Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-10 / 159. szám

1995. július 10., hétfő VILÁGTÜKÖR Német konzorcium vállalko­zott a sok vihart kavart tengeri olajkút szárazföldi szétszedé­sére. A Shell cég a környezet­védők tiltakozásának engedve a múlt hónapban beleegyezett, hogy mégsem süllyeszti a ten­gerbe az olajfúrótomyot. A leghevesebben Németország­ban léptek fel a gigászi „szeme­telés” ellen. Felszólította Párizst az Eu­rópai Biztonsági és Együttmű­ködési Szervezet, hogy vonja vissza a polinéziai atomfegy­ver-kísérletek felújításáról ho­zott döntését. Az EBESZ par­lamenti közgyűlésének szom­baton véget ért ottawai üléssza­kán a franciák tiltakozása da­cára felvették az állásfoglalást a dokumentumba. A 46 tagállam szerint Franciaország magatar­tása hátráltatja az atomfegyve­rek terjedése elleni küzdelmet. Hét drogbáró közül öt van már rendőrkézen Kolumbiában, miután Phanor Arizabaleta szombaton önként jelentkezett a bogotái hatóságoknál. A férfi levélben jelentette be, hogy haj­landó megadni magát. A koka­inkereskedelmen kívül azzal is vádolják, hogy utasítást adott a titkosszolgálat egyik tagjának meggyilkolására. A fajgyűlölet és a türelmet­lenség elleni ifjúsági küzdelem nemzetközi hetére negyvenhá­rom európai ország fiataljai ér­keztek a franciaországi Stras­bourg városába. Az egyik sze­relvény Auschwitzból indulva, Krakkó, Prága, Budapest és Berlin érintésével érkezett Strasbourgba. Ütőképes kül- és biztonságpo­litika kialakítását várja az Eu­rópai Uniótól Theo Waigel né­met pénzügyminiszter. A ke­resztényszocialista politikus ja­vasolta egy Európai Stratégiai Tanács felállítását, amelyben az EU-tagállamok külügy-, vé­delmi, pénzügy- és gazdasági miniszterei foglalnának helyet. Három pokolgép robbant va­sárnapra virradóra Spanyolor­szág földközi-tengeri partvidé­kén. A rendőrség feltételezése szerint a baszk terrorszervezet, az ETA helyezte el a szerkeze­teket. Legutóbb 1993-ban haj­tott végre az ETA sorozatos robbantásos merényleteket a partvidéken, hogy ezzel az ide­genforgalomnak káit okozzon. Zsirinovszkij árfolyama a választások közeledtével a ma­gasba szökött. Az orosz szélső­jobb vezére annyira népszerű, hogy a vele készítendő interjú­ért tetemes összeget kell fizetni. A pártelnök több mint ezer dol­lárt (mintegy 120 ezer forintot) követel a tévéinterjúk egyetlen percéért. Az orosz újságírókra nem vonatkozik a taksa. Csiang Ce-min kínai elnök látogatása. A Kínai Népköztársaság elnöke szomba­ton Keszthelyen, a Festetics-kastélyban kezdte meg magyarországi hivatalos látogatását. Megtekintette az értékes könyvtárat is, és beírta nevét a vendégkönyvbe. A hivatalos ma­gyar-kínai tárgyalások hétfőn reggel kezdődnek: Horn Gyula miniszterelnök szálláshelyén keresi fel a vendéget, majd Göncz Árpád köztársasági elnök a Kossuth téren, ünnepélyes ka­tonai tiszteletadással fogadja vendégét. Túlélési világrekorder. Alighanem ez a cím dukál annak a szöuli 21 éves fiatalem­bernek, akit a mentőalakulatok az emlékezetes áruházi katasztrófa után kilenc nappal, ki­sebb sérülésekkel, élve húztak ki a romok alól. fotók: feb/reuters Iliescu szerint uszít a magyar érdekképviselet Forró ősz várható Romániában? Nem hozott fordulatot Ion Iliescu és a romániai magyar par­lamenti képviselet szombati találkozója a tanügyi kérdésben. Az RMDSZ azért kérte a ta­lálkozót az államfőtől, hogy kifejezze tiltakozását a nem­zeti kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó új román oktatási törvény ellen. A találkozó után Markó Béla, a kisebbségi szervezet el­nöke kifejtette: az RMDSZ el­fogadhatatlannak tartja az okta­tási törvényt. Tervezi, hogy nemzetközi szervezetekhez for­dul, ősztől pedig tüntetéseken juttatja kifejezésre álláspontját. Iliescu elnök uszítónak és veszélyesnek nevezte a ma­gyar érdekképviselet vezetői­nek álláspontját. A román al­kotmánybíróság július 18-án foglal állást az óvás ügyében, ha elutasítja azt, csak Iliescu