Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-29 / 202. szám
MEGYEI KÖRKÉP Stabilizálódhat a MÁV pénzügyi helyzete Lényeges változás lesz, hogy a személyszállításnak a vasúti jegyekben nem tükröződő hányadát a kormány a jövőben közvetlenül a költségvetésből finanszírozza archív fotó ^RÉKÉS MECTF.I HÍRLAP Maradnak az osztályok. Immár véglegesen eldőlt, hogy a most induló tanévben is nyolcosztályos oktatási intézményként kezdi meg működését a Körösnagyhar- sányi Általános Iskola. Az osztályok többsége kislétszá- mú—5-12 tanulóból áll—így a pedagógusoknak majd ismét több idejük jut egy-egy gyermekre. Ez a tény immár hagyományosan megmutatkozik az eredményekben is, hisz az utóbbi években több körös- nagyharsányi fiatal szerzett közép-, illetve felsőfokú képesítést. Nincs még állatorvos. Hunyán pályázatot írtak ki községi állatorvosi állás betöltésére. Két érdeklődő jelentkezett, mindkettő nagyon messziről, egyik Miskolcról, másik Dunántúlról jött el Hu- nyára, hogy megnézze a szolgálati lakást. Azóta nem látták őket és az állás betöltetlen. Állatorvosi ügyeletet dr. Rácz Csongor gyomaendrődi állatorvos tart. BÚTORGYÁRTÁS MÉRET UTÁN! FANTÁZIA BÚTORSZALON, Békéscsaba, Kinizsi u. 5. Telefon: (66) 442-382. Készítünk: ❖ gyermekbútort ❖ konyhabútort ❖ fürdőszoba-berendezéseket ❖ egyéb lakáskiegészítő bútort ❖ irodaberendezéseket gyógyszertári berendezéseket ❖ butikok, üzletek berendezését ❖ vendéglátó egységek pultjait, belsőépítészeti munkáit ❖ óvodák, bölcsődék, iskolák szekrényeit, padjait, számítógéptartó állványait ❖ egyedi nyílászárókat. Szeretettel várunk minden érdeklődőt hétköznap 9—18 óráig, szombaton 9—12 óráig. A kormány 1994. november 8-i 2117-es számú határozatában döntött úgy, hogy a MÁV Rt. likviditási nehézségeinek áthidalásához kormánygaranciával 25 milliárd forint hitelt lehet felvenni. A kormány 1995. július 6-i ülésén arról hozott határozatot, hogy ez az összeg legfeljebb 22 milliárd forint lehet. Ebből a keretből július—november között 17 milliárd használható fel rövidlejárattal a MÁV Rt. pénzforgalmi prognózisa szerinti ütemezésben. A 17 milliárd forintos keret terhére július 25-én 1,9 milliárd forintnak megfelelő devizahitel folyósításáról született megállapodás a Budapest Bank, illetve a MÁV Rt. között. Ezt követte július 28-án a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. által szervezett konzorciummal — amelynek része az OTP és a Postabank is—a 13,1 milliárd forint értékű hitel- szerződés aláírása. Más bankkal előkészületben van egy további 2 milliárd forintos hitelcsomag is. Mindez azt jelenti, hogy a kormányzat hozzákezdett a MÁV 1995. évi finanszírozásához szükséges pénzügyi feltételek megteremtéséhez. Ezzel párhuzamosan hosz- szabb távú intézkedések is születtek. A MÁV Rt. kibontakozása felé vezető úton fontos mérföldkő volt a kormány említett 1994. novemberi határozata, ami a MÁV adósságállományának egy részét — 56 milliárd forintot — szanálta. A vasútreform következőlépésére 1995. februárjában az állam — MÁV szerződés megkötésével került sor. Ez szabályozza a kizárólagos állami vagyon használatát, ez ezért fizetendő pályahasználati díjat, megfogalmazza a két fél kötelezettségeit a pályával, a kereskedő vasutat kiszolgáló infrastruktúrával kapcsolatban. A szerződés rendkívül fontos eleme, hogy felvázolja a személyszállítás finanszírozásának modelljét. A lényeg: a MÁV évről-évrebemutatjaakor- mány számára a lehetséges menetrendi változatokat, illetve a költségeket. Ennek alapján a kormányzat — a költségvetés teherbíróképességének ismeretében —dönt arról, hogy az adott évben milyen személyszállítási szolgáltatásokat rendel meg a MÁV Rt.