Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-15 / 138. szám

1BEKES MEGYEI HÍRLAP KÖRKÉP 1995. június 15., csütörtök Knmiki Középpontban a vállalkozások és az ember A kezdeti lépések, majd a szárnybontogatás után az idei, harmadik békéscsabai expón eldó'l, lesz-e hagyo­mánya a kiállításnak. A teg­nap megrendezett vállalko­zói fórum rendezvénysoro­zatának védnöke, Csík And­rás, a Békés Megyéért Vál­lalkozásfejlesztési Alapít­vány elnöke megnyitójában határozottan a hagyomány­teremtés mellett foglalt ál­lást. A városháza dísztermé­ben elsőként Soós Károly At­tilát, az Ipari és Kereskedel­mi Minisztérium politikai ál­lamtitkárát köszöntötte az előadók sorában. Bevezetésképpen a hazai piacgazdaság fejlődéséről beszélt az államtitkár, ele­mezve egyebek mellett a kis- és középvállalkozások szá­mának gyarapodásából ere­dő kedvező tapasztalatokat, illetve a folyamat gyenge­ségeit. Hangsúlyozta, a tá­mogatáspolitikában a hang­súlyt a verseny- és önfinan­szírozó képesség növelésé­re, a tőkehiány mérséklésé­re, illetve a vállalkozói is­meretek fejlesztésére kell helyezni. A romániai piaci lehető­ségekről Kónya László, az ipari minisztérium szakér­tője beszélt, utalva az 1556 magyar—román vegyes vállalat működésére. Ki­derült, a politika teret enged a vállalkozások számára, sőt, különféle engedménye­ket is tesznek. A Szlovákiá­ban működő 444 vegyes vállalat helyzetéről Halász János, a tárca referense tar­tott tájékoztatót. Mindenek­előtt utalt a most ratifikált alapszerződésre, illetve az ottani viszonylag központo­sított gazdaságra. Az üzleti partnerkapcsolatok alapjá­ról, a tisztességes magatar­tásról Várday György egye­temi tanár tartott hatásos elő­adást, hangsúlyozva a leg­főbb alapelvet, a másik em­ber méltóságának tisztelet­ben tartását. Az élelmiszeriparban ki­alakult minőségszabályozás­ról Baráné Herceg Ottilia, az élelmiszeripari főiskola ad­junktusa beszélt, végezetül dr. Gaál Béla, a Földműve­lésügyi Minisztérium főosz­tályvezetője az agrárvertikum leggyengébb láncszemét, a marketing, vagyis a piacépítés témáját vázolta. Állami és kül­földi támogatással a jövőben erre a területre fektetnek rend­kívüli hangsúlyt, s ezért is léte­sítenek hamarosan Békéscsa­bán agrármarketing-centru­mot. L. E. A főiskolán tizedannyiért bérelhettek helyet Autóbemutató külön az expótól A főiskolán nyílt autóbemutatón mind a 16 megyei márkaképviselet jelen van Fotó: Lehoczky Péter A bjzottság jelöltje. A Gyula Város Önkormányzatá­nak Idegenforgalmi és Nemzet­közi Kapcsolatok Bizottsá­gában betöltött tagságáról le­mondott Petrovszki Pálné. He­lyére a bizottság Kosa Zsuzsát, a Százéves cukrászda vezetőjét javasolja. Az üzletvezető jelö­lésének indoklásában kiemelt helyet kapott a patinás cukrász­dában kifejtett tevékenysége. A döntést a képviselő-testület hozza majd meg, várhatóan a legközelebbi ülésén. Reumatológiai tájékoztató. Reumatológiai tájékozatót tar­tanak a gyulai Várfürdőben jú­nius 15-én, ma 17 órai kezdettel, amelyen dr. Búzás Erna, a Pándy Kálmán Megyei Kórház reumatológiai főorvosa tart elő­adást. A program részeként a megyében tevékenykedő házi­orvosoknak és más meghívot­taknak bemutatják a Várfürdő hidroterápiás kezeléseit és víz­gyógyászati lehetőségeit. Félévi beszámoló. A