Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-30 / 151. szám

1995. június 30., péntek SPORT ¥ «ÉS MEGYEI HÍRLAP Atlétikai utánpótlás országos bajnokság Négy aranyat nyertek a Békés megyeiek Az atléták országos bajnokságát Nyíregyházán rendezték meg, ahol junior, ifjúsági és serdülő A korosztályokban hirdettek bajnokokat. A há­romnapos rendezvényen az időjárás csak az első két nap kedvezett az atlétáknak, hiszen a harmadikon szakadó esőben egy versenyszá­mot, a rúdugrást is el kellett halasztani. Az ifjúsági Európa-bajnokság leendő hely­színe főpróbaként működött, amiről el lehet mondani, hogy kell még tanulniuk a versenybí­róknak, szervezőknek a nagy eseményig. Egy példa erre, hogy elromlott az elektromos időmé­rő, így a minősítésektől és szintteljesítési lehe­tőségektől elestek legjobbjaink. A Békéscsabai Atlétikai Club edzői öröm­mel értékelték a három nap végén, hogy mindig ilyen bajnokságot szeretnének, ami az eredmé­nyeket, a sportolók hozzáállását illeti. Mint ar­ról már beszámoltunk, Csendes Ildikó volt a legeredményesebb, hiszen két számban (800 és 1500 m) is bajnok lett. A 800 méteren elért 2:06,0-as eredménye értékét fémjelzi, hogy Va- razsdinban felnőtt válogatottként versenyzett és hozzájárult a magyar válogatott győzelméhez a négyes viadalon. A gyulai Kovács Mariann az ifjúságiak között a 100 m-es gátfutásban nyert aranyérmet. Tajti János 2000 méter akadályfutásban „vé­gignézhette" ellenfeleit olyan nagy előnnyel ért célba. A kitűnő atléta válogatott viadalra kapott meghívást. Szép teljesítményt nyújtott Kun Ali­ce, aki 200 méteren és 400 méteren ért el máso­dik helyezést. Molnár Sándor sérülés utáni szép eredménye biztató. Mindkét versenyző esélyes még az ifjúsági Európa-bajnokságra. Máté Gá­bor mindhárom versenyszámában döntőbe ju­tott, ami azért is értékes, mert óriási mezőny gyűlt össze. Súlylökésben és diszkoszvetésben aranyjelvényes minősítést ért el. Diszkoszve­tésben az utolsó dobásával nyerte meg a bajnok­ságot a szolnoki Kővágó. Szél Tibor, aki a bajnokság előtti két napban hadseregbajnoksá­gon lett első helyezett, 200 méteren, 400 méte­ren és a 4x400 méteres váltóban, szép teljesít­ményt nyújtott a második és harmadik helyezé­sével a bajnokságban. A Békés megyeiek eredményei. Férfiak. Juniorok. 200 m: 2. Szél 21.6. 400 m: 3. Szél 48,2. 1500- m: 5. Bohus 4:01,3. 500 m: 4. Bohus 14:49,3. 3000 m akadályfu­tás: 3. Varga 9:34,3. 4x400 m váltófutás: 4. Békéscsabai Atlétikai Club (Papp, Bohus, Hankó, Szél). Ifjúságiak. 400 m gát: 4. Papp (Gyula) 65.7. 3000 m: 4. Tajti 8:45,6. 2000 m aka- Csendes Ildikó dályfutás: 1. Tajti János 5:55,4.110 m gát: 4. Molnár 14,8,6. Tóth (Gyulai Erkel) 15,2. Távolugrás: 3. Mol­nár 697. Serdülő' A. Diszkoszvetés: 2. Máté 50,98. Súlylökés: 4. Máté 14,99. Kalapácsve­tés: 7. Máté 56,58. (Valamennyien a Békéscsa­bai Atlétikai Club versenyzői). Magasugrás: 3. TóthZ. (Gyula) 190. Serdülok. 1500 m: 6. Bérezi (Gyula) 4:11.8. Leányok. Juniorok. 800 m: 1. Csendes Ildi­kó (Békéscsabai AC) 2:06,0, 6. Balázs (Gyulai SE) 2:28,9. 1500 m: 1. Csendes Ildikó 4:25,7. 100 m: 3. Balogh (Békéscsabai Főiskola) 12,7. 400 m gát: 8. Balázs (Gyula) 70.0. Ifjúságiak. 400 m gát: 4. Kovács M. (Gyula) 65.7. Gerelyhajítás: 6. Győri (Bcs.) 36,78.200 m: 2. Kun (Bcs.) 25,2. 400 m: 2. Kun 57,6.100 m gát: 1. Kovács Mariann (Gyulai SE) 14,6. 5 km-es gyaloglás: 6. Kis-Kovács (Békési DAC) 28:08,1. Serdülő' A. 200 m: 4. Bobcsek (Bcs.) 25,5. 400 m: 7. Bobcsek 59,8. 5 km-es gyalog­lás: 3. Ilyés (Békési DAC) 27:30,4. Súlylökés: 3. Lukoczki 15,07. Hármasugrás: 8. Iványi (Bcs.) 11,04. Serdülőié. 400 m: 6. Demeter (Gyula) 58.4'. 800 m: 5. (Gyula) 2:20,1. A Békéscsabai Atlétikai Club sportolóinak részvételét a viadalon a következők támogatták: Városgazdálkodási Vállalat, Békéscsaba, Full-Marker Kft., Mezőtúr, Ciao- Café Kft., Békéscsaba. Orosházi labdarúgó reménységek sikerei külföldön A közelmúltban két nemzetközi tornán szerepeltek az Orosházi MTK fiatal labdarúgói kiegészítve a környék — Kaszaper, Nagyszénás, Mezőhegyes, Tótkomlós—tehetséges játékosaival. A dél-olaszorszá- gi Vasto városában léptek pályára a 13—16 éves korosztályok képvi­selői, ahol hat nemzet (lengyel, német, argentin, osztrák, olasz és magyar) képviselői léptek pályára. A két korcsoportban a 16 csapatot két nyolcas csoportra osztották a szervezők. Az OMTK-sok a 13 éveseknél csoportjukban a harmadik, míg a 14 évesek a negyedik helyen végeztek. A csapatok edzői: Paróczay Béla és Papp Imre. Olaszország mellett a franciaországi Cessonban szerepeltek a kék­fehérek, akik három korosztályban képviselték a magyar színeket. A viadalon angol, német, cseh és francia együttesek szerepeltek. A tornára korosztályonként 32 csapat nevezett. Az orosházi fiatalok közül a tízévesek a középmezőnyben végeztek, a tizenkét évesek a négyes döntőbe kerültek, ahol a negyedik helyen végeztek. A 13 éveseknél veretlenül jutottak a döntőbe az orosháziak, és ezer néző előtt a házigazdákkal mérkőztek. A találkozó döntetlenül zárult, így 11 -es rúgásokkal az OMTK-sok bravúros győzelmet arattak, elnyerték a Pünkösdi Kupát. A győztes csapat tagjai: Szabó, Baranyai, Gál, Sarus, Zsigovics, Paróczay, Kovács, Kőszegi, Koncsek, Ágh, Vidáko- vics, Hevesi, Lövei. A szakemberek a torna legjobb kapusának Szabó Pétert választották, míg a torna gólkirálya tíz góllal Lövei Roland lett. A csapatokat Boér Ernő, Paróczay Béla, Szabó János és Papp Imre edzők és vezetők kísérték el. S. L. Nem utazik a válogatott A magyar labdarúgó-válogatott nem fogadta el a malajziai szövet­ség meghívását a július második felében esedékes, hat együttest fel­vonultató nemzetközi tornára. A részletekről Mészöly Kálmán szö­vetségi kapitány elmondta: — Két hétig kellett volna távol lennünk, mert július 14-től 29-ig szólt a meg­hívás. Az időpont azonban nem kedvező számunkra, a csapatok ugyanis ekkor készülnek a bajnok­ságra, a kupaküzdelmekre. —A nyárra akkor nem jut újabbfeladat? — Augusztus 16-án Siófokon fogadjuk az izraelieket, az lesz a törökök elleni Eb-selejtező főp­róbája. A keret összetételét még ne is kérdezze, azzal túl korai lenne foglalkozni, majd valami- korajövőhónap közepén jelölöm ki a számításba jöhető játékoso­kat. Nagyon sok függ attól, kik maradnak itthon és kik távoznak külföldre. Sportműsor PÉNTEK TENISZ. Békéscsaba város országos meghívásos felnó'tt és korosztályos pontszerző' ver­senye, Békéscsaba, Kórház ut­ca, 14.00. SZOMBAT BÚVÁRÚSZÁS. Uszonyos és búvárúszó gyermek, ifjúsági és felnó'tt nyílt vidékbajnok­ság. Orosháza, Gyopárosfürdő, 10,00. LABDARÚGÁS. UEFA- Intertotó Kupa. Naestved (dán)—Békéscsabai Előre FC, Naestved, 17.00. Osztályozó mérkőzések. Kondoros— Mezőhegyesi SE, 17.30. Kasza­per—Szeghalom SC, 17.30. Új­kígyós—Kétegyháza, 17.30. RÖGBI. I. Békéscsabai Rögbi Kupa, Békéscsaba, Kór­ház utca, 9.30 és 15.00 órától. TENISZ. Békéscsaba város országos meghívásos felnó'tt és korosztályos pontszerző ver­senye, Békéscsaba, Kórház ut­cai teniszpályák, 8.00. VASÁRNAP LOVASSPORT. Kentaur Ku­pa pénzdíjas