Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-15-16 / 164. szám

1995. július 15-16., szombat-vasárnap SPORT Szombaton este Hollandiában az UEFA-Intertotó Kupáért ^ Az UEFA-Intertotó Kupa negyedik ÍH csoportjában utolsó mérkőzésén lép pályára a Békéscsabai Előre FC szom­baton 19.30 órakor Hollandiában, a Heerenveen 12 ezres stadionjában, az Abe Lenstrában. A lila-fehérek ellenfele két éve került fel az élvonalba. Az idén a 18 tagú me­zőnyben a kilencedik helyen végeztek, 30 pont­tal, 48—60-as gólkülönbséggel. A csapat hazai pályán nyújtott jobb teljesítményt. A nyári kupa­sorozat eddigi két találkozóját megnyerték a hollandok, így hat ponttal vezetik a tabellát a még szintén veretlen, három mérkőzésen öt pon­tot gyűjtött békéscsabaiak előtt. A szombat esti rangadót, ha megnyerik a házigazdák már cso­portgyőztesek, s mindez megsokszorozhatja erejüket. A holland csapat 52 éves szakvezetője, Fop­pe de Haan így vélekedik az esélyekről: — Nem ismerjük a Békéscsabát, de hallottunk róla, s tudjuk, hogy az ellentámadások nagy mestere. Nem kockáztatunk, egygólos győzelmet várok. Újabb otthoni sikerünk után már csoportelsők lehetünk. A hírek szerint a hazaiak nem számíthatnak a sérüléssel bajlódó, gólerős, 26 éves csatárukra, Tamerre és a rutinos középpályásra, De Visser- re. A tervek szerint a következő összeállításban kezdenek: Swager — Doesburg, Oesterveer, Hansma (Verbeek) — Sier (de Jong), Schoen- makers, Hellinga, Alberda—Regtop, Meijer, Zuurman. A békéscsabaiak pénteken délelőtt 19-en kel­tek útra, Papp László ügyvezető elnök vezetésé­vel. A delegáció tagja még Juhász Gyula intéző, Baukó András gyúró. Az esélyekről Pásztor József vezető edzőt kérdeztük, aki ezúttal nem tart a csapattal, így a kispadon Silviu Iorgulescu pályaedző ül Hollandiában. — Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de mindent megteszünk egy döntetlen körüli ered­mény elérése érdekében — kezdi a vezető edző. — A Heerenveen erősebb bajnokságban edző­dik, mint mi, így bizonyára egy jó csapat. Mi tartalékosak leszünk, hiszen négy játékosunk — Mracskó, Fodor, Szarvas, Dávid — a Vasassal Malajziába utazik a Merdeka Kupára, Usmajev pedig útlevélproblémák miatt nem tarthat a csa­pattal. Sérültjeink közül a már futóedzéseket végző Kovácsra és Kiss J- re még legalább egy hónapig nem számíthatok. —Ennyi hiányzó ismeretében, milyen össze­állításban kezd a Békéscsaba? — A tervek szerint az Udvarácz — Balogh, Csató S., Szenti, Zahorán — Csató J., Dobi, Horváth vagy Czipó, Kasik — Major, Kul­csár S. együttes kezd. A kispadon Baji, Géczi, Kulcsár Sz. foglalnak helyet. (verasztó) Fejre vigyázni! Nemzetközi kyokushin-tábor Békéscsabán Akár Vágó István vetélkedőjén is szerepelhetne kérdésként: mit jelent az egyik legősibb karatefogalom? Nos, kyoku=végsó', legtávolabbi; shin= igazság, valóság; kai= találkozás. Most már csak össze kell olvasni: Találkozás a végsó'igazsággal. A kyokushin, vagyis erőkarate megalapítója Sósai Masutatsu Oyama volt, a század egyik legnagyobb küzdőegyénisége. Az ő szemlélete, talán nem túlzás—szelleme—lengi be azt a holnap záruló nemzetközivé bővített, tradicionális (nem ver­senyre felkészítő) tábort is, amelynek a során a békéscsabai főiskola „udvarán” és tornacsarnokában 370 karatéka végez hétfő óta „dúsí­tott” edzéseket vei és csupasz kézzel küzdenek, három percig. A 3—5 másodperc­nél tovább tartó roggyanás eldönti a küzdelmet ha nincs érvényes talá­lat, a bíró dönt. A versenyek során több számban is meghirdetik a küz­delmeket így férfiak — leütésig