elnökön múlik, hogy aláírja-e a törvényt vagy sem. Az államfő úgy vélekedett: ha lehetnek is fogyatékosságai a törvénynek, mégis megfelel az európai normáknak. (FEB) Élénkülő kanadai-magyar kapcsolatok Kovács László Ottawában Stabil, kiszámítható és megbíz­ható országnak tekinti Magyar- országot Kanada, és kormánya kész ösztönözni az üzleti vilá­got a gazdasági együttműkö­désre a magyarországi privati­záció jelenlegi szakaszában - összegezte kanadai tapasztala­tait Kovács László. A magyar külügyminiszter, miután az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet soros elnökeként beszédet mondott a közgyűlés ülésén, hivatalos látogatást tett az észak-amerikai országban. Be­jelentette: ősszel a két ország jogsegélyegyezményt ír alá, s kanadai részről szívesen ven­nék, ha közvetlen légi összeköt­tetés létesülne Kanada és Ma­gyarország között. Kifejezték kívánságukat, hogy Horn Gyula ősszel esedé­kes látogatását üzletemberek út- jával kössék össze. A gazdasági­kereskedelmi viszonyon túl a parlamenti és a kulturális kap­csolatok is bővíthetők. Mindeb­ben nagy szerepet játszhatnak a kanadai magyarok, akik bár beil­leszkedtek, de jól megőrizték magyarságukat. Mind Jean Chrétien kor­mányfő, mind André Ouellet külügyminiszter megerősítette: készek támogatni Magyaror­szág csatlakozását a NATO- hoz már a bővítés első körében, és kívülállóként odahatnak, hogy Magyarország EU-taggá váljon. Kovács László az eszmecse­réken igazolva látta a szomszé­dok irányában folytatott politi­kánkat. A kanadaiak elégedet­ten szóltak a magyar EBESZ- elnökség tevékenységéről is. _________Ténykép_________ B ékefenntartások Jó ideje súlyos kételyekkel fogadja a nemzetközi közvé­lemény az ENSZ békefenn­tartó misszióját a délszláv térségben. Miközben a kék­sapkások létszáma egyre bő­vül a volt Jugoszlávia terüle­tén, a háború mind jobban terjedve folytatódik. Az ENSZ Oltalmi Erőinek (UNPROFOR) első egységei 1992 elején érkeztek Horvátor­szágba, hogy ellenőrizzék a horvát-jugoszláv tűzszünetet és előmozdítsák a békés rende­zést. Amint a harcok átterjedtek Bosznia-Hercegovinára, megje­lentek a kéksapkások a bosnyák állam területén, és ENSZ-egy- ség állomásozik az ellenséges­kedésekből eddig kimaradt Macedóniában is. Kérdéses, hogy a Skopje környéki viszonylagos nyuga­lom az odavezényelt alig több mint ezer külföldi katonának avagy az ország földrajzi hely­zetének köszönhető-e? A kék­sapkások jelenléte sem Horvát­országban, sem Boszniában nem rettenti el a szemben álló­kat a területszerzés és az öldök­lés folytatásától. A világszervezet képviselői hangsúlyozzák: a békefenntar­tók - mint a nevük jelzi - nem teremtik, „csak” őrzik a békét. Feladatuk a humanitárius segé­lyek célba juttatása, a fegyve­rek begyűjtése, a nemzetközi­leg elismert határok ellenőr­zése. Lőniük akkor szabad, ha fegyvert fognak rájuk. A békéltetés látványos ku­darca miatt sok nyugati politi­kus szerint a 44 ezer főnyi ENSZ-kontingenst ki kell vonni a délszláv térségből. A gyorshadtest hamarosan befe­jeződő telepítése - mondják - ezt a célt is szolgálná. A világ- szervezet főtitkára cáfolja a ki­vonásról szóló híreket. A rossz nyelvek szerint az ENSZ-nek sem a távozás, sem a maradás finanszírozására nincs pénze. Halmai Katalin Amerikai felmérés a jövedelmekről Családeltartó asszonyok Mind kevesebb férfi mond­hatja el magáról világ­szerte, hogy ő a családfenn­tartó. Amerikában sincs ez másképp. A Harris Intézet legutóbbi köz­vélemény-kutatása szerint a megkérdezett nőknek több mint ötven százaléka válaszolta, hogy tőle származik a család jövedelmének több mint a fele. A felmérésbe bevont másfél­ezer nő 18 százaléka háztartá­sában az egyetlen kereső. Egy két évvel ezelőtti kutatás során még csak 41 százalékuk jelölte meg magát a család na­gyobb keresetű tagjaként. Az amerikai nők azonban hagyományos szerepüket is szeretnék betölteni a család­ban. Felelősnek érzik magukat hozzátartozójukért. Az ameri­kai társadalomkutatók szerint alaptalan vélekedés, hogy a dolgozó nő kevesebbet törődik családjával. Folytatódik az európai űrprogram Jön az új hordozórakéta A nyugat-európaiak közös űrprogramja 1979 óta saját rakétával is dolgozik. Az Ariane 4 hetvennél több start­ján mintegy száz műholdat ál­lított pályára, s ezzel a telje­sítménnyel a piaci igények kétharmadát tudja kielégíteni. A résztvevő országok a jö­vőben még több megrende­lésben reménykedhetnek: az év végén üzembe helyezik ra­kétájuk korszerűbb változatát, az Ariane 5-öt. Eddig az volt az európaiak nagy előnye, hogy rakétá­jukkal egyszerre két műhol­dat is tudtak az űrbe juttatni. Időközben azonban növeke­dett a rakományok súlya. Az Ariane 5 számára ez sem gond, mivel teherhordó ké­pességét hét tonnára növel­ték. A korszerű szuperrakéta fejlesztési költségei 150 mil­liárd márkát tettek ki, de az óriási beruházás gyorsan megtérül: az Ariane 5 egy- egy, 150 millió márka értékű startja ugyanis tíz százalék­kal olcsóbb, mint elődjéé. A gazdaságosságot jelzi, hogy a két, harminc méter hosszú üzemanyagtank a fel­szállás után ejtőernyőn a tengerbe jut, és így újra fel­használható. A startnál a 710 tonnás Ari­ane törzsén tizenkét ország zászlaja látható. Méretük per­sze egyforma, jóllehet a rakéta kidolgozásában Franciaország és Németország kapta a legna­gyobb szerepet. Tévé közvetíti az autólopást A autóversenyek iránt érdek­lődő tévénézők jól ismerik azokat a minikamerákat, ame­lyek a versenyautókból rögzí­tik az eseményeket. A brit Toad Innovations cég most ezt a technikát az autótolvajok el­leni harcban is szeretné hasz­nosítani. A „Toad Szeme” mintegy tízforintos nagyságú minika­mera, amely rögzíti a lopási kí­sérletet. Jól el lehet rejteni a járműben, kevés fénnyel beéri, és az ajtózáron, ablakokon elhe­lyezett szenzorok működtetik. Riasztás esetén a kamera felvé­teleket készít, és így a tolvajo­kat azonosítani lehet. A cég mérnökei most azon dolgoznak, hogyan lehet a mi­nikamera felvételeit eljuttatni a rendőrség központjába. Amiről világszerte pletykálnak Szerelem, házasság, szórakozás, tanulás Apai örömök elé néz a negy­venkilenc esztendős francia mi­niszterelnök, Alain Juppe. Ti­zenöt évvel fiatalabb felesége, Isabelle az őszre gyermeket vár. A házaspár öt évvel ezelőtt is­merkedett meg egymással. Sze­relem volt az első látásra, de mindketten házasságban éltek, és az új frigyhez először válniuk kellett. Mindkettőjüknek van két-két gyermeke. A korán, mindössze 19 évesen nősült mi­niszterelnök első házasságól származó fia, Laurent, már 28 esztendős. * A jóképű, huszonnyolc éves trónörökösnek, Willem Ale­xandernak szinte minden lépé­sét követi a holland bulvársajtó. Valóságos „vadászat” kezdő­dött, amikor kiderült, hogy a ko­ronaherceg körül megjelent egy komoly, új barátnő, akiből még az ország jövendő királynéja is lehet. Számtalan hiábavaló kí­sérlet után végül egy szemfüles fotóriporter egy zürsi szálloda ablakából lekapta a herceget, amint kézen fogva andalgott a huszonnégy éves Emily Bremes joghallgatóval. * Néhány hónappal ezelőtt még a Fehér Ház egyik legfontosabb személyisége, Clinton elnök bi­zalmasa volt a harminchárom esztendős Dec Dee Myers, az elnöki szóvívőnő. Amióta el­vesztette az állását, mind zűrö- sebb az élete. Legutóbb Wa­shington egyik szórakozóne­gyedében szlalomozott a kocsi­jával, de amikor leállították, nem tudott kiszállni, mert tökré­szeg volt. Megbilincselve szállí­tották be a legközelebbi őrszo­bára a kézzel-lábbal tiltakozó ex-kormánytisztviselőnőt. * Az angol királyi udvar fősza­básza már levette a méreteket Walesi Williről, ahogyan Wil­liam herceget. Károly trónörö­kös idősebb fiát országszerte ne­vezik. Készül a fekete frakk, az etoni diákok ünnepi egyenru­hája: a 13 éves herceg a felvételi vizsgán sikeresen túljutott. Osz- szel, a kollégium évnyitóján már ebben az öltözékben foglalhat helyet a királyi nebuló.

Next

/
Oldalképek
Tartalom