csa­bai szlovák szervezet tegnap délután Békéscsabán, a szlo­vák kultúra házában ülése­zett. Ancsin Pálríé ügyvezető elnök félévi beszámolójában elhangzott: a szervezet az első fél évre meghatározottakon kívül egyéb feladatokat is ellá­tott. A rendezvények sorából kiemelkedik a romániai, ukraj­nai, jugoszláviai és hazai szlo­vákság vezetőinek februári, bé­késcsabai találkozója. A beszá­moló elhangzását követően a második félév terveit beszélték meg a jelenlevők. Közéleti fórum. A gyulai MDF, KDNP és a Fidesz-NPP közéleti fórumot szervez Szoci­álpolitika és egészségügy cím- meljúnius 17-én, szombaton 16 órai kezdettel Gyulán, az Esze Tamás utca 2. szám alatt. A vitaindító előadás megtartására a szervezők dr. Pusztai Erzsébet országgyűlési képviselőt, a Par­lament Szociális és Egészség- ügyi Bizottságának tagját kér­ték fel. Lopott Mondeo. Tizen- harmadika kinek szerencsét, másnak bajt hozott. A Gyulai Határforgalmi Kirendeltségen ezen a napon kilépésre jelentke­zett K. J. és felesége egy Ford Mondeo magyar rendszámú személygépkocsival (aminek becsült értéke 3,5 millió forint). A kocsiban ülők és a gépjármű okmányainak ellenőrzésekor felmerült annak a gyanúja, hogy a kocsi lopott (a forgalmi engedély ugyanis T. P. nevére volt kiállítva). A vizsgálatot magyarázkodás követte. Az il­letékes rendőrkapitányságon elválik, kinek van igaza. Annak, hogy a 16 megyei már­kaképviselet nem az expón je­lenik meg, több oka is van — kezdte tegnapi békéscsabai sajtótájékoztatóját Kovács Sándor, a Csaba „X” Autó Kft. ügyvezető igazgatója és Szo- boszlai András, az Autó Körös Kft. ügyvezető igazgatója. El­mondták, hogy már február óta közösen mutatkoznak be a me­gye településein, és ennek ré­sze a békéscsabai főiskola tor­nacsarnokában, valamint kör­nyékén szerdán megnyílt autó­és haszongépjármű-bemutató. Igaz, hogy az expóval egybe­esik a rendezvény időpontja, de a megállapodást még már­ciusban aláírták a főiskolával. Kitértek arra is, hogy április­ban szerettek volna a sport­csarnokban kiállítást rendez­ni, de az egyébként 100—150 ezer forintos bérleti díj helyett 2 millió forintot kértek tőlük egy napra. Elárulták, hogy tizedannyi­ért jöhettek a főiskolára, mint amennyit most az exposzerve­zők ajánlottak. Emellett itt a személygépkocsik tető alatt, fedett helyen lehetnek, és őr­zésüket is gazdaságosan meg­oldhatják. Együttműködésük főként a bemutatókra szól, az már más téma, hogy ki, milyen konstrukcióval tudja meghó­dítani a vásárlót, mit ajánl. Vé­gezetül tájékoztattak arról, hogy az autóbemutató június 17-éig, szombaton 18 óráig te­kinthető meg, naponta 9.30 órától. Ny. L. „AZ ÉLETEDNEK NYUGALMAT HÓDÍTOTTÁL? EZ TÖBB, MINT BIRODAL­MAKAT ÉS VÁROSOKAT HÓDÍTANI. AZ EMBER LEGRAGYOGÓBB REMEK­MŰVE A HELYES ÉLET.” (Montaigne) Horn Gyula beszámolt Az Országgyűlés tegnapi ülé­sén Horn Gyula miniszterel­nök beszámolt az Egyesült Ál­lamokban tett tíznapos útjáról. Korábban elhangzott ellenzé­ki megállapításokkal ellentét­ben úgy vélte, hogy a látogatás minden várakozást felülmúló eredménnyel járt. Megbeszé­lést folytattak Clinton elnök­kel, miniszterekkel, más befo­lyásos politikai személyisé­gekkel, sok száz üzletember­rel, pénzügyi, gazdasági veze­tőkkel, négy vezető lap mun­katársaival, valamint a kint élő magyarok képviselőivel. Tár­gyaltak az ENSZ, a Nemzet­közi Valutaalap és a Világ­bank vezető munkatársaival is. A magyar kormány prog­ramja, tevékenysége és re­formtervei mindenütt elisme­rést és támogatást kaptak, si­került megerősíteni a Magyar- ország iránti bizalmat. Vala­mennyi partner elismerte tö­rekvésünket a szomszédaink­kal való viszony rendezésére. A Nemzetközi Valutaalapnál is sikerült bizalmat szerezni, minden reményünk meglehet arra, hogy az ősszel megszüle­tik a készenlétihitel-megálla- podás. Az egyes fontos tisztsége­ket betöltő személyek ellenőr­zésére felállított bizottság két tagja megválasztásának sem­misségéről szóló vitában fel­szólalt Varga István (MDF), Békés megyei képviselő is. Véleménye szerint a kormány- többség azért indított hajszát a két bíró ellen elfogadható jogi alap nélkül, hogy ezáltal is szabotálja az ügynöktörvény végrehajtását. (Folytatás az 1. oldalról) konyhán, a busás maradék sza­kácsi disznókba vándorolt, me­lyet egy hentes levágott, majd eladott a konyhának. De hallani olyasmit is, hogy az egész kavar a fideszes alpolgármester elle­hetetlenítésére megy ki — egyik hozzátartozója az intéz­ményben dolgozik —, le akar­ják választani a helyi Fideszt az MSZP-ről. —A testület fegyelmi biztos­nak nevezett ki — mondja dr. Szula Mihály jogtanácsos. A panaszok hat pontban voltak összefoglalhatók. Meghallgat­tam tizenkilenc tanút, kikértem az ÁNTSZ véleményét, 21 ol­dalas jegyzőkönyvet adtam át a képviselő-testületnek, mely öt „vádpont” esetében megállapí­totta, hogy Fejesné Németh Gi­zella nem követte el a felpana­szolt fegyelmi vétségét, egy pontban foglaltak esetében pe­dig nem bizonyítható a fegyel­mi vétség. Ez a romlott hús fel- használásának ügyében alakult így. A dolgozók egy másik cso­portja azzal keresett meg, hogy leszögezze: a háromezer-ötszáz adagos konyha munkájával szemben bizalmatlanságot kelt­hetnek a felelőtlen híresztelések. — Ha jól értem, bizonyított, hogy nem kutyaeledellel kísér­leteztek a szakácsok. — Az eladó cég hivatalos nyilatkozata igazolja, hogy a felhasznált termék húspép volt, melyet kifejezetten emberi fo­gyasztásra gyártanak. Megtudtuk, hogy Mocsári Józsefnét a testületi határozat alapján a polgármesteri hivatal dolga lesz írásban is értesíteni a döntésről. k. A. J. Az nem tesz jót senkinek, ha istennek képzeli magát! Az MSZP-alelnök a Bokros-ügyről Békés megyei látogatása során szerda este Szeghalomra láto­gatott Csintalan Sándor, a MSZP ügyvezető alelnöke. Először részt vett a helyi párt- szervezet és a koordinációs ta­nács ülésén, amelyre a térség polgármesterei is meghívást kaptak. Kora este sajtótájékoztatót tartott, ahol természetesen a legtöbb kérdés Bokros Lajos végkielégítése ügyében merült fel. Elmondta, Hóm Gyula mi­niszterelnök telefonon tájékoz­tatta, hogy a pénzügyminiszter aló millió forintot közcélú ala­pítványba helyezi el, s ezzel az ügy lezárult. Véleménye szerint az eset mindenki számára tanul­ságos lehet. Arra a kérdésre, hogy Bokros Lajos felhívásá­nak megfelelően ő ■ és a pénzügyminisztert bíráló más koalíciós vezetők elnézést kér­nek-e, azt válaszolta, hogy nincs miért bocsánatot kérnie és nem is áll szándékában. A pénzügyminiszter sajtóbe­li megnyilvánulásaira