országos meghí­vásos verseny, Békéscsaba, ga­bonamúzeum melletti pálya, 10.00. . RÖGBI. I. Békéscsabai Rögbi Kupa, Békéscsaba, Kór­ház utca, 9.30 órától. TENISZ. Békéscsaba város országos meghívásos felnó'tt és korosztályos pontszerző ver­senye, Békéscsaba, Kórház ut­ca, 8.00. Petróczki Zsombor hat aranyával A fő cél: a tamperei Eb Esőisten siratta a búvárúszók mezőnyét az elmúlt hét végén Szegeden, az országos bajnok­ság három napján, a mostohára fordult időjárással. Pontosab­ban a gyulaiak ellenfeleit siratta, mert ahol Petróczki Zsombor és társai vízbe szálltak, másoknak nem termett babér a dobogó leg­felső fokán. A hét elején már beszámoltunk távirati stílusban a történtekről, de mielőtt a für­dővárosiak aranyesőjének to­vábbi részleteire ezúton sort ke­rítenénk, a teljesség kedvéért le­írjuk a további helyezéseiket. 50 m uszonyos úszás: 3. Mé­szár Zoltán 20,29. 100 m uszo­nyos úszás: 4. Marksteiner Ti­bor 43,93,5. Mészár 45,56. 200 m uszonyos úszás: 6. Markstei­ner 1:36,91, 7. Fekete Tamás 1:45,49. Petróczki Zsombor tavaly, érettségijének esztendejében Kínában, a világbajnoki ezüst­érmes váltóban tette le névje­gyét, ezúttal hazai vízen nem talált legyőzőre. Egy hónap múlva Finnországban Európa legjobbjai között versenyzett, és ami a legfontosabb, jövőre, majd 2000-ben az ötkarikás já­tékok hivatalos számainak sorá­ba lépnek a búvárok, amit még korábban álmodni sem mertek a békaemberek. A Tisza-parti ítéletidő a nagy odaadással készülő öt köviziges sikerét nem tudta megakadá­lyozni. Sőt, Petróczki Eb csúcs­forma-időzítéséhez közeledve, a mezőnyt mind a négy egyéni számában magabiztosan előzte meg. A legérdekesebb össze­csapás 200 m-en történt, ahol a 800 és 1500-as táv világbajno­ka, a szegedi Savanya Norbert csúcsot tervezett, de Petróczki nem adott esélyt nagy vetélytár- sának, és 1,2 mp-cel előzte meg. Igaz, a csúcshoz még 8 tized hiányzott. A versenyzőtársak közül egyéniben Mészár dicsé­retes, dobogós helyezését meg­duplázhatta volna, ha áz 50-es búvárszámban a rajtnál úgy­mond nem ugrik ki az uszonyá­ból, ami a vízben néhány méter után le is esett a lábáról. Mark­steiner is éremesélyesen, leg­jobb idővel jutott a 200-as dön­tőbe, ahol az egyre dermesztőbb vízben fázós alkatával „megfa­gyott”, és csak hatodik lett. Ezen apró kisiklások után a váltókban már a hidegre is fittyet hányva, kárpótolták ma­gukat Petróczki vezérletével. Annál is inkább hajtotta mind- annyiukat a bizonyítási vágy, mert tavalyelőtt a megnyert ver­seny után zárták ki csapatukat, tavaly pedig az egyik társuknak leesett úszás közben az orrcsi­pesze, amikkel elúsztak az ar nyak. Ezúttal tökéletes volt összpontosítás, sőt mindkét tóban „aranyosak” lettek, j. került Becsi Sándor nyakába is két év után a megérdemelt me­dál, mivel korábban a balszeren­csés csapatoknak is szenvedő tagja lehetett. A bajnokság sztárverseny­zőjének, ahogy Csepregi Osz­kár, a szövetség elnöke fogal­mazott, megérdemelten nyújt­hatta át az általa felajánlott Tau­rus kupát Petróczki Zsombor­nak. Az aranykovács edzőpáros — Reisz József és Ambrus Imre —véleménye szerint talán már a hét végi, orosházi vidékbajnok­ságon megszülethet a Szegeden elmaradt csúcsjavítás, de a fő cél természetesen Petróczki Eb-do- bogóra kerülése Tamperében. Christián László Mérlegen az Újkígyós Akvaline KSE kézilabdacsapata Nem sikerült a bentmaradás A nagy hagyományokkal rendelkezőújkígyósi kézilabda-iskolá­nak olyan jeles képviselői vannak, mint az Elektromos váloga­tott átlövője. Mohácsi Árpád. Az