Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-13 / 162. szám
MEGYEIKORKEP 1995. július 13., csütörtök Nem alaptalanul féltjük a kultúrát Véget ért a Békés-Tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozata Igencsak mozgalmas volt az idei, sorrendben a XIX. Békés-Tarhosi Zenei Napok programsorozata, a hazai zenei élet tehetségei bontogatták szárnyukat a tarhosi iskolában. Ajúnius 12-ei nyitóhangverseny úgy tovaszállt, mintha aminap lett volna. Tegnap este pedig a nyolcadik nemzetközi kürtkurzus résztvevőinek záróhangversenyén tapsolhatott a közönség. Először a legfiatalabbak köszöntötték a publikumot, majd Joób Árpád, a zenei napok igazgatója lépett a mikrofonhoz. Zárszavában röviden értékelte az idei Békés-Tarhosi Zenei Napokat. Mint mondotta, az anyagi megszorítások a kultúrát is érintik, sokan féltik a művészetet, a zenét — nem alaptalanul. Ennek ellenére Kodály Zoltán, Bartók Béla és Gulyás György szellemében kerültek megrendezésre a zenei napok, szép sikerrel. Az erszény lehet üres, de az emberi lélek soha — mondotta Joób Árpád, majd köszönetét fejezte ki a rendezvénysorozat támogatóinak. A huszadik, vagyis a jövő évi programról elhangzott: a jubileumi évben lesz ötven éve annak, hogy Gulyás György szellemében megkezdődhetett az oktatás a tarhosi zeneiskolában, a magyar muzsika fellegvárában. Az ezt követő záróhangversenyen a kürtkurzus résztvevői léptek pódiumra, melynek végén következett a nagy parti, vagyis a kurzus hallgatóiból és tanáraiból alakult kamaraegyüttes Tarjáni Ferenc kürtművész vezényletével fergeteges sikerrel adta elő Hidas: Fantázia 12 szólamban című művét. —szekeres— A legfiatalabbak köszöntötték a publikumot, majd Joób Árpád, a zenei napok igazgatója értékelte a rendezvénysorozatot FOTÓ: LEHOCZKY Péter Megyénkben hét városban jegyezhető Hétfőtől: OTP-részvény A bágyasztó hőségben nagyon is friss szelek járnak az OTP háza táján, élénk az érdeklődés az OTP-részvények iránt. Amint a pénzintézet sajtótájékoztatóján elhangzott, a részvények nem a legkedvezőbb lélektani pillanatokban kerültek piacra a múlt héten Londonban, de végül is az OTP-t másfélszeresen túljegyezték. A londoni részvénykibocsátás után a tegnapi nappal zárult a pénzintézet dolgozóinak jegyzése, majd hétfőn, július 17-én kezdődik a honi nyilvános kibocsátás magánszemélyeknek és intézményeknek. Jelenleg az OTP-nek 60 ezer kisrészvényes tulajdonosa van — most ez a szám bizonyosan nagyságrendekkel megugrik. A részvényjegyzés részleteiről, a megyei lehetőségekről kérdeztük tegnap dr. Szekeres Istvánt, az OTP Bank Rt. Békés megyei igazgatóját. Kétsopronynak újra van mozija ^RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Megújult otthon. A mezőkovácsházi székhelyű Békés Megye Képviselő-testülete Szakosított és Időskorúak Szociális Otthona az elmúlt hónapokban teljes egészében átalakításra került. A régi épületegység helyett ezentúl új, korszerű otthonban folytathatják a bentlakók és ápolók a mindennapi munkát. A beruházás ünnepélyes átadása július 14-én 10 órakor lesz a mezőkovácsházi otthonban. Nyári szünet. A békési Városi Könyvtárban július 17- étől augusztus 14-éig nyári szünet lesz, ezen időszakban zárva lesz az intézmény. Az élet viszont teljesen nem áll meg, a vakáció alatt ügyeletet tartanak, s halaszthatatlan esetekben segítenek az olvasóknak. Családi horgászverseny. A békési Viharsarok Horgász Egyesület a békési Ipartestület szervezésében július 21-én 17 órától július 22-én 12 óráig családi nagyhalfogó horgászversenyt rendez a borosgyáni bányataván. A versenyre nevezni lehet munkaidőben július 18- áig a békési Ipartestület székházában, vagy a 341-028-as telefonon. Gádoros! gazdajegyző. Az FM-hivatalok felügyelet alatt működő falugazdász-hálózat június 30-án megszűnt. Ennek a hálózatnak a feladatait július elsejétől a Békés Megyei Agrárkamara irányításával működő kamarai gazdajegyző vette át. Nagyszénás, Gádoros és Kondoros településeken Mórocz Tibor nagyszénási lakos látja el ezt a munkakört. Működő egységek. Gerendáson a Munkácsy Mező- gazdasági Szövetkezet igazgatósága a megválasztáskor azt a feladatot kapta, hogy a tulajdo-' nosi érdekeket jobban érvényesítse. Ennek érdekében hozzon létre olyan önállóan működő termelési egységeket, amik ennek a célnak megfelelnek. Tavaly 4 működő kft. alakult a szövetkezet közreműködésével (Dry-Sun Gyümölcsaszaló Kft., Geri-Sert Sertéshizlaló Kft., Holstein-Farm Szarvasmarhatenyésztő Kft. és az Ag- ro-Rent Gépesítési Kft.). Ezekben a szövetkezet 49 százalék tőkerészben vesz részt. Vegyesen loptok. Július 12-ére virradó éjjel ajtófelfeszí- tés módszerével betörtek Vésztőn a Révai utcai vegyesboltba, ahonnan elsősorban italt ás dohányárut vittek el, mintegy 40 ezer forint a kárérték. A kistelepüléseken általában korlátozottak a szórakozási lehetőségek. Ez a megállapítás különösen igaznak bizonyult Kétsop- ronyban, ahol hosszú éveken keresztül szünetelt a mozi. Az ezerötszáz lélekszámú településen most a helyi művelődési ház felvállalta a filmvetítések megszervezését. A kétsopronyiak a hódmezővásárhelyi Mozgókép Kft.-vei kötöttek szerződést, a kft. magára vállalta a rendszeres és folyamatos filmbeszerzést. Az első filmvetítést július 29- én, szombaton este hat órakor tartják a Kétsopronyi Művelődési Házban. Azt követően pedig minden szombaton (szintén a művelődési házban) 18 órától ismét rendszeresen fog működni Kétsopronyban a mozi. Ezekben a hetekben az iskolai szünetek miatt számtalan más településen tanuló kétsopronyi diák is otthon tartózkodik, bizonyára számukra is jól jön ez a szórakozási lehetőség. A szervezők óhaja is az, hogy minél több kétsopronyi látogassa a vetítéseket, hisz a mozi újraindulása csak ekkor válhat hatékonnyá és hosszú életűvé. (Magyari) Hollandok a gáton A holland—magyar vízügyi kapcsolatok keretében a két ország legrangosabb műszaki egyeteme — a hollandiai Delft-i és a Budapesti Műszaki Egyetem egyre több területen együttműködik. Ennek alapján négy holland egyetemista az idei nyáron hazánkban tanulmányozza az árvízvédekezési gyakorlatot négy magyar diák társaságában, dr. Zsuf- fa István professzor, egyetemi tanszékvezető tanár irányításával. A diákok július 11—16. között Gyulán, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság által szervezett, árvízvédekezéssel összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt, úgy anis a holland egyetem az árvízvédekezés tekintetében a magyar gyakorlatot mintaértékűnek tartja. Ma délelőtt a Fekete-Körös erdőmenti gátőrtelepén magyar gátőrök vezényletével a holland és magyar egyetemisták gyakorolják a szakma elemi fogásait, a homokzsáktömést és rőzsefonat-készítést. — Megyénkben tapasztalható-e érdeklődés a a nyilvános kibocsátás iránt? —Igen, mutatkozik várakozás a lehetőség iránt. Természetesen nem számítunk akkora érdeklődésre, mint ami tavaly a kárpótlás kapcsán megnyilvánult. — Mennyi részvényt bocsátanak ki itthon magánszemélyek és intézményi befektetők számára? — 1,4 millió darabot jegyezhetnek a magánszemélyek, és ehhez számítható túljegyzés esetén az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által képzett tartalék. Az intézményi befektetők 700 ezer darab részvényt kaphatnak. — Milyen feltételekkel lehet jegyezni OTP-részvényt magán- személyeknek? — Az ezerforintos névértékű, névre szóló törzsrészvényeket 1200 forintért lehet jegyezni július 17-étől 21-éig, de túljegyzés esetén az ÁPV Rt. akár egy nap után is lezárathatja. Úgy gondolom, mivel 5 százaléknyi a részvénytömeg, ami kibocsátásra kerül, ezt 1-2 napon belül lejegyzik. Részvényhez A mezőkovácsházi művelődési központ által meghirdetett komplex táborban valódi szellemjárással, valamint kiállítással egybekötött táborzáróval fejeződött be az egyhetes program. A szakmai szekciók témakörei—a jelentkezők igényei alapján — színjátszás, mozgásművészet, kézműves, képzőművészet és honismeret voltak. A jelentkezők száma az idén a helyiek mellett kibővült mezőhegyesi, magyar- bánhegyesi, nagyszénási és pusztaföldvári gyerekekkel, akik nagy igyekezettel vettek részt a programokban. A rendezőség pedig külön elismeréssel szólt a kollégiumi ellátásról. —Megérkezésünk után Orosházán a veterán autók kiállítását tekintettük meg, majd Gyopároson fürödtünk. A hét elején sport- verseny volt a helyi általános iskolában, „bekerekeztük” Mező- kovácsházát, valamint fánksütésen, karneválon és diszkótánc- versenyen is szórakozhattunk — — ami egyébként osztalékra jogosult — lehet jutni készpénzzel, akkor rövid időn belül már eladható, és lehet 30 százalék befizetése mellett részletre jegyezni. Ez utóbbi esetben egyéves fizetési kedvezményt kap az ügyfél, de úgy, hogy az előtörlesztés leghamarabb 1996. január 15-én lehetséges. — Békés megyében hol és mennyit jegyezhetnek a magán- személyek? — Hét OTP-fiókban lehet hétfőtől jegyeztetni magánszemélyeknek: Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Szarvason, Békésen, Szeghalomban és Mező- kovácsházán. Intézmények nem a megyében, hanem Budapesten az OTP Broóker Rt.-nél, illetve a Creditanstalt Értékpapír Rt.- nél jegyezhetnek OTP-rész- vényt. Készpénzért bármennyit lehet jegyeztetni magánszemélyeknek, de 250 darab az, ami az allokáció során előnyben részesül. részletre meddig legfeljebb 100 darabot lehet jegyeztetni. Az OTP-részvények tőzsdei bevezetése egyébként augusztus elején várható. Tóth Ibolya mesélték Tóth Zsófia, Hajdara Éva és Farkas Anikó, a kézműves szakkör tagjai. Mint kiderült, a délelőtti szakmai munka után, minden nap bőven akadt esemény. Az aerobik „mesterei”, Klárik Annamária és Kertmegi Hajnalka mezőhegyesi diákok szerint: „nem lehetett unatkozni”. Csütörtökön például Mezőhegyesre látogattak a ménesbirtokra. Másnap kerékpártúrát tettek a 67-es majorba, ahol Mákos Lajos, a napközi vezetője finom bográcsossal várta a gyerekeket. A színjátszó szekció bemutatta A rátóti csikótojás című mesejátékot, majd az elkészített munkákból készült kiállítás. A hétvége érdekessége a Crazy Amatőr Színjátszó Társulás közreműködésével pontosan éjfélkor kezdődő szellemjárás, vagyis A padlás című musical bemutatója volt. A tábor tehát elérte célját: mindenki élményekkel gazdagon utazhatott haza. H.M. „SZERESS SZELÍDEN, S VAGYADNAK NEM ART VÉSZ; BEVÁLT IGAZSÁG: LASSAN JÁRJ, TOVÁBB ÉRSZ.” (Shakespeare) Táborzáró éjféli szellemjárással Kunágota és Magyardombegyház között történt... / Álarcos útonállók a XX. században? Húsz perc múlva felrobban a Monostor! Motor és autó ütközött. Tegnap Békéscsabán, a Becsey Oszkár utcában 13 órakor egy segédmotor-kerékpáros kihajtott az útra, éppen egy személy- gépkocsi elé. A két jármű összeütközött, amelynek következtében a segédmotor vezetője könnyű sérülést szenvedett. Betörés Geszten. E hét elején ismeretlen tettes(ek) be- tört(ek) a geszti Arany János- emlékházba. Szétszórták az ott lévő dokumentumokat, kiszedték a képeket a rámáikból, ám semmilyen emlékanyagot nem vittek magukkal, csupán a képek és a bemutatóasztal kereteit, valamint az üvegrészeket vették a hónuk alá. Áz otthagyott és az elvitt holmikból a falu vezetői és a rendőrség levonta a következtetést: sem műgyűjtő, sem irodalomkedvelő nem lehetett a tolvaj. A középkorba illő, de modem változatú útonállásnak lett szenvedő alanya a hét végén H. Gy. pusztaottlakai lakos. Elmondása szerint a Kunágota és Magyardombegyház közötti műúton egy álarcot viselő személy megállásra kényszerítette, majd vasvillát szegezve a mellének elvette a pénzét. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen, rablás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt folytatja a nyomozást. Émellett a rendőrség 50 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A bűnügyi osztály tájékoztatása szerint H. Gy. Pusztaottla- káról 19 órakor indult el egy lovas fogattal a dombegyházi sógorához. Útközben Medgyes- egyházán megállt és az egyik terményboltban nagyobb mennyiségű tápot vásárolt. Továbbment, és 23 óra körül Kun- ágotát elhagyva a Magyar- dombegyházra vezető bekötőút- tól közel 1 km-re egy Dombegyház felől érkező személygépkocsival találkozott. A gépkocsi megállásra kényszerítette, majd a belőle kiszálló álarcos személy értéktárgyainak átadására szólította fel. Ijedtében leugrott a lovas kocsiról és menekülni próbált. Ekkor az álarcos lekapott egy vasvillát a szekérről és utolérve a sértettet annak melléhez szorította. A zsebéből kivette a pénztárcáját, amelyben 34 ezer forint volt. Miután az árokba szorított ember pénzét elvették, a lovas kocsit egy másik személy a földútra vezette. Ezután beugrottak a gépkocsiba és Kunágota irányába elszáguldottak. Az ügyben jelenleg az adatgyűjtés folyik. Az elkövető személyleírása: körülbelül 175 cm magas, erős testalkatú, feltehetően nem cigány személy, aki világos színű rövid ujjú inget viselt. A gépkocsi fehér vagy szürke színű, régi típusú, körlámpás Lada volt. A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a személyekről vagy a gépkocsiról, azt jelezze a mezőkovácsházi rendőrségen vagy bármely rendőri szervnél. Halasi Mária Igencsak meglepődött a Szeghalmi Rendőrkapitányság ügyeletese, amikor nyolcadikán éjjel fél kettőkor egy férfihang telefonon robbantással fenyegetőzött. Az ismeretlen telefonáló mindössze annyit közölt, hogy a vésztői Monostor étteremben kilenc kilogramm trotilt és megfelelő gyújtószerkezetet helyezett el, amely húsz perc múlva, egy óra ötven perckor felrobban. A rendőrség azonnal akcióba lépett. Először is minden nagyobb gond nélkül kiürítették az éttermet, ahol egyébként rendezvény volt, majd az erre a célra kiképzett állomány átfésülte a Monostor valamennyi helyiségét, ám semmit sem talált. Időközben megkezdődött az adatgyűjtés az ismeretlen telefonáló kilétéről is. A nyomozás során felmerült az a gyanú, hogy esetleg valaki az ott szórakozó vendégek közül lehetett a telefonáló. Egyre szűkült a kör, s végül fennakadt a horgon M. Gy. vésztői lakos, aki akihallgatás során elismerte, hogy ő telefonált. Az történt ugyanis, hogy benn szórakozó barátnőjével összeveszett, majd kissé ittas állapotban úgy gondolta, megvicceli őt is meg a többieket is a bombariadóval. A szomszédos telefonfülkéből riasztotta a rendőröket. A kapitányság nem méltányolta a humorát, s közveszéllyel fenyegetés alapos gyanúja miatt eljárás indult ellene, s kezdeményezik mielőbbi bíróság elé állítását. Gila Károly