vonatko­zó kérdésre mindössze annyit felelt, hogy az senkinek sem tesz jót, ha istennek képzeli ma­gát. Gila Károly A félfelsőfokú képzés lehetőségei Elkészültek a Gyulát elkerülő út első vázrajzai Húsboltot földért cserébe Elkészültek a Gyulát elkerülő út úgynevezett első szakaszá­nak megosztási vázrajzai — mondta lapunk kérdésére vála­szolva Béres István, Gyula Vá- ros Polgármesteri Hivatalának osztályvezetője. A hivatal már tárgyalt az érintett földtulajdo­nosokkal is. Az országhatártól a kétegy- házi útig terjedő — mintegy 5 kilométeres — szakaszon az érintett területek 20-30%-a ön- kormányzati tulajdonban van, az állam 50-55%-kal rendelke­zik, a fennmaradó rész hat tulaj­donosé. Közülük az egyikkel már megegyeztek. A város első­sorban csereterületeket ajánlott fel a magántulajdonosoknak, értékmegegyezéssel. A hivatal a napokban meg­rendelte a kétegyházi úttól a 44-es főútig terjedő, második szakasz megosztási vázrajzait is, és hozzákezdtek a terület- biztosítás előkészítési munká­ihoz. Itt azonban nehezebb lesz az egyezségek megköté­se, hiszen sokkal több magán- tulajdonost érint az útépítés. (ÉovÁsz) A megyei posztszekunder (fél­felsőfokú) képzés fejlesztési lehetőségeiről rendeztek teg­nap tanácskozást a békéscsa­bai Körösi Csorna Sándor Fő­iskolán. Gáspár László, a főiskola általános főigazgató-helyette­se bevezetőjében elmondta, ősztől intézményük képzési rendszerének részévé kíván­ják tenni a félfelsőfokú okta­tást. E képzési forma beszá­mítható a felsőfokú tanul­mányba, ugyanakkor viszony­lag befejezett szakképesítést is ad, így a hallgatók számára sem a továbbtanulás, sem a szakmai felkészültség szem­pontjából nem jelent elveszett időt. A tervek szerint a főisko­lán a pedagógus-, illetve a köz- gazdasági képzéshez kapcso­lódva, továbbá a humán erő­forrás-fejlesztés és újdonság­ként műszaki jellegű területen indulna posztszekunder kép­zés. A tanácskozáson jelen lévő Gustav Melander, az amerikai George Mason Egyetem dé­kánja, a posztszekunder okta­tás szakértője szerint elsősor­ban a régió közösségeivel való állandó kapcsolattartás, az igények gyors felismerése te­heti sikeressé ezt az oktatási formát. Cs. R. A megtakarítás csekély (Folytatás az 1. oldalról) — A terhességi gyermek­ágyi segélyre jogosultak hely­zetében is lesz változás? — Ok ha két év munkavi­szonnyal rendelkeznek, július 1-től az első 26 héten át az átlagkeresetük 70 százalékát, a 180 biztosítási nappal ren­delkezők pedig a 60 százalé­kát kapják. A következő 26 hétben mindenki 50 százalé­kot kap. A gyed megszűnik (a folyamatban lévők még az év végéig kapják), az egyéves gyermekágyi segélyt a gyer­mekgondozási segély (gyes) követi a gyermek hároméves koráig (beteg gyermek eseté­ben 10 éves korig). Összege a mindenkori nyugdíj legkisebb összege, jelenleg 8400 forint. A gyermekek számától füg­getlenül a jogosultság jövede­lemhez kötött. A várandósági pótlék ugyancsak megszűnik (a folyamatban lévők a szülést megelőző hó végéig kapják), helyette anyasági támogatás lesz, összege a gyermek meg­születésekor 10 ezer forint. Mindezen juttatások jövedel­mi és vagyoni feltétele meg­egyezik a családi pótlékra jo­gosultság feltételeivel. Bedi: Zsóka Készült-e fasírt kutyaeledelból?

Next

/
Oldalképek
Tartalom