- től. Az idei júliusi kormányhatározat értelmében a vasúti fuvarozásban az állami szerepvállalás egyértelművé tette, az állam és a MÁV Rt. tényleges kötelezettségeinek tisztázása érdekében az 1996. évi állami költségvetés tervezésekor azzal kell számolni, hogy a személyszállítás finanszírozására korábban felvett hitelektől és azok jelentős kamataitól — összesen 40—50 milliárd forinttól — egyszeri lépéssel meg kell szabadítani a MÁV-ot. (A 40— 50 milliárd forintnyi adósságnak a jövő évi költségvetés keretében való rendezése lényegében annak elismerése, hogy az elmúlt másfél évtizedben a MÁV-nak a mindenkori kormányok megrendelése alapján a köztudottan veszteséges személyszállítást kényszerűen saját magának kellett finanszíroznia.) A július 6-i határozatok között igen fontosak azok a részek is, amelyek azt írják elő, hogy a belföldi személyszállításban az állam és a MÁV Rt. között már 1996-ra valódi megrendelőipartneri kapcsolatok alakuljanak ki. Ehhez kapcsolódva lényeges változás lesz, hogy a személyszállításnak a vasúti jegyekben nem tükröződő hányadát a kormány a jövőben nem a drága kamatokkal megterhelt hitelekből, hanem közvetlenül a költségvetésből finanszírozza. így lehetővé válik a személyszállítás miatt folyamatosan képződő veszteségforrás megszüntetése. Igen fontos döntés az is, hogy a MÁV Rt.-vel összefüggésben felhasználható központi pénzeket 1997-től a bruttó nemzeti össztermék bizonyos százalékban fogják meghatározni. Ezzel az ország tényleges teherbíró képességéhez igazítják a vasútnak juttatott összegeket. Ebből az következik, hogy az ország gazdasági teljesítményének növekedésével a vasút fejlesztési lehetőségei is javulni fognak. Magyari Barna Megkérdeztük olvasóinkat Mennyiért adná el a lelkét? Szaitz Imréné, 37 éves, lököshá- zi szociális gondozó és Haluska Mihályné, 31 éves lökösházi ügyintéző: Semennyi pénzért! Az ember becsülete mindennél többet ér, mondjanak „cserében” bármekkora összeget. Valamilyen tisztességes megoldásnak mindig lenni kell. Legfeljebb nagyobb áldozatvállalással, lemondással oldja meg az élet problémáit az ember. Azt mondják, hogy manapság pénzzel minden elérhető, megvehető. Nem hisszük, hogy így lenne. Dömény Imre, 63 éves eleki nyugdíjas: Semennyiért! Egyszer az életemben ez a kérdés valóban felvetődött. 1956-ban az ávósok vamzernak — besúgónak — akartak beszervezni. ígértek jobb állást, könnyebb lehetőséget a „boldoguláshoz” és persze magasabb fizetést. Nemet mondtam, mert az eladott lelkűeket mindig kézben tartja valaki! Ismerik a mondást? „Ha pénzed veszted, valamit vesztesz. Ha becsületed veszted, akkor mindenedet veszted!” Sztán György, 62 éves, kétegy- házi nyugdíjas sofőr: Vannak, akik ingyen odaadják, de vannak, akik semennyiért sem. Jómagam ez utóbbiak közé tartozom, mert nagyon tisztelem az életet. Egyszer volt egy balesetem, amikor féktávolságon belül fordult elém egy ember, aki a balesetben maradandó sérüléseket szenvedett. Felmentett a bíróság is, mégis évekig lekiismeret-furdalásom volt. De manapság mintha pénzzel könyebben lehetne dolgokat elintézni, több a lelketlenség és az eladott lelkű ember is. Palotai György, 41 éves, békéscsabai banki alkalmazott: Bár még nem környékeztek meg, de vallom: az embernek a lelke a legfontosabb, és én azt nem adnám el semennyiért. Értékrendemben a tisztesség, a becsület nagyon fontos helyet foglal el, a pénz, a pozíció nem minden. Ahogy az embernek egy kezén öt ujja van, és egy sem ugyanolyan, úgy az emberek is különbözőek. Sajnos tapasztalható, hogy egyre többen eladják a lelkűket. Ehhez a kiúttalanság, az életkörülmények romlása is hozzájárul. 