Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-28 / 175. szám

.pkb'llljH] HIKUP CSABAI NAPLÓ 1995. július 28., péntek Kerékpárosok, figyelem! Nemrégiben még álom volt, ma már elkészült, mégis sokszor rosszul élünk vele: képünkön az akkor még épülő Szent István téri kerékpárút Különösen nyáron Békéscsa­ba útjain is egyre többen ülnek kerékpárra. Közlekedési kul-, túránk azonban napjainkban is siralmas képet mutat, hiszen ki-ki elgondolása (megszoká­sa?) szerint közlekedik. Ho­gyan vigyázzanak a kereke- zők egymásra és önmagukra, milyen veszélyek fordulnak elő a kerékpárosok közlekedé­sében? — kérdeztük Balta Já­nos alezredest, a Békés Me­gyei Rendőrfőkapitányság közlekedésbiztonsági osztá­lyának vezetőjét: — Lakott területen — amennyiben erre adott a lehe­tőség — a kijelölt kerékpárú­tón kell haladni, míg lakott területen kívül a gyalogosokra kötelező szabály szerint, az út­test bal oldalán, a járműveket tolva közlekedhetnek a kerék­párosok. A rendőrnek köteles­sége a járdán közlekedőket — mivel azok veszélyeztetik a gyalogosforgalmat — figyel­meztetni, sőt súlyosabb eset­ben szabálysértést indítani el­lene. A gyalogátkelőhelyen a biciklisek részére kialakított külön sávban kell áttolni a jár­művet. Sokan hibáznak: áthaj­tanak a zebrán vagy sötétben kivilágítatlanul haladnak az úton, veszélyeztetve ezzel környezetüket és önmagukat. Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném, hogy a fiata­lok újabban a kerékpár hátsó csomagtartóján állva szállít­ják társaikat. Ebből számtalan baleset keletkezhet, a bokatö­réstől kezdve a súlyosabbig, ezért erre a szabálytalanságra úgy gondolom, különösen fel kell hívnunk a figyelmet — tájékoztatott a rendőrkapi­tányság közlekedésbiztonsági osztályának vezetője. — Sajnos, nemcsak a ke­rékpárral közlekedők, hanem a személygépkocsi-vezetők is követnek el hibákat, hiszen a Szent Ish’án téri kerékpárút városháza előtti részén az au­tók például ,,rátelepszenek" a kerékpárúira. —Tiltótáblát helyeztünk el erre az' útszakaszra, mivel a korlát kirakása a parkoló mé­retei miatt megoldhatatlan: a személygépkocsiknak kellene helyesebben parkolni. Köz­terület ellenőreink állandóan bírságolják a szabálytalanul állókat — mondja Csapó Má­ria, a békéscsabai polgármes­teri hivatal városüzemeltetési irodájának csoportvezetője. — Nemrégiben néhány gyalogátkelőhelyen a bicikli­sek részére jól látható útbur­kolati jelet festettek fel a mun­katársak, miért? —Az ilyen jelzés külföl­dön, főleg nyugaton és a na­gyobb városokban már elfo­gadott, célja a gépjárműveze­tők figyelmének felhívása. — Tervezik-e újabb kerék­párutak készítését? — Amennyiban a miniszté­riumhoz benyújtott pályáza­tunkkal sikerül elnyerni a több millió forintos támogatást, úgy 1996. első félévében elkezd­hetjük a régóta várt Dobozi úti kerékpárút megépítését. A Spektrum Tv műsora Július 30. Július 31. Békéscsaba város címere Hétvégi csabai egyházi programok Evangélikus Egyház. A gyüleke­zeti házban szombaton este hat óra­kor magyar nyelvű istentisztelettel várják az érdeklődőket. Az evangélikus nagytemplom­ban vasárnap délelőtt háromnegyed kilenctől szlovák nyelvű, tíz órától pedig magyar nyelvű istentisztele­tet tartanak. A gyülekezeti teremben vasár­nap délután hat órától magyar nyel­ven hallgathatnak istentiszteletet a megjelentek. Az erzsébethelyi evangélikus templomban vasárnap délelőtt há­romnegyed kilenctől szlovákul, tíz órától magyarul szól az istentiszte­let. Római Katolikus Egyház. A bel­városi római katolikus templomban vasárnap az első mise reggel hét órakor kezdődik. Kilenc órakor a családok miséjével, tizenegykor újabb szentmisével várják a híve­ket. Tizennyolc órakor szlovák nyelvű szentmisére kerül sor. Az erzsébethelyi római katoli­kus templomban vasárnap reggel fél nyolckor, délelőtt tízkor és este hat órakor miséznek. Református Egyház. Pénteken este