küzdenek, a nőknek pontszerző küzdelem zajlik, vannak férfi és női formagyakorlatok is. Bódi István, Oyama vallomása „Edzéseimet az úgynevezett „tizennyolc technikával”, a shakuriki módszerrel kezdtem. Ám gyorsan ráébredtem: a fizikai erő megszerzése önmagában olyan, mintha Buddha szobrát kísérelnénk meg kifaragnianélkül, hogy Istennek ajánlanánk lelkünket a feladat megoldása érdekében.” Részlet Sósai Masutatsu Oyama önéletrajzi regényéből Amikorcsütörtökön délután meglá­togattuk a tábort éppen vendégük volt a szövetség főtitkára, Popper György is. Amíg a szakmai nagyfő­nök, az elnök Furkó Kálmán és a hozzánk rendre visszatérő, walesi Howard Collins hetedik dános mes­ter — valamennyi magyar az ő ta­nácsain nevelkedett—értően vezé­nyelte a tűző napon a nap harmadik edzését. Adámy Istvánnal, a pesti Szamuráj Karate Klub mesterével beszélgettünk a táborról, a szakág­ról. Furkóval együtt ő is tagja a hazai szakmai ötöknek, a csúcsnak. — 1978 óta minden nyáron megrendezzük táborunkat, lehe­tőleg kétszer megyünk ugyanarra a helyre, de a pécsiek olyan sokat kértek az idén, hogy inkább ide jöttünk. A mieink mellett romá­nok, oroszok, horvátok, svédek is gyakorolnak, a Békés megyeiek a gyulai, az orosházi és a békéscsa­bai klubok révén képviseltek. A lényeg, hogy évente legalább egyszer mindenki olyan edzés­terhelést kapjon, amilyen a japán, bentlakásos karateképző. A vé­gén a jogosultak természetesen vizsgázhatnak is. Pénteken pél­dául negyvenötén pályáztak egy danra, heten kétdanos minősítés­re, négyen pedig a harmadik fo­kozatra. Ez akkor mond többet, ha hozzáteszem, hogy Európá­ban mindössze három hatdanos van! Omaja mester a játékosság fe­lé „elmozdult” karatéról vissza­tért a legősibb, a karate teljes kon- takkal való űzéséhez. Fejre nem ütnek, de szinte minden más megengedett. (Talán nem vélet­len, hogy az edzés vezényszavai között leggyakrabban az hangzik el: „Fejre vigyázz!”) A szakág művelői versenyfor­mában mellesleg mindig teljes erő­Borza József, Brezovai Sándor, Ha­lász Károly, Karmadin György,Né­meth Katalin és Rácz Anikó nevét illik ismerni a sportág híveinek, ők számos Európa-bajnoki címmel büszkélkedhetnek a magyarok közül. A „kijósok” azt vallják, az övéké ma hazánkban az egyetlen igazi tö­megsport, hiszen a hatezer nyilván­tartott karatékának csak a töredéke versenyez, nem véletlen, hogy hat­tól 55 éves korig megfordulnak résztvevők ebben a táborban is. A már említett övvizsga először is a technikai részből áll, de a technika után a küzdelemvizsga következik, amely a kívülálló számára egyene­sen bizarrul hangzó erőfeszítést kí­ván. Aki ugyanis első danra pályá­zik, annak 30, második dán eseté­ben 40, a harmadik danra aspirálók­nak 50 ellenféllel kell megküzde­niük, mindenkivel másfél percig— szünet nélkül. Ez olyan fizikai pró­batétel. amit csak nagyon ritkán ké­pes az ember teljesíteni. Gondol­junk csak bele! Majd kétórás non­stop közdelemban a péppé verés valószínűsége mellett óriási a pszi­chikai terhelés is, talán csak a sivata­gi triatlonhoz mérhető... Hogy mégsem elérhetetlen és visszariasztó, azt mi más mutatná érzékletesebben, mint hogy a fő­iskola előterében a csaknem négyszáz sportoló zokszó nélkül végezte egész héten a gyakorlást. (fábián) Nagyüzem a táborban... balról Adámy István, Furkó Kálmán és Collins mester fotó: lehoczky Péter Dollármilliók labdarúgókért Az angol labdarúgó­bajnokság legmaga­sabb osztályában, a Premier League-ben érdekelt klubok nem töltötték tétlenül az átigazolási idősza­kot. A távozók helyére kisze­meltjátékosokért kifizetett csil­lagászati összegek jelzik: a csa­patépítés érdekében jelentős anyagi áldozatot vállaltak. Amíg az európai élmezőnyhöz tartozó más nemzetbeli bajnok­ságok klubjai igyekeztek óva­tosan bánni a kincstár tartalmá­val, addig a szigetországban bátran költekeztek. Ennek ered­ményeképpen az idén már az egymilliárd dollárt is megköze­lítik az új szerzeményekért kifi­zetett összegek. A „legdrágább” klubcse­rék az élvonalban: 13,43 millió dollár: Stan Collymore (a Nottingham Fo- restből a Liverpoolba), 11,85 millió dollár: Dennis Bergkamp (Internazionale—Arsenal), 9,48. millió dollár: Les Ferdi­nand (Queens Park Rangers— Newcastle), 7,505 millió dol­lár: David Platt (Sampdoria— Arsenal), 7,11 millió dollár: Chris Armstrong (Crystal Pa­lace—Tottenham), 6,32 millió dollár: Warren Barton (Wimb­ledon—Newcastle), 5,53 mil­lió dollár: Savó Milosevic (Par­tizán Beograd—Aston Villa), 5,135 millió dollár: Mark Dra­per (Leicester—Aston Villa), 3,95 millió dollár: Gareth So­uthgate (Crystal Palace—As­ton Villa) 3,95 millió dollár: David Ginola (Paris St. Ger­main—Newcastle), 3,16 millió dollár: Kevin Campbell (Arse­nal—Nottingham), 3,16 millió dollár: Chris Bart-Williams (Sheffield Wednesday—Not­tingham), 2,37 millió dollár: Mark Hughes (Manchester United—Chelsea). Békési atléták sikerei Budapesten rendezték meg a papokban az at­léták serdülő többpró­ba bajnokságát. A via­dalon jól szerepeltek a Békési Diák Atlétikai Club fiataljai. A leány négypróba A változatban 5. lett Baji Ágnes, 2791 ponttal, s ezzel teljesítette az aranyjel­vényes szintet a tehetséges fiatal atléta. Szabó Adrienn a négypróba B változatban a he­tedik helyen végzett 2227 pont­tal, ami az aranyjelvényes szint­nek felel meg. A két többpróbá- zó Veress Zsolt tanítványa. Szegeden rendezték meg a gyaloglók utánpótlás országos bajnokságát, amelyen részt vet­tek a Békési Diák Atlétikai Club versenyzői is. A viadalon a fiú 5 km-es távon Ilyés Tamás bronzérmet nyert, 28:24-es idő­vel, Balázs Sándor negyedik lett, 28:56-os eredménnyel, ami ezüstjelvényes szint. A leányok 5 km-es távján Ilyés Hedvig a hatodik helyet szerezte meg, 27:16-os idővel, s ezzel teljesí­tette az aranyjelvényes szintet. Kiskovács Györgyi hetedik lett, 28:33-al, ami ezüstjelvényes szintnek felel meg. A muronyi, de békési színekben induló Föl- desi Regina tizedikként ért cél­ba, 29:57-el. Szarvason is megkezdték a labdarúgók Sok még a kérdőjel Az NB II-ből kiesett Szarvasi Vasas labdarúgói pénteken yB. délután kezdték meg a felkészülést az NB Ill-as idényre. \o Dr. Bencze Sándor ügyvezető elnök köszöntötte a megje­lent 20 játékost és vázolta a következő időszak feladatait. Eldőlt, hogy egy esztendeig a korábbi edző, Plástyik János irányítja az együttes szakmai munkáját. Az NB Il-es idényben szerepelt 25 játékos közül megjelent a találkozón Zana, Bencze, Bány, Truczka, Sindel, Zahorecz K., Holp. Brakszatórisz A. és Sárosi is Szarvason marad, de jelenleg még mindketten sérültek. Bekapcsolódott a munkába a saját nevelésű Kugyela, megjelent a leszerelés előtt álló Hóbei és Rohony. A kölcsönjátékosok közül Brakszatórisz G. visszatért Siófokra, Kulcsár Sz. pedig Békéscsa­bára. Horváth az NB I-es ZTE-be, Gebri a KTE-be, Plókai a Kabába tart. Kérdőjeles még a Gyomaendrődi Barátságba tartó Janis és a Kábára készülő Cziglédszky sorsa, mivel a játékosok árában nem tudtak megegyezni a klubok. Újoncként érkezett Petrás kapus, valamint bekapcsolódott a munkába a fiatalabb Zahorecz és a saját nevelésű Nagy P. is. Mellettük az