Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-19 / 141. szám
ÍRÉKÉS MEGYEI HlRLAP1995. június 19., hétfő Dobogós helyen a fürdővárosiak A döntés az utolsó fordulóra maradt LABDARÚGÓ NB III Gyulai FC— Kiskundorozsma 2—0 (1—0) Gyula, 400néző. V.: Tumó. Gyula: Szabó — Lévai, Pápa, Szilágyi, Resetár — Deák (Samu), Kiss L., Szegedi, Tamási — Frankó (Baráth), Gyura. Edző: Fodor Sándor. Kiskundorozsma: Tóth Z. — Farkas (Illés), Hűvös L., Tóth T., Csonka (Hűvös G.) — Fábián, Kemenes, Nagy, Szécsényi — Móra, Tóth G. Edző: Vágó Attila. 38. perc: A kissé egyhangúvá váló mérkőzésen Kiss L. megrázta magát, és 16 méterről ballal óriási gólt lőtt Tóth Z. hálójába, 1—0." 88. perc: Lévai jobb oldalon tisztán húzott el, lövését még Tóth Z. lábbal menteni tudta, de a felpattanó labdát Gyura fejjel juttatta a hálóba, 2—0. A négy helyen is tartalékos hazai csapat szezonvégi játékot mutatott. A 90 perc nagy részében a jól szervezett vendégcsapat volt némi mezőnyfölényben, de a hazaiak rutinja a döntő pillanatokban érvényre jutott. így megérdemelten maradt a három pont Gyulán. Jó: Lévai, Kiss L., Resetár, Pápa, ill. Tóth T., Móra. (Jenéi Kálmán) Ifjúságiak: Gyulai FC— Kiskundorozsma 1—1. Orosházi MTK— Szentesi FC 2—0 (l—O) Orosháza, 150 néző. V.: Páko- licz. Orosháza: Nagy Zs. — Er- zsiák, Nagy L., Sitkéi, Kálmán — Papp (Katona), Popol, Stef, Tóth G. (Méhes) — Ölei (Rohony), Fülöp. Edző: Zalai Antal. Szentes: Janiga — Mészáros, Málta, Sarkadi, Bartyik (Verebélyi) — Sipos (Szénási), Jemei, Csányi, Gulyás — Molnár, Ottlik. Edző: Koncz István. 40. perc: Popol egyedül tört előre a jobb összekötő helyén, a lesen játszó vendégek között a kifutó Janiga a kaputól 25 méterre lerántotta. A játékvezető piros lapot mutatott fel a kapusnak. 41. perc: Ölei nyolc méterre a kaputól cselezett, Márta szabálytalanul szerelte. A játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Nagy L. laposan a jobb alsó sarokba lőtte, 1—0. 81. perc: Rohony labdaelrú- gásért sárga lapot kapott, mivel már volt ilyen lapja, ezért kiállította a játékvezető. 89. perc: OMTK-támadás futott a jobb oldalon, Sarkadi figyelmetlenül hazagurított, Stef elcsípte a labdát, elhúzta a kapus mellett, és az üres kapuba gurított, 2—0. A tét nélküli, alacsony színvonalú mérkőzésen kapuralövés nélkül telt el az első félidő. Fordulatot a vendégkapus piros lapot érő szerelése hozott, s ezután megélénkült a játék, ami hazai gólt eredményezett. Szünet után mindkét csapat megpróbált sebességet váltani, ami az első félidőhöz képest sikerült... A leshelyzetek és a színes lapok találkozóján a két gyenge formában lévő csapat közül a viszonylagosan jobb nyert. Jó: Nagy Zs., Popol, Stef, ill. Márta, Gulyás, Ottlik. (Selmeczi László) Ifjúságiak: Orosházi MTK— Szentes 6—4. Cegléd— Mezőkovácsházi TE 3—0 (l—O) Cegléd, 200 néző. V.: Hegyi. Cegléd: Fülöp — Jankovics, Herczeg, Kecskeméti, Vágó — Farkas J., Szín, Gál (Retkes), Sándor (Csontos M.) — Kurucz (Bakonyi), Farkas T. Edző: Háro- mi György. Mezőkovácsháza: Babcsán —* Varga, Mikula, Du- mitriu — Pilán (Mocsári), Kaku- szi, Marócsik, Szekeres, Mészáros — Matkócsik, Bíró. Edző: Sári Ferenc. 42. perc: A ceglédiek középpályása, Gál mintegy húsz méterről lövésre szánta el magát, a jól eltalált labda vetődő kapust is érintve jutott a hálóba, 1—0. 65. perc: Jankovics remekül indította a kiugró Farkas T.-t, aki tolt egyet a labdán, majd laposan a kapu közepébe lőtt, 2-—0. 84. perc: Farkas J. 22 méterről váratlanul lőtt, a labda a hosszú sarokba vágódott, 3—0. A találkozó első helyzete a vendégek előtt adódott, de a gyámoltalan lövést a hazai kapus hárította. Az első félidő a ceglédiek fölényét hozta, sok helyzetet kidolgoztak, de azokat rendre el is hibázták. A második félidőben is folytatódott a házigazdák nagy fölénye, s teljesen megérdemelten nyertek a sereghajtó ellen. Jó: Herczeg, Vágó, Farkas J., Gál, ill. Varga, Kakuszi. (Ungureán László) Ifjúságiak: Cegléd— Mezőkovácsházi TE 4—0. Mezőberényi FC— Kecskeméti RSC 1—1 (l—O) Mezőberény, 500 néző. V.: Tóth. Mezőberény: Steigerwald — Sajben, Kukely, Udvari (Rácz A.),Lenkefi —Mohovics, Hegedűs, Darócz, Szász (Rácz.Zs.) — Vad, Kelemen. Edző: Borgula János. Kecskemét: Szulyovszki — Petruska, Barna Zs., Salacz, Ben- de — Juhász, Litauszki (Néme- di), Máté — Sánta (H. Szabó), Barna Cs., Mádi. Edző: Losonczi László. 7. perc: Lenkefi jobb oldalt elfutott, Kelemen elé adta a labdát, aki hat méterről nem hibázott, 1—0. 69. perc: Egy hosszú előrea- dásnál Juhász a jobb oldalon elfutott, pontos beadását Bende a bal sarokba fejelte, 1—1. 85. perc: Mátét második sárga lapja után a játékvezető kiállította. A kiesés rémétől félő hazaiak végig jó iramú mérkőzésen több helyzetet dolgoztak ki, de a góllövés nem sikerült. A lelkes herényiek győzelmet érdemeltek volna. Kiváló játékvezetés mellett a hazaiak minden játékosa dicséretet érdemel teljesítményéért. Jó: az egész hazai csapat, ill. Barna Zs., Bende, Juhász, Szulyovszki. (Kiss István) Ifjúságiak: Mezőberényi FC—Kecskeméti RSC 0—3. Kecskeméti TE— Békési FC 8—1 (2—0) Kecskemét, 2000 néző. V.: Sipos. Kecskemét: Molnár L. (Tasnádi) — Márics, Virág, Pi- sont, Forgó — Sas, Szénási (Juhos), Linka G. (Ócsai) — Farkas, Lázár, Vén. Edző: Linka József. Békés: Molnár J. — Csató, Czi- nanó, Fehér, Ottlakán — Somvári, Gonda, Nagy Z., Szarvas — Fekete Z., Bankó. Edző: Nagy Mihály. 30. perc: Vén közelről a kapu közepébe fejelt, 1—0. 38. perc: Pisont 25 méteres nagy lövése a bal sarokba vágódott, 2—0. 48. perc: Pisont 30 méterről lőtt, a labda a hálóban kötött ki, 3—0. 55. perc: Forgó lövése egy védőt érintve került a kapuba, 4— 0. 58. perc: Forgó közelről a hálóba lőtt, 5—0. 60. perc: Pisont 25 méterről lőtt, a labda a kapufáról pattant a hálóba, 6—0. 79. perc: Vén a kapu jobb oldalába lőtt, 7—0. 84. perc: Sas 20 méterről a hosszú sarokba talált, 8—0. 87. perc: Bankó felnézett, és a kint álló Tasnádi fölött 30 méterről a hálóba ívelt, 8—1. A mérkőzés előtt Pillér Sándor, az MLSZ elnökségi tagja, az NB III Alföld csoport versenybizottságának elnöke adta át a bajnoki aranyérmet a KTE játékosainak. A Békés teljesen védekezésre állt be, ám fél óra után a hazaiak feltörték a reteszt, és a második félidőre teljesen elfáradó vendégek ellen tetszés szerint érték el góljaikat. Jó: Márics, Pisont, Forgó, Sas, Farkas, Vén, ill. Somvári, Molnár J., Czinanó. Ifjúságiak: Kecskeméti TE—Békési FC 1—1. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Kiskőrös—Kalocsa 5— 1 (3—0), Szegedi VSE—Makó 1—1 (0—0), Szeged FC— Kiskunfélegyháza 1—0(1—0). MEGYEI I. OSZTÁLY Gyomai FC— Gyulavári 3—2 (1—O) Gyomaendrőd, 200 néző. V.: Inges. Gyomaendró'd: Halász — Munkácsi, Pataki, Vatai. Kovács (Hunya), Somogyi. Kiss (Csikós), Bányai, Illés, Gubucz, Demjén. Játékos edző: Somogyi János. Gyulavári: Bodor -— Burai, Hirmler, Csipke, Szabó, Tamási, Mag, Tapasztó, Czic- zeri, Sülé A., Csete. Edző: Bakó Lajos. Jó mérkőzésen a jobban játszó csapat győzött. G.: Somogyi a 40 és a 47., Munkácsi a 85., ill. Sülé A. a 70., Tamási a 75. percben. Jó: Pataki, Vatai, Somogyi, Demjén, Ilyés, ill. Burai, Hirmler, Cziczeri. (H.P.) Mezőhegyes! SE— Szeghalom SC 2—2 (1—1) Mezőhegyes, 150 néző. V.: Farkas. Mezóliegyes: Szilva — Kapocs (Medve), Dénes, Lovász, Roszkos, Kolozsi, Farkas, Engelhardt, Kindel, Zsóri, Pálhidai (Trungel). Edző: Vígh József. Szeghalom: Vári — Macsári, Zsombok J., Baranya, Patai, Barna, Tóth, Schultz (Lakatos), Vámos, Zsombok A., Fúrj. Edző: Farkasinszki András. A mérkőzés előtt az MSE vezetői Pálhidai Jánost búcsúztatták, aki 1970 óta volt aktív játékosa a hazai csapatnak. Jó iramú mérkőzésen mindkét csapat legalább egy bajnokságra való helyzetet hagyott ki. Zsóri a 46. percben 11 -est hibázott. Igazságos a döntetlen. G.: Engelhardt a 17., Kolozsi a 83., ill. Zsombok A. a 32., Vámos a 77. percben. Jó: Szilva, Kindel, Engelhardt, Lovász, ill. Vári, Macsári, Zsombok J., Zsombok A. (Perlaki János) Kamut SK— Gyomaendrődi Barátság 0—2 (0—1) Kamut, 150 néző. V.: György. Kamut: Gazsó — Kreisz (Hajdú), Maléth (Bondár), Szűcs, Knap, Gurbai, Antmann, Bognár 1., Gajdács, Bognár II., Danicska. Edző: Bora Imre. Gyomaendrőd: Nagy S. — Balázs, Forgács, Juhász, Dobó, Dinya, Máté, Po- lányi (Orovecz), Tóth, Nagy E., Pataki. Edző: Kéki Elek. Alacsony színvonalú, sportszerű mérkőzésen, kitűnő jétékvezetés mellett ismét vendéggyőzelem született. G.: Forgács a 3., Tóth a 80. percben. Jó: Gazsó, Bognár 11., Gajdács, ill. Nagy S., Forgács, Balázs. (Szlancsik János) Füzesgyarmat— Kunágota 4—O (1—O) Füzesgyarmat, 200 néző. V.: Tóth. Füzesgyarmat: Dávid (Nagy)—Petri, Kovács S., Csák, Huszár, Dán, Tőkés (Salya), Be- nyó, Boldizsár (Jónás), Pardi, Kovács Zs. Edző: Lázár István. Kunágota: Lakatos — Juhász, Multyán Cs., Szabó (Kovács), Körösi, Multyán Zs., Jeszenszki (Varga), Gábor, Multyán L., Samu (Sallai), Berta. Játékos edző: Gábor Zoltán. Alacsony színvonalú mérkőzésen a hazaiak végig nagy fölényben játszottak, jobb helyzetkihasználás esetén győzelmük két számjegyű is lehetett volna. G.: Kovács Zs. a 44., Be- nyó a 63., Pardi a 65., Jónás a 80. percben. Jó: az egész hazai csapat, ill. a vendégek közül senki sem nyújtott átlagon felülit. (Szabó László) Medgyesegyháza.— Jani ina-Patrick SE 0—4 (0—2) Medgyesegyháza, 200 néző. V.: Zábrák. Medgyesegyháza: Hónaik —Kuzma, Kiss, Juhász, Ho- lecz. Kovács, ZsurzsuczZs., Szabó (Oláh), Macsári, Vágási (Zsurzsucz G.), Petruzsán. Edző: Bíró Géza. Jamina: Stumpf — Szűcs, Pusztai, Mázán (Keller), Kovács, Tóth, Mihály (Pozsár), Kubik, Fehérvári, Bócsik, Belic- za (Lipták A.). Edző: Turcsek Zoltán. A mezőnyben egyenrangú találkozón a vendégek jobban használták ki helyzeteiket, és megérdemelt győzelmet arattak. G.: Kubik a 9., Mihály a 30., Bócsik a 60., Fehérvári a 70. percben. Jó: Kiss, Petruzsán, Holecz, ill. az egész vendégcsapat dicsérhető teljesítményéért. (Németh István) Tótkomlós—Battonya O—O Tótkomlós, 1300 néző (!)V.: Bogyó. Tótkomlós: Bordás — Pásztor L., Bakai, Tóth-Abonyi, dr. Lehoczki, Pásztor T., Papp, Hovorka (Mitykó J.), Mitykó I. (Diószegi), Basa (Szatmári), Elek. Edző: Matajsz Pál. Battonya: Szilágyi—Magyar Cs., Fekete, Simon, Ármán, Putnoki, Mákos Á., Mákos A., Papp (Ár- gyelán). Kovács Zs. (Daróczi), Molnár. Edző: Juhász Zoltán. Változatos, izgalmas mérkőzésen nem bírt egymással a két csapat, így az utolsó fordulóra maradt a döntés, mármint abban a kérdésben, hogy melyik csapat nyeri meg a megyei első osztályú bajnokságot. Jó: Tóth-Abonyi, Bakai, Pásztor L., ill. Molnár, Simon, Szilágyi. Békéscsabai MÁV— ( sabacsűd 2—2 (2—1) Békéscsaba, 200 néző. V.: Varga F. MÁ V: Valuk—Prekop, Galo- vicz, Tóth M., Deák, Braun, Gajdács, Marik," Bányik, Tóth A. (Hürkecz), Lonovics. Edző: Braun Attila. Csabacsűd: Balatoni — Valencsik (Gulyás), Brlázs, Csicsely, Fügedi, Kondacs, Pil- lár. Varga, Urbancsok, Jelen, Lénáit. Edző: Rétes Pál. A hazai csapat ezzel a döntetlennel nagyon nehéz helyzetbe került. Az első félidőben a vendégcsapat jól játszott, mégis a hazaiak fordulhattak előnnyel. A látottak alapján a döntetlen igazságos. G.: Marik a 9. és a 4L, ill. Lénáit a 35., Valuk (öngól) a 88. percben. Jó: Galovicz, Tóth A., Marik, Lonovics, ill. Fügedi, Lénáit, Gulyás. (Galovicz Gyögy) Nagyszénás! SK— Elek SK l—O (0—0) Nagyszénás, 400 néző. V.: Scsi- tovics. Nagyszénás: Such — Lakatos (Varga), Zábrák, Brachna, Hankó, Fekete, Trabak, Nagy