Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17-18 / 140. szám
Vágréti János hetvenéves Erotikateszt nőknek Vágréti János, festő igazi művész, aki mindig büszke öntudatában volt annak, hogy amit tesz, az valójában teremtő küldetés. A hetvenéves békéscsabai művésznek a jövő héten nyílik kiállítása Münchenben. (6. oldal) Milyen erotikus csoportba tartozik, és milyen férfi illik önhöz? A válasz színképekkel is megadható: Max Lüscher svájci pszichológus 24 erotikus csoportot alakított ki. Szerinte az erotikus alapszínek a sötétlilától a rózsaszínig húzódnak. (8. oldal) Amikor pár héttel ezelőtt telefonon kerestek a Friderikusz-produkcióból azzal, hogy maga Friderikusz Sándor akar velem beszélni, azt hittem valaki tréfál. Kiderült, a dolog „véresen komoly”, Friderikusz Sándor arra kért, segítsem őt a munkájában. Aki ismer, tudja, nem szeretek szerepelni. Még a sajtótájékoztatókon is a legeldugottabb széket választom. Hogyan is ülnék ki egy talkshow szereplőjeként ország-világ elé? Csakhogy Friderikusz Sándor határozott egyéniség. Nem olyan fából faragták, akit le lehetne rázni. Egy szó mint száz, ma este a tévében egyik szereplője leszek talkshow-jának. Egy biztos: élmény volt bekukucskálni a kulisszák mögé. 1992-ben arról írtam: él a megyében egy kisfiú, aki édesanyjával Romániából települt át. Kint — valószínűleg nem steril tűvel oltották be — HIV- vírussal fertőződött. Friderikusz Sándor a cikk kapcsán arra keresett választ, a kis Sanyi, testvérei és édesanyja — miután kitudódott a gyerek betegsége — miért lett kirekesztett Békésen, ahol a család élt? De kezdjük az előzményekkel: — Az írásnak az volt a címe: „AIDS-beteg Békéscsabán”. Lett is belőle ribillió. Csak dr. Mucsi Gyula tisztifőorvos volt hajlandó segíteni munkámat, s ő nyilatkozott a HIV- vírussal fertőzött gyerekről. Ennyit — ajobb megértés miatt—a múltról. A talkshow adására tizennégy meghívott érkezett Budapestre, a Kunigunda utcai stúdióba. Mi négyen: dr. Kovács Eszter főorvos asszony (ő látogatta a családot) és Dávidné B. Hídvégi Julianna (akinél egy időben a gyerek édesanyja dolgozott) Békésről, dr. Mucsi Gyula, az ÁNTSZ főorvosa, és jómagam. Egy órára kellett a Kunigunda utcai stúdióba érnünk, hogy a kamerapróbán részt vegyünk. A 8-as stúdió nem tett rám valami jó benyomást. Kívülről legalábbis. Egy óriási szerelőcsarnokra emlékeztetett. A belépés után biztonsági őröknél kellett jelentkeznünk. Ezután kaptunk zöld utat belépni a „szentélybe”. A légkondicionált épületben jobb oldalról a nézőteret lehetett megközelíteni, balról az öltőFridi császár stúdiótitkai zőket. Ide vezettek, s páronként egy hostess állt rendelkezésünkre. Szép kis hostessünk közölte, majd szólítanak. Ha enni, inni akarunk, rendeljünk, azért vannak, hogy kiszolgálnak. Mondom Krisztinek — így hívták a mellénk rendelt fiatal hölgyet —, kiszolgálom én magam, hiszen látni szeretném a büfét. A műsor szereplői a folyosón gyülekeztek. Itt tudtam meg a HIV- vírussal fertőzött kisfiú édesanyjának a nevét is, hiszen cikkem megírásakor nem volt célom ország-világ elé tárni a nevét. De ha már ország nyilvánossága előtt szerepel, miért ne jegyezhetném meg Karap Mária nevét? Az asszonnyal sohasem találkoztam, mint ahogyan a kisfiúval sem, akit ez alkalommal a folyósón láttam szaladgálni. Ahogyan most a gondolataim csa- pongnak, úgy mászkáltam a stúdió környékén egyik helyről a másikra. Míg el nem felejtem, az épület belülről pazar. Légkondicionált, elegáns, nyugalmat árasztó. A stúdió berendezése fantasztikus. Nemcsak az öltözők sora, a sminkesek és fodrászok szobája, a gardrób ruhái — amit különböző nagynevű szponzoroktól hoznak egy-egy adás segédeszközeként — kápráztattak el, hanem a milliárdokat érő technikai felszereltség is. Megérkezésünk idején a színpadon a műsor felvezetésének kamerapróbája zajlott. A rendező éppen „a nagy mágust”, Friderikusz Sándort ugráltatta: most menj kicsit jobbra, most balra, s Fridi szó nélkül tette, amit a stábja előírt. Számomra meglepő volt. Semmi hiszti, semmi allűr. Fönn kamerák, lámpák százai... Lenyűgöző. Fridi farmerben, lezseren lengő ingben állt a felvevőgépek kereszttüzében. Aztán snitt. Kilibbent a nehéz függönyök mögé, hogy mindegyikünkkel külön megbeszélje, körülbelül milyen kérdésére kell majd felelnünk. 13 óra után néhány perccel felvonultunk a színpadra. Karap Mária, Godó Béla főorvos, én és Mucsi Gyula. Nem mondom, volt egy kis lámpalázam, de mindig az járt az eszemben: az adás nem élő, ha bakiznék, lesz mód a kivágásra. Szerintem legjobb és legcsinosabb ruhámat vettem fel az alkalomra. Kiderült, egyáltalán nem jó. Vadak a színek, sok benne a lila, ilyen színe van a színpad drapériájának is, szóval válasszak mást — szólt a jelmeztervezőnői ukáz. így aztán a szereplés idejére egy 15 éves selyemruhámat vettem fel. De hát igazából nincs is jelentősége. Átöltöztették viszont Dávidné B. Hídvégi Julikát. Elegáns kiskosztümje helyett egy kekiszínű ruhát adtak rá. A mindig jól öltözködő Mucsi doktor zakóját és nyakkendőjét is kicserélték. Friderikusz Sándor nem tréfált — segítséget kért Mindannyiunkat tömény behatás, élmény ért, így pillanatok alatt elrepült az a hat óra, amelyet az adás kezdetéig a stúdióban kellett töl- tenünk. Mert az igaz, hogy nem élő adásba kerültünk, de az esti felvétel már közönség előtt zajlott. Előtte egy fiatal hölgy „dresszírozta” a közönséget, hogyan viselkedjenek, mikor tapsoljanak, s hogyan kérdezzenek az adás végén... Akik sorukra vártak, egy monitoron figyelhették, mi zajlik a színpadon. Karap Mária hányatott életükről beszélt. Pokol volt az az öt esztendő, amelyet Békésen töltöttek. Leköpködték, kihasználták, kiközösítették... Ezért kellett elköltözniük az ország más vidékére. Figyelem az asszony szavait és nem értem. Tőle hangos mostanában az ország, hiszen nyilatkozik mindenütt, ahol lehet. Újságokban, rádióban, televízióadásokban. Elhagyta békési lakását, hogy albérletbe költözzön a gyerekeivel. Azért, hogy máshol ne tudják, Sanyika milyen betegségben szenved. Fals a logika. Hiszen Karap Mária nevét és drámáját így most már ország-világ megismerheti. A háromórás felvétel — amelyet 70 percre vágnak majd meg — végéhez közeledik. Átöltözünk, idegesek vagyunk, hiszen olyan furcsa, mintha mindenki Karap Mária ellen dolgozott volna a megyében. Kovács Eszter majdnem sírva fakad. Többször is előfordult, hogy ott hagyott csapot- papot, családot és rohant Karap Máriához, hogy vigyen nekik abból az ételből, amit főzött vagy sütött. Most nem érti, miért ellenséges vele az asszony? A lámpákat kikapcsolták. Este 21 óra 10 percet mutat az óra, hazaindulunk... Ma este pedig magam is kíváncsian ülök a készülék elé. Nem tudom ugyanis, mi marad a felvett anyagból. Béla Vau