ifjúsági együttesből négy-öt fiatal került fel a felnőttekhez. Napi két edzéssel készülnek a feladatokra a Körös-partiak, s tervezik három-négy rutinosabb labdarúgó leigazolását is. Új ve­zetőség még nincs, a jelenlegi ügyvezetőként irányítja a munkát. A tervek szerint új egyesület alakul a közeljövőben, ahol megválaszt­ják a klub új irányítóit is. (csabai) Tamás angol ellenféllel kezdett Ifjúsági birkózóink a németországi Witten városában küzdenek az Európa-bajnoki cí­mekért. Mint azt Jeszenszky P. Lászlótól, az OMTK edzőjétől csütörtökön este megtudtuk, 29 ország 184 versenyzője lép sző­nyegre a szabdfogásúak küzdel­meiben. Miután orosházi aktua­litása is van az Eb-nek Kiss Ta­más válogatott jóvoltából, arra is kíváncsiak voltunk, a fiú mi­lyen kezdésre számíthat. — T amás a 68 kg-osok között indul, ott 22 birkózó nevezett. A sorsoláskor az első fordulóban angol ellenfelet kapott, aki ellen pénteken este lépett szőnyegre. Csak feltételezéseink vannak, hogy amennyiben nyer a magyar fiú, akkor a grúz, majd az azerbaj- dzsáni ellenfelét kell maga mögé utasítania. Ha mindez a hét végén sikerülne, Tamás erőnyerő lenne. A péntek esti lapzártakor eredmé­nyekről még nem kaptunk hírt Wittenből. Cs. I. Belgium és Hollandia rendezi a 2000-es Eb-t Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának pénteki ülése után hivatalosan is bejelen­tették: Belgium és Hollandia közösen rendezi meg a 2000-ben esedékes Európa-bajnokságot. így az évezred végén először fordul elő, hogy két ország ad otthont a kontinensvi­adalnak. Az esemény 2000. június 2-án kezdődik és július 7-én fejeződik be. A nyitómérkőzést a brüsszeli Baldvin királyról elnevezett stadionban, az egykori Heyselben játsszák, a döntőt pedig vagy Rotterdamban, vagy Amszterdamban bonyolítják le. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Szeghalom Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot ír ki az 1995. augusztus l. napjával létrehozott és irányítása alá tartozó városi kollégium IGAZGATÓI ÁLLÁSHELYÉNEK meghatározott (5 év) időtartamra való betöltésére. Pályázati feltételek: — szakirányú egyetemi végzettség — pedagógus munkakörben eltöltött legalább 5 éves szakmai gyakorlat — nevelési, oktatási intézményben pedagógus munkakörben határozadan időre szóló, illetve a megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben határozatlan időre való kinevezés — feddhetetlen előélet. A pályázatnak tartalmaznia kell: — a kollégium működtetésére vonatkozó vezetői programot — a pályázó személyi adatait — szakmai önéletrajzot — végzettségét és szakképesítését igazoló iratok másolatát — erkölcsi bizonyítványt — személyes adatainak közlésére való nyilatkozatát. A pályázat benyújtásának határideje: a Művelődési Közlönyben történő megjelenést követő 30. nap. Bérezés: a közalkalmazottak jogállásáról szóló trv-ben foglaltak szerint. Az álláshely a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. Lakásigény kielégítésére nincs lehetőség. A pályázatot Szeghalom város polgármestere címére lehet benyújtani (Szeghalom, Szabadság tér 4—8. Telefon: 371-142). LRÉKF.S MF.GYF1 HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telcfonszámok: (66)441-545; hirdetés: telefon/fax: (66)441-311; terjesztés: telcfon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHIR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint. Készül: a Kner Nyomdában. Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068 Tartalékos lila-fehérek szerepelnek a zárófordulóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom