Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19-20 / 194. szám
Kevés a föld, sok az igény A 2. ütemű kárpótlás tíz árverésén van túl Békés megye. A 2. ütemű kárpótlás összes földalapja Békés megyében nem éri el az 1. ütemű kárpótlás 5 százalékát sem. (4. oldal) Igazgatóváltás A medgyesegyházi általános iskola megüresedett igazgatói álláshelyét három pályázó közül Kálmán János, a végegyházi iskola volt igazgatója nyerte el. (5. oldal) 1995. AUGUSZTUS 19-20., SZOMBAT-VASÁRNAP ÁRA: 23,50 FORINT (2,50 FORINT ÁFÁVAL) L. ÉVFOLYAM 194. SZÁM /MP\ Napellenző, garázskapu, szalagfüggöny, szúnyogháló, alumínium redőny, buraernyő. ❖ Gyula Expón, aug. 18—20-áig. Telefon: 06 (30) 534-218. István, a szent Megemlékezésünk a 7. oldalon Duray Miklós Békéscsabán Tegnap Békéscsabán járt Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom elnöke, or- szágggyűlési képviselő, a szlovákiai magyar irodalom jeles képviselője. Délutáni programjában elsőként a sajtó képviselőivel találkozott, majd a békéscsabai Turul könyvesboltban dedikálta a pozsonyi Madách Könyvkiadó magyar nyelven megjelent köteA kitüntetéseket tegnap délelőtt Békéscsabán, a Jókai Színház Vigadótermében Simon Imre Tegnap délelőtt dr. Tokaji Ferenc országgyűlési képviselő nyitotta meg a fürdőváros egyik legjentősebb, háromnapos nyári kulturális rendezvényét, a Gyu- laexpo ’95 Kiállítás és Vásárt, amelynek idén a sportcsarnok és környezete ad otthont. Petri Ákos főszervező kérdésünkre elmondta, hogy a vásáron 70 cég mutatkozik be. Ugyanakkor gazdag kulturális kínálattal, olcsó vendéglátással teit. Este a KDNP székházban író-olvasó találkozóval egybekötött lakossági fórumon vett részt. A sajtó munkatársainak kérdéseire válaszolva elmondta: — Nemrégiben még az is felmerült, hogy alkotmánybíróság vizsgálja felül szervezetünk működésének alkotmányosságát. Én ennek okát abban látom, hogy vezető szlovák politikusok adta át különböző kategóriákban. Az oktatás, nevelés, sport- tevékenység kategóriában ezútdeklődőket, szombaton és vasárnap reggel 9-től éjfélig gondoskodnak a látogatók szórakoztatásáról. A nyitónap délutánján felléptek marionett-bábosok, bohócok, majd a Kor- show Duó adott műsort, akiket — lapzártánk után — a My Cream együttes és a Molnár Dixieland Band követett a sportcsarnok oldalánál felállított színpa- (Folytatás az 3. oldalon) tetszelegni akarnak kemény vonalas politikájukkal saját választóik előtt, illetve a másik — és talán még valósabb indok—a nyílt támadásokkal félelmet kelteni az embereknek. Hiszen Szlovákiában a magyaroknak évtizedek óta van mitől félnie. — Mikor tartja lehetségesnek a magyar—szlovák alap- szerződés ratifikálását? (Folytatás a 3. oldalon) tál két díjat adományozott a képviselő-testület. Az egyiket dr. Gácsér József főiskolai tanár, nyugalmazott tanszékvezető kapta, aki a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Neveléstudományi Tanszékén dolgozott. A kategória másik díjazottja Tompa Ádám magyarbánhe- gyesi nyugalmazott tanító. A közművelődés, művészet kategóriában is két díjat adott át a megyegyűlés elnöke. (Folytatás a 3. oldalon) Hírek Kitüntetések. Augusztus 20-a alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök kitüntetéseket adott át tegnap a Parlamentben. A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapta dr. Szabó Ferenc, a Békés Megyei Múzeumok igazgatója. A Magyar Köz- társasági Ezüstkereszttel tüntették ki Szentesi Károlyt, Füzesgyarmat polgármesterét. Gallov Rezső' államtitkár A Magyar Sportért kitüntetést adta át Marik Lászlóné- nak, a megyei testnevelési és sporthivatal főtanácsosának. í j igazgató. Nemrégiben hirdetett pályázatot Békés Megye Képviselőtestülete a gyulai Pulmono- lógiai és Rehabilitációs Szakkórház igazgatói állására. Az egyetlen pályázó, dr. Vincze Árpád 1971 óta dolgozik a kórházban, 1979-től osztályvezető főorvos. A megyegyűlés a pályázatot elfogadta, és dr. Vincze Árpádot megbízta az egyszemélyi felelős igazgatói teendők ellátásával. Bizonyítási kísérlet. Tegnap délután, a 35-ös út Tiszaújváros és Sajószöged közötti szakaszán, a három halálos áldozatot és két súlyos sérülést okozó július 17- ei baleset helyszínén elvégezték a baleset rekonstrukciós bizonyítási kísérletét. Erről Nagy Kálmán Hajdú- Bihar megyei főügyész újságíróknak elmondta: a legalapvetőbb kérdés, a megkülönböztető jelzés milyen messziről volt hallható, illetve látható. A bizonyítási kísérletnél számos tanú volt jelen, de nem kerülhető meg Lauer Tamásné meghallgatása, az ő megkérdezése nélkül nem lehet lezárni az ügyet. Elismerések a megyéért fáradozóknak Államalapító Szent István ünnepéhez, augusztus húszadikához kötötte évekkel ezeló'tt Békés Megye Képviseló'-testülete az általa létrehozott Békés Megyéért kitüntető díjak átadásának időpontját. A választás nem véletlen volt — hangsúlyozta köszöntő beszédében dr. Simon Imre, a megyegyűlés elnöke —, hiszen István király a legnagyobbat, Magyarországot alkotta meg. Ezért is rendelkezett már 1222-ben az Aranybulla úgy, hogy a szent király ünnepét minden évben „Fehérváron tartozzanak megünnepelni”. A Békés Megyéért kitüntető díjat minden esztendőben azoknak adják, akik kiemelkedő, színvonalas tevékenységükkel járultak hozzá a megye fejlődéséhez, előbbre jutásához. Megnyílt a Gyulaexpo ’95 Kiállítás és Vásár és tűzijátékkal várják az érTízezer ággyal kevesebb A népjóléti miniszter döntése szerint a jelenlegi mintegy százezer kórházi ágy októbertől 10 639-cel csökken. Ugyancsak Szabó György határozott arról, hogy az egészségbiztosító ősztől megszünteti 12 fekvőbetegintézmény finanszírozását — tájékoztatta az újságírókat Mogyorós László, a tárca főosztályvezető-helyettese. Az ágyszám- csökkentések általában konszenzus alapján dőltek el, viszont sem az érintett önkormányzatok, sem a lakosság nem értett egyet a 12 intézmény tb- támogatásának megvonásával. A mostani döntés csak az átalakítási folyamat kezdetét jelenti, jövőre újabb lépések várhatók. Megtakarítást egyébiránt a mostani ágyszámcsökkentések nem jelentenek. Hová mentek, jó rendőrök? Nem újkeletű a dolog, de a jelek szerint egyre nagyobb méreteket ölt országszerte a rendőrök elvándorlása munkahelyeikről. Emlékezünk még azokra az időkre, amikor megalakultak az első őrző-védő kft.-k, és oda többnyire nyugdíjas és aktív rendőröket csábítottak el. A legjobb üzlet mindenkinek — tehetnénk pontot az ügy végére, hiszen az újdonsült csapatok rengeteg pénzt, energiát megspóroltak, cégük dolgozóit nem kellett különösebben taníttatni, ráadásul nagyobb fizetést adtak, mint az „anyamunkahelyek”. A kezdeti gyomorgörcs lehet, hogy lassan általánossá válik, s félek, hamarosan mindannyiunkban. A minap hallhattuk, hogy a rendőrökre változatlanul lesnek kívülről, és nem is akármelyikükre. Valahol Budapesten a nyomozók főnöke változtatott állást — még fiatalon —, egy bank biztonsági főosztályának vezetője lett. Egykori fizetése zsebpénz volt ahhoz, amit a banknál kínáltak neki. És bizony a legtöbb esetben a kvalifikált rendőrökre vadásznak, akiket előtte hosszú évekig képeztek, és ők maguk, az érintettek is igyekeztek, hogy jó szakemberekké váljanak. Hamarosan ránk köszönt a magánnyomozók világa, s a jósok már előre tartanak egy- újabb nagyszabású rendőrkiáramlástól. Mit gondolnak, kik vetik le majd az egyenruhát? Természetesen a jó rendőrök, akik biztosnak vélik, hogy szakmai tudásukkal meg tudnak állni a saját lábukon, és legalább olyan életszínvonalat, egzisztenciát teremthetnek családjuknak, mint a rendőrség kötelékében. Ez ugyan nem nagy cél, ha a számok igazak, miszerint egy kezdő rendőr 20, egy gyakorlott 30 ezret keres átlagban. A belügyminiszter még bizakodik, azt mondja, az idei 10 százalékos béremelést megfejelve jövőre már 15-öt adnak a rendőröknek. Az idei 30 százalékos, és az 1996-ra tervezett 20 százalékos inflációval szemben. Hát éppen ezért kell félnünk attól, hogy a jó rendőrök nem bennünket fognak védeni, hanem /clépnek. A saját érdekünkben. László Erzsébet Mikor lesz idősek napközi otthona Magyardombegyházon? A fél falu nyugdíjas „A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások fejlesztését szolgáló szakmai programra” 1995-ben 611 pályázat érkezett a Népjóléti Minisztériumba. — A mienk sajnos nem nyert — mondja Rácz Mihályné, Ma- gyardombegyház polgármestere. — Erre a célra országosan 3 milliárd 213 millió 51 ezer forint állt rendelkezésre, mi 9 millió 907 ezer forintra nyújtottuk be a pályázatunkat. Az idősek napközi otthonát szerettük volna berendezni a volt református iskolában. A pályázathoz 20 százalék saját erő kellett volna. Forráshiányos önkormányzat lévén, saját erő hiányában megegyeztünk az egyházzal, hogy 20 évig ingyenesen a rendelkezésünkre bocsátja a mintegy 2 millió forintot érő, használaton kívüli ingatlant. — Ezt viszont a minisztérium nem fogadta el saját erőnek. — Á részleteket nem ismerem. Mindenesetre mi egyelőre beértük volna az egy pályázóra jutó ötmillióval is. Legfeljebb két év alatt valósítottuk volna meg a tervünket, amelyről természetesen így sem mondunk le véglegesen. A faluban összesen 320-an élünk, a lakosság fele nyugdíjas, közülük a 60 év fölöttiek száma 110, a 70 év fölöttieké pedig 70. Nyugdíjasaink többsége egyedülálló. Munkanapokon Kunágotáról hordjuk az ebédet, hétvégén és ünnepnapokon viszont ellátatlanok az időseink. Ménesi György Szepesi György elbúcsúzott a mikrofontól. (Cikkünk a 16. oldalon)