hat órakor fiatalok számára ifjúsági bibliaórát tartanak az imaházban. A Deák Ferenc utcai templomban va­sárnap délelőtt tíz órától tartanak istentiszteletet. Baptista Gyülekezet. (Október 6. utca 4U.) Pénteken este hattól ifjú­sági órával, vasárnap délelőtt ki­lenctől gyermekfoglalkozással, tíz órától és délután fél öttől istentiszte­lettel várják az érdeklődőket. Teljes Evangéliumi Gyülekezet. (Berényi út. 25.) Szombaton este hat órától zenés evangelizációt tarta­nak. Vasárnap délelőtt 10 órakor a gyerekek bibliakörére, 18 órától is­tentiszteletre kerül sor. Adventista Egyház. (Jókai utca 21.) Az adventista imaházban pén­teken este hét órától imaórát, szom­baton /délelőtt fél tíztől bibliai fog­lalkozást, tizenegy órától istentisz­teletet tartanak. A délutáni istentisz­teletre — szintén szombaton — 16 órakor kerül sor. Az ifjúsági kör összejövetelét délután fél hatkor tartják. Hit Gyülekezete. A Belvárosi Álta­lános Iskola és Gimnáziumban (Ha- án L. u. 2—4.) pénteken este öt órakor bibliaiskolát, vasárnap dél­után három órakor istentiszteletet tartanak. Július 29. 18.00: Ember és természet (angol dokumentumfllm-sor.) 19.00: Titokzatos helyszínek (am. dokumentumfllm-sor.) 20.00: Az ezredfordulón túl (angol dokumentumfllm-sor.) 21.00: Titokzatos értik (angol dokumentumfilm-sor.) 21.30: Kaland és felfedezés (kanadai dokumentumfilm-sor.) 18.00: A mi természetünk (am. dokumentumfllm-sor.) 19.00: Sebességó'rület(am. dokumentumfilm-sor.) 19.30: Természetfigyelő(kanadai dokumentumfllm-sor.) 20.00: Kémek (angol dokumentumfllm- sor.) 20.30: Az I. világháború története 21.00: Nagy repülők 18.00: Borban utazunk (angol dokumentumfilm-sor.) 18.30: Titokzatos helyszínek (am. dokumentumfllm-sor.) 19.00: Kaland és felfedezés (kanadai dokumentumfilm-sor.) 20.00: Ember és természet (kanadai dokumentumfilm-sor.) 21.00: Az ezredfordulón túl (angol dokumentumfllm-sor.) Csak két percig beszélgettünk és nem visszakap­csolták a lámpát?! így fotóriporterünk csak az autó előtt készíthette felvételét. De a „dirigensi” határozottság így is látható... Nem a férfiakat kíméli, versenyre készül Lapunk munkatársa eseményről jövet azt látta, hogy Békéscsabán, a jaminai híd lábánál, a Bartók Béla út—Temető sor—Kétegyházi út kereszteződésben rendőrnő irányítja a forgalmat. Kis Ro­zália rendőr zászlós, az Orosházi Rend­őrkapitányság közlekedési osztályán dolgozik balesetmegelőzési előadó­ként. Ugyan másfél órán keresztül irá­nyította a forgalmat, mégis azt mondta, csak 29—30 fok van a napon. De ké­sőbb elismeri, hogy rettentő, iszonyatos a meleg, ráadásul az aszfaltból is jön fölfele. Ezért „engedélyezünk” neki néhány másodpercet, amíg a vizet meg­issza. De hogy kerül városunk fontos közú­ti csomópontjába egy orosházi rendőr­nő? Hát nem azért, hogy a férfi rendőrö­ket kíméljék a kánikulában. A megye kérte fel forgalomirányításra Kis Rozá­liát és munkatársát, Oláh Sándort, aki szintén jó ideig pótolta a lámpa felada­tát. A jelzőberendezést sem véletlenül kapcsolták ki: egyrészt Aradi Zsolt rendőr őrnagy temetése miatt, másrészt így mindketten készülhettek a szeptem­ber végi országos versenyre. A közle­kedésirányítási szakmai tesztet ugyan­is Békéscsabán rendezik meg a közle­kedési rendőröknek. Kis Rozália örömmel mondja, hogy nőként me­gyénket képviseli majd. Szakmai kér­désekbe is beavat: csak úgy mehet be a rendőr forgalmat irányítani, ha a lámpa sárgán villog, mert egyébként életve­szélyes. Mi jut eszébe a jogosítvánnyal bíró, kezdő újságírónak: megértik—e a rendőr karjelzéseit a gépkocsivezetők? A válasz: átalában megértik, de nem mindenki. Nem véletlenül van a rendőr szájában síp: ne kelljen kiabálnia, ha­nem síppal jelezzen ajárművek vezető­inek, így rögtön felfigyelnek rá. Persze ahhoz, hogy valaki jól tudjon irányíta­ni, a mozdulatokat tükör előtt be kell gyakorolni, majd a „dirigenst” bedob­ni az életbe, a kisebbek után a nagyobb kereszteződésekbe. Tehát: nem a nőket kínozzák, és a férfiakat kímélik, csak a versenyre készülnek, és dolgukat végzik. Még ilyen melegben is... Pályázati pénzekből kirándulnak Nemrégiben két városunkban működő nagycsaládos egyesület részesült anyagi támogatásban az Országos Játéktanács döntése alapján. Szociális területen a Nagy- családosok Lencsési Egyesülete jutott nagyobb összeghez. — Miért és milyen céllal ké­szítették pályázatukat? — kér­deztük Dankó Istvánnét, az egyesület vezetőjét. — Szabadidős programok szervezésére, lebonyolítására ír­tuk a pályázatot. Szeretnénk még az idén nyáron kirándulni a gyerekekkel Gyopárosra, au­gusztus 20-án ellátogatunk Bu­dapestre, valamint részt veszünk a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik bemutatóján. A hetedik kerületi (mezőme­gyeri) nagycsaládosok egyesülete is hasznos dologra kapott nagyobb pénzösszeget. — Szervezetünk harmincöt fiatal tagja június 30-tól július 7- ig egyhetes sátortáborozáson vett részt Sárospatakon — kezdi beszámolóját Lánczi Jánosné, a közösség vezetője. A gyerekek jól érezték magukat, érdekes, ta­nulságos dolgokat láthattak, is­merhettek meg, többek között a hollóházi porcelángyárban is jártunk. A pályázatot Bereczki Gyulánéval ketten készítettük. A nagycsaládokban élő gye­rekeknek remek lehetőséget biz­tosítanak a szervezett progra­mok, hiszen így ők is utazhat­nak, kirándulhatnak hazánk szép tájaira. Az egyesületek önerőből nem tudják előteremteni a szük­séges pénzt, ezért egyre több pá­lyázatot nyújtanak be az Orszá­gos Játéktanácshoz, hiszen így anyagi támogatáshoz juthatnak. Rekordgyorsasággal... Tóth István békéscsabai olva­sónk a napokban több ízben is kéréssel fordult szerkesztő­ségünkhöz, és rajtunk keresztül hatóságokhoz a jaminaiak ü- gyes-bajos dolgaival. Úgy tűnik, együttműkö­désünk eredményre vezetett: mindkét kívánsága rekordgyor­sasággal teljesült. Panaszos le­velei után úgy gondoljuk, köszö­nősorainak is itt a helye: Július 18-án a Hírlapban, „Padot kérünk a buszmegálló­ba” címmel jeleztem, hogy Jami- nában, a Kolozsvári út 83. számú ház előtti buszmegállóban lévő padot tönkretették. Észrevéte­lem eredményes volt, rekord­gyorsasággal a pad 20-án dél­előtt elkészült, strapabíró kifo­gástalan állapotban. Június elsején megjelent „Szép hivatal, kis hiányosság­gal” című cikkel kapcsolatban is történt előrelépés. A Magyar Posta intézkedett és a hónap közepe táján a jami­nai új postahivatal előcsarnoká­ban elhelyeztek egy asztalt és négy széket. Köszönet azoknak, akik a hiányosságokat igyekez­tek megszüntetni. Beigazoló­dott, hogy csak akarni kell és oda kell figyelni a lakosság érdeké­ben. Lássuk meg tehát a jót is! Kánikulai nap borulással. Értesüléseink szerint a ké­pen látható Trabant vezetője mit sem sejtve vezette kocsiját Doboz és Szanazug között, amikor minden külső behatás nélkül a jármű az útról letérve felborult fotó: such tamás Az oldalt írta és szerkesztette: Antal Gyöngyi. Munkatársak voltak még: B. Takács Mariann és Szabó Tibor. A fotókat Kovács Erzsébet és Such Tamás készítette. Várjuk olvasóink leveleit, véleményét: Békés Megyei Hírlap szerkesztó'sége, 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4. Telefon: (66) 450-450. Eladó __________________________ Békés en a 47-es főút mellett 2 szintes, raktározásra, kereskedelmi tevékenység folytatására alkalmas, kb 700 m2 alapterületű épület (Kormos-malom). Eladó___________ Kö röstarcsa, Széchenyi u. 97. sz. alatti tüzép-telep Eladó____________ ____ B ékés, Verseny u. 5. szám alatti, kb. 2200 m2 alapterületű műhelycsarnok Porszóró-technológiás, gáz üzemeltetésű festőberendezés. Érdeklődni lehet személyesen, hétköznap, Békés, Kossuth u. 19. szám alatt vagy a (66) 341-845-ös telefonon a hét minden napján, egész nap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom