Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-14 / 163. szám

© SARKAD ÉS KÖRNYÉKE 1995. július 14., péntek Mezőgyán, református imaház Hírek Nyugdíjasok az Avarban. A Sarkadi Nyugdíjas Egyesület a helyi önkormányzat és a család- segítő központ segítségével júli­us 16-án 16 órától baráti délutánt szervez a város Avar éttermében a Székelyföldről érkezett nyug­díjas vendégek számára. A sar­kadi egyesület részéről Csizma­dia Lajosné, Kiss Sándor, Szabó Károly és a Sárosi—Peres-duó szórakoztatja az egybegyűlte­ket. Irány Komádi! Az általános is­kolásokból álló geszti hagyo­mányőrző csapat hétfőn (július 17-én) a Komádi közelében lévő Sebes-Köröshöz utazik. Mint ahogy eddig minden esztendő­ben, most is sátrakban alszanak majd a gyerekek. A táborozást az iskola szervezi, ám a tábor veze­tésével Jantyik Tibor alpolgár­mestert bízták meg. Ökör köri tervek. A 11 tagot számláló sarkadi Ökör Kör test­vérvárosi kapcsolatot szeretne létesíteni a Foton megalakult Ökör Körrel. Terveik közé tarto­zik még az ökör köri tagsági iga­zolványok kiadása, ahol a hiva­talosan használt nevek mellett az Ökör Körben elfogadott nevek is szerepelnének. Olyanok, mint Gumis, Lapi, Sampon, Tölcsér vagy Lili. Geszti kupa. Geszten az idén is megrendezik a „Geszti kupa” el­nevezésű kettesfogathajtó ver­senyt. Az augusztus 5-ére kitű­zött verseny támogatására már több szponzor is jelentkezett. Olyanok, mint Bérezi János bé­késcsabai vállalkozó, a szintén csabai Coca-Cola Amatil, a zsa- dányi Szilér Kft., a kiskunfél­egyházi BIC és a gyulai Seres Nagyker. Borsós László főszer­vező azonban további szponzo­rok jelentkezését is várja. Ez ügyben üzenet a községházán hagyható. Az oldalt írta és szerkesztette: Magyar Mária. Fotó: Lehoczky Péter és Such Tamás „Visz’lát 2000-ben!” Az egykori polgári 1945-ben végzett diákjai ballagásuk napján. A háborús idők miatt azonban csakfoghíjas volt a megjelenés Meghatóan kedves ünnepség helyszíne volt július elsején a Sarkadi 1-es Számú Általános Iskola. Ötvenéves találkozóra gyűltek össze a Sarkadi Polgári Iskola 1944—45-ben végzett di­ákjai. (A találkozó megszerve­zésében oroszlánrészt vállalt Tóth Sándor és Sajti Sándor, az egykori tanulóközösség két nö­vendéke.) A hajdani osztályban 52 tanuló végzett. Csodálkoztak is jónéhányan: vajon hogyan fér­tek el annyian egy tanterem­ben!? Az elsők között érkezett a tár­saság egyetlen élő pedagógusa, Puskás Irénke tanárnő, aki eddig az osztály valamennyi találko­zóját megtisztelte. A „nagy ran­devún” megjelent Szabó Gyula, az utódiskola igazgatója is, aki röviden ismertette az intézmény történetét, eredményeit. Meleg szavakkal üdvözölte a résztve­vőket Tóth Imre polgármester is. Beszélt Sarkad fejlődéséről, az elért eredményekről és a tervek­ről. Az egybegyűltek tapssal kö­szönték meg az iskola és a város vezetőjének megjelenését. A jubileumi találkozóra 26 volt diák jött el. Egyperces néma felállással adóztak 12 elhunyt társuk emlékének, majd egyen­ként elmesélték, kivel mi történt az elmúlt évtizedekben. Ki­derült, hogy mindenki becsület­tel élt, dolgozott, nevelte fel gyermekeit és neveli jelenleg is az unokáit. Szinte egyetlen be­számolóból sem maradt el az el­bocsátó iskola iránt érzett hála, és a szeretet, amely Sarkadhoz fűzi valamennyiüket. A találkozó az Avar étterem­ben folytatódott, ebéddel, továb­bi beszélgetéssel, emlékezéssel és tánccal. Akkor és ott megfo­gadták, 2000-ben újra találkoz­nak. Rajzol, zenél és mégis szeretik a kullancsok Ritka Rigó az Almássy-kastélyban Többen állítják, hogy a sarkadi Rigó Tamás kissé eltér az átlagostól. Ez számomra is azonnal kiderült, amikor az egész héten át tartó kétegyházi alkotótáborban sikerült rátalálnom. A táborlakók éppen a napi kullancsadagjaikat szedegették egymásból, amikor kiderült, hogy Tamás rekordot döntött a maga harmincas „gyűjteményével”. „Nem nagyon értem, hol szedhettem fel őket, mikor szinte egész nap a műteremben voltam” — vonta fel a vállait. Megvártam, amíg valamennyitől megszabadul, aztán több száz szúnyog társaságában beszélgetni kezdtünk a táborlakóknak helyet adó Almássy- kastély kertjében. A 192 centiméteres, 21 éves ifjú elismerte, hogy a környezetében többen is állították már: Rigó Tamás nem egy hétköznapi eset. Ő maga azonban tiltakozik ez ellen: — Olyan vagyok, mint más, csak kicsit zárkózottabb. Szeretek rajzolni, zenélni, szeretnék továbbtanulni. Jó, a szüleim biztosan azt szeretnék, ha a fiuk rendesen kitöltötte volna a katonaidejét, lenne jó állása, gondtalanul élne. Minden normális szülő ezt szeretné. Nálam mindez idáig nem jött össze. Öt hónapig voltam katona, egy-két hónapig ápolósegéd, újságos, majd biztosítási bróker. Mit csináljak!? Ez mind nem nekem való! Most munkanélküli vagyok, így sokkal több időm van az álmaimmal, terveimmel foglalkozni, azzal, amit szeretek. Szerencsére a szüleim megértőek, és annak ellenére, hogy nem vagyok egy mintapéldány, minden támogatást megadnak. Rátértünk az alkotótáborra! Őszintén bevallotta, hogy először jár itt, és a kullancsoktól eltekintve egészen jól érzi magát. Mint mondta, Szőke Sándor kötegyáni szobrászművész mestere csalogatta ide, hogy egy kicsit Rigó Tamás kedvenc alkotásával behatóbban foglalkozzon az anyaggal. Az itt készített agyagportréja közsikert aratott. „Én se hittem volna, hogy ennyire vagyok képes” — vallotta be. Egyre jobban erősödik benne, hogy elvégezze a rajz szakot Szegeden vagy a rajz­vizuális nevelést Egerben. Na persze a zenét sem szeretné abbahagyni. Sarkadon (inkább csak önmaguk szórakoztatására) megalakították a „Pléd” nevű együttest (amely még három hasonló „kaliberű” srácot takar). — A mi volt évfolyamunk egyébként tele van ilyen „művészlelkekkel” — tette hozzá. — Édesapám szokta mondani, valami furcsa csillag uralkodhatott abban az évben, amikor a mi korosztályunk született. Szerintem viszont inkább csak kölcsönösen hatunk egymásra... New York árnyékában Hogy New York, Párizs vagy London térségében az emberek hány százaléka él fürdőszoba nélküli lakásban, nem tu­dom. Sejtem azonban, hogy kicsit jobb helyzetben vannak a Sarkad térségieknél, ahol a lakások 40 százalékából hiányzik a kifejezetten tisztálkodásra létrehozott helyiség. Valószínűleg a gépkocsitulajdonosok aránya is na­gyobb, mint Sarkad vidékén, ahol 1000 lakos közül csupán 104-en járhatnak négykerekűn. A telefonos lakások számáról már nem is beszélek! Szóval egy-egy ilyen nagyvárossal összehasonlítva úgy tűnik, mintha Sarkad térségében most múlt volna el a középkor. A jobbítás igénye szerencsére nagyon is XX. századi. A kistérség önkormányzatai a legkülönfélébb pályázatokkal próbálnak meg tőkét hozni a településeikre. Jelenleg a kis- és középvállalkozások fellendí­tésére irányuló fejlesztési program kidolgozásán fáradoznak. Persze a vállalkozókedv leginkább akkor növekedne meg, ha az országnak igazi vásárlóereje lenne. Aki megmondja, hogy ezt milyen ,.pályázattal" lehetne elérni, megérdemelné, hogy soron kívül (nagy fizetéssel) kormánytaggá válasszák! Hatha a vidéket választják Mint Pocsajiné Fábián Mag­dolnától, az MMK munkatársá­tól megtudtuk, az idén folytatják az ifjúság patronálását. Augusz­tus 11—12—13-án Szanazugba szerveznek tábort az említett hátrányos helyzetű települések fiataljai számára. Ezúttal azt tűz­ték ki célul, hogy megvitassák a fiatalok életében beállt változá­sokat, s megpróbáljanak megol­dásokat kitalálni abajokra. Nagy Zsuzsa, a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főiskola pedagó­gusa közösségépítési tréninget tart számukra, egy másik neves eladó pedig az AÍDS-ről beszél nekik. A tábor napjaink konflik­tusainak kezeléséhez szeretne segítséget nyújtani azoknak a fi­ataloknak, akik talán úgy hatá­roznak, megbirkóznak a vidéki élettel. védő egyesület elnökének nem gumibői van a Trabantja, így egyszerre csak meghatározott számú ebet szállíthat vele a me­gyeszékhelyre. A másik problé­ma, hogy a Trabant (többek saj­nálatára) nem napenergiával működik, így ha sűrűn fordulnak vele, sűrűn kell tankolni is bele. A sarkadi kutyatelepről ed­dig harminc ebet szállítottak a csabai kutyamenhelyre Hordódongán a világ Magyarvalkó Kötegyánban született 1949- ben. Iskoláit a szülőfaluban, Békéscsabán és Budapesten végezte. Eredetileg népműve­lő, de foglalkozott fotózással, diaporámával és volt lemezlo­vas is. Végül a képzőművé­szetnél kötött ki. Ezen belül is a festészet és a grafika érdekli. A Sarkad térségiek közül ennyi bevezetésből bizonyára többen is ráismernek Ungvári Mihály kötegyáni festőművészre, aki autodidakta módon tanulta a szakma csínját-bínját. Azon­ban mindig olyan művészek közelében alkotott, akik segí­tették a pályán. A mestere Koszta Rozália volt, de leg­alább ilyen fontos név az életé­ben Fodor József, Hézső Fe­renc, Lelkes István és Holler József is. Festményeivel, grafi­káival több önálló és kollektív kiállításon szerepelt: Hódme­zővásárhelyen, Szegeden, Gyöngyösön, Szekszárdon, Budapesten és Békés megye számos településén. Festmé­nyei eljutottak román, orosz, német, finn, svéd, osztrák, ausztrál és kanadai gyűjtőkhöz is. Legutóbb a sarkadi Márki Sándor Múzeumben nyitottak kiállítást alkotásaiból, amelyet augusztus 20-áig láthatnak az érdeklődők. Atárlatra összevá­logatott 52 képzőművészeti al­kotás közül csaknem 30 hordó­dongára festett, ikontechniká­val készült kép, amelyek temp­lomokat, műemlék jellegű épületeket ábrázolnak. A tár­latmegnyitón Banner Zoltán művészettörténész így jelle­mezte képeit: „Ezek a képek azt mutatják, olyan festő kezé­ben van az ecset, aki mindenütt otthon van e világban, aki a realizmus talajáról szemléli a dolgokat.” De hol van Józsi bácsi? Az elmúlt hetekben egy busznyi sarkadi nyugdíjas utazott Aradra a Sarkadi Nyugdíjas Egyesület szervezésében. A romániai vá­rosban két és fél óra állt a nyug­díjasok rendelkezésére, hogy bevásárlásaikat elintézzék. Áz egyik utas azonban (nevezzük Józsi bácsinak) bevásárlás köz­ben eltévedt, és akármerre in­dult, nem talált vissza a sarkadi csoporthoz... Az autóbuszon a névsorolva­sáskor kiderült, hogy Józsi bácsi hiányzik. Mindenki arcára kiült a döbbenet. Indulni kellene vissza, de egy utas hiányzik. Va­jon mi történhetett? Kirabolták? Leütötték? Rosszul lett ? Netán ufó rabolta el? Szörnyűbbnél szörnyűbb variációk merültek fel Józsi bácsi „igazolatlan” tá­vollétének megmagyarázására. Nincs mese, meg kell találni az eltűntet. A nyugdíjasok csatár­láncokat alakítottak Józsi bácsi felkutatására. Másfél órai kitartó keresgélés után eredményte­lenül tértek vissza a kiinduló ponthoz. Mindenki csak némán rázta a fejét: semmi. Nincs más hátra, be kel 1 jelenteni a dolgot a rendőrségen. Ott felvették az adatokat, és ígérték, megindítják anyomozást. Azután javasolták, a csoport térjen vissza Magyar- országra Józsi bácsi nélkül. Mint valami gyászmenet, úgy nézett ki a sarkadi hazaindulók cso­portja. Se egy nóta, se egy vicc, mindenki csak némán ült az au­tóbuszban, mintha valamennyi­en keserű füvet ettek volna. A meglepetés otthon érte őket. Amikor szállnak le az autó­buszból, szemben a Pelikán étte­rem előtt ott állt Józsi bácsi teljes életnagyságban egy biciklivel az oldalán. A buszból kiszállók ki­kerekedett szemmel néztek a túloldalra, mintha kísértetet lát­nának. Mivel többen is megerő­sítették, hogy valóban Józsi bá­csi álldogál a túloldalon, hama­rosan körbefogták, és kíváncsi­an várták a magyarázatot. Ám a 74 esztendős Józsi bácsi — mintha mi sem történt volna —, csak ennyit kérdezett csendesen: „Hun van a csomagom?” Kérdésétől Kiss Lajos, a cso­port vezetője először majdnem agyvérzést kapott, de aztán ő és a társaság is nevetésben tört ki. Józsi bácsi elmesélte, hogyan keringett reménytelenül Ara­don, hogy vitette ki magát taxi­val a vasútállomásra, hogyan sajnáltatta meg magát egy román asszonnyal, aki 1000 lejt adott neki vonatjegyre, és hogyan ju­tott el a bukaresti gyorsról Sar­kadig, s hogy mióta várta kirán­duló társait a Pelikán előtt. Már majdnem azt hitte, elvesztek... Gazdit keresek! Április vége óta működik kutya­telep Sarkadon, a Keresztúri úton. A méhtelep melletti „ide­iglenes kutyalakot” a városgaz­dálkodási iroda működteti. A he­lyi ebrendelet szerint a gazdát­lannak tűnő, kóbor kutyákat — amennyiben értük nyolc napon belül nem jelentkezik a tulajdo­nos — értékesítik (ha van rá ve­vő) vagy elaltatják. Szerencsére ilyesmire még egyszer sem került sor, hiszen a helybéli ál lat­védő egyesület elnöke, Szendrei Eszter azokat az ebeket, ame­lyeknek már „kitelt az idejük” Sarkadon, beszállította a békés­csabai Kétegyházi úti kutya- menhelyre. Mint Szendrei Esz­ter elmondta, közel harminc eb került ezen az úton Békéscsabá­ra. Az ezzel párhuzamosan szer­vezett kutyamentő akciók során pedig újabb negyven kutyának oldódott meg a sorsa. A gondot egyedül az jelenti, hogy az állat­A Békés Megyei Művelődési Központ már tavaly is szorgal­mazta, hogy a megye egyik leg­hátrányosabb vidékén, Geszt, Mezőgyán, Körösnagyharsány, Zsadány és Biharúgra térségé­ben élő fiatalok ifjúsági tábort hozzanak létre, ahol megbeszél­hetik gondjaikat, problémáikat, megvitathatják a terveiket. A el­maradott térségek felzárkóztatá­sával foglalkozó MMK-munka- társak úgy gondolták, hogy az itt összerázódó, terveket szövögető fiatalok a későbbiekben haszná­ra lehetnek majd e vidéknek. A tavaly megszervezett szekértá­bor valóban nem volt hiábavaló. Sok-sok hasznosítható ötlet született a résztvevők fejében. Az egyik konkrét eredmény a geszti ifjúsági egyesület megala­kulása volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom