Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-26-27 / 200. szám
*! BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1995. augusztus 26-27., szombat-vasárnap Régi képeslapok. Vajon felismeri-e, akár a helybéliek közül is valaki ma ezt az utcaképet? Kevermesen, a Fó'-utczában készült a század legelején a felvétel, melyen balról a piaci nyüzsgést örökítette meg a fotográfus. A sárguló képeslap hajdani címzettje pedig tekintetes Bárdos úr vala Váczott, akit 1906 augusztusában a nevenapján üy módon köszöntött „ szívélyes üdvözlettel” Brenner úr Kevermesről. Nyugtalan vizeken ínyráktól agyonszabdalt, gézbe csavart arccal, csontra fogyva feküdt a kórházi ágyán Kosztolányi Dezsó', amikor papíron, tollal, egyetlen szóval így köszöntötte ápolónőjét: Gézcsókom! Szellemessége, írói vénája akkor sem betegeskedett, amikor ő maga már halálos fájdalmakkal küszködött. Szerette az életet. Irgalmatlanul szerette. Kórházi „beszélőfüzetének” utolsó bejegyzése egyetlen szó volt. Élni. Pacskovszky József filmjében, az Esti Kornél csodálatos utazásában Kosztolányi Dezső Máté Gábor által kel celluloid életre. Szép a film. — Tímár Péter nagy sikerű rendezése, a Mielőtt befejezi röptét a devenér bemutatója után. talán hét évvel ezelőtt azt nyilatkozta: pokolian sajnálta volna, ha kimarad a filmből. — Igen, az olyan szerep volt, amelyet mindenképpen el akartam játszani. Iszonyúan idegesített volna, ha nem én kapom. — Pacskovszky forgatókönyvét, az Esti Kornél csodálatos utazását olvasva mit érzett? — Hogy rossz leütne, ha másvalaki olvasná. —-De hiszen a Katona József Színház Kamarájában, a Szegény Dezső...- ben már tett egy vizsgát Kosztolányiból. — Éppen azért. Én már gimnazista koromban is szerettem őt. Főleg a novellái révén. Kosztolányihoz alapvető közöm van, nála még a legszebb, leg- vibrálóbb pillanatban is ott lapul a halál. Ez a vonás teszi egészen különössé, és én is ilyenfajta tudattal élek. Minden cselekedetem mögött ott az örökös félelem. A befejezettségtől való szüntelen rettegés. — Esti Kornél, aki voltaképpen Kosztolányi Dezső, helyenként nagyon is megmosolyogtató a filmben. — Mindannyian megmosolyogha- tóak vagyunk. Pacskovszky József szándékosan erősítette fel ezeket az iróniával átitatott jeleneteket. A szelíd humor ma könnyebben közvetít egyfajta világot, mint például egy mélységes tragédia. Kosztolányinak amúgy is két énje volt. Róla nagyon nehéz lenne egyértelmű véleményt alkotni. Én legalábbis nem vállalkoznék erre, hiszen azokról az emberekről sem tudnék ítéletet mondani, akiket közelebbről ismerek. Én mindig egy adott helyzetben szoktam megvizsgálni valakit, és az, ami akkor történik vele, nem igazán jellemzi őt. Belső arcunkat ugyanis nagyon sok réteg adja ki. — Rózewicz darabjában, a Ke lejtőében Franz Kafkát formálja meg. író után írót. Ezúttal a Katona színpadán. — Valóban Kafkát játszom, de nem egy életrajzi dokumentumdrámában. Ilyen értelemben nem annyira fontos, hogy hívják az illetőt. —Szereti az előadást? Érződik benne ajársulat legendás hírű csapatszelleme? — Értem, mire céloz. Hogy nyugtalan vizeken evezünk. Erre csak az a válaszom: nem is baj. Nem az a jó színház, ahol nyugalom van. A Katonában, minden híresztelés ellenére, ma is precíz munka folyik. Nem igaz, hogy mélyponton vagyunk. Kikérem magunknak. Telt házak előtt játszunk mint régen, csupán az anyagi helyzetünk gyalázatos. Az elmúlt évadban már olyan napok is voltak, hogy nem nyitottuk ki a színházat.Azt a rosszat, amit ezen felül hallani, két lábon járó turbinák gerjesztik. Sz. G. L. Feke | fehéren Villásreggeli a Fiumében Kovács János, csabai kisnyugdíjas, a Rezeda utca huszonhétből korán kelt. Elolvasta kedvenc napilapját, bevette gyógyszereit, megborotválkozott, feleségétől elkérte frissen vasalt ingjét, felvette barna vászonnadrágját, belebújt szandáljába, simított egyet tar fején és elindult. A Fiume hotelbe ment. Az étteremben két nyugdíjas társával elfogyasztott egy villásreggelit, közben megvitatták az aktuális politikai eseményeket: a kormány munkáját, a társadalombiztosítás lépéseit, a fogászati ellátás tapasztalatait és a gyógyszerárak emelésének következményeit. Vagyis egyeztették nézeteiket a kisnyugdíjasokat foglalkoztató legfontosabb kérdésekben. A fogyasztásról számlát kértek, amit kifizetésre megküldték Bokros Lajosnak. Végezetül megállapodtak, rendszeressé teszik a villásreggeliket, havonta összejönnek megbeszélni az ország ügyes-bajos dolgait. Mellesleg a találkozóra azt követően került sor, hogy a rádió bemondta: villásreggelin találkozott a köztársasági elnök, a kormányfő és a parlament elnöke, hogy megvitassák az ország dolgait. A villásreggeliket — a közlemény szerint — rendszeressé kívánják tenni. Nos ez adta az ötletet Kovács Jánosnak a Fiumebeli találkozóra. Egyébként a csabai villásreggelin ez is téma volt. Mindhárman nagyon örültek annak, hogy az ország három méltósága beszélő viszonyban van egymással. Azt már kevésbé értették, miért kell ehhez együtt reggelizni, miért nem lehet az ország dolgairól egy kávé mellett elcsevegni? Az meg végképp nem ment a fejükbe, mi ebben a hír, s kinek állt érdekében bemondatni a rádióba? Kovács Jánosék minden esetre úgy döntöttek, ha azok ott fönn villásreggelizhetnek, akkor ők is ehetnek idelenn. Ám a társadalmi béke kedvéért és esetleges élcelődések elkerülése végett találkozójukat nem tudatják a nyilvánossággal. Elég, ha a Bokros tud róla és kifizeti a számlájukat. Árpási Zoltán 305 éve született Mikes Kelemen memoáríró A „Törökországi levelek” írója, Rákóczi fejedelem hű társa a száműzetésben; Mikes Kelemen memoáríró, műfordító, a 18. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja 1690 augusztusában született Zágonban, és 1761 október 2-án halt meg Rodostóban. Szülei reformátusok voltak, de ő—mostohaapja hatására — már gyermekkorában római katolikus hitre tért át, és a jezsuiták kolozsvári convictusában tanult. 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja. A fejedelmet 1711 után puszta szeretetből és hűségből elkísérte bujdosása útjára, mellette élt Rodostóban. Ha amnesztiáért folyamodik, hazatérhetett volna, de Mikes Kelemen nem akarta elhagyni az öregedő fejedelmet, aki mellett négy évtizedet töltött. Az emigrációról adott képet a Rodostóból írt „Törökországi levelek” című, fiktív személyhez (nénjéhez) címzett levélgyűjteményében. Könyveket írt, francia vallási és szépirodalmi művek átdolgozásával foglalatoskodott. Vallási megnyugvással viselte sorsát, Rodostóban töltött 42 esztendőután, pestisben halt meg 1762-ben. Mit szól hozzá kedves tanár úr? Tévedés volt azt hinni, aki földet szerez, az már gazdag is Mi történik itt? Teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk egyetemi docens, Kelet-Európa-szakér- tő. Most arról kérdezzük, használ-e a mezőgazdaságnak az Európai Unióhoz csatlakozás? — Tehát, mit szól hozzá tanár úr? — A kérdést másként tenném fel: alkalmas-e a magyar mezőgazdaság arra, hogy helytálljon az európai mezőnyben? A válasz összefügg a termelés gazdaságosságával, ami viszont szoros kapcsolatban áll a tulajdonviszonyokkal és a birtokstruktúrával. Egy tulajdonosra ma átlagosan 3,5 hektár földterület jut. — Ez sok, vagy kevés? — Kevés, ilyen kis gazdaságok hosszú távon életképtelenek. Tehát szükségszerűen végbemegy a birtokkoncentráció. Mellesleg a nyugati szakemberek nagyon csodálkoztak, amikor látták, hogy szétverjük a nagyüzemeket. Az NSZK-ban például 60 hektár fölötti földtulajdonnál adnak állami támogatást, nyújtanak különböző preferenciákat. Ez alatt nincs értelme támogatni a gazdákat, mert ráfizetéses a termelés. Magyarországon, ha erőszakkal ugyan, és méreteiben eltúlzottan is, de megvalósult a birtokkoncentráció. Ám a struktúra politikai okok miatt szétesett és most ismét a folyamat elején tartunk, mert valamilyen módon helyre kell álljon a gazdálkodás struktúrájának racionális nagyságrendje. Ezt több módon lehet elérni, például úgy, hogy a tulajdonosok bérbe adják a földjüket vállalkozóknak, vagy maguk termelnek rajta, mint szövetkezeti társulások, vagy részvénytársaságok tulajdonosai és tagjai. Á lényeg: csak akkor van reményünk Európában versenytársként helytállni, hameg tudunk felelni az éles konkurencia harc követelményeinek. Franciaországban például a parasztok jövedelmének kétharmada állami támogatásból származik és csak egyharmada a mezőgazdasági termelés jövedelméből. Mi ezt nem tudjuk megcsinálni, mert nincs miből. Az Európai Unióban egyébként átlagban mintegy 40 százalékos az állami támogatás. Ennek ellenére a kontinensnek nagy konkurenciát jelent az USA, ahol az átlag 2000 hektáros farmokon igen olcsón termelnek. A mi mezőgazdaságunknak, amely többet fizet az állami kasszába, mint amennyit onnan kap, és amelynek a birtokstruktúrája rossz, nehéz helytállnia ebben a mezőnyben. — Aki örül most szerzett, pár hektárnyi földjének, nem igen hiszi el az ön ,,meséjét” a birtokkoncentrációról... — Ez nem hit kérdése, ők maguk fognak meggyőződni róla. Csak sokba kerül majd a szembesülés anyagilag, lelkileg egyaránt. • A rendszerváltás idején kialakult az a nézet: aki földet szerez vagy visszaszerez az már gazdag is. Mára kiderült: nem az, mert a tulajdont működtetni kell. Viszont a működtetés személyi és gazdasági feltételei javarészt hiányoznak. Nagy a veszélye annak, hogy bekövetkezik a tulajdontól való megfosztottság tömeges állapota. Ezt csak segíti a sok átláthatatlan elem: a termelők nem rendelkeznek kellő informáltsággal, nem ismerik a lehetőségeiket, nincsenek tisztában azzal, hogyan épülhetnek be egy piacgazdaságba úgy, hogy közben nem csinálnak törvénytelen dolgokat, nem hazudják le a jövedelmüket, nem keli zsebből kereskedniük. Sürgősen ki kell tehát építeni a szakmai tanácsadó rendszert, megteremteni az agrár hitelezést, létrehozni a vidéki bankhálózatot, összehangolni az érdekképviseletek munkáját, megszüntetni az agrárpiacot ma jellemző anarchikus állapotokat. Ekkor lesz remény a Nyugat- Európával konform mezőgazdaság kialakulására. — Ón optimista a jövőt illetően? — Nézze, Szentágothay papa, az agykutató már ezer évvel ezelőtt megmondta, és igaza volt: Magyarországnak két értéke van, az agyunk és a föld. Vagyis, jó feltételeink vannak ahhoz, hogy a mezőgazdaság felépüljön és a gazdaság húzó erejévé váljon. Valószínű, egyhamar nem fogunk a csuda tudja milyen intelligencia hányadosé számítógépeket gyártani és rakétákat sem igen fogunk csinálni. Tehát a mezőgazdaságot kell húzó ágazattá tennünk. Olyanná alakítanunk, hogy helyt álljon a külpiacokon, biztosítsa a színvonalas élelmiszerellátást, segítse a falu fejlődését és járuljon hozzá a nemzeti jövedelem megfelelő hányadának előállításához. Mást, jobbat, vagy többet nem tudunk és nem is vagyunk képesek rá.
