Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-15-16 / 164. szám
#BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1995. július 15-16., szombat-vasárnap „Anya gyermekeivel (Koszorút a mamának!)” Benczúr Gyula a XIX. századi magyar történeti festészet egyik legnagyobb alakja volt. 1844-ben Nyíregyházán született, és hetvenöt éve, 1920. július 16-án halt meg Dolányban. Első és nagy jelentőségű alkotása a Hunyadi László búcsúja. Híres képe a II. Rákóczi Ferenc elfogatása, a Vajk megkeresztelése és a Budavár bevétele. Az „Anya gyermekeivel (Koszorút a mamának!)” című képet az 1870-es években festette a művész. A kép külföldre, ismeretlen helyre került. Benczúr 1873-ban kötött házasságot: festőtársa, Gabriel Max húgát, Karolinát vette feleségül. Fiatal házasként a nyarakat a Stambergi-tó partján, Ambachban töltötték. A festői környéket úgy megszerették, hogy 1910-ig a nyarakat ott töltötték. Benczúr fiatal házaséletének emléke több plein-air problémákat felvető, természetben alkotott kép, így az „Anya gyermekeivel” is. Fekete fehéren Újragombolni a mellényt Az utóbbi hetekben egyre gyakrabban jut eszembe a Deák Ferencnek tulajdonított mondás: „A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni.” Vagyis, ha valamit eltoltak, azt jobb elölről kezdeni. A haza bölcsének okos szavait napi politikai küzdelmeink és keserveink idézték fel bennem. Gondoljanak bele! Van egy szocialista többségű kormányunk, amely intézkedéseiben nem szocialista. Kérem, ne keverjék most össze a szocialista szót a kommunistával! Nem a háromhatvanas kenyeret kérem rajtuk számon, meg a nemzeti eladósodáshoz vezető egyenlősdit. A szociális érzéketlenséget kifogásolom, azt, hogy ez a szocialista kormány vadabb a legkíméletlenebb tory kormánynál. Helyzetüket súlyosbítja, hogy a párt vezérkarát — tisztelet a kivételnek — tehetségüket nézve az egykori funkcionárius garnitúra harmadik és negyedik vonala uralja. Egykori szakszervezeti vagy pártközponti munkatársi a szint: idegesítő lezserség, zötyögő retorika, hiányos tárgyi tudás, a „mi majd megmagyarázzuk” okoskodása és hányaveti viselkedés a kamerák előtt. Legyen mentségükre mondva, nSín tanulták, mi az a rendszerváltás, hogyan, miként kell kapitalizmust „építeni” szocialista fejjel, szocialista emberekkel, szocialista szokásokkal, szocialista romokon. A mentségükhöz legyen némi vigasz számukra, hogy más se jobb. Ugyanazok, ugyanolyanok más színekben, más retorikával és ugyanazzal a tehetetlenséggel. Ok sem tehetnek róla, hogy ilyenek. Őket is a rendszerváltás szele repítette fel, s a 90-es nagy győzelem után „bedarálta” őket az idő, miként „bedarálja” majd a mostaniakat is. Senkinek semmi esélye tehát. Erre mondják a sakkban: patthelyzet. Deák szavaival: „A rosszul gombolt mellényt-újra ki kell gombolni.” Vagyis újra kellene kezdeni. Valahol, valamit, valamiért. Magunkért. Az országért. Árpási Zoltán Mindig kell egy barát Először csak üzenetet tudtunk hagyni Cininek, de félóra sem telt bele, már hívott is: „Nagyon sietek, de kérdezz!” —Mi döntött Pest mellett? — Szerettük volna Akasztón rendezni, igazából nem is mi kezdeményeztük a helyet, de nagyon előrehaladt az idő, és nem tudtunk előrejutni a legfontosabb kérdésekben sem. Mit mondjak, a mai napig nem kaptunk sem igenlő, sem nemleges választ a rendező Omega Kft.- vel. Ezért maradt a BS. —Jókora idő telt el a legendás, Toldi gimnáziumi szalagavató óta, amelyen először lépett fel. Még magam is emlékszem egy Kisstadionban rendezett műsorra, ahol fergeteges sikere volt, miközben harsány nevetés tört ki a nézőtéren, mert a talán hazánkban először működőfényújságon folyamatosan az futott, hogy „Salat nai Zárolta énekel”... úgy 1966-ot írtunk. Emlékszik még erre a bulira? — Valami dereng. Akkoriban a Metróval énekeltem a Hol jár az eszem idő• • • szak idején. Rita Pavone-dalokat és a menő angol slágereket. Régen volt, de nagyon szép volt... —Elég a nosztalgiából. Kik lesznek a jubileumi bulin a partnerei? — Még semmi sem biztos, van akit hiába hívnék, úgysem jönne, de remélem Presser Gábor, KomárLaci, Rózsi, Fren- reisz Karesz, Révész Sanyika és Zorán velem tart. A mottó az egyik nagy sikerű dalom címe: Mindig kell egy jó barát. —Ha már itt tartunk, melyek a legmaradandóbb és legkedvesebb dalai? — Inkább korszakokról beszélhetek, itt most ötszáz nótát kellene felsorolnom, de hirtelenjében a Nem várok holnapig, a Nem vagyok én apáca, a Miért mentél el, a Hosszú, forró nyár, a Félteni kell, amit — a Mercedesszel együtt — egyetlen címlistáról sem hagyok ki. Természetesen mindegyik elhangzik az őszi koncerten is. Készül közben egy lemez Zorán vezényletével. A koncert képre és hangszalagra kerül, mindez együtt alkot majd egy jubileumi videokazettát. (fábián) Hetven éve született Nagy László költő A Kossuth-díjas, háromszoros József Attila-díjas költő, műfordító, Nagy László 1925. július 17-én Felsőiszkázon született, és 1978. január 30-án Budapesten halt meg. Festőnek készült, a Képzőművészeti Főiskolán Kmetty János növendéke volt, később bölcsészetet tanult. Első kötete 1949- ben jelent meg. Ösztöndíjjal több évet töltött Bulgáriában, s műfordítói munkásságában kamatoztatta ott szerzett tapasztalatait, élményeit. 1953—57 között a Kisdobos című gyermeklap szerkesztője, majd főszerkesztője volt, később az Elet és Irodalom munkatársa lett. Legjelentősebb műve, a „Menyegző”, 1964-ben látott napvilágot. Műfordításaiért elnyerte a bolgár Cirill- és Metod-rendet. Mit szól hozzá, kedves tanár úr? Az etikai normákat ért sérelmek mélyebbek, mint a gazdasági válság Mi történik itt? — teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk valós személy, egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértő. Most a rossz közérzetünk okairól kérdezzük. — Tehát, mit szól hozzá, tanár úr? — Kelet-Európa tudatosan gondolkodó embertömegei drámát élnek át. A dráma egyéni, és ebből az egyéni drámából építik fel az emberek azt a másik drámát, ami őket körülveszi. Abból kezdik megérteni a társadalmi drámát, a nemzeti drámát, az erkölcsi drámát. Vagyis minden a saját szűrőjükön keresztül kezd felépülni, tudatosulni. Úgy gondolom, ez az élmény tesz most egy kicsit halkabbá bennünket. Nem arról van tehát szó, amit Göncz papa mondott újjáválasztása után, hogy az apadó panaszáradat azt jelzi, hogy kezdünk ak- tívkodni. Elég baj az, ha már csak nem is panaszkodunk, mert történelmi tapasztalat, hogy ha a nép, amelyiknek joga a morgás, — a jus murmurandi — már nem is morog, akkor nagy a baj. Az nem csak azt jelenti, hogy minden mindegy, hanem veszélyt is sejtet, kezd működésbe lépni a totális elutasítás mechanizmusa. — Hol van a rendszerváltásra felkent nemzedék, hol a hit, a lelkesedés? — Félő, hogy azok a nemzedékek, amelyek végigcsinálták és ráadásul történelmileg viszonylag rövid idő alatt élték meg az utóbbi évtizedek szörnyűségeit és élményeit Kelet-Eu- rópában, nem lesznek képesek kikecmeregni ebből a válságból. Ebből a borzasztó halmazból. Elnéztem a diákokat az egyetemen, és arra gondoltam, hogy nekünk meg kell halnunk ahhoz, hogy ők majd egymás szemébe nézhessenek. Igen. csakhogy addigra — vetődött fel bennem — nekik már más drámákkal kell szembenézniük, például az indulási helyzetek különbözőségéből adódó olló szorításával. Ok meg abba kerülnek bele, ráadásul a mi tapasztalatunk nélkül, mert nem mondtuk meg nekik, hogy miről van szó: az esélyegyenlőségről, illetve az esély-egyenlőtlenségről. —Igen, de ez még mindig jobb, mint a mai negyvenesek és ötvenesek által megélt kiszámíthatatlanság. A nyugati demokráciákban mindig a kiszámíthatóságot irigyeltem, azt, hogy ott egy hentes pontosan tudja, ha becsületesen dolgozik, akkor a mészárszéke három emberöltő után is ott fog állni ahol most, mert már három emberöltővel azelőtt is ott állt. — Igen, ez az egész bizonytalanság a Kelet jellemzője. Az uralmi formákhoz hozzátartozott, hogy ha azok megváltoztak, akkor az emberek millióinak sorsa is megváltozott. Ez kétségtelenül így volt, de gyanítom, ahhoz, hogy az ön által említett kiszámíthatóság itt valósággá váljon, nagyon stabil és hosszaij tartó, történelmileg szilárd alapon álló struktúrák kellenek. Ezek itt nem alakulhattak ki. És mi van, ha nem is lesz idő arra, hogy kialakuljanak? Tudniillik az idő szorításában is élünk. — Nagyon fájdalmasan hangzik amit mond. Nincs megoldás? — Valami nagy-nagy össznépi beszélgetésre lenne szükség. Minden gond, minden baj, minden fájdalom ki- beszélésére. Nem a menekülés szándékával, nem úgy, hogy valaki csak tiszta, a másik meg csak piszkos. Hanem — akármennyire paposán hangzik — a megbékélés, a kölcsönös segítés, a szolidaritás szándékával. Nem kell itt egymás keblére borulni, de egészen biztos, hogy súlyosak a válság erkölcsi összetevői. Úgy gondolom, az etikai normákat ért sérelmek mélyebbek, mint maga a gazdasági válság. Ezen változtatni kell. A bizalmi válság nehezebb kérdés, azzal nincs mit kezdeni, azt csak az idő, nagyon hosszú idő és hiteles politikai csapat tudja helyreállítani. — Akkor térdre, imára, jöjjön a Megváltó? — Megváltók nincsenek. Megváltó csak egyszer volt, és — tételezzük fel — örökre megváltott minket. Azóta újabb Megváltó nem jelentkezett, ezért magunkat kell megváltanunk, vagyis magunknak csak mi lehetünk a megváltói. Annál inkább, mert a rendszerváltás sem hozott megváltást, annak ellenére nem, hogy sokan várták tőle. Ehelyett kemény szenvedést zúdított ránk a keresztfán. A rendszerváltás Golgotáján. Kár lenne tagadni, ott valamennyiünknek megvannak a magunk keresztfái. Zalatnay Sarolta harminc éve énekel, és a jubileum bőven elegendő' alkalom egy nagy koncertre. Az első tervekben, az időközben 15 aranylemezt és egy platinalemezt is „összeéneklő” Cini (öt könyvéről már nem is beszélve), az akasztói Stadler-stadion szerepelt. Időközben kiderült: a „Mindig kell egy jóbarát” fedőnevű koncert október 15-én vasárnap lesz — a Budapest Sportcsarnokban.
