Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-10-11 / 134. szám
1995. június 10-11., szombat-vasárnap %Béke$ megyei hírlap pt z élet szeretetéről A_ szólnak a munkái Pribojszki Zsófia kiállítása Budapesten Bohócok, 80x60 cm, olaj vászon Ember, ki ide belépsz, bizonyára jobb kedvre derülsz. Ha mérni lehetne a feszültséget, amely a festményekből árad, akkor bizonyára kilengenének a mutatók Pribojszki Zsófia tárlatán, amely Budapesten, a Belügyminisztérium Andrássy úti kiállítótermében látható. S ha valakinek olyan szerencséje van, hogy az alkotó társaságában tehet sétát a vibrálóan izgalmas képek birodalmában, akkor elmondhatja, hogy jó napja van. — Igazán örülök, ha derűt sugároznak a képeim — mondja Pribojszki Zsófia. — Számomra minden színes és szeretni való. Nem akarok se a sötétségről, se a rossz dolgokról tudomást szerezni. Úgyis annyi borzalom vesz körül bennünket, én ezeket megpróbálom kizárni, legalább a képeimről. Ha válságban vagyok, úgyse tudok dolgozni, ezért a munkáim inkább az élet szeretetéről szólnak. Valóban, mintha egy játékos kedvű manó csupa élénk színű idomokat rakott volna egy hatalmas kaleidoszkópba, jól megkeverné a szerkezetet, és csodák csodája, a festő ecsetje nyomán izgalmas látomássá rendeződnek a dolgok. Groteszk és lírai hangulatok váltják egymást, ahogy ez már az életben is lenni szokott. — Nagyon szeretem a cirkuszt, és számomra a bohócok produkciója mindig rendkívüli élmény — mondja a művésznő. — A porondon nem lehet lazítani, s a felszín csillogása mögött hallatlan fegyelmet, az emberi teljesítőképesség próbáit látom. Persze, nem csupa csinnadratta a világ, s ezért a képeimen is tükrözni próbálom az engem foglalkoztató élmények legszélesebb skáláját. Bibliai témáktól a jazzmuzsikáig, lantot pengető leányka lágy vonalaitól a lóverseny vágtató lihegéséig minden izgat, és ezeket meg is festem. Manapság egy érdeklődésre számot tartó kiállítás nem képzelhető el művészien kivitelezett katalógus nélkül. Pribojszki Zsófia ezen a téren is „ad magára”. A nagy gonddal elkészített, kétnyelvű katalógusából kiderül, Hogy a művésznő első hazai bemutatkozása szülővárosában, Békéscsabán volt. S a külföldi tárlatok helyszínei Japántól Belgiumig, az Egyesült Államoktól Franciaországig, behálózzák szinte az egész földgolyót. — Ha egy művész meg akar élni, akkor feltétlenül utaznia kell — mondja Pribojszki Zsófia. — Békéscsabán születtem, ott is jártam iskolába, majd Belgiumba mentem férjhez, ott végeztem a festészeti akadémiát. 1983-ban települtünk haza, de ma is tagja vagyok több francia, belga és észak-amerikai képzőművészeti társaságnak, szalonnák. Számomra a festészet egyrészt művészi alkotómunka, másrészt viszont egyfajta árut hozok létre, amit a piacon el kell adni. Ha nem talál vevőre a festmény, akkor mit sem ér az egész. Ezért aztán állandó személyes jelenlét szükséges a bemutatókon, szervezni kell a találkozásokat a galériatulajdonosokkal, műgyűjtőkkel és természetesen a sajtóval is.. Jó volna ha „csak” festeni kellene, megrendeléseket teljesíteni, de ez pillanatnyilag elképzelhetetlen. Csodálkozva látom, hogy itthon mintha félnének egymástól az emberek. Mindenkinek nehéz a sorsa, a művészekre különösen cudar idők járnak, mégis úgy gondolom, hogy a bő választék csak a minőségjavulását hozná. Nem véletlen, hogy a világ nagyvárosaiban egész utcái vannak a galériáknak, mégis mindenki megél. Meggyőződésem, hogy idehaza