1995. augusztus 29., kedd Ötven év emlékeiből Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából e helyen rendszeresen bemutatunk olyan olvasókat, akik 40-50 éve előfizetői lapunknak, továbbá visszaemlékezéseket, sztorikat, egyéb színes írásokat közlünk. Mondjon egy sztorit! Amikor „a hóhért” akasztják... Újságírókkal gyakran előfordul, hogy levélben, telefonon, személyesen ügyes—bajos dolgaikkal keresik meg az emberek, segítséget várnak vagy legalább azt, hogy panaszaikat meghallgassák. Ettől is szép ez a hivatás, bár csodákra nem vagyunk képesek. Annyit tehetünk, hogy az eset valamilyen formában nyilvánosságot kap, megírjuk, remélve, hogy cikkünk nem talál süket fülekre. A másik (maradék) lehetőségünk, hogy a panaszost az illetékeshez irányítjuk, esetleg mi próbálunk eljárni érdekében. A történet, amit most elmesélek, illik is ebbe a sorba, meg nem is. Illik azért, mert valaki hozzám fordult, de nem illik, mert „civilként” szólítottak le az utcán. Megbeszélt időpontra vártak, táskámban a magnó és a kérdések az interjúhoz, teljesen a beszélgetés témájába feledkeztem, amikor Békéscsaba belvárosában hirtelen hozzám lépett egy ifjú barna hölgy: — Tűled mán csak megkérdem, látom rajtad, te is roma vagy, hun lehet itt dógozni? _??? E lőször is váratlanul ért, hogy nem én kérdezek. Ami a megállapítást illeti, azzal kapcsolatban már korábbról akad némi tapasztalatom, tehát tudom, nincs sok értelme a tiltakozásnak. A kérdésre vonatkozóan meg nem könnyű tanácsot adni a mai világban. Én így tétováztam, ám „beszélgetőpartnerem” kisegített: — Hát te hun dógozol, he? — Én a Hírlapnál... — csúszott ki a számon, de rögtön kapcsoltam: kár volt! Nem igazán értette, miről van szó, a bizalmát is elveszítette és elég csúnya pillantást vetett rám, aztán máris faképnél hagyott. Hallottam, ahogyan távolodva morfondírozott: „Na! Hova a ...ba megyek én mostan?” Meg is cifrázta egy—két nyomtatásra alkalmatlan mocskolódás- saí. 1 am sorry — gondoltam magamban, csakhogy udvariasan lezárjam párbeszédünket. Órámra néztem, igyekeznem kellett... Niedzielsky Katalin Ádám és Éva nem Paradicsomba illő története „Nem akarunk meghalni, de élni sincs kedvünk” Igaz mese, amit a minap hallottunk. Mese, mert olyan sok elképesztő fordulatban bővelkedik. És sajnos igazi, mai szomorú történet is. Megosztjuk olvasóinkkal, talán lesz valaki, aki segíteni tud. (A szereplők kérésére a neveket megváltoztattuk.) Az alföldi kis településen élte családi életét mindkét ember. Házasságuk szinte egyidőben romlott meg. Éva gyermekével vállalta a csonka család okozta nehézségeket. A daliás férfi a legjobbkor bukkant fel. Először csak megértő barátként közeledett Ádám. A hónapokig tartó szép szó, fogadkozás és ígérgetés után viszont összekötötte életét az anyával. A családias szertartás romantikus pillanatai feledtették az asszonnyal minden eddigi sorscsapását. A fészek melege, a megértő gondoskodás a nehéz, betegségekkel terhelt heteken, hónapokon is átsegítette Évát. Párját ápolta, ha kellett, ágyánál virrasztóit. Ám a friss házasságot kikezdte egy gyorsan kiviruló újabb szerelem. — Talán ez tiszavirág életű les/ — reménykedett a fiatalasszony. Sokat eltűrt volna, hiszen az ő érzelmei mit sem változtak, a közösen megszerzett javakért pedig keményen dolgozott, éjszakánként nem röstellt takarítást is vállalni. A férj viszont hajthatatlan maradt. Ekkor vette kezdetét a példanélküli háborúskodás, a másik életének ellehetetlenítése. A közös otthont már nem érezhette magáénak Éva (a bíróság neki ítélte a lakást), férje távozni nem akart (miért is tette volna, hiszen alkalmi kapcsolatai közül senki nem fogadta be), viszont mindent elkövetett annak érdekében, hogy az egészségileg tönkrement nőt és gyermekét kiűzze onnan. Olyannyira megromlott Ádám és Éva viszonya, hogy a rend őrei is gyakori látogatókká váltak a lakásban. Oldalakat írhatnánk a „megsemmisítő hadmű veletekről”, a rafi- náltan kitervelt férfiúi bosszúról. — Betelt a pohár. Nem tudjuk, mire megyünk haza. Nem vagyunk biztonságban. Nem akarunk meghalni, de már élni sincs kedvünk. Már cSak a segítő emberekben bízom. El kell költözni erről a helyről gyermekemmel, mert itt csak a szenvedés jut osztályrészül — zokogja Éva, aki nem vágyik másra, csak arra, hogy békéscsabai, gyulai olvasóink közül jelentkezzenek olyanok, akik befogadnák őket. Kérjük olvasóinkat, az alábbi címre írjanak: Békés Megyei Hírlap Szerkesztősége, Békéscsaba, Munkácsy utca 4. Levelükre írják rá: Éva — Ádám.
