, egy ponton el is kellett döntenem, hogy versenyúszó vagy énekesnő leszek. Ma már elmondhatom: életem során, a sok pofon között annyi szerencsében volt részem, amennyi ahhoz kellett, hogy ne legyek boldogtalan. Egy évig Kölnben is énekeltem, aztán hazahozott a honvágy. — Ma már nem kötődik aktívan az Operaházhoz? — Énekmesterként ténykedem ott. Aztán elmeséli, hogy már ebben a rendszerben („életemben nem politizáltam") ukmukfukk elvették a művészektől korábban kiérdemelt Érdemes Művész címüket. Kevés híján az 1975- ben kapott Kossuth-díjának is ez lett a sorsa. A rend kedvéért: Liszt-díjas is. Méltányosság, méltánytalanság... Beszéljünk akkor operai tagsága megszűnésének körülményeiről! — Azt mondja egyszer, pályám tetején Mihály András, az akkori igazgató: maga már elénekelt mindent, mit akar még? Egy papírral elküldött nyugdíjba. Pedig Kossuth-díjasként magam dönthettem el, mikor érzem elérkezettnek az idejét. Bementem hozzá: én ezt nem fogadom el. Azt válaszolta: rendben, de nem tűzöm ki előadásra. Jó — közöltem vele —, akkor majd bejárok a fizetésemért... Nem sokkal később ünnepeltük pályafutásom huszonöt éves jubileumát. Mondtam neki: jogosult vagyok a jubileumi előadásra, szeretnék fellépni. Miért, maga még tud énekelni? — vágta a képembe Mihály András. Ránéztem, s csak annyit válaszoltam: mit gondol, a hallgatásban tönkremegy az ember hangja?! A jubileumi előadáson a Székelyfonó háziasszony-szerepét énekeltem. Mihály Andrással — akit Házy Erzsébet csak ráncos komikusnak hívott — más ütközéseim is voltak. Házy Erzsébet azt mondta egyszer nekem: figyeld meg Komló, ez az ember el fog temetni minket! — Leadott szerepei méltó utódokhoz kerültek? — Eddig nem tűnt fel ott egy új Komlóssy, de én kinevelem! Ketten is vannak az Operában, akik átvehetnék a szerepkörömet, ám az egyik nem bizonyul elég szorgalmasnak, a másik meg azt hiszi, egyedül is képes megoldani mindent. Vissza-visszatérünk a múltba. Kétségtelen, édesapja nagy hatással volt rá. — Egyszerű főtörzsőrmester volt a katonaságnál. A nevünkben lévő két „s”, „y”-nal mindig is bajunk volt. A második világháború előtt felettesei megtiltották apámnak e névhasználatot, amíg nem igazolja, hogy jogosult rá. Kiderült, hogy ősi nemesi család a miénk. Rákosi alatt meg — szerencsére megmaradhatott tiszthelyettesnek — ő maga nem merte így leírni a nevét... Salgótarjánban született, ott is éltek, palócosan csak akkor beszél, ha akar, ám szavainak íze, érzelemgazdagsága alapján le sem tagadhatná, mely vidék vallhatja szülöttének. Énekelni is ott kezdett, egy gyerekszínház igazgatója figyelt fel rá a háború után. (Némi turpisság volt az éneklés mögött: az iskolai hímzés közben énekelt társainak, cserébe az ő kézimunkáját is elkészítették. Ehhez képest ma a hímzés, a varrás és a kötés a hobbija. Szerencsére későn jött ez a „szerelem”...) — Négy férjet „fogyasztottam” el— állapítja meg nem kevés humorral (és talán keserűséggel). — Házasságaim nem sikerültek. Ám ha nincsenek a gyerekeim: boldogságom sincsen. Gyerekek nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Ha problémám volt vagy van, a lányommal, Beátával beszélem meg — kiskorom óta. A másik gyermekem fiú: Zsoltnak hívják. Az is biztos, ha nem vagyok elég kemény, tönkremegyek. Ha rájöttem, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok, én fordítottam — azonnal. Most „nagyi” vagyok. Furcsa szerep ez: anyámat tavaly temettem el, világéletemben ő volt a nagyi... Lelkileg nem érzem, hogy megöregedtem volna. Sőt, belülről úgy tűnik, hogy egyre „tinisebb” leszek. Tavaly azt hittem, hogy a hatvankettedik születésnapom jött el, de nem csak én: a lányom a gyümölcstortára rá is írta a hatvankettest. Mit mondjak: hatvanhárom voltam... Úgyhogy a koromat büszkén viselem. Ha belegondolok, talán ha ötször unatkoztam életemben. Sorra vesszük élete autóit is. Jól vezet, nem is kicsit (ráadásul 1959 óta). Nyugat-Európába menet mindig maga vezette kocsiját, Kijevbe csak azért nem autóval utazott, mert nem volt szabad. Opeljét szerette legjobban, ám mostani kocsijával, a Lada Szamarával is elégedett. Igen bölcsen vallja: a legjobb az új autó. Gyulán Gyuláról nem kérdezni: vétek lenne. A Várszínház Székelyfonójában lépett fel, még 1980-ban. Nézőként Vámos Lászlóval, a rendezővel már megfordult itt, Szegedről „ugrottak” át, ahol mindketten a szabadtérin dolgoztak. Megfordult néhányszor a várfürdőben is („ugye régi vizes kislány vagyok”). Az idén szintén, de mint mondja, a víz már kicsit hideg neki. Budapesten, ahol él, rendszeresen lejár a Széchenyi fürdőbe: kinek nincs manapság némi lumbágója, csontritkulása?! Nézem ezt a büszke tartású asszonyt. Jóval, rosszal — s ez a lényeg — elhalmozta az élet. Nem roppant meg egyik terhe alatt sem. Kiss A. János