is olyan mélypontra zuhant az élet, hogy ezután már csak jó következhet. Erről szólnak a képeim. Andódy Tibor Mózes vezeti népét, 140x160 cm, olaj vászon A tornyai Mária-kút legendája Oscar Bronner megelégelte a „házasságot”... .Aiszáll a Springer A trianoni békeszerződésig Tornya a battonyai járás egyik jelentős településének számított. A legenda szerint a millenniumi ünnepségek évében csoda történt a falu határában. A román megszállás, a Ceausescu- féle kommunizmus azonban nem kedvezett sem a csodáknak, sem a legendáknak, sem a meséknek. Tornyán jártunkban kolléganőnk, Péter Szabó Ilona, a Romániai Magyar Szó Arad megyei tudósítója megajándékozott bennünket egy történettel. — 1896-ban a Pécskára vezető út mellett, az akkor „papok földjének” nevezett libalegelőn megjelent Szűz Mária egy Dusik Örzsike nevű kislánynak. Órzsike a kisiratosi özvegy Dusik Pálnénak volt az ötödik családja, s fogadott gyermekként került Tornyára libapásztomak. (Kisiratos, ma Dorobanti. Szintén a battonyai járáshoz tartozott! — M. Gy.) A legenda szerint egy kisliba elmaradt a többitől, megállt egy bizonyos helyen. A leányka visszament, s lehajolt érte. Amikor felemelkedett, előtte állott egy csodálatos asszony arannyal szegélyezett égszínkék ruhában. Az eset állítólag tizenháromszor ismétlődött meg. Ott, ahol a Szűzanya megjelent, forrás fakadt a földből. A tomyaiak kutat ástak azon a helyen, s hamarosan elkezdődött a búcsújárás. Mária kútjának vizétől meggyógyultak a nagybetegek, a vakok látókká váltak, a bénák ott helyben eldobták a mankóikat. Később egy fakápolnát emeltek a kút mellé. Ezt — a tornyaiak emlékezete szerint — egy Lukács nevű esperes bontatta le, akit halála után Battonyán temettek el. Lukács esperes a kápolna faanyagából disznóólát építtetett; a jószágai minden évben elpusztultak mindaddig, amíg az építményt le nem bontatta, s anyagát el nem égette. —Ica! Te itt nőttél fel. Gyermekkorodban hallottál e Mária kútjáról? — Hallani hallottam, de nem nagyon törődtem vele. A ’89-es fordulat után utaztam a vonaton Nagyvárad felé, s akkor mesélte nekem egy kö- röskisjenői, idős, román asszony, hogy amióta a tornyai szent vízzel mossa a lábát, elmúlt a reumája. Ekkor tudtam meg, hogy az emberek titokban a korábbi években, évtizedekben is látogatták Mária kútját. Érdeklődni kezdtem a dolog után, s kiderült, hogy jó néhány tornyai születése óta ennek a kútnak a vizét issza, ebből mosdik, ebből mos, ezt adja a jószágainak. Vagyis vannak, akik ma is hisznek a vízben, annak csodatévő, gyógyító erejében. — Hogyan viszonyul mindehhez a katolikus egyház? — Pécskáról kaptunk új papot, Balogh Andrásnak hívják. O most feleleveníti azt a hagyományt, amit hét évtizeden keresztül tiltottak. Az első szentmisét május 7-én négy pap és mintegy 200 ember részvételével tartották a kútnál, ahová a templomtól indultunk lobogókkal. A mise végén a távolról érkezettek megtöltötték de- mizsonjaikat, 10-20 litereket vittek a hitük szerint szent vízből. A tervek szerint ezentúl minden májusi vasárnapon sor kerül ilyen istentiszteletre. Ménesi György Medve Anna helybeli festő- asszony alkotása az állami gazdaság gépparkjában lévőMária-kútnál (A szerző felvétele) Arról számolt be a Die Presse című osztrák napilap néhány hete, hogy hamarosan felbomlik a Der Standard és a Springer Kiadó „házassága”. Oscar Bronner, az Ausztria rangos és kifejezetten minőségi napilapjának számító Der Standard alapítója, ötven százalékig tulajdonosa és főszerkesztője felajánlotta a hamburgi Axel Springer Kiadónak, hogy megvásárolja a német tulajdon jelentős részét. Döntését azzal indokolta, hogy az 50- 50 százalékos partnerség nem csupa öröm. „Nem voltak eléggé egyértelműek a döntési jogosultságok, gyakran nem képviseltünk azonos álláspontot. Ezért a jövőben csak kisebbségi tulajdonrészt kívánok átadni” — nyilatkozta Bronner úr. A Der Standard nemcsak Ausztria egyik legjelentősebb napilapja, hanem 1990 óta lapunk külföldi tulajdonosa is. Bronner urat a privatizációs tárgyalások során olyan üzletembernek ismertük meg, aki a független, korszerű és minőségi osztrák sajtó létrehozásáért több saját lappal is jeleskedett. A Der Standard alapítása előtt 13 évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban és ott „együtt élt” a New YorkTimes-szal. Hazatérve Bécsbe „szörnyűnek és elkeserítenek” találta a hazai sajtó állapotát, így támadt az ötlet: független, minőségi napilapot kell csinálni! Hogy milyen feladatot jelentett akkor Ausztriában jó újságot kiadni, arra a következőket mondta: „Nem volt nehéz, mert alig botlottam profikba, annyi volt a dilettáns a sajtópiacon.” Többen el akarták téríteni elhatározásától, mondván nem kell az osztrákoknak rendes újság, minden nemzetnek olyan sajtója van, amilyet megérdemel. Ám ebbe a lekezelő kritikába nem akart belenyugodni; inkább úgy döntött, bebizonyítja: kell a jó lap, az osztrák is megérdemli, hiszen éppen olyan, mint a többi nép, vannak őrültek is, meg értelmes emberek is. Bronner szívéhez közel áll a színvonalas újságírás és a művészet, neve nemcsak médiaalapítóként, hanem festőművészként is ismert. Az egyetlen külföldi úriember volt a privatizációs tárgyalásokon — ahol kizárólag üzleti, jogi és politikai kérdésekről esett szó —, aki lapunk tartalmáról, a magyar sajtó arculatáról érdeklődött és azt kérdezte az akkoriban meglehetősen megtépázott szakmánkról: „Mondja, hogy tudnak ilyen lelkiállapotban dolgozni?!” Szóval Bronner úr most válik, és Bécsben persze számos tárgyalás zajlott. A Die Presse cikkéből kiderül, a tárgyalások tényét sem titkolta a tulajdonos-főszerkesztő; hogy kivel, azt viszont nem árulta el. Arra a kérdésre, hogy a Springer vajon továbbra is megtart-e érdekeltségéből, Bronner így válaszolt: „Gondolom, a Springer legalább ötven százalékot akar, vagy semmit.” A válás nyilván szerződéses megegyezésen alapszik és azért jöhet létre, mert Oscar Bron- nemek módjában áll a Springer Kiadótól jelentős tulajdonrészt megvásárolni. Az egyeztetések ügyében a hamburgi elnökségből Richter úr nem régen Bécsben járt, de nem sok eredménnyel, ezért vette át Bronner az irányítást, keresett és az Ausztria Bankban talált is támogatót. A Wirtschaftswoche közlése szerint Bron- nemek 150 millió Schillinget kell fizetni a Springer számára. A Die Presse értesülései szerint Bronner ajánlata nem lehet megalaA főszerkesztő az egész lapot akarja pozatlan, és mindenekelőtt pénz kell hozzá. Kétszázmillió Schillinget felvett az Ausztria Banktól, ebből 50 millió tartalék. Gazdasági szakértők szerint az Ausztria Bank ekkora hitelt nem ad megfelelő garancia nélkül. Bécsben úgy tudják, hogy az alku hátterében áll a másik jelentős osztrák napilap, a Kronen Zeitung. S Bronner kedves eleganciájával nyilatkozik a jövőt illetően: „Nem kezdeményeztem volna az egész alkut, ha ez nekem nem ígérne jó üzletet.” Niedzielsky Katalin