A., Árgyelán, Horváth, Hegedűs. Edző: Kvasznovszki József. Elek: Veres — Sarkadi, Kohut, Pigler (Popucza), Ferenczi, Szűcs, Botás Gy. (Mócz), Kapo- csán, Gál, Trepák, Bálint. Edző: Szilágyi János. Szikrázóan kemény mérkőzésen a hazaiak helyzetek tucatját hagyták ki a jól védekező, de az időt húzó vendégek ellen. Ez a taktika azonban hibásnak bizonyult, mert a hosszabbításban a 97. percben (!) Fekete révén a hazaiak megszerezték a győztes gólt. Jó: az egész hazai csapat, ill. Sarkadi, Kohut, Ferenczi. (Benkő László) IFJÚSÁGIAK: Gyomai FC—Gyulavári 4—0, Mezőhe- gyesi SK—Szeghalom FC 10— 0, Kamut—Gyomaendrődi Barátság 3—1, Füzesgyarmat— Kunágota 8—0, Medgyesegyháza—Jamina-Patrick SE 1—2, Tótkomlós—Battonya 3—3, Békéscsabai MÁV—Csabacsűd 2— 1, Nagyszénás—Elek SK 3— 7. Gól nélküli döntetlent kozott a megyei I. osztályú bajnokság rangadója Tótkomlóson. A csíkos mezes battonyaiak nem bírtak a házigazdákkal. Tótkomlós—Battonya 0—0 FOTÓ: SUCH TAMÁS Az Alföld csoport állása 1. Kecskeméti TE 29 20 5 4 82—21 65 2. Kiskőrös 29 16 8 5 60—24 56 3. Gyulai FC 29 15 6 8 38—28 51 4. Szegedi VSE 29 14 6 9 46—29 48 5. Kiskunfélegyháza 29 12 11 6 44—30 47 6. Makó 29 14 4 11 51—31 46 7. Kecskeméti RSC 29 13 7 9 53—36 46 8. Szeged FC 29 14 4 11 49—39 46 9. Kalocsa * 29 14 6 9 51—35 45 10. Kiskundorozsma 29 12 5 12 50—52 41 11. Szentesi FC * 29 10 5 14 19—30 32 12.Cegléd 29 8 7 14 36—48 31 13.Mezőberénvi FC 29 8 7 14 26—66 31 14. Orosházi MTK 29 8 4 16 35—50 28 15.Békési FC 29 6 5 18 32—70 23 16. Mezőkovácsházi TE 29 2 2 25 13—96 8 * = Évi eredményéből 3—3 pont levonva. Következik Az NB IH-as labdarúgó-bajnokság Alföld csoportjának záró, 30. fordulójában következik. Június 25., vasárnap 17 óra: Mezőkovácsházi TE—Szegedi VSE, Szentesi FC—Cegléd, Kiskunfélegyháza—Kecskeméti TE, Kecskeméti RSC—Gyulai FC, Kalocsa—Orosházi MTK, Kiskundorozsma—Kiskőrös, Békési FC— Mezőberényi FC, Makó—Szeged FC. A megyei I. osztály labdarúgó-bajnokság záró, 30. fordulójában következik. Június 25., vasárnap 17 óra: Csabacsűd—Gyomai FC, Elek SK—Mezőhegyesi SE, Battonya—Kamut SK, Gyulavári—Füzesgyarmat, Békéscsabai MÁV—Jamina-Patrick SE, Gyomaendrődi Barátság—Nagyszénási SK, Kunágota—Tótkomlósi TC, Szeghalom SC—Medgyesegyházi TE. A megyei bajnokság állása 1. Tótkomlósi TC 29 15 8 6 45-27 53 2. Battonya 29 15 7 7 51-32 52 3. Jamina-Patrick SE 29 13 11 5 40—25 50 4. Gyulavári 29 11 14 4 39-25 47 5. Gyomaendrődi Barátság 29 12 10 7 39-34 46 6. Gyomai FC 29 12 8 9 37-33 44 7. Medgyesegyháza 29 12 8 9 36—42 44 8. Csabacsűd 29 11 8 10 54—48 41 9. Nagyszénás 29 11 7 11 36—41 40 lO.Békéscsabai MÁV 29 10 9 10 39—44 39 11. Szeghalom SC 29 11 5 13 57-55 38 12.ElekSK 29 10 8 11 39-37 38 13. Mezőhegyesi SK 29 6 11 12 39—49 29 14. Kamut SK 29 6 7 16 23-43 25 15. F üzesgy armat 29 6 5 18 35-51 23 16. Kunágota 29 4 8 17 23—46 20