idei szezonban az ősszel elsősor­ban a góllövés akadozott a kígyósiaknál, s amikor a 10. forduló­ban sikerült leigazolniuk Moldován Jánost, javult a támadójá­ték, gyűjtögették a pontokat az Akvaline kézisei. A tavaszi idény hajrájában azonban „feltámadtak” a kiesés ellen küzdő vetély- társak, s a becsületesen küzdő Újkígyós több éves NB I B-s szereplés után elbúcsúzott a második vonaltól. Az együttes szerepléséről Szabó Károly edző adott értékelést. — Milyen tervekkel vágtak neki a bajnokságnak? Mi valósult meg a célkitűzésből? — A bentmaradás volt a cél, ami sajnos nem sikerült. A nyá­ron Dadecsko és Jarabek eltá­vozott, s helyükre nem sikerült erősíteni. Mivel az ősszel a tá­madójáték akadozott, ezért az utolsó két fordulóra leigazoltuk, az egykori gólerős, békéscsabai NB I-es játékost, a román ide­genlégiós Moldovánt. Míg ko­rábban Gedó és Fekete lőtte a gólokat, érdekes módon Moldo­ván érkezésével ők visszaestek a góllövésben. — Kik nyújtották a legjobb teljesítményt? Kik okoztak csa­lódást? Hogyan fest a házi gól­lövőlista? — A játékosok közül az első tavaszi és az utolsó mérkőzés kivételével, Moldován, vala­mint Gedó, Fekete és a tavaszi idény elejének kivételével Ko- pányi kapus nyújtott jó teljesít­ményt. A többiek hullámzó pro­dukciót nyújtottak. A fiatalok közül Csányiés Tóth B. fejlődött a legtöbbet, de időnként Sel- meczy is jó teljesítményt muta­tott. A házi góllövőlistát Moldo­ván vezeti 113 góllal, mögötte Gedó 109, Fekete 84, Selmeczy 40, Csányi 21, Bacsa 15, Luko- viczki és Tóth B. 12—12, Gajda 11, Domokos 10, Vida 9 és Bánfi 7 a sorrend. — Minek tulajdonítható a ki­esés? Biztosították az anyagiakat?. — Mivel mindegyik játéko­sunk amatőr volt, így az edzéslá- 'ogatottság akadozott, hiszen nálunk mindenki munka mellett kézilabdázott. Sajnos nem tud­tunk együtt gyakorolni, a csa­patjátékot fejleszteni az edzése­ken. A fordulópontot a Balassa­gyarmat elleni tavasz eleji várat­lan hazai vereség jelentette. Saj­nos hazai. pályán sok pontot vesztettünk, nem tudtunk győz­ni a vetélytársak közül a Nyírbá­tor és a Békés ellen sem, pedig ebben az osztályban hozni kell a hazai meccseket. Idegenben mindössze két pontot gyűj­töttünk. Az önkormányzat és az Akvaline Rt., valamint a helyi vállalkozók maximálisan támo­gatták a csapatot, nem az anya­giakon múlott a búcsú. — Hogyan tovább az NB II- ben? Milyen változások várha­tóka játékosállományban? — Az ősztől az NB II-ben indul a gárda. Szeretnénk, ha a csapat együtt maradna. Mivel az NB II-ben külföldi játékos nem szerepelhet, így Moldovánt nem tudjuk megtartani. Hivatalosan eddig senki sem jelentette be tá­vozási szándékát. A vezetés szeretné, ha valamilyen formá­ban a csapat mellett maradnék. Az újkígyósi vezetőkben kor­rekt, a sportot értő és a kézilab­dát szerető partnereket ismer­tem meg, akik ragaszkodnak személyemhez — mondta befe­jezésül a szakvezető. V. L. Fekete (kezében a labda) az újkígyósiak egyik meghatározó embere volt az idényben, célba veszi a dunakesziek kapuját. Az újkígyósi kézilabdázók több éves NB I B-s szereplés után kiestek a második vonalból FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER BÉKÉMÉI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin. Scleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: <66)441-545; hirdetés: telefon/fax: (66)441-311; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIK” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint, fél évre 2448 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom